Pest Megyei Hirlap, 1959. április (3. évfolyam, 76-100. szám)

1959-04-29 / 99. szám

v/CtHan 1959. Április 29. szerda t'ce.i Még nem alakult ki határozott nyugati álláspont a genfi értekezleten követendő politikát illetően Az MTI londoni tudósítója írja: A nyugati hatalmak Ictidcni előkészítő megbeszélései szi­gorúan zárt ajtók mögött zaj­lottak le. és sajtó-körök egy­behangzó értesülései szerint alig értek el lényegesebb ha­ladást egységes nyugati állás­pont kialakításában. A titok­tartás homályából nagyjában kibontakozó körvonalak azt sejtetik, hogy Anglia viszonylagos diplo­máciai elszigeteltségben küzd a nyugalmas állás­pontokért. amely komoly tárgyalási alap lehetne a Szovjetunióval. A másik oldalon Adenauer és De Gaulle ridegen ellenez minden tárgyalást, míg az Egyesült Államok gyanakvás­sal szemléli Anglia hajlékony­ságát és ingerültséggel a Pá­rizs—bonni tengely merevsé­gét. Az angol kormány meggyő­ződése. hogy ha a Nyugat le­zárja az utat a csúcsta'álkozó előtt, akikor a Szovjetunió megköti a békeszerződést Kc- let-Németországgal, átruházza rá berlini jogait és így a nyugati hatalmak kényszer- helyzetbe kerülnek. Ami a Nyugat berlini pozícióját il­leti. Macmillan nem állna meg a ..semmit sem engedünk jogainkból” álláspontnál, ha­nem hajlandó lenne tárgyalni új berlini szabályzatról, amelv tisztázná a jelenleg homályos pontokat és — mint Selwyn Lloyd az alsóház külügyi vi­tájában mondotta — előnyös lenne mindkét fél számára Németország egyesítésének kérdésében azt sejtik, hogy az angol álláspont nem lenne kedvezőtlen a két Németország föderációjá­nak bizonyos formája iránt, jóllehet erről az eszméről be­szélnek a legkevesebbet Lon­donban. nem akarván még inkább fokozni Bonn idegessé­gét. Macmillan egyik legfonto­sabb és a Nyugaton legéleseb­ben vitatott elgondolása a kö­telezettségek feloldása Közép- Európában a fegyverkezés és a csapatok létszámának kor­látozásával, Adenauer ezt az angol tervet „árulásnak" mi­nősítette,. amelynek célja sze­rinte a nyugatnémet haderő felépítésének és atomfegyve­rekkel való ellátásának meg­akadályozása. A franciák at­tól tartanak, hogy ez gyengí­tené határaik külső védelmi vonalát. Washingtonban pedig a kölcsönös visszavonulás bur­kolt formájának tekintik ezt az angol elgondolást. A pillanatnyi helyzetet ab­ban lehet összefoglalni, hogy jelenleg nincs hatá­rozott nyugati álláspont. Az összes elgondolások az elő- | készítő eszmecserék olvasztó- | tégelyébe kerültek és a most j kezdődő párizsi tanácskozása- 1 kon igyekeznek majd a folyé- kony masszát bizonyos fonná- | ba önteni. mm nap A Renmin Rihao kommentárja Nehrv nyilatkozatáról HÉTFŐN elutazott New Yorkból Moszkvába az a hat amerikai veterán, aki a má­sodik világháború végén az Elba fölyónál találkozott a szovjet csapatokkal. EGY MEXIKÓI vegyiüzem­ben robbanás történt. A fel­szabaduló klórgáz megmér­gezte a levegőt. Háromszáz dolgozó megbetegedett, hú­szán kórházba kerültek. A TIRANAI RÁDIÓ közöl­te az A'lbán Munkapárt Köz­ponti Bizottságának és a7. Al­bán Népköztársaság Minisz­tertanácsának rendeletét, amelynek értelmében 1959. április 28-tól leszállítják több iparcikk és élelmiszer árát. BAGDADBAN tárgyalások kezdődtek a Szovjetunió és az Iraki Köztársaság kulturá­lis együttműködéséről. VASÁRNAP DÉLUTÁN vi­szonylag erős földlökéseket észleltek Ausztriában, főként Karintiában, Kelet-Tirolban és Felső-Ausztrlában. A föld­rengés érdemleges anyagi kárt nem okozott. MUSSZA ARAFA, az EAK egyiptomi tartományának köz­munkaügyi minisztere május elején Moszkvába utazik, hogy