Pest Megyei Hirlap, 1959. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-18 / 15. szám
KEcrer C/CfHau 1959. JANUÁR 18. VASÁRNAP Diákok a Nílus mellől - Tápiószelén Valljuk be, mi is didergünk ebben a későn érkezett, de harapós kedvében levő télben. Pedig megszoktuk már ezt a kiimát, hiszen kicsi korunktól évről évre ehhez idomul szervezetünk. Ne csodálkozzunk hát, ha az afrikai emberék különösen hidegnek találják a mi éghajlatunkat és legszívesebben visszaálmodják magukat örök napsugaras hazájukba. De csak a hideg miatt, mert különben ez a véleményük az arab fiataloknak: — Magyarország szép, Magyarország jó! Érthetően, magyarul mondják ezt a Tápiószelei Kísérleti Gazdaságban tanuló arab diáFikri már igazi traktoros, ahogy a kép is mutatja kok. Különben is egészen jól el tudunk velük beszélgetni, bár az is igaz, néha inkább bikfa- nyelv az, amit beszélnek, mint magyar. De fő az igyekezet, amivel ezek a villogó szemű, “Tekét®* ..'gön'áoihajú legények ig yekeznek ".elsajátítani a nah-, gyár nyelvet és a mezőgazdasági tudományokat, Mert ők mezőgazdásznak készülnek. A távoli, Nílus öntözte Egyiptomból, Szíriából jöttek ide. hogy egy év múlva sok-sok gyakorlati tapasztalattal gazdagodva térjenek vissza hazájukba; I Közel száz arab diák tartózkodik jelenleg Magyarországon, akiknek továbbképzéséről a gödöllői Agrártudományi ami azt jelenti, ugyanúgy dolgoznak, mint a gazdaság többi alkalmazottja. Egyik alkalommal a laboratóriumban, másszor a gépjavító műhelyben, tehénistállóban vagy a baromfitenyésztésnél végzik a mindennapos munkát. A gazdaság területén laknak a diákok egy külön épületben, Ott kerestük fel őket,. Otthon tartózkodtak, mivel éppen ünnepük volt. Ha jól értettük, az alkotmány vagy a törvényesség napját ünnepelték. Hamarosan elérkezik Egyiptom ré Szíria egyesítésének évfordulója. Néhány nap múlva ismét egy másik évforduló. Igen sok ünneppel áldotta meg őket Allah, s ahogy híthű mohamedánhoz illik, mindegyiket megünneplik. A szoba falán — szemben Nasszer elnök képével — egy hosszú lista van kifüggesztve, amelv az ünnepek dátumait jelzi. Feltételezhetően annak okáért, nehogy a gazdaság vezetői azt képzeljék: csupán a munkából akarják magukat kihúzni » fiúk s ezért bármikor ráfoghatják, hogy ünnepnap van. Erről a táblácskáról olvastuk le, hogy március 10-én kezdődik a Rahmadan, s április 8-ig tart egyfolytában. Ez a hosszú böjt ünnepe. Mint megtudtuk, egyszer egy esztendőben böjtöl a mohamedán, de akkor aztán kiadósán. Állítólag az az igazán helyes böjt, amikor az ünnep vége felé már a feketét se tudja megkülönböztetni az illető a fehértől. Nem tudom, a mennybemenetelhez közelebb segíti-e ez a módszer a hívőt, de egy biztos: jó fogyókúra; Gondolom, Szabó Győző, a gazdaság ikonyhafőnöke azért nem engedi éhen veszni a fiúkat ez idő alatt sem. Megkérdeztük őket, ízlenek-e nekik a magyar ételek?- — Magyar étel -jó. Szeretem — mondogatták ‘kórusban. — De mégis, mit szeretnek legjobban? — érdeklődtünk. — Paprika, hús. rizs, kicsi paradicsom — volt a válasz. Tehát töltöttpaprika. És még? Szabó Győző adja meg a választ, amire eigyáltalán nem számítottunk: a lecsót. Ugyanis mi, magyarok mindig némi kárörvendezéssel szoktuk nézni, amikor egy-egy külföldi kétségbeesetten rágja a Mit üzen Kairó? Elmélázva hallgatja az éter hullámain elhangzó arab beszédet Vádi és Fdrid Beter Khoory először, eddig csak képről ismerték —, nyilvánvaló, hogy egy-kettőre megfáznak, meg- náthásodnak. Ráadásul nem is kedvelik a téli gúnyát... Ahogy a gazdaság dolgozói elmondják, mindig rimánkodni kell nek-fc, hogy vegyenek kas folytatják tanulmányaikat a kairói agrártechnikai főiskolán És azután? Merre, hova mennek dolgozni ? Kézzel, lábbal és szótárral magyarázzák: náluk is vannak nagykiterjedésű állami földek, ahová jól képzett vezetők kellenek. Ök is azt tervezik, gépesíteni fogják a mezőgazdaságot, s ott szükség lesz a hozzáértő, jó szakemberekre. Szebelkó Erzsébet (Gábor Viktor felvételei) mm nap 1959. január 18, vasárnap, Piroska napja. A Nap kél 7,26 órakor, nyugszik 16.24 órakor. A Hold kél 11.44 órakor, nyugszik 1.24 órakor. Várható időjárás: hideg idő. Kevés felhő, néhány helyen havazás. A szél lassan mérséklődik. Legmagasabb hőmérséklet: mínusz 1—mínusz 4 fok között. — VET1TETTKÉPES ELŐADÁS lesz ma délelőtt 11 órakor a Szépművészeti Múzeumban Rafaelloról. — HÉTFŐN NYÍLIK MEG a megye első önkiszolgáló élelmiszerboltja Cegléden. — MEGNYÍLT a kínai exportcikkek kiállítása a Váci utcai Mintateremben. A kiállítást Búzás József, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke nyitotta meg. A kiállításon az ősi kínai kézműipar és a kínai gyáripar legszebb termékeit mutatják be. Lebib Sanob a fúrógép kezelését is megtanulta a gépjavítóműhelyben. Öt különben bárki mAgyar fiúnak nézhetné. bátot, mielőtt a szabadba mennek. Ottlétünk alkalmával is megfázásról panaszkodott egyikük. Vegyen kailapkúrát — javasoltuk neki mi jólelkűen. Vagyis addig igya a borocskát, amíg egy kalap helyett kettőt lát. De ő csak a fejét ingatta: — Nem iszom bor. Mohamed próféta nem enged; — Azért nem iszik, mert nem szereti, vagy mert nem szabad? — Nem szabad, tehát nem szeretem — volt a bölcs válasz. Mondhatom, spártai jellem! Augusztus végén telik le az arab fiúk gyakorló ideje. Akkor visszatérnek Egyiptomba, Hivatalos nyeremény jegyzék a lottó harmadik játékhetéről A lottó harmadik játékhetére beérkezett 3 509 771 szelvény. öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 11 fogadó ért el, a nyeremény- összeg egyenként 239 302,50 forint. A háromtalálatos szelvények száma 1716, ezekre a szelvényekre egyenként 767,50 forintot fizetnek. Két találatot 61 975 fogadó ért el, a nyereményösszeg egyenként 21 23 forint. Repülőgépes növényvédő állomás alakult Budapest székhellyel megkezdte működését az ország első repülőgépes növényvédő állomása. Az állomás egyelőre négy géppel rendelkezik, tavasszal azonban újabb PZL típusú lengyel repülőgépeket vásárolnak, amelyek 650 kiló permetező, porozó anyag, vagy műtrágya szállítására alkalmasak. A repülőgépek kora tavasztól őszig lesznek munkában. Valószínűleg már február végén megkezdik a műtrágyaszórást, majd a gabona vegyszeres gyomirtásánál, a különböző növényvédelmi munkáknál, a rizs kártevőinek elpusztításánál, a szőlő- permetezésnél és porozásnál segítenek. Tíezezr hold burgonyát is repülőgépről poroznak be. A repülőgépeket az említett munkákon kívül újabb feladatokra is kipróbálják. így például kisebb területen a cukorrépának repülőgépről történő lombtrágyázásával kísérleteznek. A repülőgépes növényvédő állomás pilótái jelenleg tanfolyamon vesznek részt, amelyen elsajátítják a legfontosabb agrotechnikai Ismereteket. HÓVIRÁG A hóvirág minden évben a főváros kedves színfoltja. Megjelent már az idén is és a Virágértékesitő Vállalatnál elmondották, hogy január első napjaiban naponta csak ezer csokrot tudtak forgalomba hozni. Január végére már 10 000-számra érkezik Budapestre a hóvirág, s erre az időpontra várják a tavasz hírnökének, az ibolyának a megérkezését is. . — MEGKEZDŐDIK a tanítás a tervek szerint február 1-én a fóti általános iskola két tantermében. A két tantermet a nyáron a község lakossága társadalmi munkával és a községfejlesztési alapból építette. — TANULMÁNYKÖTET jelent meg A magyar mező- gazdaság az ellenforradalom után címmel. A kötet 1956 októberétől csaknem napjainkig követi a mezőgazdaság fejlődését, részletesen elemzi a termelőszövetkezeti mozgalom