Pest Megyei Hirlap, 1958. augusztus (2. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-10 / 188. szám

ffft

BIEG

WCirlan

1958. AUGUSZTUS 10. VASÁRNAP

BESZÉLGETÉS VIDÉKI SZÍNÉSZEKKEL

fm

Laciké- (dtiiza (Júliát!”

is

Gerbór Tibor ma 36 éves

Áz Állami Faluszínháznak megalakulása óta tagja. Olyan lelkesedéssel mesél a színház dolgairól, mintha legalábbis az lenne a becsvágya, hogy itt legyen örökös tag és nem a Nemzetiben.

Hamarosan megtudom, hogy miért.

— Aki nálunk dolgozik, az tele lesz optimizmussal. A Nagykörútrél az ember nem látja, hogyan fejlődik az ország, de ha a falujáró autóbusszal nyolc év alatt tízszer Mlzserfár--, utazik, mint én, akikor csodálatos dolgokat tapasztal. Először düledező viskóban játszottam. Másodszorra már alig ismertem rá. Évről évre nagyobbodott, szépült. A község bányászlakói kikérték a tanácsunkat, hogyan korszerűsíthetnék a színházukat. így kapott Mizserfa kultúrotthona öltözőket, modem világítóberendezést és legutóbb szabadtéri színpadot is. A mizserfai bányászok társadalmi munkával még parkosították is a Bmnházteret.

— De az itteni közönség igényes is. „Maszekokat”, kétes- hírű együtteseket nem enged fellépni. (Ez ugyan sokban függ a kultúrotthon vezetőjétől is.) Bérletrendszer ugyan inincs, de éveken keresztül mindenki a régi helyére váltja meg a jegyét.

Gerfoár elvtárs ki nem fogy a falujáró élmények mesélge- téséből.

. — Sokhelyütt fordul elő valami i.kalamitás1’. Nem ég a lámpa, vagy mozog a kulissza, vagy ami ennél is rosszabb: kutya téved a színpadra. Semmi sem természetesebb, mint hogy ilyenkor valaki a közönségből beavatkozik; Előadás közben is feljön a színpadra és intézkedik. Előfordul, hogy a nyílt színen, játék köziben, anélkül, hogy erre valakitől is engedélyt kért volna, megjelenik és megszegel valamit. A közönség ezt megszokta, mi is megszoktuk. Csak hálásak lehetünk a segítségért;

Gerbár Tibortól megtudjuk, hogy a falujáró színészek egy esztendőben csak 2—3 szerepet játszanak. (Ebben valóban vetekszenek a Nemzetivel.) A vidéki magyar színjátszás történetében ilyesmire még nem volt példa. Hiszen a tőkés világban elég gyakran előfordult, hogy kis vidéki színházaknál naponta kellett új szerepet betanulni. (Nesze neked Művészet!)

Mégis ez az évi 2—3 szerep talán egy kicsit túlsók a jóból. Ilyen kényelmes tempó mellett nem fejlődhet a fiatal színész úgy, ahogyan kellene.

Megkérdezem Gerbárt, hogy most milyen szerepre készül.

— Műsorra tűztük a Bánk bán-t. Azt hiszem, Petur szerepét kapom.

írott szó nem képes fülbe Idézni azt az elégedett hangot, ahogyan ezt mondta. Természetesen megértem. A Nemzeti Színházban, ahol a Bánk bán-t nem tűzték műsorra, ilyen sze rep eljátszására nem lenne alkalma.,

Bege Margit is ott volt a

Faluszínház születésénél, ma pedig Hans Pfeiffer német író színművében, a „Lampionünnepiben játszik. Érdekes témájú darab. Összetalálkozik benne a japán repülő, aki annak idején Pearl Harbourra, a világháborút elindító bombát ledobta, azzal az amerikai őrnaggyal, ak: Nagaszakira hajította le ez első atombombát. A japánt az atombomba vakká és nyomorékká tette, s most lánya istápolására szorul. A japán lánya és az amerikai fia egymásba szeretnek. Aszó- banforgó lányt játssza Bege.

