Pest Megyei Hirlap, 1959. február (3. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-22 / 45. szám

A GYÉMÁNTOT |> *J» »*• »*« *** »J* ♦*» *J» *J* *J* NEAÍ BÁRSONYON cA makra neűi *j» **« «j« ♦*« **• a **♦ **• »*« »*« ♦*« »j* •** «5» »J* *j* Szerzői est a kisvárosban. Vagy ötvenen ülünk a mű­velődési ház kistermében, a falaikon átszivárog — olykor átcsorog — a fölöttünk levő nagyteremből a zeneszó. Oda­fenn a magyar—szovjet ba­rátság hónapjának megnyitó ünnepsége zajlik. Itt csendesen muzsikáló verssorokat citálnak. Érdekes, alig-alig látok a hallgatóság között középkorút. Fiatal kamaszfiúk és leányok, életük delén túlnőtt felnőttek. És szemre, beszédre egyik se munkás vagy paraszt. Ez utób­biak talán odafenn ünnepel­nek. Pedig, ahogyan a bevezető­ben hallottam, a szerzői est hőse: Cegléd költője ... Igen, így bézséit róla Farkas László: — Kötelességünknek érez­zük, hogy a város- költőjének, Szálkái Miklósnak verseivel többször találkozzunk, több­ször beszéljünk róluk ... És Kacsányi Sándor mélta­tásában csak megismételte ugyanezt, így adva rangot Cegléd költőjének: — Szálkái Miklós egy város, egy közösség költőjévé lett, szinte aszkateikus módon mondott le mindarról, amit mástól kaphatott volna, hogy csak saját magát adhassa... És a továbbiakban: — Szálkái Miklós kötete: az idegen Beadeckerje, útikalauza a mi városunkban . .. Jó hallani, ahogy szinte lí­rába lágyuló szeretettel beszél a költőről, a kis dolgok való­ságának poétájáról, a huma­nistáról, a valóság álomba for­dított realistájának ihletett művészéről, a színek és han­gulatok és érzések gazdag ská­láján játszó muzsikusáról. Nagy dolog, kimondhatatla­nul nagy dolog az, ha ilyen nagyon szeretnek, ilyen ma­gasra értékelnek egy művészt! Nagy dolog, de nem túlontúl jó dolog! Még akkor sem, ha a mél­tató néhány szóval, óvatosan rátapint valamire, ami fáj: — A költő világa mégsem elég gazdag, témái szegénye­sek, ha tehetségéhez mérjük azokat... Alig egy-két mondat. De ta­lán erről, a témáit szűk köré­nek és a költő tehetségének aránytalanságáról többet kel­lett volna beszélnie ezen a szerzői esten, még akkor is, ha a szavak fájdalmat okoz­nak. ha a megállapítások az elevenbe marnak ... Mert arról, hogy Szálkái Miklós költő, nem kell szót vesztegetni. Költői képek, gaz­dag érzelemvilág bontakozott ki a néhány előadott versből is. Például a Hetivásár utolsó versszaka: t Csendes a tér, mint késő este A rossz gyerek. Ki fáradtan anyja ölében Már szende reg. Halk szellő 'kél nyugatról, Hoz álmokat, S dúdolva, elszórt alma­csutkák Közt, válogat. Vagy idézzek a Faluvég-ből? Csak két versszakot: Egy kááyhacső, mely már nem éget, Volt gazdájáról beszélget. Derékbatört, nagyúri, drága Cseréppipa a társasága. Talán a gazda asztalra vágott Vele — unva e bús világot. Ahogy szétdől a déli napfény S aranysárga színe ráhull, Kirakat lesz az árokoldal; Csillog a lom, a sok szemét, S ahogy kínálja ékszerét, A szívem belefájdul. Igen, az apró valóságok szépszavú poétáját megtalálom minden sorban, a sorok mu­zsikájában. De az apró való­ságok nem egyebek, minV a Nagy Valóság részecskéi. És