tíztagú szakértői küldött­séggel tárgyalásokat folytas­son az asszuáni gát építésé röl. Mao (.'e-luiigol megválasztották a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testűid tiszteletbeli elnökévé Mint az Uj Kína jelenti, a 1 Renmin Ribao ,,Nehru minisz- ( terelnök nyilatkozatainak ol- j vasasa után” címmel hírma- j gyarázatot közöl. A kommen- 1 tár megállapítja, 'hogy Nehru miniszterelnöknek a dalai Iá- i mával történt találkozója után ! elhangzott nyilatkozata meg- 1 erősíti azoknak a leveleknek a hitelességét, amelyet a dalai j j láma írt Tan Kuan-szan kínai j j tábornoknak. E levelekben a j láma elkeseredetten írt arról, | hogy a tibeti reakciósok nyo- | mást gyakorolnak rá. A kommentár hangoztatja. 1 a dalai láma három levele kul- : csul szolgál ahhoz, hogy meg­érthessük a tibeti lázadás .jelle­A Kínai Népi Politikai Ta­nácskozó Testület keddi ülésén Mao Ce-tungot, a testület tisz­teletbeli elnökévé választották. Ugyanezen az ülésen előter­jesztették a jelöltek nevét a testület elnöki, alelnöki és fő­titkári tisztségére. A jelen­levők titkos szavazással vá­lasztottak, a választás eredmé­nyét a szerdai teljes ülésen hozzák nyilvánosságra. A világűr problémáival foglalkozó ENSZ-bizottság a nyugati katonai köröket képviseli A Szovjetunió nem vesz részt a bizottság munkájú bem A. A, Szoboljev, a Szovjet­unió állandó ENSZ-képvise- lője ismertette a Szovjetunió álláspontját a nyugati hatal­maknak azzal a döntésével kapcsolatban, hogy május 6- ra összehívják a világűr békés felhasználásának kérdéseivel foglalkozó ENSZ-bizottságot. Az Egyesült Államok és köz­gyűlési partnerei olyan össze­tételben alakították meg a vi­lágűr problémáival foglalkozó bizottságot, hogy annak 18 tagja közül 12 a nyugati ka­tonai köröket képviseli. A szovjet küldöttség ezért kije­lentette, hogy ilyen összetételű bizottság munkájában nem hajlandó részt venni. Lengyel- ország és Csehszlovákia kép­viselői hasonlóképpen nyilat­koztak. sét és azt a kényes helyzetet, amelyben a dalai láma van március 10-e óta. A dalai láma nemcsak „el akarta kerülni a viszályt a kínaiakkal” — mint Nefnru mondotta —, hanem ki­nyilvánította azt az aggodal­mát is, hogy élete veszélyben forog. A láma elítélően nyilat­kozott a „reakciós klikkről’1, amely „arcátlanul szembefor­dult a forradalommal és komo­lyan ártott a központi és helyi kormány jóviszonyának." A cikk kifejezi azt a re­ményt, tiogy Nehru miniszter- elnök levonja a megfelelő kö­vetkeztetést, megérti a láma nehéz helyzetét és elősegíti, hogy a dalai láma visszatérjen Tibetbe. 1959. április 29, szerda, Pé­ter napja. A Nap kél 4.32 órakor, nyugszik 18.52 órakor. A Hold kél 1.03 órakor, nyugszik 11.30 órakor. Várható időjárás: felhö- sebb idő, több helyen, főként a Dunántúlon eső, helyen­ként zivatar. Napközben élénk délkeleti, déli, majd később délnyugatira forduló szél. Az éjszaka enyhe ma­rad, A nappali felmelegedés kissé még fokozódik, a Du­nántúlon általában alig vál­tozik, a nyugati határszéle­ken valamivel csökken. Leg­magasabb nappali hőmérsék­let: keleten 21—24, a Dunán­túlon általában 18—21, a -nyugati határszéleken 15—18 fok között: Távolabbi kilátá­sok: felhős idő, esőkkel. LEGÚJABB HÍREK PANAMÁRÓL Fidel Castro miniszterelnök és Raul Castro, a hadsereg fő- parancsnoka határozott és megismételt utasításai ellené­re kubaiak egy csoportja ak­ciót kezdett, hogy megbuktas­sa a panamai kormányt. A ku­bai forradalmi kormány „mé­lyen Sajnálja ezt az akciói, amely súlyos csapást mérhet a két ország jó kapcsolataira”. A Reuter és az AP közlése