Pest Megyei Hirlap, 1958. augusztus (2. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-02 / 181. szám

/ 6 Adrian 1958. AUGUSZTUS 2. SZOMBAT A sportkiállítás vendégkönyvéből magyar fiataloknak és a ma- i minden magyar fiatal nevé- gyar sportolóknak. Éljen az ben és mi is szívből kiáltjuk: ifjúság, éljen a béke!’’. éljen a béke! Köszönjük a jókívánságot 1 __S. L.__ V ASÁRNAPI SPORTMŰSOR A PTST agít-prop bizottsá­ga alapos és tervszerű előké­születi munka után elkészí­tette a Pest megye sportja képkiállítást, amelyet első Íz­ben Tökölön mutattak be a spartakiád keretén belül. • A tököli sportszékházban 'frissen kifestett teremben rendezték meg ezt a nagyon szép és nagyon tanulságos ki­állítást. A falakon a megyék 'különböző nagyobb szabású sportrendezvényeinek emlék­zászlói, valamint üveglapra festve különböző sporttárgyú képek. A húsz tabló elmésen ‘elkészített állványon állt és ‘sorrendben mutatta be a me­gye sportágai fejlődésének je­lentősebb állomásait. Láthat­nunk képeket a tömegsport fejlődéséről, a megye külön­böző nemzetközi versenyeiről, 'ez egyes sportágak bajnoki küzdelmeiről és megismerhet­jük képről a megyei sportolók közül kikerült élsportolókat, "világbajnokot, magyar válo­gatottakat. Igen díszes kivite­lű volt a kiállítás és valóban 'megnyerte a látogatók tetszé­sét \ • ’ Közel háromszázan tekin­gették meg a kiállítást, több mint kétszázan jegyezték, be nevüket a vendégkönyvbe és 'tették meg a kiállítással kap­csolatos észrevételeiket. A Vendégkönyvbe beírt meg­jegyzésekből ragadunk ki egynéhányat tanulságképpen. 1 Tábori Alajos, a Tököli Ta­nács vb-titkára ezt írta a könyvbe: „örülünk annak, hogy ezt a sportkiállítást itt. községünkben rendezték meg és legnagyobb elismerésünket fejezzük ki. A kiállítás anya­ga nagyon szép és tanulságos.” i • 1 Nagyon figyelemre méltó és tanulságos Árpási Mária és ’Sturcz Matild bejegyzése: '„Reméljük, hogy ez a kiállí­tás is elősegíti a női sport fej­lődését Tökölön.” • • ' Jó tanács, bírálat is akad a bejegyzések között, amiket a rendezőség köszönettel foga- 'dott és bizonyosan megszívlel. Baller Albert ezt írta: „A ki­állítás jelentős fejlődést mu­tat, de igazi jellegét a hozzá ’mellékelt leírások adták volna meg.” t' • 1 Nagyon jóleső érzés, hogy 1több szovjet elvtárs is meglá­togatta a kiállítást, igen so­káig nézegették az anyagot és behatóan érdeklődtek az egyes tablóknál. Végezetül hosszú bejegyzést tettek a vendég­könyvbe. A következőket ír­ták: „Igen jó a benyomásunk 'a sportkiállításról, érezni le­ket belőle az ifjúság iránti 'szeretetet és azt is, hogy a fiatalság érdeklődik a sport iránt. Sok sikert kívánunk a ATLÉTIKA: II. és III. osztályú egyesületi atlétikai bajnokságok. Duna­keszi és Cegléd. Délelőtt 10 óra. RÖPLABDA: Magyar Népköztársasági Kupa. Megyei döntő, Szent­endre, Honvéd-pálya. Délelőtt 10 óra. SAKK: Csillagszerző verseny; Ka­rinthy F. út 3. 10 óra. LABDARÚGÁS: Üllő—Vecsés, 17 óra, Puszta­szeri; Monor—Gyömrő, 17 óra, A Magyar Ökölvivő Szövetség érdekes tervezetet dolgozott ki a sportág októberben Lipcsében összeülő kongresszusára. A MÖSZ ökölvívó világbajnokságok beveze­tését javasolja. Az Indokolás szerint a világ­szerte nagy népszerűségnek ör­vendő sportág amatőr versenyzői csak a négy évenkénti olimpiákon és a két évenként sorrakerülő Európa-bajnokságokon találkoz­nak. s ez ma már kevés. Ezen­kívül az amatőr ökölviyőknak nincs meg az a lehetőségük, hogy világbajnoki címet szerezzenek. A magyar tervezet leszögezi, hogy az ökölvívó VB minden I bizonnyal hatalmas népszerű- | ségre tenne szert. A magyar javaslat szerint négy évenként kellene ökölvívó világ- bajnokságot rendezni. Páratlan években EB-k. páros években pe­dig _ négy évenként — olimpiák k erülnek sorrá. A MÖSZ azt java­solja, hogy a világbajnokságot az olimpia és az EB közötti páros években bonyolítsák le. Az első világbajnokságot a MÖSZ 1962-re javasolja s egy­ben kéri_ha elfogadják a ter­v ezetet — az első VB megren­dezésének a jogát. Az érdekes tervezetet megküldik a Nemzetközi ökölvívó Szövetség­nek (AIBA), továbbá az AIBA va­lamennyi tagszövetségének. így az októberben összeülő kongresszu­son már minden ország küldött­sége tájékozott lesz s ennek meg­felelően tudnak a javaslattal fog­lalkozni. A MÖSZ vezetói közül többen már beszélgettek a javaslatról külföldi ökölvívó szakemberekkel Az osztrákok nagy lelkesedés­sel fogadták s közölték, feltét­lenül a javaslat mellett foglal­nak állást. Hasonló szellemben nyilatkozott PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest meeye) Bizottsága ée s megyei tanács laola. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Kiadla a Hírlapkiadó Vállalat. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, vm.. Blaha Luiza tét I Telefon: 343—100. 141—22«. Szikra Lapnyomda. Felelős vezető: Kulcsár Mihály. Virág; Monor—Gyömrő ifj., 15 óra, Csanaki; D. Kinizsi—Víz­művek, 17 óra. Víg; Bia— Bp. Honvéd tart., 16.30 óra, Frey; Aszód—Kartal, 17 óra, Soós; Tápiósáp—Tápiósüly, 17 óra, Társi Szt.-miklós—Bp. szovjet alakulat, 17 óra, Hu- szák; Szentendrei Honvéd— Bp Honvéd Pf. 7015, 17 óra, Kajser; Mende—Úri, 16.30 óra, Fazekas; Érdi Traktor—Érdi Építők, 17 óra. Buesányi: Érdi Traktor II—Érdi Építők II, 15 óra, Halász; Budaörs—Török­bálint. 17 óra, Antal; Váci Petőfi—Délb. Spartacus 17 óra. Kőhalmi—Müller, több nyugatnémet ökölvívó szak­ember is. Az asztalitenisz EB-k bevezetésé­nek magyar tervezete után a ma­gyar sportemberek Ismét érdekes, nagy érdeklődésre számotíartó ter­vezettel lépnek a világ elé. Az AIBA‘októberben Lipcsében össze ülő kongresszusa dönti majd el véglegesen, hogy íijabb nagyszerű nemzetközi vetélkedéssel gazdagé dik-e a sportvilág. A Népstadionban kedden és ! szerdán sorrakerülő nemzet­közi atlétikai versenyre elő­vételben .eddig több mint 40 000 jegyet ad'.sk el. Fz azt mutatja, hogy valószínűleg telt ház előtt zajlik majd íz az idény egyik legnagyobb- szabású atlétikai viadala. • Pénteken megjelentek a hirdetőoózlcpckn. a verseny plakátjai, s nyomdában van a kétnapos viadal részletes, 32 oldalas, 12 fényképpel illuszt­rált műsora, amely világ-, Motorkerékpáros „Grand Prix“ A Magyar Motor Sport Szövet­ségben hetek óta folynak az idei „Grand Prix” előkészületei. A nemzetközi nagydíjas versenyre augusztus 10-én, a jövő vasárnap kerül sor a városligeti nagykőé­ben. A különböző géposztályok küzdelmei iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg itthon és külföldön egyaránt. Eddig osztrák, cseh­szlovák, nyugatnémet. francia. NDK-beli, holland, svájci és ro­mán versenyzők jelezték részvéte* lüket. Az eddigiek szerint a me­zőnyben külföldről valószínűleg • következők állnak rajthoz: NSZK: Heck (250-es és 3ö0-es Adler), A.. Ritter (oldalkocsis BMW), Svájc: Scheldegger (330-es és 500- as Norton), Camathias (oldal­kocsis BMW), a VB jelenlegi má­sodik helyezettje. Ausztria: Heisinger (300-as Jawa és 1300-as Denzel versenyautó), Sauerborn (123-ös Mondial). Franciaország: Bayle (330-es és 501- as Norton). Hollandia: van Son (350-es és 500-as Norton). NDK: Brehme, Musiol, Zimper. Bischoíí, Halm (valamennyi 123-ös MZ). Juhrich (330-es NSU—Max), R. Glaser (350-es Bianchl), S. Gla­ser (330-es AJS). Schell (300-as Norton), Franke (300-as Norton— Manx), Maul (50C-as Norton). Az MMSSZ elnöksége úgy hatá­rozott. hogy a 125-ös sportgépek, a SőO-es és 500-as speciálgépek. valamint az oldalkocsis gépek versenye egyben az idei bajnok­ság utolsó pontszerző futama is lesz. ____________ Ú j női magasugró világcsúcs Az Európa-bajnokságra ké­szülő román atléták közül Balas Jolán csütörtökön elért 131 cm-es eredményével új női magasugró világrekordot áliítoit fel. A régi világcsúcsot is Balas tartotta 180 cm-rel. Európa- és magyar csúcstáb­lázatokat is tartalmaz. ♦ A műsorban semmi válto­zás nincs, az és?yes verseny­számok az eredeti kiírásban kerülnek megrendezésre. Az első napon — 17,00 órától — megnyitó ünnepséget tarta­nak s a részvevőket az egyes versenyszámok előtt mutat­ják be. A második napon a hivatalos kezdési időpontot 1 órával megelőzően 10 km-es nemzetközi gyaloglóversenyre kerül sor két amerikai és több magyar sportoló részvételével. Még nem késett el! Még nincs vége a nyárnak! Vásároljon csónakjához SIRÁLY csónak oldalmotort Ara: 3000 forint. Kapható: KERAVILL-boltokban és állami áruházakban. Meglevő motorjához csigaszárat és egyéb alkatrésze­ket a KERAVILL-boltokban beszerezhet! A MÖSZ ökölvívó-világbajnokság kiírását javasolja és kéri az első VB rendezési jogát Elővételben több mint 40 000 jegy kelt el a kedd—szerdai nemzetközi atlétikai versenyre Falusi fiatalok! Jelentkezzetek mezőgazdasági tanulónak A mezőgazdaságban, állattenyésztésben és mezőgazdasági iparban képesítéshez kötött alábbi szakmákban 2—3 évre tanu'ókat felveszünk: kertészeti szakmára, növénytermelési szakmára, állattenyésztésre Jelentkezni lehet: a Nagykőrösi Állam] Gazdaságban. ÄPSÖÜBSÜ A Ceglédi Vendéglátó- ipari Vállalat meleg­konyhás étterme ré­szére hosszú gyakor­lattal rendelkező üz­letvezetőt keres. Cím: Cegaédi Vendéglátó­ipari V., Cegléd, Kos­suth tér 10. Útfelújítási munkát Budapesten és Pest megyében vállal a Pest megyei Kőbánya és Útépítő Vállalat, Budapest, V., Királyi Pál utca II. Telefoni 183—738. Festő és mázoló szakmunkásokat kizárólag budapesti munkahelyekre ALKALMAZ a Csepeli Tata­rozó Vállalat. Budapest. XXI. ker„ Ady Endre utca 15. Szentendrén, a város belterületén 150 négy­szögöl háztelek, a 23- as kilométerkőnél 300 négyszögöl gyümölcsös eladó. Érdeklődni Kal­márnál, Rákóczi u. 3. Eladó házak, telkek! PIK ceglédi kirendelt­ségén ház 33 000 fo­rinttól, telek 6000 fo­rinttól. Érdi kiren­deltségén ház 30 000 forinttól. Váci kiren­deltségén ház 40 0000 forinttól, telek 10 000 forinttól. Monorl ki- rendeltségén ház 30 ezer forinttól, telek 4000 forinttól. Gödöllői kirendeltségén ház 40 000 forinttól, telek 15 000 forinttól. Duna- haraszti kirendeltsé­gén, ház 50 000 forint­tól, telek 8000 forint­tól. Szentendrei ki- rendeltségén ház 50 ezer forinttól, telek 10 000 forinttól. Pest megyei Ingatlanköz­vetítő Vállalat, Buda­pest, V., Kálmán u. 13. sz. Budapesten vagy Pest környéken lakó kő­műves, kőfaragó, mű­köve* szakmunkáso­kat és férfi segédmun­kásokat, ezen szak­makra ipari tanulókat azonnalra felveszünk, xm. kér. Tatarozó Vállalat. Budapest, V., Zrínyi u. 18. Állami vallalatoki KÖZSÉGI TAN ÁCSOK I Azonnal szállítható járdalap 40/40/6 cm-es és KÉMÉNY AJTÓ bármilyen meny- nyiségben. Vi­dékre vagonban 13. Budapesti Ce- mentáruipari V. Budapest, VHL. Asztalos Sándor u. 12. Telefon: 140-215. 141-860. Beköltözhető kettőszo bás. összkomfortos nagyméretű ház eladó Vác. Mártírok ötven kettő. Konyhabútort kisipa rostéi fizetési kedvez ménnyel. Budapest Üllői út 5. (Kálvin tér nél.) A lottó nyerőszámai: 4,36, 51,69,72 A jutalomsorsolás nyeremény jegyzéke A tárgynyereménysorsoláson a júliusi játékhetek közül a 30. hét 2 362 290 szelvénye vett részt, amelyek között 364 értékes tárgynyere­ményt sorsoltak ki. 003 344 televízió, 009 504 csónak- motor, 016 731 szobabútor, 018 394 robogó, 019 210 motorkerékpár, 030 990 ötezer forintos utalvány. 031319 utalvány háztartási edé­nyekre. Ny. B. (Nyári bérlet) előjelű szelvények: 143 811 rádió lemezjátszóval, 192 021 rádió lemezjátszóval. LA előjelű szelvények: 211 058 kerékpár dongó motorral, 211 570 televízió, 216 703 arany Doxa óra, 224 180 mosógép, 229 576 fém Doxa óra, 243 359 utalvány ágyneműre, 243 508 rádió, 244 090 varrógép, 246 308 szobabútor, 249 512 magnetofon, 289 803 fényképezőgép, 272 354 tás­karádió, 279 556 magnetofon, 288 144 szobabútor, 293 813 rádió, 296 291 ötezer forintos vásárlási utalvány. 300 166 rádió lemezját­szóval, 300 868 fényképezőgép, 311 346 televízió, 313 119 kerékpár, 315 049 csillár, 323 142 egy szoba garzon öröklakás. EL előjelű szelvények: 409 106 rádió lemezjátszóval, 440 472 hűtőszekrény, 463 019 há­romezer forintos utalvány. 476 112 rádió, 481 144 pianínó, 600 510 „Te­tőtől talpig felöltözhet” vásárlási utalvány (férfi), 617 488 nyolcezer forintos családi vásárlási utalvány, 624 791 hűtőszekrény, 702 024 táska­rádió, 709 273 „Tetőtől talpig fel­öltözhet” vásárlási utalvány (fér­fi), 714 930 televízió. 721 308 csillár, 731 947 robogó, 735 930 utalvány könyvekre. 