Pest Megyei Hirlap, 1958. november (2. évfolyam, 258-283. szám)
1958-11-23 / 277. szám
Iskola lett a szentendrei patinás tanácsháza. Természetesen nem véglegesen és nem is „igazándiból”. A filmesek nevezték ki „sulidnak, azért, hogy a „Vöröskeresztszervezetek az iskolákban'’ című dokumentumfilmjüket forgathassák. Érthetően nagy izealmat keltett pénteken a városban a filmfelvevőgép megjelenése, és érdeklődéssel várják az új film vetítését, amire talán még az idén sor kerül. * Még egy szentendrei feljegyzés a naplóba: Soproni Sándor, a Fe- renczy Károly Múzeum igazgatója ezekben a napokban a csehszlovákiai Nyitra környékén tanulmányozza a környéki római erődítmény-vonalak maradványait. Az erődítmény-öv hazánkból húzódik át Csehszlovákiába, és azért vonzza mind a magyar, mind a csehszlovák múzeulóguso- kat. Soproni Sándor tanulmányt ír tapasztalatairól. * Abonyi szerző darabját kezdik próbálni az abonyi Munkás Testedző Egyesület színjátszói. uv Kolozsvárii"! Gyula (fimtiiaiumi < igazgató „Bolond- gomba” című művét december végén mutatják be a ■közönségnek. Az előadást természetesen maga a.szerző rendezi. * Új iskolában könnyebb a tanulás — mondják. NAPLÓ Hogy vatóban ígv van-e, az január hatodikén kiderül Visegrádon, ahol előreláthatólag ezen a napon veszik birtokukba a társadalmi munkával épített két új tantermet az általános iskola tanulói. Hosszabb szünet után ugyanis — a helyi tanács segítségével — gőzerővel megindult az építkezés. a tetőt a napokban lefedik, és a belső snunkák- kal két-három héten belül végeznek. Ezek szerint — ha minden iól halad és a kokszkályhák olvan hévvel melegítenek. mint ahogyan a község lakói szorgalmazták az iskola építését. —• a karácsonyi szünet után benépesülhetnek az úi tantermek. ★ És hogy Viseg- rádnál maradjunk: a járási hazafias népfrontbizottság indítványára ismeretterjesztő előadássorozat kezdődik decemberben. Kéthetenként beszélik majd meg az elődások alkalmával a legidőszerűbb bel- és külpolitikai kérdéseket. ★ Telefonon kaptuk a hírt: a szentendrei, fiatalok, a. i választás előtt megrendezett fiatal választók találkozóján elmondották. hogy szükség lenne ifjúsági klubra, ahol szórakozhatnának. tanulhatnának. Alig néhány nap. pontosan egy hét telt el a - beszélgetés óta, és máris teljesülőfélben van a kívánság: szervezik az ifjúsági Klubot. A fiatalok a városi művelődési házban találnak otthonra, a klubnak külön vezetősége és önkormányzata lesz a tervek szerint ■á Egy teljes délutánra való munkát adtak az üzemi bizottság géu- írónőjének a Budakalászi Textii- müvek kiszistái. Csütörtökön ugyanis megkérték Ágoston elvtársat, az ü. b. elnökét, hogy gépel- tessen ki számukra a Pesti Paprika című műsorfüzetből öt egyfelvoná- sost, amit elő szeretnének adni. A gépeléssel még aznap elkészültek, most már csak az van hátra, hogy a fiatalok nekilássanak a szerepek tanulásához, és fellépjenek a „világot jelentő deszkákra”. ★ Hogy ne csak gyönyörködjenek, hanem alapvető zenei műveltséget is szerezzenek az. operakedvelők, a TIT váci járási osztálya operafilm előadássorozatot rendez a váci Madách Imre Művelődési Ház mozitermében. A Verdi, Traviata, Aida. Hoffmann meséi című filmek előtt