helyzetét. — ELTŰNNEK az italboltok a ceglédi járásból. A Ceglédi Vendéglátóipari Vállalat ebben az évben húsz italboltot alakít át kisvendéglővé, hogy ezzel is kulturáltabbá tegye a lakosság szórakozását. — 26 SZAKCSOPORT dolgozik jelenleg jó eredménynyel a ráckevei járásban. A szakcsoportok között több nemrégiben alakult állattenyésztő szakcsoport is van. — NEGYVENTAGU ÉNEKKAR alakult Bián Varga István pedagógus vezetésével. Az énekkar első fellépését március végére tervezik. Május első hónapjaiban az énekkar szeretné megrendezni a járási dalosnapokat s ekkor tartanák névadó ünnepségüket is. — AZ ORSZÁG első pre- szelekciós iparcikkboltja nyílik meg a közeljövőben Cegléden, a tanácsháza épületében. Az üzlet kizárólag Csepel motorkerékpárokat, kerékpárokat, varrógépieket és varrógépalkatrészeket árusít önkiválasztás útján. A bolt személyzete a vevőknek rövid szakmai ismertetést ad a vásárolt iparcikk kezeléséről. — 22 UJ TAG lépett be az elmúlt évi sikeres zárszámadó közgyűlés óta a dánszent- miklósi Micsurin Termelőszövetkezetbe. FELKÉREM azokat a bajtársakat, akik 1919- ben Budapesten a 32-es vörös gyalogezredhez vonultak be, illetve ott teljesítettek szolgálatot és részt vettek Somoskőújfalu, ör, Jászárokszállás községek, valamint a román frontszakasz harcaiban, találkozó megbeszélése és megrendezése céljából címüket küldjék el a tápiósz#- csői községi tanácshoz nevemre. Deák Antal (volt századparancsnok) Tápiószecső, községi tanácsháza. a televízió műsora ma délelőtt 10.00 órai kezdettel: Ifjúsági filmmatiné: Otthonra találtak, magyar kisfilm. A tizenkettedik órában. Magyarul beszélő szovjet film. 15.00 órakor: a Magyar Állami Népi Együttes műsorának közvetítése az Erkel Színházból. 19.00 órakor: Elő újság. 20.00 órakor: örökség a ketrecben. Nyugatnémet filmvij- játék. ^uiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiafmmiiiiiNi>iiiiiiiiifiiiiiii(iiiiiiiifiiiiiiiiiiiiifiiuiiiiiiiiiiiiii»iitiiiiifHiii«iiiirniiiiiiiiiiiiiiiifiiiiiiiiniitiiiiiiniitiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiifiiiiiiiiiiiiiiiiii)iiiiiiiiiiiiiiiii«MiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiifiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiii:iini, VENDEGSEGBEN A laboratóriumban a vegyészet titkaival ismerkednek a fiúk. E titkok megismerésében segítségükre van Bárdi Gitta és Petrovics Marika is Egyetem gondoskodik. Nasszer elnök küldte őket világot látni, tapasztalatokat szerezni. Több diáktársuk Csehszlovákiában, Lengyelországban, Jugoszláviában és Nyugat-Németország- ban tanul — hasonló módon. Hazájukba visszatérve, igen nagy feladat vár rájuk. Az angol imperializmus jármát lerázó egyiptomi és szíriai nép most lépett az önálló nemzeti fejlődés útjára. Ehhez kellenek a szakemberek. A Tápiószelei Kísérleti Gazdaságban 14 arab diák tanul; Gyakorlati munkát végeznek száját a csípős paprikától. Az arab fiúk szerint jó a paprika, a zöld is, a csípős piros is, jó a bab, a krumpli stb. Természetesen jó a kolbász is. Csakhogy — ez már az ő ízlésükre vall —, csupán a marhahúsból készült kolbász jó. Mert disznót nem esznek, sem zsírt. Tiltja a vallásuk. Bort sem isznak. Ezt se veszi jónéven Mohamed. Mivel ennyire szokatlan számukra a hideg — például havat is most láttak életükben Kőműves tanuló felvételre keres 15—17 éves 8 ált. iskolai végzettségű fiúkat a 44. sz. Állami Építőipari Vállalat. Jelentkezési határidő február 15. Cím: Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13—15. Textilszakmában jártas PÉNZTÁROST FELVESZÜNK „Február” jeligére a Ceglédi Nyomdába. | 5zep volt. Nemcsak azért, | mert a hótakarón milliárdnyi | szikrát vert a nap sugara. | Vagy mert a szánkózák han- 1 gos jókedve messzire hallat- | szott; s a tiszta, hóillatú leve- | gő magában hordta a tél sa- | játos ízű örömét. Még csak | a sok koccintás, vagy a disz- | nótoros vendégmarasztaló íze | se befolyásol. 