erről a Nagy Valóságról a költő, Cegléd költője már nem énekel. Vagy ha igen, bizo­nyos fenntartással, gátlások­kal küzdve teszi. Hallgatom a Gyárban című verset: Mielőtt ajtaján bemennék, Uj lángra gyűl egy régi emlék: Hatéves gyermek vagyok, Az állatkertbe megyünk Pesten... Vonz és riaszt az ismeretlen, A jélelmes rab állatok. Akkor a tigris, most a gépek.. Szemben egy fűrészgép reszket, Ugró állatra emlékeztet, Fényfogán táncot jár a nap... És ahogyan a költő a ket­recbe zárt fenevadakra a gyár láttán, úgy emlékezem én e verset hallva József Attilánk A város peremén című költe­ményének két szakaszára: Csak nézzétek, a drága jószág hogy elvadult, a gép! Törékeny falvak reccsennek össze, mint tócsán gyönge fég, városok vakolata omlik, ha szökken; s dong az ég. Ki inti le? — talán ■ a fjöldesúr? — a juhász vad ebét? Gyermekkora gyermek­korunk. Velünk nevelkedett a gép. Kezes állat. No, szóljatok rá! ! Mi tudjuk a nevét. Csak azért idéztem József Attilát, hogy vele bizonyítsak: mennyire mást gondol ő. a tegnapban élt Ma költője a gépről. Mert Szálkái Miklós így zárja mondanivalóját: , Istenem, ha úgy értenék Egymást az önző emberek. Mint itt a fényes tengelyek, S egybesimuló sok kerék... Pedig a vers alá írt évszám nem 1933, hanem 1948, ami­kor nálunk már megértették egymást az emberek, legalább is azok, akik a gép mellett dolgoztak! De a bizonyításhoz kevés egy idézet. És hallgatom a többit, amelyekben a paraszti szülőktől származott költő ön- * maga vall — önmaga ellen. ^ így vagyunk az emberekkel is § — a címe egy másik versének. 5« Két szakaszt belőle: $ 5? Egy szép képét láttam valahol: Sj Soha nem képzelt csoda- ^ világ, ^ Végtelenbe tűnő utcasor ^ S napsugárban úszó paloták, k---------------------------------- | M ily csalódás! Ki gondolta \ volna: \ Ami szép a képen, mind ^ hamis. § Szürke por, mi tisztaságnak § látszik. $ ...Így vagyunk az emberekkel is. % s Kell-e kommentár? A vers § 1935-ben született ugyan, de ^ akkor sem, most sem egyivá- ^ súak az emberek, és a hamis, ^ hazug, bűnös társadalmi rend 8 rabjaiként élő dolgozók, az ^ igazi emberek, akkor sem vol- ^ tak hamisak. És a valóságtól való elfor- ^ dulásra, a nagy dolgok idején ^ apróságokba veszésre még ^ egy döntő bizonyság a Mégis ^ tavasz van című vers (1944) nehanv sora: Egyenruhába bújt az ember, ^ Legfőbb erény az erő lett, § Egyén nincs, csak nemzetek \ vannak, ^ S a jövő „nagy, szent” ígéret. $ T $ Tudom, hogy égihaborúban \ Nincs viszhang szív­dobbanásra, \ Mégis megírom, hogy a Tavasztól $ Uj ruhát Icapott a hársfa. \---------------------------------- $ . .. Ha elfárad a háború majd \ És újra lesznek egyének, ! Nekik békés, örök tavaszról! lm hadd meséljen egy ének. \ Humanizmus? Igen, az is. A háborúban megfáradt, meg- vérzett embert biztatni a ta­vasszal. a béke tavaszával... De 1944-ben ez kevés. A ta- vaszvárás: passzivitás. A költő pedig — az igazi humánum dalosa — nem ülhet ölhetett kezekkel várva a jobb világot! Ha ezt teszi, befele fordul, menekül a valóságtól, nem iránytű! Nem, nincs szándékomban 1944-ért 1959-ben felelősségre vonni a költőt. De..; nincs