bevezető előadásban művész szakember ismerteti majd a művet és szerzőjét. Az öt operafilmből álló előadássorozatra bérletet bocsátottak ki, 14 forintos árban. Az első előadás, a Verdi, november 27-én lesz. 1 Aki egy csokorra valót hazahozott Párizs színeiből Színek fények tánca. Pontosan olyan, ahogyan az ember agyában megelevenedik a festő soha nem látott műterme. Napfényes őszi délelőtt, a hatalmas ablakon millió sugár ömlik be, megtörik a festékes üvegek, virágok, színes lombok összevisszaságán, fa- gyöngyfűzéreken és zöld, ibolya, kék, sárga pacnikat dob az asztal lapjára. A falakon körül képek. Apró rézkarcok bújnak meg a homályos sarkokban, szerényen, észrevét, lenül. Két nagyméretű kép között könyvek színes sora felesel a fénnyel. Különbejáratú helyiség, más levegőjű világ, a művész, Rém-, sey Jenő szűkebb otthona. Nyílik az ajtó. az idős festőművész nagy sietséggel rakja le az ecsetet, falnak fordítja a készülő virágcsendéletet. — Csak ^stílusgyakorlat. Még nem az "emberek szeme elé való. Nem is látnának rajta semmi különöset — magyarázza. De van itt néhány valóban érdekes dolog. Nagy vásznak egyforma piszkos-szürke háta támaszkodik a falnak. Kutató szemmel méregetem, melyik lesz a kiválasztott. De, nem. Festőnél képeket látni, nem különösebben érdekes — gondolhatja Remsey Jenő, mert elsárgult, öreg színházi plakátot mutat: „Remsey Jenő: György barát című drámájának bemutatója. 1942." — Az irodalommal is megpróbálkoztam, de bizony csak próbálkozás maradt. A szavaknál jobban beszélem a színek nyelvét., megmaradtam hát inkább olvasónak. Ismét keres, kutat, s pár perc múlva kezében az Hu- manité lepedőnyi kihajtott lapjával tér vissza. :— Ez a kis darab rólam szól — mutatja büszkén az irodalmi oldal bekeretezett kéthasá- bos cikkét És milyen szépeket írtak. Párizsi emlékek. Az Arts, a legnagyobb francia képzőművészeti hetilap, az Humanité egy-egy bekeretezett száma, egv meghívó a kiállítás ünnepélyes megnyitására. Sorra fedi fel a falnak fordított képek arcát — a nagysikerű párizsi kiállítás anyagát. A \ asznakon. a teremtő ember — Remsey Jenő egyetlen igazi témájának — ezernyi arca, a munkás, a művész, az anya. azok, akik mindig csak adnak az egyetemes Életnek, s alakjukat körülfonja, áthatja a világosság századának ezernyi vibráló fénye. Jellegzetesen XX. századbeli képek, bujkáló fénynyalábokkal, látható és láthatatlan sugárzásokkal. Újszerű, modern és érthető. A teremtő ember ábrázolásának sorozatát több változatban is megfestett tájkép szakítja meg. A magyar nyár. Valahol a Duna mentén kes- kény párti rengeteget alkotnak a fák. Kitágult orrcimpával szagol bele az ember a levegőbe. Vízszagot árasztanak a buja, zöld lombok, a sápadt napsugár, s a terjengő kék ködök. — Sikerük volt a képelmek. Pedig Párizsban ez nagy szó. Ez a város, a művészetek világvására, hatalmas kínálat s szinte áttekinthetetlen választék. Havonta több mint 150 kiállítás nyílik. Még most, eny- nyi idő múltán sem tudom szavakba foglalni, mit jelent a művész számára egy ilyen bepillantás a nagyvilágba. Most jártam először Párizsban, öt hónap után, rengeteg élménynyel és tizenöt képpel gazdagodva tértem haza. Tizenöt kép, Párizs hétköznapi