1 Éneikül is teljes lett volna f a nap. | Pécel községben jártam. 1 Baskai Tóth Bertalan dr., az | agráregyetem tanába, ország- | gyűlési képviselő. Kurucz Bé- ! la, a Gödöllői Járási Pártbi- I zottság titkára és Magyaró- 1 vári Pál, a járás földműves- 1 szövetkezeti elnöke nyomába | szegődtem. Se a községi ta- | nács, se a pártszervezet, de | még a termelőszövetkezet kü- ! szőlőét sem léptük át. Nem | hivatalos ügyben jártunk. | Másfelé vitt utunk. Egye- ! nest a község legtekintélye- ! sebb gazdáihoz. Beszélgetni: | erről, arról. Meghallgatni, mi \a véleményük a világról. Az | élet mélyére nézni. Ismerkedni § a gondolatokkal. 1 Meg se tudnám mondani az | igazi okát. de csakugyan olyan ' őszinte volt a szó, hogy nem Is csodálkoztam, amikor papír és ceruza is előkerült. Számoltunk. Hogyan fizetett a paradicsom? Mit vert el a jég? Mennyi a végeredmény? Jól van-e ez így, vagy jobb lenne másképp? S ha nem esett egybe a vélemény, feledkezve arról, hogy magas tisztségünk a vendégek, olyan vitatűz kerekedett, amelyet csak a poharak össze- csengése és a baráti mosoly csitított. A búcsúzás mindenütt nehéz volt, mert az érdeklődés apadhatatlan volt, mindig új forrásból tört elő a kíváncsiság. Először csak úgy indult: — Jó ez a hótakaró. — Bizony jó. — Nem pdilik ki az árpa. — Rossz lehet, ahol a hó nem takar. Azután a disznóölésről került SZÓ; — Hány kilósat vágtak? Vagy talán kétmázsás is vólt?l — Ölnek-e még egyet? Azután, a beszéd •fonala már gombolyodott magától. Igaz, ehhez hozzásegített az, hogy Magyaróvári elvtársat ismerik mindenütt. Itt dolgozott egy évvel ezelőtt a Zöldmező Termelőszövetkezetben és onnan a barátság. Ezért is tettek neki szemrehányást, hogy amióta engedett a felső szervek csábításának és itthagyta a termelőszövetkezetet, keveset jár Pécel felé. — Pedig nem élünk itt rossz szomszédságban egymással! — emlegették. Az biztos. Mert barátság nélkül Magyaróvári elvtárs sem titulálhatta volna úgy a falu tekintélyesebb gazdáit, mint ahogy tette. Ügy mondta• — Laci bácsi. Es úgy: — Pista. Katona Pista.,. S lassan, miközben teltek az Órák, kitárult a paraszti élet. Kalocsai László tíz holdon gazdálkodik. A múltban dr. Bakinénál és Fischeréknél napszámoskodott. Most saját ura. Két lova, két tehene, egy borjúja, két sertése és rengeteg baromfija van. Dolgos ember. Csak az idén rosszul sikerült a termés. A jég sok midenét elverte. Ügy nézett ki a földje, mintha birkanyáj dúlt volna rajta. Balogh János szerencsésebb volt. Ez az esztendő neki sokat fizetett. A paradicsom is bevált. Idén is ültet majd Holdanként három mázsa műtrágyát használ fel. Három tehenet tart, hét süldőt, egy hízót. Naponta húsz liter tejet mér áruba. Győri Miklós nem találta meg a számítását. A tizenöt holdja mellett fuvaroznia is kellett, nehogy csúfosan zárja az évet... Beszéltünk a tanácsról. A földszerződések felújításáról. Arról, hogy nem valami nagy politikai élet folyik itt Pécsien ... S mint ahogy már másképp ei sem képzelhető, szóba jött a helyi szövetkezet is, A ZöldmezőAhogy beszéltek róla. az elmúlt évek avas emléke jutott eszembe, amikor a parasztok előtt hiába emlegette az ember a közös gazdálkodást, idegenül, részvétlenül hallgattak ... Most pedig ezek a középpüra sztak egyre-másra dicsérik a Zöldmezőt. Akár közbe se szólnánk. Mintha bennünket kéne „megagitálniuk”. Őnekik. — Minden lépésüket figyelem már egy esztendeje — vallotta be külön-külön mind. — Láttam ám a szorgalmukat. — Jó ott a vezetés! Értik a módiátl S csakúgy sorolják a Zöldmező érdemeit. Tudják, hogy száz forintot osztották