szerint az amerikai külügymi­nisztérium hétfőn bejelentette, az Egyesült Államok elhatá­rozta. hogy könnyű fegyverek­ből, lőszerből és egyéb után­pótlásból álló rendkívüli ka­tonai segítséget ad Panamá­nak. „az inváziós haderők visszaverésének elősegítésére”. Az Egyesült Államok pana­mai nagykövetsége is közölte, hogy a Panama és az Egye­sült Államok kölcsönös segély- nyújtási szerződésének értel­mében az amerikaiak katonai j segítséget adnak Panamának. Az Amerikai Államok Szer- I vezetőt keddre rendkívüli ülés- 1 re hívták össze, hogy megtár- j gyalják Panama segélyfelhívá- sát. Az Amerikai Államok ; Szervezetének tanácsa külön- j bizottságot küld ki a helyszín­re. — A PEST MEGYEI Petőfi Színpad műsora április 30-án: Alsósodon a Majd a papa. Vasadon A nők harca. — TANÁCSKÖZTÁRSA­SÁGI EMLÉKKIÁLLÍTÁS nyílt az OKISZ székhazában. A kiállításon bemutatják az OKISZ pályázatára készített 49 kisipari szövetkezet mun­káját, amelyekben az 1919- es emlékeket örökítik meg. A kiállítás május 3-ig lesz nyitva. — SZÉP EREDMÉNYT ért el a megyében az 1958—59- es tanév takarékgyűjtési mozgalma. Az általános és középiskolás diákok március 31-ig 3 568 000 forint értékű takarékbélyeget vásároltak. — MAGYARNÓTA ÉS NÉPZENE estet rendeztek vasárnap a ceglédi Dózsa Népe Termelőszövetkezetben és a Cifrakei'fi "ÁltSmi Gaz­daságban. A műsorban fel­léptek Vörös Sári és Péntek Lajos énekesek, Pipi Jóska és Zsiga Pista népi zenekarai. A magyarnóta-estet a városi zeneiskola rendezte. — KÉSZÜL a Pestvidéki Gépgyár a Budapesti Ipari Vásárra. A sorozatgyártásra kerülő hűtőszekrényt először ezen a kiállításon mutatja b* a gyár. — IFJÚSÁGI SEREG­SZEMLÉT rendez május 2-án délután 4 órai kezdettel a Ráckevei Járási Tanács, a járási ktsz-bizottság és a já­rási úttörőszövetség Sziget- szentmiklóson a földműves­szövetkezet kultúrtermében. Az ünnepségen fellépnek » járás . szavalókórusai, ének­karai, zenekarai, a ráckevei és szigetcsépi iskola tánccso­portjai is. — A „LEGYEN A ZENK MINDENKIÉ!" mozgalom keretében május 7-én nép­szerű operaestet rendez a vá­ci művelődési otthon. A mű­sorban közreműködnek Ras- kó Magda, Kolonich János, Garancsy Márta és Veres Gyula, az Állami Operahúz tagjai. — 15 ÉVI MUNKÁJÁNAK gyűjteményes kiállítását ren­dezte meg a ceglédi Kossuth Múzeumban Okos László ceglédi festőművész. — 2000 VIT-sorsjegyet ad­tak el egy hét alatt a váci posta hírlaposztályának dol­gozói. — GAZDAG MŰSORRAL készülnek május 1. megün­neplésére Tökölön. Reggel hat órakor zenés ébresztővel kezdődik a nap, majd nagy­gyűlés lesz a sportpályán. A délutáni kultúrműsorban fel­lépnek az ÉDOSZ együttese és a helyi délszláv művész- együttes, majd szovjet spor­tolók részvételével érdekes versenyeket rendez a helyi sportkör. — BEKÖTŐUTAT építe­nek Kerepes és Zsófialiget között. Az útépítés munkái­nak költségeihez a Gödöllői Járási Tanács is hozzájá­rult. — JÁRÁSI népi tánc és népzenei fesztivált rendeznek május 3-án Farmoson. A termelés segítése, szervezése a AAÉK alapvető feladata (Folytatás az első oldalról) két mintegy 15 ezer darab melegágy! ablakkerethez és 20 ezer négyzetméter üveg beszerzéséhez. A szocialista országok nagyszerű együttműködése liosxigin cikke a Pravdában a KGST 10. évfordutőjtíról Tíz évvel ezelőtt alakult a 1 Kölcsönös Gazdasági Segítség ! Tanácsa, a szocialista országok j nemzetközi gazdasági szerve- I zefe. A Pravda ez alkalomból ■ közli Kosziginnek, a Szovjet- j unió Állami Tervbizottsága el­nökének cikkét. Koszigin rá- j mutat, hogy a KGST újtípusú J intézmény, amely a szocialista