Pest Megyei Hirlap, 1958. november (2. évfolyam, 258-283. szám)
1958-11-30 / 283. szám
A RETTEQÉS BIRODALMA (A Nemzeti Színház Brecht-bemutatójáról) Bemutatjuk Tumi Bellát, a Székely Színház művésznőjét Hetekkel előre elkeltek a jegyek, bérletben vagy anélkül. Mert Bertolt Brechtnek, a dráma forradalmárának, a forradalmár írónak hívek és hódolók hadseregét szerezte meg az a néhány magyarországi bemutató, amelyet az utolsó években láthattunk. A Kurázsi mama, a Jó embert keresünk, a Koldusopera előadásaira emlékezve, az Irodalmi Színpad és a rádió korábbi „Félelem és nyomorúság a Harmadik Birodalomban” szemelvényeire gondolva, a színházkedvelő ember meggyorsította lépteit a Nemzeti Színház pénztára felé. Magam is sokat vártam, de úgy éreztem, keveset kaptam. Nem Brecht antifasiszta színműve nyújtott kevesebbet a reméltnél, hanem az előadás. Mert a mű — műremek. Tizenhárom kép (az eredeti színmű közel kétennyi) olyan tökéletesen körülrajzolja a Rettegés Birodalmát, ahogyan színpadi szerző még nem tett« ezt . Csupa-csupa fortisszimó. Csupa-csupa hatalmas, önálló drámára elengendő összeütközés — egy-egy rövid képbe sűrítve. Sűrítve, de nem zsugorítva. Sehol bevezető vagy lagymatag átvezetés, mindenütt a forj-pont. Marton Endre rendezése azonban legtöbb helyütt feloldja a feszültséget, olyan ez, mintha a folyadék fölött csökkentenék a légnyomást, és az — nem száz, de hatvan fokon — forrni kezdene. Ebben a buzogó vízben ugyan senki se égetné össze az ujját. Az első kép: Népközösség. Részeg SS-tisztek tántorognak a sötét színen, gaj dóinak, üvöltöznek a hatalomátvétel diadalmámorában. És akkor — felvillan egy ablakban a fény. És kiszól egy álmos hang. Az SS-ek megriadnak, kereket oldanak. A hősök — ime — gyá- > va kutyák. Csakhogy — ezt csak a darabot olvasva hiszem, az előadást látva nem. A koromsötét színpad nem érzékelteti a proletárnegyedet, ami az SS-ek szívében félelmet kelt, megfutásuk nem érzékelteti alattomosságukat, esztelen öl- döklési vágyukat, amelyet Brecht eredetileg úgy fejezett ki, hogy az egyik — futás közben — agyonlövi az álmából riadt férfit. Harmadik kép: Krétakereszt. A szobalánynak kurizáló SA- legény bemutatja a konyhában azt a trükköt, hogyan jelölik meg a „nagy száj úakat”. Nagyszerű összeütközések sorozata az SA-legény és a munkás, majd a szobalány között... De Kállai Ferenc SA-legénye kevéssé ravasz, olyan naivul harsány, olyan ostobán körmönfont, hogy egyszerűen nem hihető. Arról nem is szólva, hogy az állandó harsányság csak bizonyos ideig fokozható, azután színtelenné válik, és hiába árnyalt, nagyszerű Mát- hé Erzsi a szobalány szerepében, a színpadi varázs nem születik meg. Ötödik kép: Igazságszolgáltatás. Csodálatos! Megírva is, a színpadon*^. Ez Brecht! A bíró, aki nem tudja, mikor ítél a felsőbbség szájíze szerint, az ügyész és a tanácsos, akik még megnyilatkozni sem mernek, nehogy ők adják az ítélkező szájába azt a verdiktet, ami majd „odafenn” nem tetszik. Somló István megtalálta az egyre inkább fuldokló bíró vonásait. Hőmérővel mérhetnénk, hogyan emelkedik a fejveszett ember láza, sztetoszkóppal, nem anélkül is, a nézőtér legtávolabbi zugába hallatszik szapora szívdobogása, ö az az ember, aki nem akar az istenhátamögé kerülni egy rossz ítélet miatt, de a koncentrációs