Pest Megyei Hirlap, 1958. szeptember (2. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-21 / 223. szám

1958. SZEPTEMBER 21. VASÁRNAP ffff aiec C/Cirlap Visegrádi kirándulás 9S évvel ezelőtt ▼TTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTT A visegrádi Mátyás-napok adnak időszerűséget annak a kirándulásnak, amelyet pontosan 95 évvel ezelőtt, 1863 június 11-én rendezett a budapesti egyetemi' ifjúság Visegrádra. A Koszorú, Arany János „szépirodalmi s általános míveltség terjesztő” hetilapja számolt be róla frissiben. A beszámolót nyilván az egyik részvevő írta, de nagyszerónyen csak y. i.-vel szignálta. A beszámolót, amelyből plasztikusan domborodik ki Visegrád 95 év előtti képe. de az akkori egyetemi ifjúság fotográfiája is, betűszerinti másolatban itt közöljük: A visegrádi kéjkiróndulás Az egyetemi ifjúság, hogy egy jó napot szerezzen magá­nak, s mint a felszólításban volt, — „a collegalitás emelése végett” kirándulást rendezett Visegrádra. F. h. 11-én 7 óra­kor indult útnak a „József- Károly” gőzös, a Lloyd épület előtt harmadfélszázból álló tár­sasággal, harsogó R&kóczy s az egyetemi dalárda énekei mellett. Budán a bomba-téren felvette a csatlakozókat, s ha­sonló czélból Vácznál is kikö­tött, de biz itt hiába keresték szemeink a hajó bejárásánál a szép hölgyeket, mert nem jött senki, csak egy-két utczagye- rek bámult a czifra hajóra, s a dalárda által énekelt Szóza­tot még a nagy templom fala se viszhangozta. Visegrádra 11 óra körül ér­keztünk meg. A helybeli plé­bános fogadott bennünket nagy taraczit durrogások közt, s ugyanő vezetett fel a romok közé. Az alsó várból van még valami. Hiába kerestük a 40 öl széles lépcsőzet maradvá­nyait, hiába valami jelét a Nagy Lajos s atyja- pompás palotáinak, nem találtunk aztíkból semmit, csak a Sala­mon tornya maradt épebben, melynek csak egy oldalát rágta még el az idő. Ennek tövében megpihentünk hát. s ugv in­dultunk fel a fellegvárba, a legkülönbféle érzelmek közt. E sorok írója azt a mulatságot vette magánad, hogy a feltö­rekvők beszédére figyelt, ki­ben milyen hatást szültek a hajdani nagyság maradványai' Az egyik a Zalán futása kezdő sorát harsogtatta: a másik szidta az ősöket, kik ilyen bo­lond magas helyre jöttek lakni, hogy mig feljut az ember a köves utón, 3—4 tyúkszeme támad, s szélyel megy a drága Tack-csizma; a harmadiknak Zách Klára jutott eszébe a helyről, s ezt szavalta nagy páthoszszal; a negyedik azon gondolkozott, vajon ennyi stra- páczió után mi lesz ebédre? — s igy tovább. Egyik ábrándo­zott, a másik a gyomrát fél­tette. Végre is felértünk a vár­ba. Ott pihentünk egy órányi ideig, s azután visszamentünk a hajóra, hol megebédeltünk, poharat ürítve füre-fára. E Iközben a hajó átment a Duna balpartjára, s kikötött a Mi- gazzi kastély mellett. E kastély előtt szép teres hely van fák­kal körülvéve, s e tér volt az, amit a tulajdonlképeni mulatós helyéül a fiatalság kiszemelt Legelőbb is, mig még tar­tott ^bennünk a Visegrádnál szerzett lelkesültség, s a vágy őseinkhez hasonlókká lenni — nehogy ez nagyhirtelen kialud­jék, tornát rendeztünk. Ter­mészetesen nem élethalálra, nem is első vérre, hanem a mai ikorhoz illőleg, jól felkez- tyüzve, főkötőzve, s folytono­san ügyelve arra. nehogy vala­kiben kár essék. No de nem is az ország czímere volt a győző jutalma, csak — mint körü­löttem emlegettél- — két po­hár sör. — Ezután futtatás I ugróverseny (t. i. gyalog) volt.: de ez is csak annyit eredmé­nyezett a győztesnek, hogy a csizmája sarlca levált s ugv járt egész nap félsarokkal, mintha sánta lett volna. Mikor aztán megeléglettük a versenyt is, rárántott a czi- gány egy hazafias polka ma- zurkát, s ennek a tánczolása közben úgy kiszellőztettünk magunkból minden lelkésültsé- get, hegy mikor éjféltájban visszaérkeztünk az „ifjú szép í Pest” gőzös és gázos légköré- ! be, nem maradt az útból egyéb , emlék, mint az álmosság, törő- j döltség, s egy pár tyúkszem, ; mely — nagyságát tekintve — inkább tyúktojásnak volna mond ható. y. L j JOSE SUAREZ játssza a Főutca című francia —spanyol játékfilm férfi fő­szerepét. A film a jövő héten kerül bemutatásra Árpád «íe/edelem sírja után kutatott IIIIIIIIIIIIIIIIIIINIIIIIIIillllllllllllllllllMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIUIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIHIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIinilllimill a munkásból lett pomázi régész iiiiiiiiiiiiniiiiiix liiiiiiüüiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiif O iiiiiiiiiiin Hol volt másfél évezrede At­tila városa, a hunok királyá­nak udvara, amiről egykori írások megemlékeznek? És ezer éve hol állott Fejér egy­ház, ahová krónikaírók tudósí­tása szerint Árpádot, a hon­foglaló magyarok fejedelmét temették? Régen keresnek vá­laszt erre a két kérdésre a tu­dósok, de megnyugtató feleie- tet közülük eddig nem talált rá senki. A helyet, ahol Attila véres kalandozásai közben megpihent, s végül légiijaba felesége, a német Ildikó Icai­jaiban nászának első éjszaká­ján meghalt, némelyek a Ti­sza, mások a Duna partjára helyezik, sokan meg valahová a két folyó közére. Árpád sír­ját pedig Óbuda körül sejtik. Bertolt Brecht: Egy munkásolvasó kérdései A hétkapus Thébát vajon ki építette? A könyvekben királyok neve áll. A kősziklákat tán királyok vonszolták oda? S a százszor lerombolt Babilont Ki építette százszor újra fel? És üz aranyló Lima varosában vajon hol laktak, akik építették? S amikor végre elkészült a Nagy Kínai Fal Nyugodni hová tért a kőmíves? A büszke Róma Diadalívvel van tele. Kik felett Aratott diadalt a sok Caesar? S vajon a hírneves Bizáncban Mindenki palotában élt? S még a legendás Atlantiszban is Azon az éjszakán, amikor mindent elnyelt a tenger A fuldokló még rabszolgáját hívta. Az ifjú Sándor elfoglalta Indiát, Ő egymaga? Caesar legyőzte a gallokct. Nem volt-e vele szakács legalább? Spanyol Fülöp sírva fakadt, mikor flottája elmerült. S más senki sem sírt? A hátéves háború győztese Második Frigyes volt. Ki Győzött kívüle? Minden oldalon győzelem. Ki készítette a győzelmi lakomát? Egy-egy nagy ember jut egy évtizedre. A költségeket vajon ki viselte? Ahány történet Annyi kérdés. 1939-ben a Klissía dombon Domanovszky György prcíesz- szorral, a Néprajzi Múzeum jelenlegi igazgatójával együtt feltárta a magyar királynék középkori nyaralójának rom­jait. Ezt az épületet századok­kal ezelőtt a törökök dúlták fel és pusztították el. Pár évvel később a Kiscsikó- vár nevű hegy lejtőjén felfe­dezett romoknál egy apsis ívé­re bukkant, és azt Fejéregyház maradványának vélte. Idén ta. vasszal, dr. Thomas Edit, a Nemzeti Múzeum régésze ása­tást folytatott ezen a helyen és hatalmas, erős kőfallal védett római ház romjait tárta fel. Valami gazdag latin földbirto­kos díszes kastélya lehetett ez a ház Ezt azonban Sashegyi Sán­dor már nem tudta meg. Sú­lyos betegen feküdt pomázi házában, onnan érdeklődött az ásatás eredményei felől. Hord­ágyon akarta kivitetni magát a Csikóhegyre, hogy tanúja le­gyen. amint az általa Fejéregy­háznak hitt romokat feltárják. De már hordágyon sem jutha­tott el a hegyre. Június utolsó napján, 57 éves korában meg­halt abban a hitben, 'hogy élete álma beteljesült, Fejéregyház romjai sok évszázad után fel­színre kerültek, most már csak még néhány méterrel mé­lyebbre kell ásni, megtalálják Árpád sírját is. A Dunakanyar Bizottság megóvja a romokat Időnként erre is, arra is felme­rül valamelyik történész felte­vése, a többiek aztán sietve megcáfolják. Pomázon temetlek el Árpádot ? Mi azonban most nem a tu­dósok vitáit akarjuk ismertet­ni, még kevésbé kívánunk ál- lástfoglalni ebben a kérdésben. Csak egy, sok iskolát nem járt munkásemberről, Sashegyi Sándor vizsgázott hajógépke­zelőről szeretnénk beszélni, aki beleavatkozott ebbe a régi vitába. Azt állította, hogy At­tila királyi városának nyomai csakúgy, mint Árpád sírja Po­mázon lelhető fel és holtáig kutatott utánuk a környező hegyek között. Feltevését régi krónikákra, írásokra alapította, mert kora ifjúsága óta szenvedélyesen olvasta a legkomolyabb törté­neti és régészeti műveket, ön­magától megtanult latinul és németül is, hogy eredetiben olvashassa el ezeket a könyve­ket. És Anonymus krónikájá­ban azt olvasta, hogy ,,Árpád fejedelmet tisztességgel elte­mették egy kis folyónak forrá­sa felett, amely kőmederben folyik alá, Attila király váro­sába, ahol a magyarok megté­rése után egyház épült, melyet Fejérnek hívták." Több közép­kori krónika is megemlékezik Fejéregyházról, azokból meg azt olvasta ki, hogy ez a po­gány Árpád sírja fölé emelt keresztény templom Ösbudán állott. Béldi Mátyás pedig a XVIII. században azt írta, hogy Fejéregyház helye Ka­lász, vagyis Budakalász és Po­máz között keresendő. így jutott Sashegyi Sándor arra a következtetésre, hogy eredeti­leg Buda is Pomáz környékén állo.tt és feltevéseihez ragasz­kodott, hiába cáfolták meg tu­dományosan képzett régészek. Árpád sírját törhetetlen buz­galommal kereste a pomázi he­gyekben 35 esztendőn keresz­tül, közben azonban maga >» egyre képzettebb archeológus­sá lett. Évezredes romok, lelőhelyek élvezi az utat, ha levetheti ne­héz tenaerészcsizn.áit a csen­gő ezüstön, meri szentigaz, egy ideje gyahrcjban tapossa, mint szerette volna. A papírjai nem voltak rendiben. Ezért nem történhe­tett meg a templomi kihir­detés. Az volt a baj, hogy az előző alkalommal visszalépett az esküvőtől. Az meg jócskán időbe telt, míg a pap levelet váltott az egyházi főhatósággal ez ő ügyében, s újból meg­szerezte részére a házasság­kötési engedélyt. A várakozás ideje alatt az öreg Mattson minden áldott hivatali napon bement a vá­rosba. Odatelepedett szépen a lelkészt hivatal ajtajába és csendes megadással várta, míg mindenki előadta a dol­gát. Akkor ő is felállt és megkérdezte a papot, van-e valami újság az ő számára. Nem, sohasem volt. A pap csoládkozott azon az erőn, amelyet a mindent legyőző sze­relem adott ennek a vén embernek, aki ott ült hím­zett, vastag gyapjúujjasában, magasszárú tengerészcsizmá­jában, kemény, konok tekin­tetével, hosszú, ősz hajával, és csak várta, várta, hogy megkapja házassági enge­délyét. A pap sajátságosnak tartotta, hogy ebben a vén halászban ekkora szenvedély élhet még. — Ejnye, de sietős magá­nak ez a házasság, Mattson! — szólt a pap. — Annál jobb, minél ha­marabbi — Mondja csak, Mattson! Nem volna okosabb felhagyni ezzel az egész dologgal? Hi­szen maga már nem fiatal­ember. A papnő,, nem kellett vol­na túlságosan csodálkoznia. Tudta jól, hogy Mattson már elaggott vénember, de azt is tudta, hogy nincs mentsége, meg kell nősülnie. Hétre hét következett egy fél éven át, míg végre meg­jött az engedély. Mattson az egész idő alatt hajszolt ember volt. Szerte a vásártéren, amerre a barna hálók száradtak, a betono­zott partszegély mentén a ki­kötőben, a halárusító asz­taloknál a piacon, ahol a tőkehalat meg a rákot árul­ták, messze kint az öbölben, ahol a heringet kerítették, mindenütt a csodálkozás és csúfolkodás vihara morajlott. ■— Hát mégiscsak megnősül Mattson, aki megszökött a saját esküvőjéről! És nem sajnálták sem a vőlegényt, sem a menyasz- szonyt. A legkeservesebb azonban az volt a dologban, hogy sen­ki sem nevethetett jobban az egész dolgon, mint ő maga. Senki nála jobban. Ügy lát­szott, anyja képe a kétség­beesésbe kergeti, •k Az első kihirdetés napján történt. Az öreg Mattsont — mint mindig — most is üldöz­te az emberek fecsegése és csodálkozása. Kiment hát az öböl partjára a fehérre me­szelt világítótoronyhoz, hogy egyedül lehessen. Ott találta a menyasszonyát is, aki csak sírdogált. Mattson megkérdezte tőle, hogy talán másvalakihez men­ne szívesebben. De az csak ült, és mészdarabkákát ka­part le a torony faláról, azo­kat dobálta a vízbe. Eleinte nem felelt semmit. — Tán másvalakit szeretsz? — ó, nem. Szép odakint a toronynál Az öböl tiszta vize fodrozódik körötte. A lapos partot, a telep szabályos házikóit és a messzi várost örök szépség árasztja el. A puha ködből, amely oly szívesen borítja el a nyugati horizontot, itt- ott egy-egy halászhajó buk­kan elő és bátor vágtában igyekszik a kikötő felé. Vi­dám rivalgás fogadja, amikor bekormányoz a szűk kikötőbe­járaton, s vitorlája csendben lehull. A halászok sapkalen- getéssel fogadják az üdvöz­lést, s a hajó aljában csillog a zsákmány. Egy hajó kanyarodott be a kikötőbe. Fiatal legény ült a kormánynál, s a sapkáját megemelve bólintott a leány felé, akinek — az öreg meg­látta — tűz lobbant a sze­mében. — Vagy úgy! — gondolta. — Beleszerettél a telep legdere­kabb legényébe. Csakhogy azt nem kapod meg soha. Ügy hozzám is jöhetsz, mint ahogy rá várakozol; egyre megy. Látta, hogy nem menekül­het anyja képe elöl. Ha olyan valakit szeret a leány, akihez való férjhezmenetelé- re valamicske reménye is lehet, még lett volna ürü­gye rá, hogy befejezze ezt az egész ügyet. De így? MU használ vele, ha elengedi a leányt?... •k Tizennégy nap múlva meg­történt a lakodalom, s rá né­hány napra jött a nagy no­vemberi vihar. A halászte­lep egyik hajója belekerült kint az öböl előtt. Kormánya, Jövőre ezen a helyen foly­tatni fogják az ásatást, feltár­ják az egész épület romjait. A Dunakanyar Bizottság pedig kilátásba helyezte, hogy a fel­tárt romokat megóvja, nehogy köveit széthordják, ahogyan a Klisszadomb királynői nyara­lójának köveit ellopkodták. Sashegyi Sándor pomázi ^há­zában, elárvult dolgozószobája valóságos kis múzeum. Másfél- ezeréves, vagy még régibb edények egész sora mindenütt.! Sok ép edény mellett, össze­tört cserepekből restaurálták, maga Sashegyi Sándor sok tü­relemmel és rendkívül ügyes kézzel állította össze ezeket. Aztán meg régi fegyverek, egv hatalmas mammutfog. A könyvállvány roskadozik a tu dományos könyvek súlya alatt. S száz meg száz dobozban gon­dosan becsomagolt rendezett és kartotékozott mindenféle régiség, épületkövek, cserepek, szobrok, bronzkori, vagy ké­sőbbi sokfajta eszköz és edénv; A munkásból lett archeológus tudományos hagyatéka! Nem lehetne szebb, sem rendezettebb akkor sem ez a hagyaték, ha Sashegyi Sándor egyetemi diplomával régészke dett volna. A tudósok külön­ben diploma nélkül is értékel­ték tudását, rátermettségét, csodálatos archeológiái érzé­két. De végigtekintve ezen a ha gyatékon, akaratlanul is arra kell gondolni, mi lehetett vol­na ebből az emberből, ha nem rokkan meg kora fiatalon a hajófenéken még jóval előbb, semmint az egyetemek kapui kitárultak a tanulni vágyó, meglett korú munkásemberek előtt is. Szokoly Endre Sashegyi Sándor hagyatékának egy része: ősrégi kőedé­nyek. Jól láthatók közöttük az apró cserepekből restau­ráltak is. Az alsó polcon, két kisebb edény között, meg­kövesedett, rovátkás mammutfog árboca eltört, nem tudott segíteni magán. Az öreg Mattson és még öten vol­tak a fedélzetén. Már két napja hánykódtak künn éi&l és ital nélkül. Mire megmen­tették őket, egész oda voltak a hidegtől és a kimerültség­től. A hajón mindent elborí­tott a jég, s a kemény hi­degben már kezdett rájuk fagyni vizes ruhájuk. Az öreg Mattson úgy meghűlt, hogy soha többé nem nyerte visz- sza egészségét. Két évig be­tegeskedett, aztán meghalt. Sokan csodának tartották az eszméjét, hogy nem sok idővel e szerencsétlenség előtt megházasodjék. Mert bizony a kicsi asszony, akit kapott, igen jó betegápolója lett. Mi lett volna vele, ha ott kell feküdnie magatehetetlenül, se­gítség nélkül, egyedül? Az egész halásztelep belátta, hogy Mattson soha nem tett okosab­bat, mint amikor megnősült, s a kicsi asszonyt igen tisztelték azért az önzetlenségért, amely- lyel férjét ápolta. *— Nem lesz nehéz ismét férjhezmennie! — mondogat- ták. Az öreg Mattson, míg be- I tegen feküdt, mindennap el­mesélte asszonyának a fény­kép történetét. —- Legyen a tied, ha meg­haltam, mint ahogyan min­denem a tied lesz! — mondot- \ ta. — Ne beszélj ilyeneketl — S figyelj anyám fényké- \ pére, ha majd jönnek a fia- ) tál legények, hogy megkérje- j nek. Bizony, nincs a telepen j senki, aki jobban értene a há- ! zassdg ügyeihez, mint ez a \ kép. Szathmary Lajos fordítása I Szülőfaluja határát járva már kisgyerek korában felfi­gyelt a Pomáz környékén min­denfelé fellelhető romokra, ré­gi cserepekre. így kezdett el érdeklődni a múlt iránt, de arra, hogy magasabb iskolára, vagy egyetemre kerüljön, nem is gondolt, mert nem is gon­dolhatott. Édesapja sokgyer­mekes szegény munkásember volt, a Ganz-gyárban dolgozott, arra nem tellett neki, hogy taníttassa a fiát. így hát Sas­hegyi Sándorból a Ganz- gyár munkása lett, majd beállt hajófűtőnek, és végül letette a gépészvizsgát, gépkezelő lett belőle a hajón. Sok esztendeje súlyos műtét után nyugalomba vonult, addig csak szabad ide­jében hódolhatott szenvedélyé­nek, az archeológiának, attól fogva azonban egyébbel sem foglalkozott. Itt is, ott is a pomázi határ­ban ásatások kezdődtek Sas­hegyi útmutatása nyomán és római meg még régebbi épü­letek nyomaira bukkantak.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents