Pest Megyei Hirlap, 1958. augusztus (2. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-19 / 195. szám

***** Merer k/Cirlap 1958. AUGUSZTUS 19. KEDD KÜLFÖLDRŐL JELENTIK: ' (Folytatás az 1. oldalról) lentette, reméli, hogy az arab államok közötti véleménykü­lönbségek eltűnnek és létrejön majd az Amerikai Egyesült 'Államokhoz hasonló arab unió. Anglia folytatja nukleáris kísérleteit Az angol hadügyminiszté­rium vasárnap este bejelen­tette. hogy hamarosan foly­tatja nukleáris kísérletsoro- zatát e Karácsony-szigetek­nél. Anglia április végén robbantott egy hidrogénbam­bát a Karácsony-szigetek mellett és bejelentette, hogy kisérletsorozatat folytatni fog­ja* Kairói tanácskozások Fejszal trónörökös Szaud- Árábia miniszterelnöke, va­sárnap este fogadta a Kairó­ban tartózkodó Ali Abdul Karin lahedzsi szultánt, akit az angolok törvényellenesen fosztottak meg trónjától. A találkozón megvitatták La- hedzs szultánság és az an­goloknak az Arab félsziget déli részén végzett támadó műveletei nyomán keletkezett helyzetet. Karin szultán, ta­lálkozott a jemeni külügymi­niszterhelyettessel és más hi­vatalos jemeni személyiségek­kel is. A találkozón a Jemen déli részének angol megszál­lása következtében előállott helyzetet vitatták meg. Természetimádók kongresszusa Hír érkezett arról is, hogy Angliában megnyitották a természetimádok VI. kong­resszusát. A kéthetes kong­resszus alatt a táborban te­nisz- és röplabda-mérkőzése­ket, valamint nemzetközi ki­állításokat rendeznek. A kong­resszusra mintegy 100 nudis­ta is megérkezett, a táboro­zok nagy része sátrakban la- kik, de a közeli szállodákban sem lehet már szobát kapni, mivel a nudisták közül sokan jobban szeretik a kényelmet, mint a természet lágy ölét. A kongresszus második heté­ben a küldöttek megkezdik ta­nácskozásaikat „a természet- imádók nemzetközi problé­máiról’’. Tiltakozás Japánban Japánból viszont másirányú jelentés érkezett. Jokohama ki­kötőjében feszült a helyzet. Az „Arima-Maru” nevű hajó fe­délzetén vasárnap tíz irányí­tott lövedék és a kilövésre szolgáló kilövő berendezés ér­kezett, amelyeket a japán ha­tóságok Svájcban vásároltak. A kikötőmunkás szakszerve­zeti szövetség felhívására egyetlen kikötőmunkás sem hajlandó kirakni a szállít­mányt. A munkások szolidári­sak az atom- és hidirogénfegy- ver eltiltásáért harcoló orszá­gos japán tanács tagjaival, Hammarskjöld Kairóba készül Az A1 Ahram című kairói lap hétfői számában azt írja, hogy Hammarskjöld ENSZ-fő- titkár Kairóba készül, hogy megbeszélést folytasson Nasz- szer elnökkel a közép-keleti helyzetről. A lap szerint Hammarskjöld utazása már el­határozott dolog, de az idő­pontról már nem tesz említést. Amerikai katonai intézkedések Libanonban Az An Nur című lap libanoni tudósítójának jelentésére hi­vatkozva közli, hogy a Liba­nonban tartózkodó amerikai csapatok katonai erődítmények építéséhez kezdtek, különösen az ország hegyes vidékein. Ezeken a helyeken messze- hordó tüzérséget vonnak össze. Az amerikai parancsnokság a libanoni partok előtt folytat­ja a partraszállásra kész csa­patokkal megrakott hadihajók összevonását. A Libanonban tartózkodó amerikai csapatok létszáma most eléri a 25 000-et. A lényeg a fontos Valamelyik előkelő párizsi társaságban egy fiatal író és egy nála valamivel idősebb, gazdag özvegy feltűnést keltő házasságáról beszélgettek. „Miért csodálkoznak*” —szó­lalt