Pest Megyei Hirlap, 1959. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-25 / 21. szám

Na PLO Robert Biirnsre emlékezünk Mi sem sze­retjük általában az értekezleteket, mégis nagy öröm­mel üdvözöljük két tanácskozás hírét. Február másodikén és ne­gyedikén ülnek össze ugyanis el- sőizben a megyei tanács oktatási, illetőleg népmű­velési állandó bizottságainak tagjai. A válasz­tások után ez lesz az űj ál­landó bizottságok első megbeszélé­se, amely — re­mélhetőleg — utat nyit majd a szer­vezett gyakorla­ti munkának. ★ A veresegyházi és pilisi népfő­iskola hallgatói érdekesnek ígér­kező kirándulás­ra — kiegészít­jük: tanulmányi kirándulásra ké­szülődnek. Szer­dán meglátogat­ják a Gödöl­lői Agrártudo­mányt Egyete­met, és ugyan­ott a kisállatte­nyésztő kísérleti gazdaságot. •k A nagykátai né­pi tánckör a tú­rái párnatánc után 15-én el­kezdte a palóc leánytánc beta­nulását. És mi­vel a kör tagjai nem szégyellnek tanulni, vasár­nap közösen Pest­re utaztak, és együtt gyönyör­ködtek a Ma­gyar Állami Né­pi Együttes új műsorának be­mutatójában. •k Szinte hihetet­len! Kartalon, eb­ben az ötezer lelket számláló kis községben az elmúlt évben ösz- szesen 42 színi- és műsoros elő­adást tartottak, előadásonként át­lag 280 nézővel. Szerepelt többek között a Hatva­ni Cukorgyár színjátszó cso­portja a „Dok­tor úr”-ral, a hé- vízgyörki együt­tes „A fonó­ban szól a nó­táival, az Ál­lami Bábszínház a „Csalavári Csa- lavér”-rel, fellép­tek a bagi kiszis- ták népi tánco­sai stb. Való­ban ideje, hogy kibővítik a karta- liak kultúrter­müket cs műve­lődési házat avat­nak belőle az ősz­re. ★ Megyénk gaz­dag: két művész­telepe is van — a szentendrei és a nagymarosi. Éppen ezért kü­lönösen érdekes más, megyei mű­vésztelepek mun­kásságába bele­pillantani. Ma már alkalom nyí­lik erre, hiszen 23-án nyílott meg az Ernst Mú­zeumban (Buda­pest, VI. Nagy­mező utca 8.) a kecskeméti mű­vésztelep kiállí­tása. Érdemes megtekinteni! ★-■És—Ismét ' egy kiállítás, ezúttal azonban már me­gyei esemény: Szentendrén ma, vasárnap délelőtt 11 órakor nyitja meg a városi ta­nács vb-elnöke, Sziráki Ferenc az általunk már jelzett fénykép­kiállítást. A fény­képkiállítás a Fe- renczy Károly Múzeumban ka­pott otthont, és február 16-ig tartja nyitva ka­puit. ★ Az ürömi szín­játszók Csiky Gergely Buboré­kok című darab­jával egyidőben tanulják Sásdi Sándor Nyolc hold föld című színművét, ez utóbbival szere­pelnek majd a megyei színjátszó­fesztiválon — írja Muskáth György levelezőnk. Az együttes kapcso­latot tart fenn egy bolgár mű­velődési házzal, és várnák tőlük egy bolgár szín­darabot, amely a csoport műsorá­ban kap majd helyet. ★ És végül: Nap­lónkba kívánko­zik egy felhívás. Szeretnénk, ha a megye fotoszak- körei legjobban sikerült felvéte­leiket bekülde- nék az Uj Ter- més-nek, legin­kább azokat, amelyek mai éle­tünk örömeit, szépségeit, új vi­lágunkat, a meg­változott embert, a falu vagy a város megválto­zott képét tük­rözik. Természe­tesen szükségünk van ezeken kí­vül jó * zsáner­képekre, táj- és csendélet felvé­telekre is. A közlésre alkal­mas fotóknak he­lyet biztosítunk lapunk hasáb­jain. 200 éve — 1739-ben — született i Robert Bums, akit Arany János ; a ,,skót Petőfi”-nek nevezett. : Szegényparaszt család fia volt, a ! szegénység kísérte egész életén át. I A baj akkor se hagyta el, amikor ; tisztelői hivatalhoz segítették — i finánc lett. A nincstelenek szószó- i lója volt és maradt haláláig. ; Rokonszenvezett a népi forrada- ! lom gondolatával. Gyűlölt minden j elnyomást, lelki restséget, szelle- ; mes, gúnyos és éles versekkel ! ostromolta a gög, butaság elavult I bástyáit. Jellemző, hogy 1792-ben megvette egy eifoigott csempész- ! hajó 4 kis ágyúját és eHcüld&tte a j francia forradalom élethalálharc-1 ban áUó hadseregének. Az elesett,! nyomorgó emberek vágyait, gon-! dolatait