Pest Megyei Hirlap, 1958. szeptember (2. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-18 / 220. szám

1958. SZEPTEMBER 18. CSÜTÖRTÖK 'xCírlnp Pillanatképek az Országos Mezőgazdasági Kiállításról A GÉPEK URALJÁK az egész kiállítást, holott még né­hány évvel ezelőtt is a tehe­nek, lovak, óriáshízók számí­tottak valaminek. Most meg bármerre forgatja fejét a láto­gató, gépet meg gépet lát. A legkülönbözőbb „nemzetiségű" gépieket, mert számos ország van itt képviselve. Csodálato­sabbnál csodálatosabb hal­ványkék, zöld, piros meg ezüstszínű masinák terpesz­kednek a írissen hintett sala­kon. Egyiknek töméntelen sok apró karja van. akár egy po­lipnak, a másik meg több mé­ter hosszú nyakával valamiféle óriás ősállatra emlékeztet. Szent isten! Ki tudná meg­mondani, mit mire használnak ezek közül. Legalább is a jámbor pesti embernek örök rejtély. De nem úgy a vidékieknek! Azok állandóan a gépek körül ácso- rognak, s rögtön felismerik a krumpliültetőt, szedőt, a kü­lönböző tárcsákat, kapálógépe­ket, rendsodrókat, a járva silózó csodát, nem is beszélve a kombájnokról, amelyek már beletartoznak a falusi képbe. Egy gabonafújó gép előtt két atyafi álldogál. — Aztán ez felfújja a gabo­nát a padlásra is? — Fel az. — Ez már valami. Jó lett volna a nyáron a mi szövetke­zetünkben. Elzsákolgatott vol­na helyettünk. Odébb egy éltes asszonyság vonszolgatja a párját. — Gyere már innen — po­rol. — Jó, hogy bele nem bújsz itt valamelyik gépbe. Gyere, mert én megyek, — Eredj! — Már egy órája bámulod őket. — Na és? Nem látni min­dennap ilyet. Egy szőkehajú fiatalemberre hasonló hatást gyakoroltak a gépcsodák. Ugyancsak álmél- kodik, pedig a karjába kapasz­kodó kislány noszogatja az in­dulásra. — Menjünk már innen. Úgy­se fogsz te kapálógéppel dol­gozni. — 'A gyárban nem is. De ha meggondolom és visszamegyek a faluba, akkor igen. Ez csak természetes. Ha egy­szer gépeket kapott a falu, szakemberek is kellenek azok­hoz. ★ AZ ÁLLATOK pompásak. A lóistállókban kényesen to­pog a sok fényesszőrű paripa. Sárgák, pejek, feketéik mint az ördögök, fehérek mint a menyasszonyok. Hegyeshalom és Bábolna remekelt, viszi a babért, de jócskán vannak a kiállítók között termelőszövet­kezetek és egyéni gazdák is. Párnapos kiscsikó áll az egyik rekeszben. Három-négy éves szöszke fiúcska bámulja tágranyüt kék szemekkel. — Anyu, vegyük meg a kU- esikót — könyörög. — Nem lehet, kisfiam. Hol aludna szegény? — Hát velem. Ez csak nyilvánvaló. De hogy egy szülő milyen értetlen is tud lenni. A LÓISTÁLLÓ előterében néhány hintó éli. A gyerekek azonnal megrohanják. Ügyet­lenül felmásznak rá, ugrán­doznak a rugós üléseken. Bol­dogság ragyog a szemükben. Még sohse láttak ilyet. Csuda kellemes! Magas, karcsú, őszülő ha- lántékú férfi nézi, nézi a hin- tót. Elindul felé. Gyakorlott, elegáns mozdulattal fellép, s hátradől a bőrülésen. Szeme összeszűkül, száját keskenyre harapja. Jaj, de csúnya a te­kintete! ... Mintha nem elő­ször ülne hintóben ez a paran­csoló, rideg tekintetű idegen ★ A TEHENEK pavilonjában a bábolnai Tini aratta a legna­gyobb sikert. Egész „családjá­val „részt vesz“ a kiállításon. Tizenegy kisebb-nagyobb ris- ka gyerek, unoka és ükunoka kérődzik mellette a puha al­mon. Szapora család! De érté­kes is, mert Tini 10 ezer liter tejnél is többet ad évente. Re­mélhető, az egész pcreputty örökli tőle ezt a hasznothajtó tulajdonságot. Számtalan csodálója akadt a borzdereseknek, a nagyszarvú magyar teheneknek, no meg a két uralkodó bikának: Budá­nak és Lajosnak. Nem lenne ajánlatos találkozni egyikük­kel sem, amikor lánc nélkül vannak. ★ CSAK MOST jöttem rá, a velencei Törekvés Szövetkezet halászcsárdájában, milyen sok híve van a halászásnak. A csárda udvarán egy medencé­ben száz számra úszkálnak a kövér pontyok, harcsák. A kö­rülötte álldogálók tábora óriá­si. Nézik az úszkáló, tátogó ha­lakat, lehajolnak a medencé­hez és igyekeznek elkapni egyet-egyet. Aki ügyes, nem engedi kisiklani keze közül csúszós zsákmányát. A medence királya egy 70— 80 centiméteres harcsa. Ezt igyekszik megkaparintani min­denki. Hosszas hajsza után egy „kiskatonának’’ sikerült is kiemelni. A körben állók taps­sal jutalmazták a hőstettet. A halászók másik csoportja az asztaloknál ül és szeretné megkóstolni a halakat. Nincs olyan szerencséjük, mint ama­zoknak. — Pincér, jöjjön már ide, ide jöjjön — röpködnek a kö­nyörgő szavaik. De hasztalan. Másfélórás várakozás és rimánkodás után sem akadt horogra egyetlen pincér. ★ — MEKKORA CITROMO­KAT mutatnak be az albánok! — Na hallod, ott terem. Van miben válogatniok — felel egy apa, majd' rászól mellette lép­kedő dúndi lánykájára: — Albániának mi a főváro- rosa? — Tirana. — Azt hittem, nem tudod. Beállnak a hosszú sor végé­re. Nézik ők is a gránátalmát, fügét, banánt, kaktusz-gyümöl­csöt, citrom- és narancsfát. ★ PAPRIKÁK, paradicsomok, gyümölcsök garmadáját lát­hatjuk a bolgár pavilonban. Van mit nézni a bolgár kerté­szek remekein. De a fő attrak­ció mégis egy rózsavizet per­metező kis szökőkút. A látoga­tók nem tudnak ellentáüni a kísértésnek. Elhaladva mellet­te, a szökőkúthoz járulnak —> mint templomban a szentelt­víz tartóhoz — és sorra bele- mártják kezüket az illatos víz­be. Mindaddig, amíg a felügye­lő magyar nő meglehetősen gorombán le nem szidja őket. Most már rendben haladnak tovább, vágyódó pillantást vet­ve a szökőkútra... Pedig a kedves bolgárok biztosan nem haragudnának, amiért a kiál­lítást látogatók illatos kézzel akarnak kimenni a pavilonból. Szebelkó Erzsébet Tíz százalékkal jobb a szőlőtermés A Pest—Szolnok megyei Ál­lami Pincegazdaság nyársapáti pincészetéből jelentik: Az idén mintegy tíz száza­lékkal jobb szőlőtermésre szá­mítanak a pincészet körzeté­ben, mint tavaly. Minőségre is felülmúlja a szőlő a múlt évit. Ha a szőlősgazdák szeptember­ben nem kezdik meg a szüre­tet, akkor 19—20 cukorfokot is elérnek a mustok. Az utóbbi napok időjárása ugyanis igen kedvező a szőlő érésére. A pincegazdaság a must átvételét zömmel október elseje után kezdi meg. Értesülésünk sze­rint még nem szüretelnek. Mit érdemelnek? Október 15-én kezdődik a fűtési idény Negyven teherautó szállítja éjjel-nappal a tüzelőt a budapesti kórházakba, bölcsődékbe és iskolákba Néhány hét múlva — októ­ber 15-én — megkezdődik a fűtési idény. A fővárosi tanács tüzelőellátó részlegének tájé­koztatása szerint a budapesti egészségügyi, oktatási és egyéb intézmények alaposan felké­szültek a közelgő télre. Az iskolák, az óvodák, a böl­csődék, a kórházak, a rendelő- intézetek, a művelődési ott­honok