meg Pierre Benoit akadé­mikus. „Amikor valaki egy bankjegyet kap, nyilván nem érdekli, hogy mikori kibocsá­tású ” Újfajta fűrész Egy nyugatnémet cég egy­szerű célrugós vázat szerkesz­tett, amelybe fűrészlap erő­síthető. A különleges fűrész­hez hajtókar is tartozik, ame­lyet a keret bármelyik pont­jára rá lehet erősíteni. A be­rendezésnek az az előnye, hogy a fűrész a legkülönfé­lébb szögben alkalmazható és ezáltal nehezen hozzáférhető ponton is könnyen ketté le­het fűrészelni az anyagot. A TESTVÉRI ROMÁNIA AZ AUTOMATA KERTÉSZ Amerikában olyan „kertész- gépet“’ terveznek, amely min­den munkát magától végez, csupán mikrofonon keli vele közölni az utasítást. Megnyír­ja a füvet, gyomlál, bokrot lsrt, miközben tulajdonosa az árnyékban pihen. A KÜLÖNBSÉG Hamingway, tűdről 'köztudo­mású, hogy széleskörű tapasz­talatai vannak a nőkkel kap­csolatban, nemrég kijelentette: „Ha egy legényember egy asz- szonynak virágot ajándékoz, akkor mondani akar valamit. Ha viszont egy járj ajándékoz virágot a feleségének, akkor valamit el akar hallgatni ’* Ceglédi Vendéglátóipari Vállalat VÁSÁRI HÍRADÓJA Az ünnepi vásár alkalmából keresse fel pavilonjainkat! Minőségi borkóstoló Lacikonyha Különleges halételek Cukrász-termékek Eszpresszó Jégbehűtött italok CIGÁNY ENE! A városban keresse fel új létesítményünket, a KOSSUTH ÉTTERMET és a régóta közkedvelt BÉKE ÉTTERMET Választékos ételek, italok, tánczene, árnyas kerthelyiség! Kellemes szórakozást kíván a CEGLÉDI VENDÉGLÁTÓIÉ ARI V, VEZETŐSÉGE — Ez nem álom,' úttörők látogatása Vajdahunyad várában hanem a lehetőségek pontos számbavételével készült, megvalósítható terv... Ezekkel a szavakkal jelle­mezte a váci tanács vb-titiká- ra a város távlati fejlesztési tervét, amely mintegy 15 esz­tendőre előre meghatározza Vác növekedésének, gyarapo­dásának ütemét. A távlati terv gondos, ala­pos munka eredménye. Ja­nuár óta szakbizottságok dol­goztak rajta, 8 kibővített vb- ülésen tárgyalták, és ezek után a júniusi tanácsülés fo. gadta el. Az eredetileg 64. oldalas javaslat 85 sűrűn gépelt ol- 1 dalra bővült a kiegészítések­kel és javaslatókkal. A ta- • náes azt tervezi, hogy a táv­lati tervet sokszorosítva vagy nyomtatva kiadja. A tervezetet tanácstagi be­számolókon ismertették a la­kossággal, sőt — ami új do* log — a középvárosi párt­szervezet összevont pártna­pon is megtárgyalta azt, Oláh Miklós tanár vezetésén vei. Csak egy adatot a sok kör zül: a távlati terv ötezer négyzetméter járda és hét­ezer négyzetméter útburkolat felújítását, illetőleg építését határozza meg évenként. A terv ez évre eső részét már teljesítették is. Ezek szerint — ha így megy tovább — 12 év alatt a vasút és a Duna közti városterület útjait és járdáit burkoljáJt be. Erre 4 700 000 forintot fordítanak. A sorrendet a sürgősség fir gyelembe vételével, az állan­dó bizottság javaslatai alap­ján állapítja meg a tanács. 