tábortól méginkább irtózik. Hogyan kapkod, egyre kétségbeesettebben fűhöz-fá- hoz! Igen, ez a Rettegés Birodalma. Ahol retteg az ítélőbíró, a nyomozó, az ügyész,, a tanácsos, és rettegnek a láthatatlan szereplők, akik fölött, ítélkeznie kell. Hatodik kép: Munkásfélóra. Rádióközvetítés a hitleri Németország egyik gyárából. Rossz. Miért? Azért, mert a rádióriporter (Horkay János) karikatúra. Pedig a darab szerint egyáltalában nem az! Ö — még akkor is, ha nincsenek körülötte SS-legéhyek — kiharapja a meginterjúvolt munkás, gyárilány szájából az igaz szót, ő az, aki meghamisítja az igent nemmé, a feketét fehérré, a keserűt édessé. Megtehe- ti-e ezt egy karikatúra? Ahol az emberek nevetnek — ott nem rettegnek. Hetedik kép: Zsidó feleség. Megírva: egy hatalmas drámai monológ, és egy végtelenül feszült párviadal férj és feleség között. A zsidó feleség elhagyja orvos férjét, hogy azt, az árját, ne közösítsék ki miatta. A monológ: főpróba. Az asszony egymagában felmondja a leckét: hogyan köszön el férjétől, hogyan hazudik neki, és hogyan fogadja az ő hazugságait. Azután leviharzik a párjelenet. Az asszony — aki mondva csak néhány hétre távozik — bundáját kéri a forró nyárban, és a férj a vállára teríti. Miért nem érte el ez a jelenet azt a hatást, amit az Irodalmi Színpadon keltett? Azért, mert Makay Margit a monológban ellövi minden puskaporát, minden drámaiságát. A valódi párbajra, a kettősre már nem marad muníciója. A vége — a legfontosabb része — esik, és ezt még fokozza az, hogy a férj csak kezében fogja a bundát, tűnődve: odaadja-e vagy sem. így kétértelművé vált a mondat: „Hiszen csak néhány hétről van szó ...” Kilencedik kép: a besúgó. Ismét kiválóan megragadott jelenet. A békés pedagóguscsalád, amelynek nyugalmát egyik pillanatról a másikra feldúlja a családfő néhány, hirtelen kiejtett szava. Ott a gyerek, a Hitlerjugend neveltje, vajon besúgja-e az apját? Vajon hozza-e az SS-t? És Apáthi Imre és Olty Magda kutatják a menekülést. Vádolják egymást, a gyereket, magyarázzák saját szavaikat. Keresik az egérutat. Ez ismét: a Rettegés Birodalma, egy kispolgári szobába zárva. Tizenkettedik kép: Munka- alkalom. A repülőgépgyárban dolgozó férfi és felesége. Az asszony bátyja — a tulajdonképpeni főszereplő — repülő, aki elpusztul a spanyol polgár- háborúban. Nos hát: kell-e repülőgépet gyártani, kell-e gyászruhát húzni, kell-e tilta-« kozni az embertelenség ellen? Kérdések, amelyekre választ ad a jelenet, különösképpen Olty Magda, a feleség szerepében. De a férj (igaz, szerepe sem ad lehetőséget) nem él. Tib-lábal, nem tudjuk, miért jött haza, mit kell tennie, miért van egyáltalán a színen? Csak a végszó kedvéért? Az utolsó pillanatban azonban naggyá nő. Ahogy cselekszik — a bom- lottan rikoltozó asszony száját be kell tapasztania —-, hangja is az őszinteség fényét sugározza. Tizenharmadik kép: Népszavazás. Látványos pátoszában eivész a mondanivaló igazsága. Pedig ennek a képnek a mondanivalója fémjelzi az egész művet. Ez felel a kérdésekre nyiltan és egyenesen: küzdeni kell a rettegés ellen, küzdeni, amíg csak el nem jön a felszabadulás órája. Hogy az elmondottak ellenére sem kapni jegyet az előadásra? Igaz. Mert Brechtet látni kell, jó vagy keyésbé jó előadásban, de látni kell. Azért, ha lehetne, inkább