és a színházak részé­ré körülbelül 12 000 vagon tü­zelőről kell gondoskodnunk — mondották. Megnyugtató, hogy ennek a hatalmas mennyiség­nek csaknem egyharmada —• három és félezer vagon — már a fővárosi tanács telepein van és naponta ütemterv szerint érkeznek a további szállítmá­nyok. Eddig több mint ezer vagon kitűnő minőségű lengyel szenet tároltunk, s bőséges készleteink vannak a kalória­dús német brikettből is. Csu­pán a koksz okoz némi gon­dot, mert az eddigi szállítmá­nyok elég gyenge minőségűek. Társadalmi bizottság alakult az1918—1919forradalmi évforduló megünneplésének előkészítésére Az 1918—1919-es magyaror­szági forradalmi megmozdu­lások történelmi jelentőségű eseményei: az októberi polgá­ri demokratikus forradalom, a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulása, vala­mint a Tanácsköztársaság 40. évfordulója megünneplésé­nek előkészítésére a forradal­mi hagyományok felkutatásá­ra, ápolására az MSZMP Köz­ponti Bizottsága és a Minisz­tertanács javaslata alapján társadalmi bizottság alakult. A bizottság tagjai: Apró An­tal, Benke Valéria, Bernáth Aurél, Bölöni György, Csuta Károly, Dobi István, Foga- rasi Béla, Gárdos Mária, Haász Árpád, Harrer Ferenc, Harustyák József, Hunya Ist­ván, Illés Béla, Jakab Rudolf, Kádár János, Kállai Gyula, Kálmán Endre, Kelen Jolán, Kiss Károly, Kisházi Ödön, Ko-mját Irén, Komócsin Zol­tán, Lyka Károly, Madarász Emil, Marosán György, Mó­ricz Virág, dr. Münnich Fe­renc, Nagy Dániel, Nádasdi Kálmán, Orbán László, Orosz Nándor, Ortutay Gyula, Pa­lotás Imre, Pór Bertalan, Sza­bó Antal, Rácz Gyula, Révai József, Rónai Sándor, . Sán­dor József, Somogyi Miklós, Szabó Pál, Szakasits Árpád, Szamuely Tiborné, Szántó Re­zső, Szerényi Sándor, Szir­mai István, Urbán István, Úszta Gyula, Vadász Elemér, Vargha Gyula, Vas-Witteg Miklós, Várnai Zseni. A bizottság szerdán dél­előtt ülést tartott s elnökké dr. Münnich Ferencet, titkár­rá Szirmai Istvánt választot­ta meg. — Tüzelőből tehát nem lesz hiány, s akár a legnagyobb hi­degek elé is felkészülve né­zünk. Most arra törekszünk, hogy intézményeinket mintegy egyhónapi készlettel lássuk el, nehogy az esetleges hófúvások, szállítási nehézségek, fennaka­dást okozzanak a téli hónapok­ban, Negyven teherautónk éj­jel-nappal szállítja a tüzelőt a kórházakba, a bölcsődékbe és az iskolákba, s így szeptember végére valamennyi budapesti intézmény pincéje tele lesz tü­zelővel. Egyébként pontos normák szabályozzák, milyen meleget kell biztosítanunk a különbö­ző intézményekben. Az előírá­sok szerint például a hivata­lokban, az osztálytermekben legalább 18, a kórházakban, a rendelőintézetekben, az óvo­dákban, a bölcsődékben és a diákotthonokban legalább 21, a kórházi" műtőkben pedig 23 foknak kell lenni. A rendel­kezések megtartását a téli idő­szakban rendszeresen ellen­őrizzük majd. — Ezzel egyidejűleg takaré­kossági rendszabályokat is be­vezetünk. Ésszerűtlen és meg­engedhetetlen például az, hogy a fűtési idény első hűvösebb napjaiban már a legjobb mi­nőségű tüzelőket használják. Ezekre sokkal inkább szükség lesz majd az esetleges komőly fagyok idején. Két űj típusú telefongyári rádió került az üzletekbe A Telefongyár két új típu­sú rádiókészüléket hozott for­galomba. A T—528-as típusú rádió