■— Rendkívül izgalmas darab, azt' hiszem, nagy sikere lesz — mondja a színésznő.

Véleménye szerint a darab- sikernek több tényezője van: a* jó darab, a jó előadás, a hálás közönség.;.

— A falusi közönség hálá- satob, mint a pesti... — szögezi le;

És még egy sikertényezőről beszél: színészi hivatástudatról.

■— Ha e7. hiányozna a színészből — magyarázza Bege —- falujárás közben könnyen kifejlődhet benne. Elmondom egy élményem, ami nagyon mély nyomot hagyott bennem. Az egyik falus: előadás után megszólított egy nagyon öreg házaspár. „Tessék megmondani, az életben is így történt, ahogy most ezt eljátszották?" — kérdezték tőlem. Kiderült, hogy életükben először láttak

színházi előadást. Azt hiszem, ez után megérti, hogy mit érez az ember, amikor faiujái’ó útja közben egy úi kultúrotthon- i'a bukkan. Mindmegannyi első színielőadás a faluban.

Bege Margit is azonban, mint minden igaz: művész, nemcsak közönségsikerről és kultúrotthonavatásról álmodozik, hanem — szerepekről is. Nagy szerepekről.

— Az egyik vágyam már teljesült — mondja —, legutóbb Júliát játszhattam falun. Hatalmas siker volt. Most láttam bebizonyítva, hogy Shakespeare mennyire a népnek írt.

Júliával kapcsolatban még eszébe jut egy epizód.

A Shakespeare bemutató előtt sokáig Niccodemi „Tacskó”-jában játszotta a címszerepet. Túlságosan népszerű lett benne. Mégis bántotta az önérzetét, amikor az egyik nagyobb helyen hallotta, hogy beszélik: „Mit szól hozzá: a Tacskó játssza Júliát!“

Ka'.otai Gábor

RÉGI KÉPEK

Kinn laktunk az ökörcsordás,

mezítlábas, vén tanyán, alkonyatkor kopott szűrben harangozni ment apáim

őrizte az uraságot, ha leszállt az éjtszaka: Bátyám meg a mezőn szántott, s fütyörészve tért haza;

Kalászok közt, a tilosban lágy pipacsot szedtem én, sikoltozva futottam el, mikor a csősz jött felém.

Nővérem a gémes kútra vízért gyakran járt nagyon; Hetyke legény ment utána szerelmes szép alkonyon*

SOPHIA LOREN

Este a gyér lámpafénynél sötét, bús volt csepp szobánk, s hajnalban, ha nyugovóra haza ballagott apánk,

forgolódott csak ágyában, hisz aludni nem tudott, az egyetlen kis szobában hét-nyolc gyerek hancuzott;

Szegény, fáradt édesapám, talán soha nem pihent:.. Délutánon kertészkedni a kastélyhoz visszament;

(Oly csekély volt cseléd-bére, s húzta őt még ezer ág;;*

De élményért külföldre járt és dőzsölt az uraság;

Serák Margit

Mai japán költők

Komatsu Mitsio:

A legszégyenletesebb

Múlt háborús hadirokkant. Arcán lángolt a vad szégyen. Mikor elmesélte nékem: Fegyvert gyártok nekik, uram. Hogy fiam ne haljon éhen.

Kumaki Seoko:

A gyár kapujában

Hogy utcára tett a gyáros S kinevette síró hitvesed,

Ki állásodért könyörgött Porontyoddal vézna hátán,

Míg élsz, ne feledd!

Fukagawa Munetoshi:

Hiroshima

| Mig mentem a városon át | A végtelen üszkös úton,

| Minden porrá égeti holttest,

| Jaj, feledni sosem tudom i Rád hasonlított, kis húgom.

N

emrég nyílt meg A XIX. és XX. század magyar szobrászaténak reprezentatív kiállítása a Nemzeti Galéria Kossuth Lajos téri palotájában. A rendezőség azt a szép célt tűzte maga elé. hogy közelebb vigye a nagyközönséghez szobrászaink alkotásait, amelyeknek legnagyobb része általában nehezen hozzáférhető helyeken, főúri kastélyokban és palotákban, magán- gyűjteményekben rejtőzött eddig vagy pedig a múzeumok értéktömkelegében bújt el és így a közönség egységes képet egyáltalában nem kaphatott művészeti életünknek erről az igen jelentős területéről. Pedig a magyar szobrászatnak, ha nem is dicsekedhet olvan világhírű mesterekkel, mint amilyenekkel festészetünk (Munkácsy Mihály, Paál László, Szinyei-Merse Pál), nincsen szégyenkezésre óka. Jó néhány olyan remekműve] gyarapította a világ kultúrkincsét, amelyre teljes joggal büszke lehet, holott hazai viszonylatban elég rövid múltra tekinthet vissza. A szobrászat ugyan a legősibb népművészetek közé tartozik — gondoljunk csak az ősi pósztorfaragványokra —, de a tudatos és komoly művészi értéket jelentő szoboralkotások sora Magyarországon tulajdonképpen csak Fe- renczy István Pásztorlánykájával indult meg a múlt század közepén. A Nemzeti Galéria kiállítása a Pásztorlányka óta eltelt rövid száz esztendő eredményeit és fejlődési fokozatait kívánja érzékeltetni a nevezetesebb művészek alkotásainak tükrében.

Fogyatékossága a kiállításnak, hogy talán éppen a legfontosabb anyag jelentős része ez idő szerint nincs az ország területén. Számos magyar szoboralkotást Brüsszelbe szállítottak, ahol a világkiállítás magyar pavilonjában gyönyörködteti a külföldi közönséget, és csak az ősszel kerül ismét haza; a magyar forradalmi művészet értékes szoboranyaga pedig jelenleg a Szovjetunióban van és marad egészen

1959-ig. Ezek a szobrok szervesen hozzátartoznak a Nemzeti Galériában kiállított anyaghoz és nélkülük csonka a kiállítás, mert teljes, hűséges képet így nem is adhat szobrászatunikróL A távollevő alkotások helyét fenntartotta a rendezőség, illetve ideiglenesen más művekkel töltötte ki, de talán helyesebb lett volna, ha a kiállítás megnyitásával megvárja visszaérkezésüket.

M

indezektől függetlenül a kiállított anyag így, csonkán is nagyon szép és tanulságos. Hasonló célú szoborkiállítást már a múltban is rendezett a Szépművészeti Múzeum. Gondolata először az első világháború alatt. 1917-ben merült fel, de megvalósítására csak kilenc év múlva, 1926-ban került sor. amikor a Szépművészeti Múzeum gondos elrendezésben nyolcvanöt szobrot és ugyanannyi vázlatot mutatott be. Ez a kiállítás egészen 1942-ig szemléltette a maga módián a magyar szobrászat fejlődését, amikor a háborús veszély miatt leszerelték és biztonságba helyezték anyagát. Közben a reprezentatív gyűjtemény háromezer magyar szoborműre gyarapodott és a Nemzeti Galéria vezetősége ebből a gazdag anvagbói válogatta össze a most megnyílt kiállítás darabjait. A válogatás egyik vezető szempontja az volt. hogy lehetőleg a nemes anyagból készült alkotások kerüljenek a kiállításra, még oedig a művészek legjelentősebb és legjellemzőbb munkái. Az elhelyezés nem volt könnyű feladat, hiszen a Nemzeti Galéria hajléka — amely annak idején a legfelsőbb bíróság, a Kúria számára épült — nem túlságosan alkalmas művészeti kiállítások rendezésére, különösen a szobrokéra nem, hiszen a színes márványból faragott monumentális oszlopok és pillérek, a falak dús ornamentikája erősen csökkenti a közöttük elhelyezett szobrok művészi hatását. A rendezőség mégis a lehető legjobban oldotta meg a feladatot. Legalábbis erre törekedett.

A palota hatalmas aulájában állították fel Ferenczy István

művészettörténeti szempontból annyira nevezetes Pásztorlánykáját. amely üde bájával, megkapó realizmusával ma is elevenen hat. Egyébként sok réglátott ismerőssel találkozik itt a látogató. Engel József finom Évája, Ferenczy István Kölcsey Ference, Stróbl Alajos Anyánk című márványkölteménye, valamint nevezetes Perzeusza, amelyen több mint negyven esztendeig dolgozott a művész, mind plasztikusan érzékelteti múlt századbeli szobrászaink nemes törekvéseit, amelyekkel szinte egy csapásra akarták utolérni a Nyugat művészeti eredményeit. Az aula első benyílójában kaptak helyet Alexy, Cél- kuti, Guttmann és Dunaiszky művei, a második benyílóban Kugler Ferenc, Engel József,

Radnai Béla, Róna József, Hu* szár Adolf mumkáj és itt van Kőrösfői Kirsch Aladár megrázó hatású Sancta Mater-je, valamint a világháború legelső ütközeteiben fiatalon elpusztult Sámuel Kornél Szeretet című szobra, aki a magyar szobrászat egyik legszebb ígérete volt.

Az első emelet napsugaras körfolyosóján a múlt század legvégének és a xx- század elejének mesterei vonulnak fel. Itt is sok a jó ismerős; Izsó Miklós alkotásai, köztük a felejthetetlen Búsuló juhász, Stróbl, Zala. Szentqyörgyi, Teles remekei. SZentgyörgyi Bigéző fiú-ja, Fadrusz János világhírű Mátyás-szobra —nagyított mása ma is Kolozsvár büszkesége —. Ligeti Miklós jellegzetes alkotásai gyönyörködtetik itt is a látogatót. A szemközti folyosón a kisebb méretű szobrok, főleg portrék sorakoznak. Majd minden szobor más művész alkotása, mert a rendezőségnek az volt a célja, hogy a kiállításon a közönség lehetőleg minden jelentősebb művész munkájából kapjon legalább ízelítőt. Rótta József Savoyai Jenője és Kallós Ede Bessenyeije is ezen a folyosórészen kapott méltó helyet.

A második emeleti folyosókra jutottak élő művészeink, köztük Antal Károly, Labore Ferenc, Borbereki Kovács Zoltán — két monumentális fej: Aba Novák Vilmosé és a művész önportréja —, Kisfaludy Stróbl Zsigmond, Váradi Sándor, Andrássy Kurta János, Petri Lajos, Kocsis András, valamint még igen sok szobrászunk munkái. Ebben a csoportban helyezték gl a most elhunyt nagy magyar mester. Medgyéssy Ferenc néhány gyönyörű alkotását. köztük Rippl Rónai Józsefről készült szoborművét. amelynek talapzatán fekete szalaggal átfont babérkoszorú jelzi művészeti életünk nagy gv ászát. Bokros Birman Dezső Don Qu'jote-ja, Kocsis András Magvető asszonva. Kerényi Jenő Béké-ie. Pátzav Pál. Integető nő-je, Pásztor János Búcsúzkodás-a, Farkas János Fésülködő lány-a érzékelteti még a modern magvar szobrászat legújabb törekvéseit Mély művészi gyönyörűséget nyújt ez a hatalmas kiállítás, és arról tanúskodik, hogy erős fejlődésben levő szobrászatunk óriási utat tett meg az elmúlt száz esztendő alatt, de felkészült a jövendőben rája váró küzdelemre is.

Magyar László

ESTE LONDONBAN

IRTA: SZERGEJ OBRAZCOV

új film főszerepét vállalta el. Címe: Láng a napban. Partnere hosszú idő után ismét a neves angol színész: Anthony Quinn

I „Palace Hofei". „Nehéz \ volna olyan európai várost \ találni, amelyben ne lenne \ ilyen nevű szálloda. A népte- i len étteremben gyorsan beka- \ punk valamit, majd sietve fel- | megyünk a szobánkba.

I Rettenetesen álmos vagyok. I Almos vagyok, de mégsem tu- \ dók elaludni. Sehogy sem si- \ kerül. Föld, felhők, lámpafé- § nyék egymást kergetik sze- | mein előtt.

I És egymást kergetve ful- \ nak a gondolataim, visszavisz- \ nek Amsterdamba, Prágába, \ Varsóba, Moszkvába. Lehet- Iséges, hogy ma reggel még \ Moszkvában kávéztunk? Le- | hetséges, hogy a mennyezet a \ fejem fölött, meg ezek az is- \meretlen függönyök az abla- l kon — ez már London? Le- \ hét, hogy Moszkva és London l közel van egymáshoz? Ennyi- Ire közel? Hát akkor miért étinek egymástól ilyen távol az I emberek? Miért van, hogy [ amikor az angolok, akikkel \beszédbe elegyedtem a repii- I lőgépen, meghallották, hogy \ orosz vagyok és Moszkvából : jövök, először leplezetlenül elcsodálkoztak, majd egyik

kérdést a másik után tették fel, s minden kérdésük arról tanúskodott, hogy alig tudnak valamivel többet a mi életünkről, mint én az igkanodo- nok életéről? Miért van az, hogy két amerikai, amikor meghallotta, hogy „szovjet rasn”, oly hirtelen fordult hátra, mintha valaki madzagon rántotta volna meg őket s egyszerre, mintegy parancsszóra, abbahagyták a rágást? Miért van az, hogy az az ismeretlen nemzetiségű idősebb férfi, felénk pillantva, gyorsan mondott valamit a feleségének és az asszony szemüvege egyszerre felszaladt a homlokára? Miért nézett ránk úgy a szálloda portása, mintha egyenesen a Marsból érkeztünk volna, ide?

Sigismund Herberstern osztrák követ azt írta egykoron, hogy a Volgán túl, Aszt- rahány körzetében van egy olyan mag, amely formájára és külsejére a dinnye magjára emlékeztet. Ha ezt a magot elültetik, a belőle kihajtott növény olyan kisbárányra hasonlít, amelyet hosszú köldökzsinór köt össze a gyökerével. Ezt a növényt berkesnek hívják, vékony, pelyhes szőr fedi, és sapkát csinálnak belőle. Ez a történet, amelyben ostobán egyesül a görögdinnyéről és a karakulról szerzett értesülés, lehetséges és megbocsátható, ha tudjuk, hogy egy osztrák ember irta, aki négyszáz esztendővel ezelőtt utazott Moszkvába, amikor Moszkva is, még inkább Asztrahány, olyan távolság volt az ö számára, mint napjainkban nekünk a Hold... Hiszen Krakkóból, Lengyel- ország akkori fővárosából, több mint két hónapig utazott Moszkváig kocsin. Ez a távolság ma kétnapi vonatút- tal, vagy néhány órás repülő- úttal mérhető. Még ötven évvel ezelőtt Aberdeen, vagy Dinguol sokkal messzebb volt Londontól, mint most Moszkva. De hogy történhetett, hogy a távolság azóta több tucatszor, vagy több százszor kisebb lett, s az emberek mégis ilyen messze élnek egymástól? Kinek van szüksége a távolságnak ilyen mesterséges növelésére?

A szomszéd szobából valakinek a békés hortyogása szűA XIX. és XX. század

magyar szobrászata

Kiállítás a Nemzeti Galériában