életének ellesett pillanatai. Ha sorba állítanánk az itthon készült képekkel, ezeket a legújabb, alkotásokat — bár a téma változatlan -y- biztos kézzel bárki kiválogathatná a kinn készült darabokat. Párizs színei, Párizs levegője fűti át a képeket és varázsol já most mássá néhány percre a gödöllői kis szobát. A két világ találkozása. Jól táplált, elegáns úriember szíve hölgyével reggelizik. Csemegék felmérhetetlen sokasága. A kávéházi ablakon kívül sóvár, éhes szemele figyelik ezt a minden jóban tobzódást: egy munkás elgyötört, sovány arca. De a fények, az utca neonreklámjai, vagy talán a jövő fényei, az ő arcára hullatják saraikat. Párizs szórakozik. Kavargb kávéházi forgatag. Aggódó fér fi les; gőgös partnemöje arca nak minden rezdülését, hátúi mögött fiatal szerelmespár hú zódik szorosan egymás mellé, sasszemű öregúr kémleli az újság híreit, kacagó trillákkal su han a diaőz az asztalok között) szűk kis utakon. Párizsi gyerekek, bevásárló asszonyok, újságolvasó munkások szerepelnek a képek során és egy érdekes, újszerű, eddig a festészetben szinte ismeretlen fogás. Nemcsak a szí. nek, a figurák juttatják kifejezésre a festő mondanivalóját, de sajátos formanyelvére átalakítva, felhasznál egy-egy harsogó színű neonreklámot, újsághírek lángoló betűs töredékét, politikai események félmondatét is. A műterem sarkában áll egy kép. A kis Marianne újságot olvas, arca egyre szomorúbbá, keskenyebbé válik, frígiai sapkája bánatosan lekókad, a SZTRÁJK 23. napja — ötlik szemébe a hír. Francia kritikusok, akik látták a képet, úgy nyilatkoztak, hogy tömörebben, a festészet nyelvén Franciaország ma; állapotát, a francia nép helyzetét, reményeit és aggodalmát még francia festő sem festette meg. — Ha csak ezt az egyetlen képet festettem volna, már akkor is érdemes volt Párizsba mennem. De természétesen igyekeztem kihasználni áz idők Dolgoztam, jártam tárlatokra, hogy mindent láthassak, amiről érdemes lesz itthon beszámolni. Ennyi volt az egész — szavakban elmondva. ]Nem tesz szemrehányást a* elrabolt időért, csak néha pillant a napsütésben fürdő virágokra, lombokra — ki tudja, lesz-e még sok ilyen szép őszi verőfény. Dolgozni kellene. Mert Remsey Jenő, bár nem fiatal ember, minden eddiginél nagyobb feladatot tűzött maga elé — Azért dolgozom, keresek szüntelenül valami újat, eddig még ismeretlent, hogy példát mutassak és ha lehet, utat adjak a jövő fiatal festőnemzedékének. Bóta Vilma i NEMZETESDIi ^lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllltlí A vén diófának minden levele lehullott. Emlékszem — gyermekkoromban is öregecs- ke volt már. Férges volt a gyümölcse. De azért szerettük. Hozzátartozott a házhoz. Épp a konyhaajtó elölt állt. Árnyékot vetett a bejáratra. Vasárnaponként Pali bácsi a fa alá tette a kisasztalt és a vendégek köré ültek. Ultiztak. Néha melléjük koppant egy-egy dió. A betli, vagy a piros ulti közben észre sem vették. Mi dolguk lett volna vele? Mi, gyerekek szorgalmasan összeszedtük és megtörtük. Az eresz alatti hordó mögé dugtuk mindig a nagy követ, azzal. Kezünket feketére festette a burok, de alig találtunk olyan szemet, amit megehettünk. Mégis törtük. Mégis szerettük a diófát. Amikor asszonykoromban