jó előadásban. G. L. Berlinben bemutatták A kékszakállú herceg várát és a Székelyfonót Csütörtökön este a berlini Állami Operában nagy sikerű bemutatóra került sor. Első ízben játszották a német fővárosban Bartók Béla: „A kékszakállú herceg vára” és Kodály Zoltán „Székelyíonó" című művét. A közönség lelkesen ünnepelte a művészeket, akik kiváló teljesítményükkel elsősorban járultak hozzá az első berlini magyar opera sikeréhez. A Magyar Népköztársaság berlini nagyikövetsége a bemutatót követően fogadást adott a szereplő művészek tiszteletére. (a A fogadás során Max Burg- hardt államdíjas, az Állami Opera főintendánsa közölte, hogy december közepén Budapestre utazik, hogy a hely» színen tájékozódjék a Magyar Állami Operaház munkájáról. Érdekes arcú színésznő ül velünk szemben. Tanai Bella, a marosvásárhelyi állami Székely Színház tagja. Tegnap este még a budapesti Madách Színház „Lapzárta előtt” című darabjában ismerkedtünk vele, most smink és festék nélkül, magával az emberrel ismerkedünk. — Hatéves koromban léptem először a „világot jelentő” színpadi deszkákra. A kolozsvári Thália Színházban mint táncosnő kezdtem pályafutásomat. Tizenhat éves koromban iratkoztam be a Színművészeti Intézetbe, amelynek elvégzése után kerültem a Székely Színházhoz. Tanai Bella még nem tekinthet vissza hosszú színészi pályafutásra. Huszonnyolc esztendős mindössze. Snnek ellenére máris számos főszerepet tud maga mögött. Játszotta a Tartuffe Dorimáját, a Néma levente Ciháját, a Csongor és Tünde Mirigyét, a Warrenné Viviejét, az Apák ifjúsága Natasáját és így tovább. Itt hazánkban két színdarabban mutatkozott be: a Lapzárta előtt és az Esőhozó ember című művekben. S a tervek: — Színházunk legközelebbi bemutatója Shakespeare Makrancos hölgye lesz. Remélem, én játszom majd a főszerepet. Ezért nagyon kíváncsi vagyok Ruttkai Éva alakítására. Remélem, sikerül megnéznem majd pesti tartózkodásom alatt: De ezenkívül is számos terve van az itt tartózkodása idejére, két hétre. Sőt. azon túlmenően is. — Régóta beszélünk már arról, hogy meg kellene valósítani a fiatal színészek cseréjét a baráti országok között. Arra gondolok, hogy egy fél évet, vagy akár egy szezont is szívesen játszanánk Pesten mi, fiatal erdélyi színészek, s cserébe fiatal magyar színészek mennének a mi színházunkhoz. Az ötlet valóban elgondolkoztató. S minden bizonnyal megvalósítható is. Bízunk benne. A fiatal színészek érdekében. A fejlődés érdekében. GARAMI LÁSZLÓ: VENDÉGLÁTÁS NEM BÍROM KINYITNI1 (Olbrich Ede felvétele) | Óbe barátságára voltam a | legbüszkébb. Nem azért, mert | olyan nagy muszklija volt, | mint egy birkózónak, vagy I mert csempés fürdőszobában I mosta le magáról focizás után 1 a port, hanem: mert bolondok I házában csücsült az apja. 1 Az egész iskolában nem | akadt még egy ilyen nevezetes 1 fiú. | Az ő kék szemével bepillant- | hattam, az ő szeplővel pettye- | zett pisze orrával beszimatol- | hattam abba a titokzatos vi- § lágba, amit egy magas kőfal 1 zárt körül a kisváros közepén, 1 öbe sokat mesélt az apjáról. 