753 105 fényképezőgép, 758 962 perzsaszőnyeg, 793 543 fény­képezőgép, 798 317 perzsaszőnyeg, 798 716 háromezer forintos vásár­lási utalvány. B előjelű szelvények: 1 001 269 magnetofon, 1 001 512 bőrkabát, 1017101 szobabútor, 1 037 571 tűzhely, 1 046 527 Bim-bam óra, 1 031 019 magnetofon, 1 078 857 utalvány háztartási edényekre, 1 081 453 televízió, 1 083 046 padló­kefélő, I 103 524 televízió, 1 116 378 utalvány ágyneműre, 1 116 384 ke­rékpár dongó motorral, 1 119 625 fényképezőgép, 1 179 661 rádlő, 1 204 233 magnetofon. 1 239 540 fényképezőgép. 1 248 390 tangóhar- monlka. 1 248 391 „Tetőtől ta’.oig felöltözhet” utalvány (női). 1 253 202 utalvány könyvekre. 1 260 284 ke­rekpár. 1 261 267 utalvány háztar­edényekre. 1 273 739 zongora. 1 277 104 magnetofon. 1 281 434 há­romezer forintos vásárlási utal­vány. 1 295 380 utalvány ágynemű­re. 1 29a 389 zongora. 1 300 499 há­romezer forintos utalvány, 1 311 108 ágynemű utalvány. 1 327 390 há­romezer forintos vásárlási utal- ! 328 297 kerékpár dongó motorral, 1 337 372 háromezer fo- nntos vásárlási Utalvány. ] 372 297 háromezer forintos vásárlási utal­vány, 1 362 497 porszívó 1 372 554 r™erí~kPv,ár oldalkocsival, ! 17? tűzhely, i 375 3M rádlő utalná!?,, ötezer forintos vásárlási 1 381 297 szobabútor, 1 38i o34 perzsaszó'nve«, i 394 «ii ezüst evőkészlet. 1 410 292 rádió le­mezjátszóval. 1414 615 háromezer forintos vásárlási utalvány 1« a „Vf?69 °tezer forintos vásárlási utalvány. 1 442 598 utal­vány könyvekre. 1 4.54 979 fényké­pezőgép. 1 461 631 rádió 1 4a27q0 ílSKjf4 »» ézóbaíútŐr9 Si 5 -« S '» ötezer^fórintos ?«O2?0956rf^\611 779 Vádlókétól ő! ' 09a, MUnely, i 642 395 kerék­pár 1 a42 403 televízió 1C89 010 perzsaszőnyeg. 89 010 1 689 029 kerékpár. 1 697 528 öt­1 710 vásárlási utalvány, 1 710 413 fukaszalőgép. i 717 495 fényképezőgép. 1 712 574 nyolcezer családi vásárlási utalvány. 1 ™ 1 777 791 televízió. 1 733 093 „tetőtol talpig felöltözhet” Utaivany (férfi). 1 737 937 lemeztát- sző. 1 738 120 varrógép, 1 738 122 ?"Z3aS2<5nveg. 1 738 129 herendi 1™P?' ' 748 068 fényképezőgép. 1 777 197 fényképezőgép, 1 801 238 perzsaszőnyeg, . 1 803 826 fény­képezőgép. 1 830 011 esil- , JV 1 841 175 fényképezőgép, 848 034 televízió, 1 873 418 rádió. 1 880 713 ötezer forintos vásárlási utalvány. 1 888 051 túra-csónak mo- torral. 1 8.94 965 háztartási robotgép. 1 908 819 ötezer forintos vásárlási utalvány, 1 911 974 ötezer forintos vásárlási utalvány, 1 914 543 kerék­pár, 1 944 567 televízió, 1 949 540 kerékpár, 1 932 173 televízió. 1 953 946 bőrkabát, 1 960 114 szoba­bútor. 1 982 105 háromezer forintos vásárlási utalvány. 1 992 951 rádió. 1 992 973 háztartási robotgép. 2 019 743 mosógép. 2 066 601 szoba­bútor, 2 067 835 padlókefélő. 2 097 255 háromezer forintos vásár­lási utalvány. 2 112 339 villany­borotva. 2 113 358 televízió, 2 116 794 oerzsaszönyeg, 2 121 927 csónak. 2 125 815 két-szoba hallos összkom­fortos öröklakás. 2 13« 683 ötezer forintos vásárlási utalvány 2 148 413 kerékpár. í lö6 477 fém karóra. 2 158 934 bőrkabát. 2 168 981 rádió. 2 169 441 padlökefélő. 2 178 644 pianino. 2 189 682 tangőharmonika 2 208 875 „tetőtől talpig felöltözhet” vásárlási utalvány (női), 2 217 59? csillár. 2 234 481 szobabútor 2 235 591 padlökefélő. 2 238 689 por­szívó. 2 419 721 utalvány ágynemű­re, 2 423 900 csónak, 2 424 177 televízió, 2 441 698 pianino. 2 464 078 nyolcezer forintos csa­ládi vásárlási utalvány. 2 467 45? bőrkabát. 2 476 476 „tetőtől talPt? beöltözhet” vásárlást utalvány fférfi). 2 494 370 ötezer forintos vá­sárlási utalvány. 2 499 633 utalvány festményre. 2 508 877 rádió. 2 398 88" rádió. 2 512 100 televízió. 2 3*5 88' mosósép. 2 528 8?4 rádió. 2 355 19? «Äm-vsríezőpép. 2 572 839 kerékpár ’ 381 i-8 mosógép. 2 593 983 rn hegó 2 395 403 zeneszekrény, 2 599 133 rádió, 2 600 449 utalvány könyvek? re, 2 604 101 kerékpár* 2 611 679 tangőharmonika, 2 616 763 „tetőtől talpig felöltözhet” utalvány (női), 2 622 426 rádió, 2 623 755 ötezer fo­rintos vásárlási utalvány, 2 600 623 utalvány háztartási edényekre, 2 644 285 utalvány háztartási edé­nyekre, 2 644 470 perzsaszőnyeg; 2 646 234 televízió, 2 632 005 ötezer forintos, vásárlási utalványt 2 653 331 kerékpár, 2 668 283 bőr? kabát, 2 672 094 fényképezőgép 2 677 479 villanyborotva, 2 679 323 rádió, 2 679 363 rádió, 2 698 772 mo­torkerékpár. 2 703 321 börkabáti 2 723 810 mosógép. 2 740 707 kerék­pár, 2 754 201 varrógép, 2 785 744 televízió, 2 798 422 szobabútor, 2 814 084 utalvány háztartási edé­nyekre, 2 818 010 háztartási robot­gép, 2 818 017 nyolcezer forintos családi vásárlási utalvány, 2 860 938 fényképezőgép, 2 863 729 utalvány háztartási edényekre, 2 376 187 ke­rékpár dongó motorral, 2 893 149 porszívó, 2 895 320 csillár, 2 939 329 hűtőszekrény, 2 941 529 herendi lámpa, 2 947 602 porszívó, 2 953 613 utalvány iparművészeti tárgyakra; 2 960 004 rádió, 2 962 554 ötezer fo­rintos vásárlási utalvány, 2 966 310 fém karóra, 2 976 780 kerékpár, 2 978 833 Bim-bam óra, 2 994 827 bőr­kabát, 3 006 429 csillár, 3 817 521 utalvány festményre, 3 070 905 utal­vány könyvekre, 3 083 672 szoba­bútor, 3 101170 nyolcezer forintoa családi utalvány, 3 101180 zene- szekrény, 3 109 363 rádió lemezját­szóval, 3 128 315 fényképezőgép; 3 117 616 pianino, 3 134 901 fény­képezőgép. 3 155 382 villanyborotva, 3 156 128 zongora. 3 193 225 fény­képezőgép, 3 208 876 mosógép, 3 213 333 Bim-bam óra, 3 213 S3J magnetofon, 3 213 337 utalvány ágy­neműre, 3 215 319 villanyborott-a, 3 215 932 mosógép, 3 241 234 rádió lemezjátszóval, 3 260 537 Bim-bam óra, 3 262 411 pianino. 3 268 434 két­személyes kéthetes üdülés Hévíz­re, 3 303 026 „tetőtől talpig felöltöz­het” vásárlási utalvány (női), 3 319 279 utalvány háztartási edé­nyekre. 3 330 284 kerékpár, 3 338 437 kéthetes kétszemélyes üdülés Hé­vízre, 3 343 238 bőrkabát, 3 348 71« rádió. 3 333 371 rádió, 3 334 283 ke­rékpár dongó motorral, 3 355 904 varrógép, 3 361 740 porszívó. 3 363 065 ötezer forintos vásárlást utalvány, 3 372 231 utalvány köny­vekre. 3 306 362 rádió lemezjátszó­val. 3 336 302 rádió lemezjátszóval, 3 390 765 háromezer forintos vásár­lási utalvány, 3 392 636 magnetofon; 3 392 967 fényképezőgép, 3 393 738 rádió. 3 405 013 rádió. 3 406 103 mo­torkerékpár, 3 410 317 ötezer forin­tos vásárlást utalvány, 3 410 715 utalvány háztartási edényekre; 3 420 068 konyhabútor. 3 421 997 rádió lemezjátszóval, 3 438 434 zene­szekrény, 3 439 939 utalvány ágy­neműre. Gy előjelű szelvények: 5 009 839 csillár,- 5 016 332 kályha, 3 019 028 kerékpár dongó motorral, 5 043 091 herendi étkészlet, 5 062 473 villanyborotva, 5 069 982 padlókefé­lő 5 074 102 perzsaszőnyeg, 5 080 083 fényképezőgép. 5 126 376 mosógép. 5 130 467 magnetofon, 5 158 296 rá­dió, 5 163 038 televízió. 5 170 077 öt­ezer forintos vásárlási utalvány, 5 175 814 utalvány ágyneműre, 5 177 719 motorkerékpár oldalko­csival, 5 188 408 „Tetőtől talpig fel­öltözhet”-utalvány férfi, 5 193 403 motorkerékpár, 5 197 412 ötezer fo­rintos vásárlási utalvány. 5 214 945 rádió lemezjátszóval. 5 219 707 mo­sógép. 5 242 359 lemezjátszó, 5 266 201 tangóharmonika. 5 270 235 televí­zió. 5 277 209 ötezer forintos vá­sárlást utalvány. 5 281 266 tangó­harmonika. 5 286 584 kerékpár, 5 295 428 televízió, 5 293 793 tangó­harmonika P előjelű szelvények: 6 011 346 utalvány ágyneműre; 6 051 369 kétszemélyes kétheti üdülés Hévízre. 6 031 500 lemezját­szó, 6 073 258 szobabútor. 6 074 352 motorkerékpár oldalkocsival, 6 081 452 Wartburg személykocsi. 6 082 071 kerékpár. 6 082 815 „Tetőtől talpig felöltözhet”-utalvány férfi, 6 089 446 magnetofon. 6 091 003 por­szívó, 6 098 260 mosógép, 6 124 065 kályha, 6 125 143 csillár, 6 125 724 villanytűzhely. 6 175 713 Bim-bam óra. 6 184 038 televízió. 6 185 707 te­levízió. 6 196 168 rádió lemezjátszó­val, 6 210 843 bőrkabát. 6 217 133 rá­dió lemezjátszóval. 6 224 342 utal­vány háztartási edényekre. 6 245 176 ötezer forintos vásárlási utalvány, 6 247 629 lemezjátszó, 6 260 802 ke­rékpár. 6 270 760 lemezt átsző. 6 291 373 rádió, 6 313 481 herendi lámpa, D előjelű szelvények: 7 018 292 rádió. 7 021 070 „Tetőtől talpig íelöltözhet”-utalvány női, 7 056 068 robogó, 7 063 083 utalvány háztartási edényekre. 7 070 375 ke­rékpár dongó motorral. 7 075 963 utalvány ágyneműre. 7 080 403 tele­vízió. 7 083 832 kétszemélyes üdü­lés Hévízre. 7 086 673 Kétszemélyes üdülés Hévízre. 7 102 028 csillár, 7 144 914 hűtőszekrény. 7 145 200 csi- lár. 7 149 300 kerékpár dongó mo­torral. 7 171 024 rádió. 7 177 516 há­romezer forintos vásárlási utal­vány. 7 179 578 rádió lemezjátszó­val, 7 204 843 fém karóra, 7 205 337 rádió lemezjátszóval, 3 210 618 hűtő­szekrény. 7 223 451 motorkerékpár oldalkoesival. 7 227 225 vlllanybo- rotva, 7 231 266 utalvány fest­ményre. 7 231 997 televízió. 7 242 398 rádió 7 242 609 Bim-bam óra, 7 256 565 varrógép, 7 259 278 porszí­vó. 7 266 773 motorkerékpár,. 7 273 037 ötezer forintos vásárlási utalvány. 7 275 661 lemeziátsző, 7 280 270 kerékpár. 7 296 880 rádió. A vásárlási utalványok a Lottó Áruházban válthatók be. A nve- reménylegvzék közvetlenül a hú­zás után készült, ezért az esetle­ges számhibákért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Thumbnails
Contents