néha meglátogattam Pali bá- csiékat, a szememmel meg- símogattam a diófa egyre ko- párabb ágait. Szinte érezni lehetett vénülését, de varázsa a régi volt. Felidézte az ünnepi vasárnapok illatát, áhítatos nyugalmát. Amikor ritkán kimentem, inkább Márta néni — a felesége — tartott szóval, ö volt a beszédesebb. Pali bácsi csak hallgatott, csendesen, magában mosolygott. Felesége mellett soha nem erőltette magát a beszéddel. Szerette a feleségét. Olyannak vette, amilyen. Sokszor kérdeztük is anyámmal: — két ellentétes természet hogyan férhet össze ilyen egységesen, ilyen harmonikusan. Még moziba sem mentek egymás nélkül. Pali bácsi mindig azt akarta, amit Márta néni. Ha az duzzogott, Pali bácsi békésen tűrte. A felszabadulás előtt kis szatócsüzletük volt. De az mindig tele. Emberekkel és áruval. Az egész környék náluk vásárolt. Mert Pali bácsi jól megmérte a cukrot és a lisztet. Soha nem panaszkodott rá-senki. A gyerekhad sokszor lábat- lankodott a pult előtt, mert Pali bácsi mindig dugott piszkos praclijukba egy rózsaszín kerek savanyúcukrot, vagy sárga mézeset... Pali bácsi hangját még a boltban sem lehetett hallani. Néki beszéltek, szinte szünet nélkül hordták a falu híreit, pletykáit. A bolt ajtajában ritkán tűnt fel fehér köpenye. Az üzlet forgalma lekötötte idejét. Munka után vedig a kis kert várta ... Pali bácsi... Mindig olyan természetes volt, hogy ő van. Hogy egy- egy látogatás után halkan végigkísér az udvaron a kapuig. Menet közben megigazít valamit a hordónál — ami évtizedek óta végtelen nyugalommal áll a helyén, vagy leszed egy hernyórágta levelet a diófáról, mintha ezzel megmenthetné elfáradt, öreg barátját.. Azután a kapunál kezet nyújt és hív: — Gyere gyakrabban. — Látogass meg máskor is. Úgyis olyan kihalt a ház. Erőszakkal kezembe nyom egy kosár gyümölcsöt, amit addig szedett a kertből, míg mi Márta nénivel pletykáltunk az ismerősökről... ’ És most Pali bácsi nincs. Meghalt. Épp olyan csendesen ment el, ahogy élt. Elaludt. Márta néni meg sír. Nem tud beletörődni. Szüntelen hajtogatja: — Este még odakészítette magának a vacsorát. Én a választási munkával voltam elfoglalva ... Amikor hazajöttem, még beszélgettünk. Tréfált. Nem engedett abból a tíz liter borból inni, amit a kiskertből szüreteltünk. Azt mondta: — Kell majd a dolgos napokra ... Még az este emlegette az unokáit, a lányát, Valit. Akik Norvégiában vannak. Akik itthagyták őket... Este azután lefeküdtek. Nyugodtan, mint máskor. Elköszöntek. Ki-ki a másik oldalára fordult. Elaludtak. Pali bácsi örökre ... Nem tudni ki tette, de már aznap délután a falu különböző helyein kinn függött a gyászjelentés. Az ismerősök egymás után nyitották a kis sárga kaput Hiszen mindenki ismerte, szerette Pali bácsit És is elmentem. Vigasztalni Márta nénit és búcsúztatni Pali bácsit. Márta néni megölelt. Persze, én voltam Vali lányának legjobb barátnője. Együtt voltunk a koncentrációs táborokban ... és bajban az ember még jobban összeforr.., Amikor el akarok jönni, Márta néni kikísér. Talán életemben először Pali bácsi nélkül ... A diófa hallgat. ggai pusztán csüngnek lefelé. Kutatom a követ a hordó mögött. Nincs ott. Vagy csak nem látom. Sötét van. A diófa alatt megkoppant a cipőm egy kiálló téglában. Furcsa hangot ad. Óvatosan hátra nézek a kertbe. Üres. Kihalt. Valit keresem — a régi játszótársat És magamat. Ott a földben egy lyuk. Igent Ez az! Itt játszottunk sok évvel ezelőtt nemzetesdit. Osztottuk a szerepeket: — Te német vagy, te amerikai, te magyar, olasz ... francia ... svéd ... norvég ... És a labda szállt. Mi sikongattunk. Utol ne érjen ... Ott, hátul a kertben, piszkét szedtünk. Én nem is szerettem. És mégis. Olyan jó volt... Pali bácsi néha hátrajött. Megnézett minket. Megsímogatta Farkast — a kutyát. Nem szólt hozzánk, csak bólintott. ... A kapunál keresek valamit. Talán a biciklikerekek nyomát. Meg kellett volna maradnia. Hiszen naponta toltuk ki a kapun Valival.. .. Hányszor is lehetett? — De az évek minden nyomot elmostak .... Még egyszer átölelem Márta nénit. Újból víziókat látok. Itt van Vali, Rózsi, Tibi és a többiek. Nemzetesdit játszunk, mint'bkkor. Én emelem a labdát. Kiáltok: norvég! — És Vali hiába fut. A labda repül A szíve mögött, a hátát találja ... Már jiem Pali bácsit' siratom. Hanem Valit. Mert Vali olyan apás volt. Úgy csüggött az apján. És az ő szeme is hogy ragyogott, ha a lányára nézett! ... És már két éve nem látta. Hiszen Vali és az unokák Norvégiában ... Arról sem tudott, hogy leánya legutóbb azt írta a rokonoknak: vágyik haza. Miért is men* el? Kínozza a honvágy. Hiányzik apja, anyja, a kis kert, a sárga kapu... örült volt, amikor kiszökött az országból, ahol jót élt . . . Vajon mit érez majd yaíi, ha megtudja a hírt? És mikor tudja meg? Senki nem mer tollat fogni. Ne fájjon néki. Majd egy vagy két hónap múlva, amikor már türelmetlenkedik, miért nem ír az apja ... Még gondolatban sem követheti a koporsót... Pedig szép temetés volt. Ott volt egész Rákoskeresztúr. Azok, akiket már tíz esztendeje sem láttam. A rokonok, ismerősök. Tele volt a temető ... És mintha Vali mellettem lett volna — beszéltem: — Emlékszel — ez a Schle- chmann néni. — Ez a Pupek Boriska mamája. Boriska férjhez ment. Mérnök a férje. — Azok ott a Hammerék, akik olyan rendesek voltak a nyilas időkben... — A Misi bácsi hogy megöregedett ... — Az Ágika is lejött. — Az az öreg Beke bácsi. *— A Benedek Laci milyen összetört... ... Most indul a menet. A gyár — ahol évek óta dolgozott Pali bácsi — kiküldte a zenekarát. Milyen ünnepi hangi Visszhangzik a szívekben. Mindenki sír. Mögöttem beszélgetnek• — Pali becsületes ember volt. Mindenki szerette — Talán soha nem bántott meg senkit. És valóban. Mennyire szerethették, ha hétköznap, munkanapon az egész falu kivonult Öregek, fiatalok. És a gyárból mennyien... Az igazgatója zokogott. Azt mondta: — Úgy szerettem, mint egy idősebb testvért. — Mennyit dolgozott —, miért is terhelték annyira... ... A zenekar nem hallgat eljátszik szüntelen. Milyen iá lenne, ha csendesedne. Nem kínozna úgy. Már eresztik le a koporsót A föld koppanva hull alá Ütemesen. ... A sir fölött rengeteg koszorú. Egész kocsival hozták. ... Ez a gyáré ... ez a testvéreké ... ez a rokonoké ... ezt Benedekek hozták... és.. és... Ott egy koszorú, szalagján. „Leányától, Valitól és az unokák...” Ki tehette? Ki gondolhatott rá? Ki gondolt a távol idegenbe?... Sági Ágnes