tábor országai között kialakult igazi egyenjogúságot és elvtársi segítőkészséget tükrözi. Koszigin mindenekelőtt rá­mutat, hogy a gazdasági fejlő­dés jelenlegi, szakaszában óriási jelentőségű a helyes és célszerű nemzetközi munka- megosztás és a szocialista vi­lágrendszerben tág tér nyílik a nemzetközi munkamegosztás összes előnyeinek ésszerű ki­használására. A termelés gyors és szaka­datlan növekedése — írja a to­vábbiakban Koszigin — a szó- | cializmus általános törvény- szerűsége, amelyet igazol a szocialista tábor valamennyi ; országának tapasztalata. Je- j lenleg a szocialista tábor or- I szágai a földkerekség területé- 1 nek 20 százalékát foglalják el. j Ezen a területen él földünk , lakosságának egyharmada, s ez a terület adja a világ ipari ter­melésének több mint egyhar- madát. Ez azt jelenti, hogy a A zöldség-gyümölcsfélék fel­vásárlása általában tervszerű volt az elmúlt évben és a me­gyék közötti almafelvásárlási és export-versenyt a Pest me­gyei MÉK nyerte. A zöld­hagyma és a karfiol átvételé­nél mutatkoztak átmeneti ne­hézségek. Megnehezíti a fel- vásárlási tevékenységet az a körülmény, hogy az országos operatív bizottság jogot adott mintegy 3000 budapesti ma­gán-kiskereskedőnek arra, hogy a megye területén sze­rezzék be áruszükségletüket. Ugyancsak akadályt jelent, hogy a TEFU darabárus jára­tai spekulációs tevékenységre adtak lehetőséget. Tavaly többször követtek el hibát a felvásárlók az áruk minősíté­sénél, amit most minden esz­közzel megakadályoznak. Az elmúlt évben a megye zöldség-gyümölcs értékesítési tervét 100.6 százalékra teljesí­tette a központ. A megye la­kosságának ellátására fordí­tott összes árualap 139 vagon­nal haladta meg a tervezettel. Bevált az a kísérlet, hogy a megye néhány nagyobb földművesszövetkezeténél és az őszibarack-termelő vidékeken a fogyasztói szervek a helyszínen ve­szik át az árut. A diszpozíciós fegyelem azon­ban laza volt az elmúlt év ben. ezt megszigorítják az idén. Ez a jelenség különösen a Nagykőrösi Földművesszö­vetkezetnél tapasztalható. A felvásárlási árpolitika sokat fejlődött, 1958-ban a differen­ciált területi árakat érvénye­sítették. ezenkívül egyes cik­keknél alkalmazták az előrp kiadott átvételi árrendszert. A központ jó munkáját iga­I zolja, hogy 1958 mindkét fél- I évében eleget tettek a SZÖ- VOSZ által kiírt versenyfelté­teleknek és két ízben nyerték i el a „Kiváló szövetkezeti vál- ! lalat” címet. Az idén 1 235 000 i darab naposcsibét osztottak szét a szövetkezetek a terme­lők között. A budafoki keltető- állomás csaknem 100 000 darab naposcsibével teljesítette túl tervét. Megyei szinten a felvásárlási üzemág. évek óta 1958-ban volt először nyereséges, ami az előző évhez képest mintegy 9 millió forint eredményjavu­lást jelent. Ezt főleg a költség­csökkentés szigorú és követke­zetes végrehajtásával érték el. Az idén csaknem 2 millió fo­rint beruházási összeg áll a felvásárlás színvonalának javí­tására. Tervezik, hogy Cegléden vagy Nagykörösön nagy befogadóképességű hűtő­házat építenek. A beszámoló után Herceg Lajos, a MÉK főkönyvelője ismertette a mérleg- és ered­ménykimutatást, majd Kürti András a felügyelő bizottság jelentését mondta el. A vita után Gábor József, a MÉK igazgatója adta meg a vála­szokat. ezután a jelenlevők el­fogadták a MÉK előterjesztett alapszabályát Befejezésül ke­rült sor a MÉK igazgatóságá­nak és felügyelő bizottságának megválasztására. Egyhangúlag ismét Gábor Józsefet bízták meg az igazgatói teendők ellá­tásával. A felügyelő bizottság elnökévé ismét Kürti Andrást választották. A zárószó után a termelőszö­vetkezet problémáiról tanács­koztak az igazgatóság. a fel­ügyelő bizottság, valamint a megye vezetői. 