hétlámpás, négyhang- szórós, hangregiszteres, ult­rarövid hullámos készülék, ara 3580 forint. Az egyik igen keresett, jól bevált ta­valyi típusú rádiójukat két hangszóróval bővítették, s magnetofonnal kombinálták. Ez a T—426/M típusú zene­gép, ára 5980 forint. A ké­szülékekből már több százat adtak át a kereskedelemnek. \i egyik üzemben történt: G. Ferenc, a szerszámműhely esztergályosa egyik nap nem ment be dolgozni. Másnap el­terjedt a hír: elvitte a rend­őrség. Nosza, megindult a saj­nálkozás, jópáran akadtak, akik siránkoztak ezen a kutya világon, amikor „csak úgy” el­viszi a rendőrség az embere­ket. A „csak úgy”-ról azután kiderült, hogy G. Ferenc ki­terjedt bűnszövetkezetnek volt a feje, s nem kevesebbel, mint háromszázezer forinttal káro­sították meg a gyárat és ezzel a népgazdaságot. A jogtalanul feldolgozott és kihordott vidiák, s a többi értékes szerszám csak kis rész­ben került meg. A többi a veszteségszámlára került. A műhelybeliek józanabb része — s szerencsére ez a nagyobb rész — felhagyott a sajnálga- tással, s mélységesen elítélte G. Ferenc tettét. De ugyanak­kor akadtak olyanok is. akik tovább sajnálták, „szegényem- berezték”, s a rendőrséget szid­ták, hogy „nem hagyják az embereket élni,” Furcsa és érthetetlen dolog ez. Érthetetlen, hiszen egy bű­nözőn —- aki ennyit lop, az nem megtévedt ember! — ho­gyan eshet meg egy becsületes ember szíve, hogyan sajnálhat olyat, aki őt is megkárosította, hiszen az ilyen veszteség nem tűnik el nyomtalanul a köny­velés rubrikái között, hanem év végén, a nyereségrészesedés osztásakor igencsak • gúnyosan öltögeti nyelvét a papírról. Hamis következtetés ienne azt levonni, hogy akik sajnálják, hasonszőrűek. Azért sajnálják, mert maguk is lopnak. Igaz, akad ilyen is. De a többség becsületes ember, aki nem lop, s ezek nagy része el is ítéli a tolvajt. De ugyanakkor akad­nak olyanok is. akik nem ért­ve, hogy ellenük is vétett a tolva), nem értve, hogy ami a gyáré, az az enyém is, valami hamis humanizmusból, valami hamis emberszeretetből fa­kadó érzelgősséggel sajnálkozó szavakat ejtenék olyan mellett, aki mindent megérdemel, csak éppen dolgozó társai sajnálatát nem. Mondjuk ki kereken: rosszul értelmezett szolidaritás, félre­értett testvériség húzódik meg a sajnálkozás mögött. Együtt lehet érezni egy tolvajjal? — vetheti fel jogosan az olvasó a kérdést. S itt — válaszként — egy furcsa, emberi vonásra kell utalnunk. G. Ferencben, s a többiben elsősorban nem a tolvajt, hanem a munkatársat látják ezek a sajnálkozol?. Va­jon nem érdekes különbség, hogy az öltözőből lopkodó, a munkatársait közvetlenül meg* károsító szarkát soha senki nem sajnálja? De miért? Azért, mert közvetlenül lopott, mert a maguk bőrén érezték a bi­zonytalanságot a még el nem csípett szarka ténykedésével szemben. De amikor az üzemet lopja meg, akkor nem közvet* len af lopás, akkor, abban a pillanatban nem érzik a saját bőrükön a tolvaj tetteit, ■ ilyenkor igencsak könnyen in­tézi el az öntudatlanabb rész azzal: több is veszett Mohács* nál. Igen, az öntudat. Sokat be­széltünk, írtunk erről. Olykor túlontúl is sokat. De az agyak­ban, a szívekben még nem minden emberben gyökerezett meg a tudat: minden, ami eb* ben az országban van, az az övé is. Még akkor is, ha semmi köze