1958. augusztus 19, kedd Huba napja. A Nap kél s'4.44 órai-tor, nyugszik 18.50 órakor. A Hold kél 10.04 órakor, nyugszik 20.56 órakor. Várható időjárás: a meleg fokozódik, nappali felhőkép­ződés, a Dunántúlon néhány helyen záporeső, zivatar. Mér­sékelt déli, délkeleti szél. Legmagasabb nappali hőmér­séklet 30 fok körül. — MŰVELŐDÉSI OTTHON avatást tartanak ma este 7 órakor Lóréven. Ezzel együtt tartják meg az alkotmány­napi ünnepséget is. Az avatá­son és az ünnepségen részt vesz Becseics Ljubomir,' a ráckevei járás képviselője is. Az ünnepség után reggelig tartó tánc lesz. — ÖTVEN FÉRŐHELYES tehénistállót és kutricát épít idén az abonyi Augusztus 20 Termelőszövetkezet. Jövőre még egy istálló építését ter­vezik. HELYREIGA ZIT AS Az augusztus 17-i lapszámunk­ban megjelent „Aki közel ül a tűzhöz ...” című cikkünkbe ér­telemzavaró sajtóhiba csúszott. Az ötödik hasáb ötödik és hato­dik bekezdése helyesen így hangzik: De ha a mi emberünk, a mi funkcionáriusunk kilábal — mint sokan mások — a társbérlet „örömeiből”, már rákezdik: _ Hja, barátom, aki közel ül a tűzhöz.:. — 60 FORINT körül lesz a munkaegység értéke a ceg­lédi Hunyadi Termelőszövet­kezetben., Előlegként már három kiló búzát, egy kiló árpát és hét forintot osztot­tak ki munkaegységenként. — TILTAKOZÓ GYŰLÉST TARTOTTAK az Imperialis­ták keleti agressziója ellen a ceglédi Faipari Ktsz dolgozói. — BOLGÁR VENDÉGEK jártak az albertirsai Dimitrov Termelőszövetkezetben. A 27 vendég (között több tsz-tag volt a plovdivi kerületből. A vendégek megtekintették a termelőszövetkezet gazdasá­gát és különösen nagy érdek­lődéssel járták be az ikersoros kukoricatáblákat. — BALATON KÖRÜLI UTÓN jártak a pilisvörösvári általános iskola diákjai. A kéthetes kiránduláson a Bala­ton hegyvidékével ismerked­tek meg. Az érdekes és szép kirándulás költségeit a tanév alatt megtakarított pénzük­ből fedezték. — 60 000 ISKOLAKÖTÉNY készült Sopronban. Az ötféle változatban készült köténye­ket a tanév megindulására átadják a kereskedelemnek. — RÉSZT VESZNEK az Országos Mezőgazdasági Ki­állításon a ceglédi Dózsa Népe és a tápiósülyi Dózsa termelőszövetkezetek. Mind a két tsz cukorrépát hoz a ki­állításra. Baromfitenyésztők figyelem! Akik kései rántani való csibék nevelésével kívánnak foglalkozni, csibeszükségleteiket f. évi szeptember 7-ig megrendelhetik a Buda­pesti Baromfikeltető Állomásnál, Budapest, X., Dömsödi út 39. Telefon: 143—896. \ I A Babarc! Állami I Gazdaságban (Bara- ! nya megye) a nyári I hónapokban aludtte- ! jen nevelik a bocikat, • | (Azt hiszem, a szak- ! emberek borjaknak | nevezik őket.) Az | idén 57 boci ette az | aludttejet, méghozzá | alumíniumtányérból. 1A hírek szerint — | ahogyan nőnek és 1 eszesednek a bocik — Jegyre nagyobb igé- ! nyekkel állnak a te- § henészek elé. így pél- ! dául egy 9 tagú boci I frakció porcelántá- ! nyért követelt, heten I pedig kijelentették, I hogy únják az aludt- ! tejet, és ezentúl csak I joghurtot fogadnak 1 el. * | A miskolci üveg- ! gyárban megkezdték I az üvegcserép gyár- I fását. Mivel a hír 1 nem tisztázza, hogy | üveg-virágcserepet, | vagy üvegcserepet | gyártanak, a legif- ! jabb nemzedék — § különös tekintette] a | nyári labdarúgó sze- I zonra — segít a gyár- I nak, és több ablaktu- | lajdonos észlelése \ szerint, a híren fel- 1 buzdulva, túlteljcsí­H1RIK — aäc&e tükäi&ett imiiiiiiiimmimiimiimiii____ ____________L________ t ette az ablaküveg- cserép előállításának sok évi átlagát, ★ Július 20-án adott hírt arról a Magyar Távirati Iroda, hogy a Tisza vize — a Ke­leti főcsatornán ke­resztül — az apadó Sebes-Kőrösbe áram­lik. Az azóta érkezett jelentések szerint a Sebes-Kőrös a Tiszát nem a magas, hanem a széles vendéget megillető tisztelettel fogadta. Szemtanúk állítása nyomán ír­juk, hogy a Tiszát a Sebes-Kőrös medré­ben a spanyol etikett szabályaitól eltérően nem fehérruhás szü­zek, hanem hosszú bajuszú harcsák vár­ták, „akiknek" ve­zérszónoka köszöne­tét mondott a vendé­geknek azért a segít­ségért, amelyet ez a vízügyi látogatás je­lent. ★ Az amerikai tusban heves váltott ki az szená- vihart a hír, amely szerint az amerikai (hadügymi­nisztériumban tanul­mányozzák: milyen körülmények között tenné le a fegyvert az Egyesült Államok egy esetleges atom­háború esetén —, je­lentik Washingtonból. A hir hallatára ön­kéntelenül is eszünk­be jut a hétéves An­dersen esete. A nagy meseírót ugyanis gyermekkorában sír­va találták szülei. Kérdésükre, hogy mi­ért zokog olyan két­ségbeesetten, a kö­vetkezőket mondta: „Meséltem magam­nak, hogy ne unat­kozzam. Jól is ment minden, amíg csak a sárkány nem jött elő a mesében. De ami­kor jött, nagyon meg­ijedtem tőle. És ezért sírok.“ „De hiszen csak mese volt!“ — vigasztalták szülei. „Az igaz, de én ma­gam meséltem ma­gamnak — válaszolta a kis Andersen —, és ezért el is hiszem,“’ A Nagyvásártelepre hétfőn reg­gel 227 vagon és 31 tehergépkocsi ái'u érkezett, ebből 40 vagon ve­gyes zöldáru, 64 vagon burgonya, 26 vagon gyümölcs, 77 vagon dinnye és 10 vagon őszibarack. Az állami boltok hétfőn reg­gel több fontos cikk árát leszál­lították. így az almaparadicsomot kilónként 1.10 forintért, a gerez- des paradicsomot 90 fillérért, a zöldpaprika kilóját 2.40 forintért árusították. A levesbevaló zöld­ség és a sárgarépa csomóját 10—20, a gumószellert 30 fillérrel adták olcsóbban, mint szomba­ton. Az őstermelők a csemege­tengerit csövenként 60 fillérért kínálták. A gyümölcspiacon az őszibarack felhozatala tetőpont­jára emelkedett, ára osztályozva 3.60—12 forintra csökkent. A nya­kas- és az egyéb fajtájú körtét 2 forintért kínálták. A saszla- szőlő még tartja az árát, a Csaba­gyöngyét és a Kossuth-szőlőt 60 fillérrel olcsóbban adták, mint szombaton. A korai Opor tó-szőlőt 5.80—6 forintért árusították. A sárgadinnyét 1—1.20, a görögöt 1.20 forintért hozták forgalomba. Szabolcs megye vadrezervátumaiban az idén azt tapasz­talták, hogy a fog­lyok, fácánok és für- jck a burgonyaföldek közelébe húzódtak és jó étvággyal fogyasz­tották a burgonyabo­garakat. Türelmes megfigyelők megszá­molták, hogy egy-egy fogoly naponta két­ezer, egy-egy fácán naponta négyezer ko- lorádóbogarat is elfo­gyaszt. Értesülésünk szerint ezen a terü­leten ezeknek a ma­daraknak a vadásza­tát csak akkor enge­délyezik, ha a vadá­szok egy-egy fürj vagy fogoly lelövése előtt beszolgáltatnak annyi burgonyaboga­rat, amennyit áldoza­taik egy esztendő alatt elpusztítanak. A fürjek megtudták ezt az intézkedést, és azóta megváltoztatták „füttyjelüket". A tra­dicionális „Kicsit ér, kicsit ér“ helyett így rikoltanak, ha kolo- rádóbogárra bukkan- j nak; ,.Sokat ér, sokat; ér". Garami László j Gondatlanság miatt halál Augusztus 15-én 19.15 órakor Váe határéiban a 2. számú főközlekedési útvonalon a 37. 38 kilométerkő kö­zött Bokor Sándor váci fényező kölcsönkérte Foktor Ferenctől an­il nak motorkerékpárját és Ittas ál­lapotban összeütközött a vele [szemben szabályosan haladó Hauk ! János lovaskocsijával. Bokor igen [ nagy sebességgel hajtott, ennek | következtében nagy erővel vágó- jdott a kocsi rúdjához és sérülé- iseibe a helyszínen belehalt. A sze­rencsétlenül járt Bokor saját vesz­het'okozta, hiszen vezetői jogosít- Éványát alkoholizmusa miatt már | régebben megvonták tőle;

Next

/
Thumbnails
Contents