1 ♦ szükségleteinek figyelembevé­telével fejlesztik Magyaror­szágon az alumíniumipart, Ro­mániában és a Szovjetunióban a kőolaj- és gázipart. Megál­lapodás alapján készítik el azt az olajvezetéket, amelven a szovjet kőolaj eljut majd Ma­gyarországra az NDK-ba, Lengyelországba és Csehszlo­vákiába. Cikke befejező részében Ko­szigin a KGST-tagállamok együttműködésének perspek­tíváit világítja meg. Elmond­ja, hogy az európai szocialis­ta országok belső árucserefor­galma 1965-ig több mint 60 százalékkal növekszik a? 1958-as színvonalhoz képest. Az 1965-ig terjedő gazdasági együttműködési tervek biz­tosítják a tagállamok számár» a legfontosabb nyersanyag­fajtákat és más cikkeket. Ez­zel megteremtik az előfelté­teleket a szocialista országok sokoldalú fejlődéséhez. , A Szovjetunió és a többi szocia­lista ország eredményei — állapítja meg Koszigin — le hetővé tették annak a feladat nak kitűzését, hogy történél mileg rövid idő alatt gazda­sági vonatkozásban utolérjük és túlszárnyaljuk a legfejlet­tebb kapitalista országokat, ő feladat most az, hogy erősít , sük a szocialista államok ba­ráti együttműködését. állan- I dóan fejlesszük az együttmű- ■ ködést és támogassuk ezután I születő új formáit. oldalú kapcsolatok fejlődését. Míg a háború utáni első években a szocialista tábor országainak árucsereforgalma főképp egyéves kereskedelmi egyezmények alapján fejlő­dött, a szocialista országok gazdasági együttműködésének új szakaszát már a hosszúle- iáratú kereskedelmi egyez- ménvekre való áttérés jel­lemzi. A hosszúlejáratú egyez­mények hosszabb időre bizto­sítják az egyes országok szá­mára a gépeket és mindazt, am're gazdasági fejlődésük­höz szükségük van, másfelől biztosítják termékeik értékesí­tését, perspektívát és biztonr Ságot nyújtanak a további gazdasági fejlődéshez. A szocialista tábor belső gazdasági együttműködésének egyik gyakorlati megnyilatko­zása a termelőerők területi elhelyezkedésének figyelem- bevétele. A lengyel szénipart például a tanács indítványai alapján Csehszlovákia, az NDK és más testvéri orszá­gok szénszükségletének figye­lembevételével fejlesztik.. Csehszlovákia és az NDK vi­szont segítséget ad Lengyel- országnak a szénkitermelés és szénexport fokozásában. Ucvanezeken az elveken ala­pul a lengyel kénipar fej- ' lődése. A szocialista országok [ kapitalizmus világrendszerével a nemzetközi porondon ver- ' senyző szocialista világrend- 1 szer lényegében már túlszár- 1 nyalta a kapitalista világrend- ■ szert az egy főre jutó ipari ter- I melésben. A KGST jellegét elemezve megállapítja a cikkíró, a KGST nem valami államok feletti, direktívákat osztogató szerv, hanem szuverén álla­mok szervezete. Olyan szerve­zet, amely a teljes egyenjogú­ságon, a nemzeti érdekek köl; csönös tisztéletbentartásán, a kölcsönös elvtársi segítésen és a belügyekbe való be nem vatkozáson alapul. A KGST minden döntését és ajánlását az érdekelt tagállamok teljes hozzájárulásával hozza. A KGST-ben az egyenjogú kép­viselet elve érvényesül. A ta­nács tesz ugyan intézkedése- j két a tagállamok népgazdasági j terveinek összehangolására, de j nem közös tervező szerv. 1 Mindegyik tagállam önállóan J dolgozza ki és valósítja meg ! saját népgazdaságfejlesztési terveit. j Természetesen — jegyzi meg a cikkíró — KGST ke­retében megvalósuló sokolda­lú együttműködés nem he­lyettesíti. nem váltja fel,'sőt ellenkezőleg, elősegíti a két­

Next

/
Thumbnails
Contents