hozzá. Ha három város­sal távolabb van. Nem még a saját üzemében. Ami az álla- mé, az az államé — tartják ezek az emberek. De vajon gondol­nak arra, hogy amikor ingyen kapnak gyógyszert, amikor üdülni mennek, amikor gyer­mekük tandíj nélkül jár isko­lába, amikor pár forintért ki­adós ebédet kapnak, hoev az állam miből teremti elő az azokhoz szükséges fedezetet? Csal. a/ a tolvaj érdemel elíté­lést, aki közvetlenül lopja meg társait, az, aki a gyárat lopja meg, sajnálatra méltó? Hamis dolog ez, nagyon hamis. A tolvaj nem „szegény embpr”, a tolvajt jó, hogy a rendőrség „nem hagyja élni’’. De ezen túl kell lépni. El kell jutni odáig, hogy az üzemekben a pártszervezetek, a szakszerve­zeti bizottságok megértessék a munkásókkal: miért vétett el­lenük is a tolvaj, miért lehet és kell elítélni őket nem na­gyobb részben, hanem egysé­gesen. Nem könnyű dolog ez. Az emberek egy része még mindig hajlik a kispolgári ál- humanizmusra, sajnálkozásra, a „jó emberségre” — ha nem a saját zsebéről van szó. Mert ha arról, akkor az mást G. Ferencet rövidesen bíró­ság elé állítják. Elhallgattak a sajnálkozók is. a „szegény em­ber” lassan kihull az emléke­zetből. De ügye tanulság kell, hogy legyen az ottani munká­soknak, vezetőknek. S másutt is. Sajnálkozással, álhumaniz­mussal, jóemberséggel, csak ta­lajt teremtünk a becstelen emberek üzelmeinek. Nem ér­demelnek ezek az emberek sajnálatot. Nem érdemelnek mást, mint társaiktól megve­tést, s a hivatalos szervektől.- börtönt. Mészáros Ottó Megnyílt a Dunakanyar Divatház Megnyílt Vácott az ország első preszelekciós divatboltja, a Dunakanyar Divatház. Hét­főn délelőtt adta át Halász. János, a belkereskedelmi mi­niszter helyettese és Szijjártó Lajos, a megyei tanács elnök­I É\ mar öreg vagyok, leg­alábbis annyiban, hogy 1 már régen kijártam az osko- | lát s nem tudom, helyesen | idézem-e a költőt, akinek a | sorai jutottak eszembe: § „... A csikósok kurjantása | hallik ! S pattogása hangos ostorok­ig nak.. I amikor megálltam Veresegy- 1 házon, az általános iskola sar- I kán, hogy végignézzem a szü- | réti felvonulást. Jöttek szám- ilálhatatlan sorban a csikósok, 1 hetykén félrecsapott pörge | kalapban, talpig feketében a | betyárok, táncoló, tüzes parl- ! pákon („civilben” békés iga- 1 vonó lovacskák), parádés hin- | tón a hetyke bíró meg a bájos | bíróné, kocsikon tömötten, 1 népviseletben és stilizált ma- ! gyár ruhában a kis csőszlá- ! nyok, szüretelő legények, na | meg a menet végén a sátoros | kocsi alatt a cigánycsalád a | számtalan purdéval, pipázó | cigányasszonnyal, a kocsi mo­zgott bolondozó maszkákkal, a | gyerekek (s mi tagadás, nem | egyszer a felnőttek) gyönyö- | rüségére. s Végigment a menet a ja­Szüreti bál lun, hirdetve mindenkinek, akit illet, hogy a központi is­kolában szüreti bál van. Hát át is alakult az iskola erre a szép vasárnapi napra úgy, hogy felső tagozatos legyen a talpán, aki ráismer. Az isko­la udvarán fürtökben lóg a szőlő, alma, körte, paprika, de akad közte sárgarépa meg karalábé is. A bírói asztal fe­lett gyönyörű szüreti koszorú függ (boldog lesz, aki meg­nyeri). Berki Béla és zene­kara húzza a talp alá valót, a gyerekek vígan táncolnak. Már aki táncol! Mert a sok kis csőszlány többre tartja a vigyázást: jaj annak, aki