1 Különösen hétfőn. | Mert vasárnap, minden va- I sárnap meglátogatta anyjával I együtt, és másnapra megtelt § misztikus hittel: 1 — Az irigyel csukatták oda! | — kezdte —, ki alkarják tudni 1 tőle a számológép titkát. | — Miféle számológépét? | — Tudod, az olyan, de I olyan, hogy .., 1 És áradozott az apja által | kifundált elektromos számolóul gépről, ami olyan nagy feszült- | séggel dolgozik, hogy még gu- | miruhába öltözve is veszélyes | billentyűihez közelíteni. | Máig is azt hiszem: öbe soil hasem hitte el apjáról, hogy | háborodott. | Én meg becsültem és csodál- | tam ezt a nagy bizodalmát. És volt még valami: Hétfő esténként, ha megjött Joszt néni, öbe édesanyja, kivette az oroszlántalpas tálalóból a nagytálcát, és süteménynyel kínált bennünket. Sütemény! Édes, omlós, felejthetetlen csemege. Vaj, vanília és baracklekvár illat. És milyen élvezettel bámult, amikor ettünk. Szinte sürgette tekintetével: no, mondjátok már, hogy ízlik, hogy finom. És mondtuk. És nemcsak egyszer, tucatszor is. — Néni kérem, ez igazán... igazán olyan, amilyent még édesanyám sem süt. Azt elhiszem! Miből is sütött volna?! Másik barátom, duső, a francia emse volt. Bármilyen furcsa, így „becézte" az egész osztály, egy bizonyos természetrajz óra óta, amikoris Duső valami bonyodalomba kerekedett ezzel az előkelő nevű sertéssel. Ö is rendszeresen vendégeskedett hétfő délutánonként Josztéknál, ő is falta a süteményt, kétpofára. De nem dicsérte. Miért is dicsérte volna? Nagy fatelepük volt a város szélén, az ő édesanyja süthetett még különbeket is, mint ez a félözvegy kis tisztviselőnél Pedig... Legalább összetartásból ejthetett volna egy-két jó szót. Vagy Joszt néni kedvéért De nem. Sőt. Egyszer egy ilyen hétfő délutánon megkérdezte tőlem: — Hát a te anyád miket süt? Mit felelhettem volna? Szerencsére öbe kisegített: — Palacsintát! Olyan palacsintát, hogy még... öbére néztem, ö valahová, a levegőbe bámult. Hiszen — nem kínáltuk még őt soha semmivel. Azt hiszem, ekkor határoztam el: Majd megmutatom én nektek, milyen süteményt csinál az én anyám. És titokban — ma sem értem, hogy miért — öbére dühösebb voltam, mint a pimasz Dusőre. Talán, ha öbe dobostortát hazudik... De palacsintát?!... És elhatároztam erősen: Nékem addig nem kell a süteményetek, amíg... Énnek is eljött az ideje. Októbzrbzn bevonult a bátyám. Anyám az első látogatásra készülődött és kalácsot sütött, kelt kalácsot, hogy ne menjen üres kézzel. Egy tekercs mákosat, meg egy diósat. Reggel már, mikor iskolába indultam, a sütemény a konyhaasztalon illatozott. Micsoda illat! Talán még a bútorok is mohón nyelték a ritkán, nagyon ritkán lengedező sütemény- leheletet. Hát még én! Ez ébresztett, nem a vekkeróra. Anyám látta, mekkorákat nyelek és biztatott: — Ha délben hazajössz, fiam, egy szeletet vághatsz mindegyikből. Most még ne, mert meleg, fekélyt kapnál, ha így ennél. Tudtam, anyám egész napra ellesz hazulról. A nagymosás a Füzy nagysá- goséknál soká tart. öt óra előtt nem keveredik haza. Akkor hát itt az alkalom. Megszületett az elhatározás. És délután háromra együtt voltunk a kiskonyhában hárman, öbe, Duső, a francia emse és én. Nohiszen! Alig vártam a négy órát. Hogy a játék lázában — Ne nevess korán-nal ütöttük agyon az időt — el ne feledkezzem az uzsonnáról, beállítottam a vekkert. Pontban négyre. Zörgött is rendesen. És akkor megszegtem a kalácsot. a diósat. Kiválasztottam két leveses- tányért, ami még nem csorbult ki, és púposra raktam a foszlós, csigásán töltött tésztával.