szólaltatta meg vaskos és = ízes verseiben, realista népi idill- j j eiben. Az alkotó munka szépségé- j nek hirdetője, a tiszta érdekmen- [ tes szerelem, az emberi örömök i énekese volt. Lázadó, a béke és a [ szabadság szerelmese. Emlékének áldoz ma a haladó j világ. *" | A FINÁNCOK (Egy dumfriesi kocsmaablakra írt sorok) Elmés urak, miért szórtok szidalmat szegény fináncra? Most már ő se hallgat. A földesúr adót szed, a magáét. S a miniszter? Behajtja a királyét. Az istenes, tudós papok mi mások, kérdem tőletek, mint lelki fináncok? (Kálnoky László forditása) Falusi randevú Van itt valaki? Ki kopog? — Én vagyok, mondta Findlay, Takarodj, senki sem hívott! — Ugyan már, mondta Findlay. Lopni indultál? Mit csinálsz? Megsúgom, mondta Findlay. Valami rosszban sántikálsz. — Nem rossz az, mondta Findlay. Ha most kinyílna ez a zár — Csak nyílna, mondta Findlay. Nem alhatnék el újra már. — Nem bizony, mondta Findlay. Ha benn volnál, szobámban, itt — Bár volnék, mondta Findlay. Itt rostokolnál hajnalig. — Hát hogyne, mondta Findlay. Ha itt maradsz ma éjszaka — maradok, mondta Findlay. Vigyázz, hogy épen juss haza! — Vigyázok, mondta Findlay. S bármi essék is idebenn — Hadd essék, mondta Findlay. Mindhalálig titok legyen! — Titok lesz, mondta Findlay. (Szabó Lőrinc fordítása) John Anderson, szírem John Anderson, szivem John, Kezdetben, valaha Hajad koromsötét volt A homlokod sima. Ráncos ma homlokod, John, Hajad leng deresen, De áldás ősz fejedre, John Anderson, szívem. John Anderson, sziveim, John, Együtt vágtunk a hegynek, Volt víg napunk elég, John, Szén emlék két öregnek. Lefelé ballagunk már Kéz a kézbe csöndesen, S lenn együtt pihenünk majd, John Anderson, szívem. (Szabó Lőrinc forditása) llllillllfllliliillllllllllllllllllllMIlUlllllillllrllllllllllllllUlllillitllllllllllllllllllillllilllilllillllHIIIIIIIIIillllllt lllilllllllililllllllHilltlllillilililUllllitlilllUtlliltllllliHillllMlllltiilllllilllllllllHIIItilllllllllllllllilllliHlitlltltlHIItlUllllllllltlllltlltllllllllllllltflllltlllltlllllHIUKn^ héz, zavaros idők jártak akkor. Pár hónapja alakult meg csak) a MINSZ, az iskoláik tele vol­taik még a „jobb családok” gyerekeivel. A nagy politika tükörként verődött vissza az iskolában is. Almási tanár úr — igen, ő ‘— volt az előzsüri elnöke. Az­zal kezdték — mert bizony összeválogatta maga köré a hasonszőrű diákokat —, hogy Adyról szó sem lehet. Aztán alább adták: hogy szó lehet, de ne szerepeljünk „propa- gandisztikus” verseivel. Az istenes versek — azok jöhet­nek. De mi nem ezt az Adyt ,iakartuk. Mi az igazi Adyt akartuk megmutatni, a forra­dalmárt, a tespedt, mindenbe beletörődő nemzet ostorozóját. Akkor, ezekben a napokban ismertem fel, hogy Ady több egy költőnél. Ady politika, Ady harc, Ady a mienk, és csak a mienk. Dehát ennek érvényt kell szerezni! » Taktikáztunk: nem hagy­juk magunkat kibuktatni az előzsürizésnél, nem indulunlk a versenyen, de a döntőn, a nagy esten, ahol ott lesznek a szülők, mindenki — ott le­szünk mi is! Unalomban folydogált a műsor. Olykor egy-egy Petö- fi-vers, egy-egy Vajda-költe­mény jelentette a színt. S ami­kor Almási tanár úr a végét akarta bejelenteni, ott terem­tünk: „nem, nem, nincs vé­ge!” S tele lett a színpad: ott­hon, a lakáson gyakorolt az énekkar, zongora nélkül, s mégis hibátlanul csendült fel a dal: „Fölszállott a páva a vármegye-házra, Sok szegény legénynek szabadulására.” i.. Vagy bolondók vagyunk s elveszünk egy szálig, Vagy ez a mi hitünk valóságra válik. Bennünk dübörgőit, dalolt, hogy új értelme lesz a magyar igéknek, új lángok, új hitek, új kohók, új szentek paran­csolnak a magyar tájon, dü­börögve formálják a más hol­napot. S jött a többi: Dózsa György unokája vagyok, Rohanunk a forradalomba, A paraszt nyár, a Léda-versék. Siker volt. Almási tanár úr már mit sem tehetett. 5. Mint szorgos, gyűjtögető méh, úgy hordtam mindent össze, ami Adyról szólt. Ol­vastam válogatás nélkül, hit­tem, nem hittem, magaménak tudtam, vagy idegennek, mindegy volt, csak Adyról szóljon, ez útlevél volt a számukra. Aztán egyszer, a hetedik gimnáziumban rájöt­tem, hogy valami nincs rend­jén. Hogy én Adyról nem tu­dok semmit. Hogy annyian, annyiképp átkozták, dicsőítet­ték, magyarázták és agyon­magyarázták, hogy szinte át­tekinthetetlen őserdő alakult ki agyamban körülötte. Elölről kezdtem. Nem ma­gyarázóit, dicsérőit, átkozóit, hanem Adyt magát, verseit, cikkeit, novelláit, kritikáit. Sorba, mindent, amihez csak hozzájutottam. Nem hagyom magam. Meg kell találnom Adyt a l ? űten- gerben, azt az Af vt aki! nem kell magyarázni, akit csak ér­teni kell, hiszen ö maga min­dent megmagyaráz. Vad munka volt. Valami ha­talmas szenvedély kerített ha­talmába, mint ami a sarkuta­zókat fogja el. Még... még... tovább ... tovább... mert ott... ott van a sark ... Ég megtaláltam Adyt. Nem­csak a szívemben éreztem, hanem az agyam is rendszerbe rakta mindazt, amit egy he­tedikes gimnazista agya befo­gadni képes. Az elődöket, a szimbolizmust, a rokonságot a Petőfi—Ady—József Attila vo­nalban. A forradalmárt, a kis- nemesböl lett radikálist, a műgonddal dolgozó költőt, az éjszakai élet leghíresebb alak­ját, a beteg testű, de töretlen lelkű embert, a jóst. Megrágni való, súlyos felis­merések voltak ezek. Még ak­kor is, ha nem én ismertem fel először, s nem is utoljára, még ha nem is volt új ez a fel­ismerés. Nekem új volt, mert maga a költő mondta el, mű­veivel. A megtalált Ady. Mekkora kincs. S mégis: osztogattam a kincset. Éveken keresztül so­ha nem vettem más könyv­ajándékot, mint Ady összes verseit. S vitáztam, érveltem, bizonyítottam. Amikor a redakciók rohanó életébe ke­rültem, akkor írtam is róla. hacsak lehetett. 6. Több volt ez a költő az ak­kori kor legnagyobb költőjé­nél. Ady politikus volt, forra­dalmaik jósa, a világ nagy- nagy ismerője. Orvos, aki érezte, hogy mi feszül a be­teg tes.ben, aki látta, hogy egyszer eljön, el kell jönnie a gyógyulásnak. Harcolt érte tollal, szóval. Hiszen ennél jobban nem harcolhatott vol- | na. Maró, szenvedélyes publi- § cisztikái a forradalmár min- \ donnái világosabb vallomá- \ sai, hittevései. Versei: rikol- \ tások a süket csöndbe, ököl- j rázó figyelmeztetések. Novel- j Iái — minden hibájuk ellené- j re — lírai remekek, az elesett ! emberek életének elégiái. Minden kor igyekezett meg- \ kaparintani Adyt. Kiszedni azt \ verseiből, ami kiszedhető, ami i használható, ami alibit szol- \ gáltat. Mi nem „válogattunk".} Mindenki kezébe odaadtuk \ Ady összes verseit, bátran. \ nyugodt szívvel tehettük. Hi- 1 szén ha valaki végigolvasta j Ady verseit, hiszi-e a fajma- \ gyár mítoszt? Hiszi-e az isten- 1 hez menekülő, forradalmakat \ elvető költőt? 1956 október végén « Kör- \ utat jártam. Kétségbeesetten. \ a tehetetlenség keserűségével \ bolyongtam. Az akarás min- l dent lebíró dühével. Lángoló \ máglya állta utamat. Könyvek \ égtek, a melegtől görbülő fe- j déllel. Égették a könyveket, a i világirodalom remekeit. Ide- \ genny elvűeket, magyarokat, 1 ami a csürhének kezeügyébe \ került. Mert ember nem éget \ könyvet. \ S ott volt, a többiek között, j ott volt Ady is. Ott hamvadtak \ pernyévé a lapok, de egy fé- \ lig elégett táblát megmentet- \ tem, rajta az aranybetűs írás. \ az ö kezevonását utánozva■ \ Ady Endre. Ahányszor erre a perzselt \ fedőlapra tekintek, annyiszor \ eszembe jut az akkori, keserv \ felismerés: nemcsak megsze- \ vetni, megismerni, megtaláln j kell Adyt. Hanem megőrizni is \ Mindig, mindörökké. Mészáros Ottó i \ Ceglédi Foto Klub művészi felvételeiből Tárlaton — Tóth István fotója A piacon — Remete József képe Aszfaltozok — Kaczur Pál felvétele »

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents