Pest Megyei Hirlap, 1959. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-24 / 20. szám
‘"&Cirlap 1939. JANUAR 24. SZOMBAT o p kis hitei Az Olasz Kommunista Párt küldöttsége csütörtökön este elutazott Moszkvába, ahol részt vesz a Szovjetunió Kommunista Pártja XXI. kongresz- szusán. A küldöttséget Palmiro Togliatti, a párt főtitkára vezeti, tagjai között van Gian- carlo Pajetta, Lampredi, Maca- luso és G. Cárrá. ★ Fidel Castro csütörtök délután a havanai Hotel Riviérában 380 kubai és külföldi újságírónak sajtóértekezletet tartott. Angolul válaszolt a hozzá intézett kérdésekre. ★ Neil McElroy, az Egyesült Államok hadügyminisztere csü- törtöíkön tartott sajtóértekezletén kijelentette, Olaszország átvesz az Egyesült Államoktól két középhatósugarú rakéta- lövedék-egységet. ★ Az AFP jelentése szerint Kendzi Mijamoto, a Japán Kommunista Párt főtitkára és Soiki Kaszuga, a párt központi bizottságának tagja pénteken Moszkvába utazott, hogy részt vegyen az SZKP XXI. kongresszusán. Mint az AFP rámutat, a japán kormány most engedélyezte elsőízben japán kommunista vezetők elutazását a Szovjetunióba. ★ Pénteken kora reggel az amerikai légierő a Cape Cana- veral-i kísérleti telepen kilőtt egy Thor Able interkontinentális ballisztikus rakétalövedéket. A kilövés után fél órával bejelentették, hogy a rakéta második lépcsője nem gyulladt be és így a rakéta nem jutott el a kitűzött célpontig. ★ A szenegáli alkotmányozó gyűlés csütörtöki ülésén 46 szavazattal egy ellenében jóváhagyta a Szenegál, Dahomey, Francia-Szudán és Felső-V plta francia gyarmati területek egyesüléséből kialakult Mali- államszövetség új alkotmányát. ★ Az Osztrák Kommunista Pártinak az SZKP XXI. kongresszusán részvevő küldöttsége Johann Koplenig pártelnök vezetésével csütörtökön este elutazott Moszkvába. A bécsi pályaudvaron a párt politikai és központi bizottságának tagjai, a kommunista pártszervezetek és a Szabad Osztrák Ifjúság képviselő} vettek búcsút az SZKP történelmi jelentőségű kongresszusára utazó küldöttektől. * Sarthe megye Saint-Maixent falujában 1957 decemberében Ida Coiloineau francia asszony megölte 18 éves öccsét, hogy az „áldozattal” megszüntesse a tanyáján levő „rontást”. A tárgyalás napján öngyilkos lett a vádlott asszony anyja, aki az „elátkozott tanya” padlásán felkötötte magát. Ida Goiloi- neau a tárgyaláson idegrohamot kapott és így sikoltozott: „Itt a bizonyíték, hogy rontás van rajtunk.” Az esküdtszék öt évi börtönre ítélte az asszonyt. Egyik vádlott társát, a falu 75 éves kuruzslóját csupán csekély pénzbüntetésre ítélte az esküdtszék. * ' De Gaulle tábornok csütörtökön este először adott fogadást, mint a Francia Köztársaság elnöke. A fogadáson 79 ciszág párizsi diplomáciai képviselője jelent meg. * A Pennsylvánia állambeli Pittston város közelében súlyos bányaszerencsétlenség történt. A legutóbbi esőzések következtében felduzzadt Susquehanna folyó árja betört a közeli szénbánya tárnájába, három bányászt megölt és több mint negyvenet elzárt a külvilágtól. PEST MEGVET HÍRLAP A Magvar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanf.es lapla. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Kiadta a Hfriankladó Vállalat. Szerkesztőség és kiadóhivatal; Budanest VITT. Blat-a Lulza tCr 3 Telefon: 343-100 142—220. Szikra Lapnyomda. (f-sús'ős vei-etö: Kulcsár Mihály, A GYÖMRŐI SE labdarúgói a közelmúltban játékosértekezletre gyűltek ösz- sze, amelyen Fazekas József edző a felkészülés míjporát ismertette. A játékosok már megkezdték edzésüket, első barátságos mérkőzésüket február elsején vívják, majd 8-tól részt vesznek a járási Steinmetz Kupa küzdelmeiben. 198 sportkör, 685 szakosztály Beszélő számok megvénk sportjáról Minden ötödik kínai rendszeresen sportol 1958-ban a Kínai Népiköztársaság 130 millió polgára vett részt rendszeresen sport- gyakorl-atokon és versenyeken. Számuk tízszer annyi, mint az előző esztendőben, s azt' jelenti, hogy minden ötödik kínai sportol. A tömegsport ilyen óriási arányú fellendülésével magyarázható az is, hogy A megyei férfi asztaliteniszelső fordulójának végeredménye 1. Gödöllői V. 2. N. Kinizsi 3. CVSE II 4. D. Spart. 5. Váci P. II 6. N. Postás 7. D. Kinizsi 8. Felsőgöd 9. Fóti SE 10. Pitspöksz. 9 9 ------- 118: 26 18 98—1 101: 42 16 96—3 105: 39 12 9 6 — 3 99: 45 12 9 6 — 3 75: 69 12 9315 58: 86 7 9 2 — 7 56: 88 4 92—7 39:105 4 8 1 1 7 44: 99 3 91—8 24:120 2 D = Dunakeszi N = Nagykőrösi Az angliai és skóciai vendég- szereplésre utazott U. Dózsa ökölvívó csapata csütörtökön este vívta első mérkőzését Liverpoolban. A magyar bajnokcsapat ellenfele az észak-angliai tartomány válogatottja volt. A hírügynökségi jelentések szűkszavúan számolnak be a mérkőzésről. Mindössze annyit közölnek, hogy a találkozót 11 súlycsoportban rendezték, s a végeredmény 12:10 a hazaiak javára. Három súlycsoportban az angol ökölvívók átestek a súlyhatáron, s ezért győzelmüket megsemmisítették. A Jugoszláviában vendégszereplő Újpesti Dózsa jégkorong csapata csütörtökön este ismét Belgrád- ban játszott s szép győzelmet ért el a Tasmajdan csapata ellen. U. Dózsa—Belgrádi Tasmajdan 7:2 (0:2, 3:0. 4:0). A harmadik férfi kosárlabda világbajnokság döntőjének küzdelmeit csütörtökön folytatták, Santiago de Chilében és Valparaiso- ban. Eredmények. 1—7. helyért: Brazília—1Tajvan 94:76 *56:35). Chile —Portorico 83:71 (46:31). Belgrádi lapjelentések szerint a jövő hónapban több jugoszláv és magyar labdarúgó klubcsapat barátságos mérkőzésére kerül sor. Február 22-én a Bp. Honvéddai játszik Budapestén az Újvidéki Vojvodina. Február 25-én Belgrád- ban szerepel a Ferencváros s a Partizán lesz az ellenfele. Február 1 és 15 között Magyarországon portjai zik az SK Noviszád labdarúgó csapata s három mérkőzésen lép pályára. A sportkörök évvégi statisztikai jelentései alapján minden esztendőben számbavesz- szük sportéletünk helyzetét. A jelentésekben szereplő számok szürkék, de mögöttük annál több valóság rejlik. A számok csalhatatlanok és érzékeny műszerként mérik a visszaesést, fejlődést. Sportmozgalmunk statisztikája is egy ilyen érzékeny műszer, melynek állásából lemérhetjük, hol, milyen téren dolgoztunk eredményesen és hol vannak a hibák. Az ellenforradalom következtében 1957-ben 77 sportkörrel működött kevesebb, mint az ellenforradalom előtt, a sportolók száma a felére csökkent és több mint 300 szakosztály szüntette be működését. Köztük még a közismerten népszerű labdarúgásban is több mint 40 szakosztály! Ma már ismét fejlődőben van sportéletünk, amely nemcsak szervezetileg erősödött meg, hanem egyre több embert kapcsol be a sportmozgalomba, ha eddig még nem is érte el teljesen az ellenforradalom előtti szintet. Pest megyében jelenleg 198 sportkör működik, az alábbi megoszlás szerint: 100 községi 53 szakszervezeti, 37 iskolai és 8 egyéb (Honvéd, Spartacus stb.). A 198 sportkörben 24 sportágat űznek. Ha az egyes sportágakat elemezzük, láthatjuk, hogy a megyénkben levő adottságok nincsenek kihasználva. Pl. a vízisportok, a kajak és evezés sem hódított nagy tért. Alig néhány szakosztály működik e két sportágban, csekély taglétszámmal. Pedig a lehetőségek megvannak, hiszen a Duna hosszan folyik INGATLAN Ceglédi és nagykőrösi eladó ingatlanok. Házak 40 000 forinttól, telkek 8000 forinttól. Tájékoztatást ad a Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat ceglédi kirendeltsége, Cegléd. Kossuth tér 1. Hivatalos órák 8 _ 1 2 között, kedden, pénteken és szombaton. Monoron és Monori Erdőn eladó házak 40 000 forinttól, telkek 8000 forinttól. Érdeklődni lehet és a elmek megtudhatók a Pest megyei Ingatlan- közvetítő Vállalat ki- rendeltségén Monor, Petőfi u. 10. Hivatalos órák hétfőn, szerdán és szombaton 8_12 óra között. E ladó ingatlanok Gödöllőn: házak már 30 ezer forinttól, telkek 4000 forinttól. Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat kirendeltsége, Gödöllő, Dózsa György út 12. Félfogadás 8—12 óra között minden kedden, csütörtökön és szombaton. Érdi és érdligeti eladó ingatlanok: házak 25 ezer forinttól, telkek 6000 forinttól, gyümölcsösök 15 000 forinttól, Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat érdi kirendeltsége. Érd, Diőedi út 34. Félfogadás reggel 8 _12 k özött, kedden, csütörtökön és szombaton. Leányfalu és Szentendre környékén eladó házak 60 000 forinttól. telkek 10 000 forinttól. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat központja mindennap 8-tól 4 óráig, Budapest, V.. Kálmán u. 13 és a szentendrei kirendeltség, szerdán 8—12 óra között. Ráckevei járásban házak 40 900 forinttól, telkek 6000 forinttól. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlan- közvetítő Vállalat du- naharaszti kirendeltsége: Dunaharaszti. Dózsa György út 1. Felvilágosítás adás reggel 8_12 óra között, hétfőn, szerdán és szombaton. Vác és környéki eladó ingatlanok. Házak már 50 000 forinttól. telkek 10 000 forinttól. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat kirendeltsége, Vác, Tanácsháza. Félfogadás 8—12 óra között, minden kedden, pénteken és szombaton. ÁLLAS Nérv fő szegezőlakatost azonnali belét>ésre felveszünk. Solymári Fatömeffcikkioari Vállalat. Solymár. Jelentkezés a vállalat telen- helvén. de. 8—3 között. t GYÉB Konyhabútort kisiparostól fizetési kedvezménnyel, Budapest. Üllői út; 5. (Kálvin térnél.) Esküvőre menyasszonyi és vőlegény! ruhák kölcsönzése vidékre is. Újpest, Virág U. 46. 292—121. 2000 mm-es eszterga- padot elcserélnénk 1000 vaev 1500 milliméteresre. kön vvióváír ássál. Solymári Fatö- megclkkipari Vállalat. Solymár, telefon: 164— 048/10 mellékállomás. SZENTENDREI APRÓHIRDETÉSEK Eladó Fehérkeresztnél 960 négyszögöl telek, gyümölcsösnek kitűnő. Pannónla-telepen vízvezeték mellett 300 négyszögöl, énítkezési anyagokkal. Érdeklődni lehet: Liothayék. Szentendre. Dózsa Gy. u. 13. Egy ház 2 hold gyümölcsössel fiadó, Szentendre. Április 4 út 19. Gödöllőről származó tenyészjéreók kaphatók. Szentendre, Szabadság forrás u. L Barabás. Eladó Szentendrén, háromszobás vtEa, fürdőszoba, vízvezeték, mosókonyha 800 négyszögöles telekkel, 70 gyümölcsfával. Márciusra beköltözhető. Kovács László út 7. Apró- és keretes hirdetéseket (adás-vétel állást és munkást kereső. részvét- és köszönetnyilvánítás, értesítés, csere, házasság, stb.) felveszünk. Felvétel: a postahivatal vezetői Irodájában, valamint a Magyar Hirdető Vállalat helyi kirendeltségén. Hirdetési ár hétköznap szavanként l,— Ft. vasárnap 2 __Ft. Mind en kezdő6zó dupla. Keretes hirdetés l hasábos mm-ként 2.50 Ft vasárnap 3,_ Ft. keresztül a megyén és a jól szervezett munka meghozza a maga gyümölcsét ezen a téren is. Erre példa is van a váci evezősök személyében. Súlyemelő-szakosztály csak egy van. E sportágban a szakosztály megszervezése és működtetése nem okoz komoly problémát, hiszen a legfontosabb a súlyzó, egy kis leleményességgel házilag is előállítható és a községeinkben sok fiatal szívesen bizonyítaná be erejét, csak egy kis szervező munkára lenne szükség. A lehetőségeket figyelembe véve, kevésnek mondható a 15 természetjáró-, a 14 teke- (mely ezen belül kis- és nagygolyósra is megoszlik) és 8 ökölvívó-szakosztály is. Érdekesség, hogy mintegy 30 sportkörnek nincsen labdarúgó-szakosztálya« Sokan úgy gondolják, hogy a sport vezető szervei örülnek ennek. Tévedés! A sportszerveknek az a céljuk, hogy minden sportágat fejlesszenek, de egyiket sem a másik hátrányára. Sajnos azonban, még mindig vannak olyan jelenségek, hogy labdarúgó-szakosztályokat más szakosztályok terhére fejlesztenek. Érdekes a statisztikának a szakosztályokban foglalkoztatott tagok száma szerinti megoszlása. Pest megyében 5710 labdarúgó, közel 1000 asztaliteniszező, 1300 atléta, 900 röplabdázó űzi kedvenc sportágát. A 2817 női sportolóból legtöbben az atlétikát (525), kézilabdát (366) és röplabdát (349) kedvelik. A sportoló iskola* tanulók száma: 3691 fő. Sportlétesítmény 255 van a megyében. Ebből 130 labdarúgó-, 63 röplabda-, 27 kézilabda-pálya és 16 az atlétikai pályák száma. Ezek mellett egy sor egyéb létesítmény is rendelkezésükre áll a sportolni kívánóknak. Véleményem szerint sportlétesítmények dolgában nem állunk rosszul, sőt van néhány olyan sporttelepünk, amely minden igényt kielégít, így a ceglédi, szentendrei, váci sporttelepk. Hiba, hogy egyes sporttelepeink meglehetősen elhanyagolt állapotban vannak. Nem gondoskodnak megfelelően sem magánam a létesítménynek megfelelő karbantartásáról, sem a környezet vonzóvá tételéről. A sportolásba bekapcsolódók szempontjából is fontos, hogy gondosan ápolt pályákon és szép környezetben sportoljanak, mert az első benyomások mindig maradandóak és ha az ember egyszer valahol jól érzi magát, oda mindig szívesen visszatér. Úgy gondolom, ez a kis böngészés megyénk sportéletének számaiban tanulságos. A fejlődés tagadhatatlan és most arra van szükség, hogy a sportszerető dolgozók, sportolók, sportvezetők összefogva munkálkodjanak azon, hogy egészséges, edzett legyen népünk és a sportolás mindenkinek örömet, szórakozást biztosítson. Sok szó esik a ceglédiek körében NB Il-es labdarúgó- csapatuk szerepléséről, s a helybeli sportbarátok felteszik a kérdést: vajon benn maradhat-e az őszi idényben utolsó helyen végzett együttes a II. osztályban? Az elmúlt napokiban a vezetők és játékosok megbeszélésre gyűltek össze, amelyen a labdarúgók elhatározták, hogy az elkövetkezendő időben sokkal erőteljesebben végzik a feladatokat, edzéseken és mérkőzéseken egyaránt, szeretnék biztosítani a bennmaradást. A játékosok nevében Gyikó Lajos tolmácsolta a vezetőség félé ezt az elhatározást. A Nemzetközi Jégkorong Szövetség müncheni kongresszusán elkészítették a március 5-én Csehszlovákiában kezdődő világ- és Európa-bajnokság csoportbeosztását. A küzdelmekre nevezett 16 ország 17 csapatát — Csehszlovákia B-csapatot is indít — két osztályba sorolták. 12 csapat a háromcsoportos I. osztályban kapott helyet, míg a többiek — köztük Magyar- ország is — a II. osztályban szerepelnek i A VB csoportbeosztása! I. osztály: A-csoport: (A mérkőzéseket Pomind több a kiváló kínai Versenyző. A kínai sportolók 1958- ban hat világcsúcsot értek el, hármat súlyemelésben, kettőt ejtőemyőugrásban és egyet úszásban. A Leányfalui Általános Iskola fennállásának 50. évfordulója alkalmából sakk- és síversenyt rendeztek a tanulók részére. Sakk: I. Szviscsó István (VÜI. o.), 2. Szászy Lajos (VI. o.), 3. Jankó Mihály (VIH. o). Sí (lesiklás): 1. Ádárn Jenő (VÜI. o.), 3. Gruber András (VHI. o.). 3. Erdős Sándor (VI. o.). A Magyar Üsző Szövetség közlése szerint január 21-ig 132 átigazolási kérelmet nyújtottak be. Ezek kezűi 63, tehát majdnem a fele a Bp. Építők sportköréhez kéri átigazolását. 30 átigazolás megszűnt szakosztályokból, elsősorban a Kelenföldi Építőktől történik. Elkészült a jégkorong VB csoportbeosztása Ismét jelentkezett játékra Bella József, s az edzéseken állandóan részt vesz Kugler és Gyura is, mert a tavaszi idényben, ha szükség lesz rájuk, ők is „csatasorba“ állnak. A Vasutas egyik fiatal, fejlődőképes játékosa, Kubinyi, megvált a sportkörtől, a Ceglédi Építőkhöz kérte átigazolását. Kár, hogy a játékos elhagyta a sportkört, hisz további fejlődésével állandó tagja lehetett volna az együttesnek; ■ ,• A CVSE az előkészületek során már február 8-án edzőmérkőzést kíván vívni a Szolnoki MTE ellen, 15-én pedi^ valamelyik NB I-es -csapatot szeretnék vendégül látni. zsonyban játsszák.) Kanada, Csehszlovákia, Svájc, Lengyelország. B-csoport: (A találkozók színhelye Brno.) Szovjetunió, Egyesült Államok. Norvégia, NDK. C-csoport: (Osztrava.) Svédország Finnország, NSZK, Olaszország. II. osztály: (Plzen.) Csehszlová- kia-B. Magyarország, Jugoszlávia, Ausztria, Románia. Az I. osztályban a selejtezőket március 5 és 8 között bonyolítják le. utána a csoportok első két-két helyezettje kerül a prágai hatos döntőbe. Az I. osztályú csoportok 3. és 4. helyzetijei is tovább- játszanak a 7—12. helyért. K. J. Mi újság a Ceglédi Vasutasnál? Megyei felnőtt asztalitenisz-bajnokság, Váci Forte-Váci Kötött női kézilabda-rangadó, spartakiád-versenyek, Nagykőrös város birkázá-bajnásága Bét regi sportműsor Megyénk hétvégi műsora sokrétűnek ígérkezik. Az események közül legjelentősebb a megyei felnőtt asztali- tenisz egyéni bajnokság, amely Gödöllőn kerül sorra. A viadalon a teljes megyei élgárda találkozik. A szövetség a szakosztályok kérésére engedélyezte, hogy a jobb képességű ifik is elindulhassanak a versenyen. A megyei ifjúsági bajnokságot egyébként február közepén rendezik. A férfiak küzdelmére eddig 48, a női bajnokságra pedig 20 nevezés futott be. * Mint már ismertettük, a nagyszabású „Énekes István emlékversenyen“ nagykőrösi ökölvívók is szárítóba lépnek. Míg ők a fővárosban vetélkednek, érdekes eseményre kerül sor Kőrösön, szombat-vasárnap rendezik Nagykőrös III. osztályú kötöttfogású birkózóbajnokságát. •k Az őszi-téli spartakiád során tovább folynak a versenyek. Vasárnap többhelyütt rendeznek járási sakkviadalt. * Bár a Hazafias Népfront Kupáért kiírt teremkézilabda torna első csoportjában nem fejeződtek még be az első forduló küzdelmei, de a honvéd-teremben már a második csoport eseményei kerülnek sorra. Ebbe több Pest megyei csapat is bekapcsolódik, a Dunakeszi Magyarság, Vecsés és a Nagytarcsai Honvéd férfiegyüttese. Elkészült a csoportbeosztás is, amelyik a következő: 1. csoport: XIII. kér. Honvéd, Dunalkeszi Magyarság, Vörös RÉSZLET] SZOMBAT BIRKÓZÁS. Nagykőrös város III. osztályú • kötöttfogású bajnoksága (Nagykőrös, 19). ÖKÖLVÍVÁS. „Énekes István emlékverseny” (Sportcsarnok, 10). vasárnap asztalitenisz. Pest megye felnőtt egyéni bajnoksága (Gödöllői Ganz kultúrterem. 10). BIRKÓZÁS. Nagykőrös város Hl. osztályú kötöttfogás^ bajnoksága (Nagykörös. ,9). KÉZILABDA. Teremmérkőzések j a Hazafias Népfront Kupáért. | Meteor, Szállítók, Bőripari Kutatók, MÁV Előre, REAC, Egyesített Tisztiiskola, Bp. Honvéd II. II. csoport: Táncsics Bőrgyár, Autóbusz, E. Vasas, Május 1 Ruhagyár, Nagytarcsai Honvéd. Kábelgyár, Pesterzsébeti Kötött, Divatcipő. III. csoport: Csepeli Szőrme, Vecsés, EKISZ, Audio, Csillaghegy, Dunacvpő. Vasárnap kerül sor a Váci Forte—Váci Kötött megyei rangadóra. A küzdelmek során a Váci Forte szerepelt jobban, még veretlen. Ennek ellenére a találkozó nyíltnak ígérkezik, mindhárom eredmény lehetséges. ts m "son Honvéd-terem. 14.42: Kábelgyár— Nagytarcsai Honvéd (m/C férfi),' 17.04: Váci Forte—Váci Kötött (ni;A női). 17.26: Dunakeszi Magyarság—XIII. kér. Honvéd (in=C férfi). Ferencvárosi vasutas-terem. 15.04: Petőfibánva—Csömör (Il/C férfi) 15.3S- Burkai ász—Rádiótechnika (IH/B férfi). ÖKÖLVÍVÁS. Az ..Énekes István emlékverseny” harmadik nania (Sportcsarnok). Barátságos mérkőzés: Szentendrei Honvéd—Határőrség sf (Szentendre. 10.30). S® ART AKTAD. Az őszi-téli szentendrei és váci iá”ás sakkverseny* Szentendrén, illetve Vácott