újabb vers, amelyen lemérhet­ném: előrébb lépett-e azóta akár egy lépéssel Szálkái Mik­lós? Vajon szembe néz-e már a valósággal, és nemcsak nézi-e, hanem lát-e végre? Mert ugyan hitet tesz Újra­kezdem című költeményében: Hát újrakezdem! Nem magánügy. Hogy írok, vagy nem írok verset. Hitet tesz: nem magánügy. De ezen a szerzői esten az 1956-ban írt — talán így is mondhatnám — hitvallás elle­nére alig-alig hallottam új, ma született, a ma valóságától ihletett verset. Alig-Alig? Nem. Ami ez utóbbi követelmény­nek megfelel, olyan egy sem akadt. Pedig Szálkái Miklós Egy­szerűen című versében így vall önmagáról: í Láncszem vagyok s a dolgom. < Hogy jól fogjon a láncszem, j í Nos, a láncszem, bizony, nem fog jól. És ezt így, kere- ^ ken, kertelés nélkül ki kellett ^ volna mondania a méltatónak 'j is a szerzői esten. ‘A gyéinán- £ tot neht bársonyon csiszolják, £ a költőt nem szép szavakkal, í dicsérő jelzők özönével farag- ^ ják a mi költőnkké vagy ami | ezzel egyet jelent: Cegléd vá- ff ros költőjévé. Egy kissé jel- ff lemzőnek éreztem azt a tényt, ff hogy odafenn a magyar—szov- f, jet barátságot ünnepelték és ff idelenn a szerzői estet tartót- ff ■fólr TT-rrr cs] r->rr arfxTie'7*»r*i'i CThinro« á (Kötzer Henrik fotója) Énekkarok és tánccsoportok fesztiválja a gödöllői járásban zési hibával a költő megfosz­totta magát attól a közönség­től, amely odafenn ünnepelt És nemcsak a nagyobb közön­séget, a szépre áhító munká­sokat és parasztokat vesztette így el, hanem egy olyan él­ményt is, amely talán mes- ihlette volna. Az előszobában ugyanis ked­ves jelenetben gyönyörköd­tem. Az est egyik szólistája, a fiatal hegedűs, együtt muzsikált egy szovjet katonával. A fiú <— álla alatt hegedűjével — húzta, a szovjet katona pedig csendesen pengette utána a dallamot, és mosolygó szem-, mel mondta a végén: „Ha-; raso!” Különös, de ahogyan magam $ elé idézem a képst. fülemben : cseng Szálkái Miklós Sorsom i című versének két sora: Minden pénzem vonatra \ adni. \ S a pályaudvaron ott maradni...: Hát miért vesztegel Szálkái> Miklós a pályaudvaron? És i miért idézték keserűen a szer- ! zői est hozzászólói a költőre! vonatkoztatva ezt a két sort.! hiányolva a nagy nyilvánossá- j got, az új köteteket? A vonat, i a Ma Valóságának vonatja! várja a költőt. Csak fel kell rá | kapaszkodnia! Garami László Március 21-én, a Magyar Ta­nácsköztársaság kikiáltásának negyvenedik évfordulója alkal­mából rendezzük meg járá­sunkban a kult úrot-t honok énekkarainak és táriccsoport- jainak ünnepi fesztiválját. Az ellenforradalom nem ke­rülte el a gödöllői járást sem Romboló munkáját elvégezte itt is. Amilyen gyorsan lábra tudott állni a színjátszás, an­nál több baj volt az énekkarok és tánccsoportok újraszervezé­sével. Egyetlen egy énekka­runk maradt, amely megállás nélkül dolgozott: a csömöri ve­gyes kórus. Tánccsoportjaink pedig mind széthullottak. Az 1958. évi megyei dalosta­lálkozón mér három énekka­runk vett részt — szép ered­ménnyel. Az idei járási feszti­vál pedig sok színűnek, gazdag­nak ígérkezik. Novemberben •sikerült újraszervezni az isa- szegi régi múltú munikáskó- rusit és a nagytarcsai énekkart, így Csömör mellé felsorakozik Pécel, Isaszeg, Gödöllő, Nagy- tarcsa, a táncosok pedig Dány, Zsámbok, Kistarcsa, Pécel. Isa­szeg községet képviselik majd. csoportok műsora változatos, J sok színű. $ A sok közül itt van például 5 Csömör vegyeskórusának prog- $ ramja: Gyöngy Pál Szabadság- 5 indulója, Dunajevszkij Szabad ; szél-részletek, Tardos—Gaál ; Békéért és emberi jogért című ijnűve..... ­! Isaszeg tánccsoportjá, a ! zsebkendős tánccal, a túrái J párnatánccal és a bényi leány- ! tánccal lepi meg a közönséget. : A tánccsoportok járási fesz- J tiválja mintegy előkészíti a ! májusban megrendezésre ke- | rülő országos tánctalálkozót, | amelyet ugyancsak itt, Gödöl- j lön rendezünk meg. Ladányi István : népmű v. fel ügy. LELKES MIKLÓS: A CSÚCSON Izzik az erdő — ezüstzöld parázs. Leni a völgyben vonat siklik tova. Dombok szaladnak — lenyírt birkányájak, Meglendül az ég felhő ostora. Elképzelem, hogy óriás vagyok: S törpék lakják a pici házakat. Álmot duruzsol fülembe a kékség, S a fény cikázva átszalad. Hatalmasnak és mégis könnyűnek Érzem magam — és ha vállamon szárnyak Nőnének, akkor most kibontanám — De így csak vágyam az, mely tovaszállhat. ORDAS IVÁN: SZÁZ PENGŐ sajtár fülét, hogy belefájdult az ujja. Lihegett a sebes futás­tól és az oldala is szúrt, pontosan ott, ahol a fiatalabbik gazda. tegnapelőtt rásózott a villanyéllel. Az ütés emléke ismét mozgásra serkentette. Az öreg Mátyás negyvenholdas ember volt és az ilyenek markából gyorsan kiszaladt egy-két pofon. Ezért a tejért is például, ha nem lesz időre otthon vele. — Aztán igyekezz! Nehogy a nadrágba rakj féltedben ettől a kis ágyúzástól! — biztatta a gazda, aki gyakran dicse­kedett az előző háborúban viselt tüzérkáplári rangjával. Egy nagyobb dörrenésre azonban feltűnő gyorsan igyekezett vissza a házba. Az arcszíne meg éppen olyan szürke volt, mint ami­lyen pirospozsgás máskor. Ferkó igyekezett. Itt a bokrok, cserjék védelmében már jobban mert sietni. Csak úgy, kézzel markolt, ki a szénaboglyából, és villa nélkül, átnyalábolva vitte a tehenek elé. Egyik állatot sem zavarhatta túlságosan az egész éjjel és most is tartó zenebona. Igazi szarvasmarha-nyugalommal, fújva túrtak bele az illatos szénába. Lekuporodott és ahogy tőle telt, fejt. Kétszer is felugrott közben, óvatosan kilesett az ajtón, de nem mozdult senki, Csak a lövöldözés folytatódott szüntelen. Valamennyire meg­nyugtatta, hogy nem látott embert. — Te jóságos ég! — gondolta. — Ha itt érnének az oro­szok1 f\em látott még oroszt, csaíc egySzer a Magyar Futár címlapján, de azért élénken maga elé tudott képzelni akár egy tucatot is. Füles sapkájuk van, mindenkit legyilkolnak, a férfiakat elhajtják Szibériába — épp eleget hallott róluk a gazdáéknál. Titokban hálálkodva gondolt ilyenkor a szeren­cséjére. hogy nem született nőnek. Mert lám, például ott van a Szente Gizi, az is tizenkét éves, és mégis mennyivel több­nek látszik! 0 maga, a tizenkét évével meg inkább kevesebb­nek. Sovány is, de ez attól van, hogy tavaly télen folyvást köhögött. Most azonban kész szerencse: így talán nem hajtják el. Hogy miért hajtanák, hová hajtanák és hogy mit csinál­nának az oroszok az embereik nélkül maradt országban, ha már mindenkit elhajtottak — ezen nem gondolkodott. Talán hat literre való tej gyűlt össze, amikor Ferkó várat­lanul hangokat hallott. Lódobogás, férfibeszéd. Nem magya­rul szóltak, a németet, ha nem is értette, de ismerte... Csak oroszok lehetnek! Dermedten állt a tehenek fara mellett. Aztán, hogy a nehéz, csizmás léptek közeledtek, egyetlen ugrással az ajtó Ferkó felt. összegörnyeelve loholt felfelé a domboldalon :és csak ott szuszogott egy keveset, ahol az út agyagos part­falak közé vágva valamivel mélyebben kanyargóit. Lélek sem i járt a szőlők között. A máskor barátságos présházak és pin- ; cék most hideg ablakszemekkel és bezárt ajtókkal néztek ;vissza rá. Az uraság hullóvakolatú pincéjénél lelapult a fűbe, ;és óvatosan visszalesett a domb alján meghúzódó falu és a |templomtornyait távolabbról mutogató város felé. j A domboldalról messzire ellátott. Lent a faluban semmi :nem mozdult. Egyetlen udvaron sem ment át senki, és csodá- i latosképpen a kutyák sem ugattak. Egy foszladozó csendőr- Izászláalj még az éjszáka átvonult a falun, hajnalban pedig Italán százötven poros, füstös német motorkerékpáros robogott \el, géppisztollyal a nyakukban. Úgy száguldottak, mint aki­inek nagyon sürgős. Utánuk nem jött senki, csend volt. A gép- Ipuskaropogás hol távolabbról hallatszott, hol közelebbről. j Ferkét hajnalban zavarták ki az üres istálló szénahegyé- jWeifc békés nyugalmából. Maga az öreg Mátyás, a gazda paran­csolta el, akinél már tavaly karácsony óta béreskedett. Kövér, : szigorú ember volt Mátyás János. Ferkóhoz összesen nem szólt \ életében talán húsz szót. Amúgy sem beszélt sokat, a földből ..alig kinőtt béresgyereket meg csak a fiaival ugráltatta. ! — Feri, tedd ezt! Eredj oda! Lódulj, vedd a villát! — Ezt \soha nem az öreg gazda mondta, de testes alakjával, szörnyű, !lelógó bajuszával minden parancs mögött ö maga magasodott, !és Ferkó úgy félt tőle, akár a tűztől vagy a kanász kócos gkutyájától. ! Esze nélkül fogta reggel is a sajtárt és voltaiképpen csak ja kert aljában kapott észre, hogy mire vállalkozott? \ A két tehenet még tegnap felhajtották a szőlőbe és bekö­tötték a présház nagy szobájába. Kaszált széna volt odafenn. \vetettek eléjük és az öreg Mátyás úgy vélte: 5 — Ha tüstént meg nem látják, később talán már nem § viszik el az oroszok!' \ A gazda véleménye ellen természetesen nem volt apelláta. \Azt pedig, hogy a csendőrök meg a németem futása után csak 5az oroszok érkezhetnek, mindenki tudta. A teheneket ózon­éban meg kell fejni, és mivel csak az ég mondhatja meg, hol gnem lövöldöznek szerte a határban, nyilvánvaló módon nem gaz öreg Mátyás, a menye, a lánya vagy a fia ment el, hanem g a Feri gyereket zavarták neki a domboldalnak. $ Ferkó tehát az uraság szőlőjében hasalt, az uraság fája § alatt, és dobogó szívvel figyelte, hogyan füstöl egy másik i uraság kazla messze a város mögött. Tizenkét éves szíve ivadul ugrándozott a mellében, olyan görcsösen szorította a

Next

/
Thumbnails
Contents