lop­ni merészel! Karonragadják, viszik a bíró meg a bíróné elébe. Ott azután hamar kész az ítélet: aki bűnös, az bűn­hődik — fizet! Néha egy-egy süldőlegény szökni próbál, de öten is utána vetik magukat, belecsimpaszkodnak, viszik az ítéletre. Hát ha még vala­melyik tanító bácsi vetemedik a lopásra, akkor van csak nagy ujjongás!.,, Az udvar sarkában bazár működik. A helyszínen ké­szülnek a pörge kalapok, de van is keletjük. A tanári szo­ba felől ínycsiklandó szagok ingerkednek: ez a büfé, fő a debreceni meg a virsli. Eszik is a gyerekek teli szájjal. Az egyik tanterem söntés lett. Egyik felében mérik a szom­jas ifjúságnak a szódavizet vagy a szörpöt, a másik felé­ben a még szomjasabb fel­nőtteknek■ a sört, meg a jó termelői csengödit. Az iskola­táblán most nem számtanpél­da látható, hanem szabályos árlap. A tanító nénik a pénz­tárosok és a csaposok. Gyor­san összeittam mindenfélét — no persze csak kíváncsiság­ból, hogy tudnak-e számolni? Tudtak, nem csaptak be! A szívem azért csak a tán- colókhoz húz vissza. 'Nézem őket. Esteledik már, égnek a villanyok. Megfogyatkozott a lopnivaló is. Megakad a sze­mem az egyik nyolcadikos nagylányon. Éppen „szívkül- di” lapot írt, befejezte, rám­néz, rámmosolyog. Szívesen felkérném egy csárdásra, de nem merem. Biztos nem azért mosolygott rám, hogy táncol­jak vele, hanem azért, hogy fényképezzem le... Vége a mulatságnak. „Végetvetiíek a zenének, Hazamennek a legények .. a leányok meg a szülők. Alud­ni kell, pihenni. Holnap Ve­resegyházon vásár lesz, a ne­velők és a gyerekek pedig folytatják a megkezdett mun­kát, a tanítást-tanulást. Ist­ván bácsinak, a hivatalsegéd­nek ugyancsak meggyűlik a baja, amíg a „csárdából’’ is­mét iskolát varázsol. Elcsendesült a falu. A szép kora őszi éjjelen ezüstös fényi nyel őrködik a sok kis ház fe­lett az öreg Hold. Benn a kis ágyakon de sok kislány, kis­fiú szíve dobog még az álom­ban is hevesebben, mert hisz még most is édes szőlőt lop, még most is megfogják a tol­vajt és viszik a bíró elé. hogy most ne büntessen, hanem hosszabbítsa meg ezt a szép szüreti boldogságot!... Fazekas Mátyás helyettese a város lakosságá­nak. Az ünnepélyes átadáson megjelentek a városi tanács és pártbizottság vezetői, Ruff József, a KPVDSZ Pest me­gyei bizottságának elnöke. A preszelekciós rendszer az önkiszolgáláson és az előre- {kiválasztáson alapul. Az üz- i letben kiállításszerűen a ve- jvő kezeügyében helyezik el a = mintadarabokat. Az eladóval i csak az áru számát és a kí- jvánt mennyiséget kell közöl- I ni. A vevő kényelmesen válo- ; gathat, ameddig csak ideje ; engedi és nem ad hosszú és I idegtépő munkát »az elárusító- i nak ’ sem, hogy visszarakos- | gassa az összedobált árut. A hivatalos megnyitó után I a közönség megtekintette a i ragyogó, szép üzletet. Gyor- i san, fennakadás nélkül megy a kiszolgálás. Az első vevő, Kiss László bőrdíszműves se­lyembélést vásárolt. Nagyon elégedett az új rendszerrel. A belkereskedelmi tanácskozás második napja Az országos belkereskedel­mi tanácskozás második nap­ján szakmai megbeszéléseken külön-külön tárgyalták a ve­gyes iparcikk-kereskedelem, az élelmiszeripar, vendéglá­tószakma és a ruházati keres­kedelem további feladatait.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents