Pest Megyei Hirlap, 1958. augusztus (2. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-03 / 182. szám

II. ÉVFOLYAM, 182. SZÄM ARA ßO FILLER 1958. AUGUSZTUS 3. VASÄRNAP Német ifjúsági küldöttség Vácott Huszonhat tagú ifjúsági kül- ijöttség érkezett szombaton a Német Demokratikus Köz­társaságból Vácra. A német fiatalok a váci járás kiszistái- nak tavaszi drezdai látogatá­sát viszonozták. Tíz napig tartózkodnak Magyarorszá­gon, ez alatt megtekintik a váci üzemeket, a fóti Gyer­mekvárost, Visegrádot és a környék más nevezetességeit. Az Egyesült Államok elismerte az Iraki Köztársaságot > A kairói rádió szombaton bejelentette, hogy az Egye­sült Államok elismerte az Iraki Köztársaságot. A rádió szerint az amerikai nagykövet szombaton délelőtt adta át a bagdadi külügyminisztérium­ban az Egyesült Államok er­re vonatkozó jegyzékét. Újabb jó hír Húsz italbolt megszűnik az él végéig ' A fővárosi tanács kereske­delmi osztályának az a törek­vése, hogy lehetőleg minde­nütt megszüntesse az úgyneve­zett talponállókat, amelyek sok esetben kétes elemek találko­zóhelyévé váltak. Ebben az esztendőben eddig már 120 italboltot, korcsmát alakítottak át kisvendéglővé, s az új ven­déglátóhelyek nagyon meg­nyerték a vendégek tetszését. A tervek szerint még ebben az esztendőben további 20 ital­boltot szüntetnek meg, illetve alakítanak át. Több népbüfét, így például a Váci úti és az újpesti népbüfét korszerűsítik. Megyeszerte jól halad a cséplés — szívesen adják el a termelők a gabonát az álkimnák Zabosbükkönyt arat a brigád. Az élen Liziczai Miklós brigádvezető és Harci Józsefné marokszedő A hírhedt aratási kánikula a cséplés dandárjára érte el tetőfokát. Minden elismerést megérdemelnek megyénk cséplőmunkásai, akik az em­bertelen hőség ellenére is de­rekasan helytállnak. Dani Ernő elvtárs, a Pest— Nógrád megyei Állami Gazda­ságok Igazgatóságától jelenti: A megye állami gazdaságaiban eddig több mint 440 vagon bú­za elcsépléséről küldtek be je­lentést. A gazdaságik éves tervéhez képest ez a várható terméseredmény közel 60 szá­zaléka. Rozsból mintegy 105 vagonnal, őszi árpából 244 va­gonnal csépeltek el július 31- ig. Ami azt jelenti, hogy a várható rozstermésnek is több mint a fele már zsákban, il­letve raktárakban van, míg az őszi árpatermésnek mint­egy 70 százaléka került eddig elcsépelésre megyei átlagban. Különösen jól halad a cséplés- sel a Cegléd-cifrakerti Állami Gazdaság, amely búzatermé­sének 91 százalékát csépelte el eddig, míg az utána követke­ző Dánszentmiklósi Állami Gazdaság 81 százalékra vég­zett eddig a csépléssel. Lázár Antal elvtárs, a me­gyei gépállomási Igazgatóság agronómusa a kombájnosok dicséretével kezdi a beszél­getést. — Egy gépre 180 hold nor­ma volt kiszabva, ennek elle­nére számos olyan kombájno­A ráckevei Duna-szakasz az evezősök paradicsoma Jól fejlődött a cukorrépa, de a nagy meleg visszavetette Sürgős gazoló kapálásra van szükség Az idei 180 000 holdnyi cukorrépa vetési tervet körülbelül ötezer holddal teljesítették túl a terme­lők. A megkésett és kedvezőtlen tavasz miatt kezdetben lassú volt a növényzet fejlődése, de június­ban rohamosan pótolta az elmara­dást és rendkívül dús lombot ne­velt. A terméskilátások igen kedve­zően alakultak. Sajnos azonban a gyökérzet fejlődése kissé elmaradt a lombozattól, ezért most a leg­utóbbi 2—3 hetes száraz melegben — mint az Élelmezésügyi Minisz­térium cukoripari igazgatóságára beérkezett jelentésekből kitűnik _ az egyes vidékeken, főleg az Alföldön sárgulni kezdett a cukor­répa levele. A túlságosan nagv párologtató felületet tev csökken­tik a növények, míg majd a víz- utánpótlás ismét zavartalanná vá­lik. A szakemberek véleménye *zerint a cukorrépatermelő gazdák é§ gazdaságok most a nyári gazoló kapálás gyors és gondos elvégzé­sével segíthetnek leginkább a „megszoruló” répán. A cukorrépa­táblák az idén általában jól gon­dozottak, de mivel most a talaj- nedvesség minden csöppje drága nem szabad megtűrni még a szór­ványos gyomokat sem, azonkívül a porhanyó rétegekkel mérsékel­nünk kell a rregcserepesedett ta­laj párolgását. Ha ugyanis a ned­vességhiány miatt megsárgul a levélzet egy része, megáll a gyö­kérrész fejlődése, sőt — mint az 1952-es év tapasztalatai mutatták — a később meginduló új levél­képződés a répában már meglevő nyers cukortartalmat 4—3 száza­lékkal csökkenti. Aggodalomra azonban még nincs ok, a cukorrépának még van ideje bőven. A gyorsan és jól végzett gazoló kaDálás. továbbá néhány kisebb eső, a kedvező ősz még a most megszorult répákon is soka« segíthet Sunk van, aki e mennyiség kétszeresét meghaladta, vagy legalábbis megközelítette. El­sőnek kell megemlítenünk Siskó Györgyöt, a Monori Gépállomás kombájnvezető- jét, aki eddig 330 holdat vá­gott le. Tegyük fel, hogy nem éri el az átlagtermés a tíz mázsát. Ez a teljesítmény azonban akkor is már 30 va­gon körül van. Pálos József, a Vámosmikolai Gépállomás kombájnosa eddig 323 holdat aratott, ami termésmennyiség­ben 29 vagonnak felel meg. Ugyancsak a Monori Gépállo­máson ért el kiváló, 246 hol­das eredményt Zagyi Balázs, míg a vámosmikolai Pálos Jó­zsefnek is méltó vetélytársa akadt ugyanazon a gépállomá­son Nagy Lajos személyében. Nagy elvtárs eddig 283 holdat vágott le. Meg kell még emlí­teni Vass János szentmárton- kátai kombájnos 253 holdas és Baranyi Ferenc ceglédi kom­bájnos 243 holdas összteljesít­ményét. — Egyébként közölhetjük — folytatta Lázár elvtárs —, hogy hétfőtől kezdve kivétel nélkül minden cséplőgépünk munkába áll. Felszabadultak már azok a traktorok is, amelyek eddig a termelőszövetkezetekben a szalmalehúzás, tarlóhóntás, betakarítás . és rpásodvetés munkáit végezték. Cséplésl tervünknek eddig mintegy 30 százalékát teljesítettük, s elő­reláthatóan augusztus 20-ra befejezzük a cséplést megye- szerte. Persze, nem bánnánk, ha tovább tartana, mert az a tény, hogy aránylag gyorsan végezhetünk, részben annak eredménye, hogy az egyénileg gazdálkodók termésátlagai lé­nyegesen alacsonyabbak, mint a termelőszövetkezeteké. A, cséplés munkájának ilye­tén állása mellett megkérdez­tük Lányi Pál elvtársat is, a Pest megyei Terményforgal­mi Vállalat vezetőjét, milyen a forgalom a felvásárlóhelyeken? Lányi elvtárs a következőket mondta: — Az elmúlt héten megye­szerte mintegy 30 vagon ga-1 bonát vásároltunk fel, s ezzel § elértük felvásárlási tervünk- | nek körülbelül a 30 százaié-1 kát. Igen sok gabonát visznek | a termelőszövetkezetek és f az egyéni parasztok abonyi, I nagykőrösi és ceglédi tele- | pünkre. Az északi járásokban, [ így például az aszódi járás- I ban is, tulajdonképpen csak I most indul meg a felvásárlás. I Máris megállapítható, hogy a I vártnál nagyobb mennyiségű f gabonát adnak el megyénkben f a terményforgalmi vállalat-j nak. Dolgozóink számára \ azonban még csak most kő- f vetkezik a munka dandárja. 1 Ebben az esztendőben az úgy- | nevezett csúcsfelvásárlási hét | mintegy két héttel előbb kö- | vetkezik be, mint a múlt esz- í tendőben. A felvásárlási csú- | csőt éppen a most következő \ hétre várjuk, s dolgozóink er- I re már alaposan fel is készül- | tek. Mindent megteszünk, | hogy gyorsan, pontosan ve- l gyük át a behozott terményt | a dolgozó parasztságtól, s | minél kevesebbet várakoztas- | suk őket a raktárak előtt. | Egyébként közölhetem, hogy | a mennyiségileg valamivel \ gyengébb termés minőségileg | sokkal jobb, mint az elmúlt | esztendőkben bármikor. (ti. v.) Jólesik a hűsítő sör a déli pihenő alatt í Amíg a többiek aratnak, Nagy Ferenc dinnyetermesztő | összegyűjti az érett sárgadinnyét a tsz 24 holdas dinnye- I földjéről A BHÉV kezelésében megindult a közforgalom Taksony és Szigethalom között Javult-e a közlekedés a ráckevei vonalon ? Augusztus 2-án a BHÉV ke­zelésében megindult a köz­forgalom a Taksony—Sziget­halom közötti vonalon. Az új közforgalmú járat naponta öt­ször biztosít csatlakozást Tak­sonyból a MÁV vonataihoz. Taksonyból az első szerelvény 6,20 órakor, az utolsó 0,30 óra­kor indul. A menetdíj a vonal teljes hosszára 1,80 forint. A hatnapos hetijegy ára 6,20 fo­rint. Ezzel egyidőben a BHÉV nyolt cselédjei a maguk gazdáivá váltak. A hajdani nincstelenek nem is egy-két hold földet, hanem egyenesen T00 hol­dat vallanak sa­játjuknak. Ekkora ugyanis a tsz szántó-, rét- és erdőterülete. A földterület­hez gazdasági épületek tartoz­nak. Istállók, ólak, telve gyönyörűen gondozott fajtiszta tehenekkel, lovak­kal, sertésekkel. M~-'tárak, -meg­rakva a földek terméseivel: búzá­val, árpával, bor­sóval. Ez már az idtermés. Min­den kalászost el­csépeltek a tsz te­rületén. Jóformán teljes egészében kombájnok arat­ták, csépelték itt a gabonát, s a kombájnok mö­gött ott pöfögött azon nyomban a traktor, hogy el­lj tarló­vegezze hántást. Tíz esztendővel ezelőtt nehezebb volt még az ara­tás. De ezt majd elmondják a 9 ünnepségen ma­guk az alapító ta­gok, mert öten közülük: Szabó János, Sípos Menyhért, Palkó János, ij'j. Dilik József és Tóth I. Sándor most is hűséges támaszai a szövetke etnek A jubileumi ün­nepség 9-én, szom- l ~'>n i —'I 10 órakor kezdődik a tsz udvarán ün- vipélyes közgyű­léssel, amelyen részt vesz az egész tagság, s a meg­hívott vendégek. A közgyűlést kö­zös ebéd követi, majd az ebéd vé­geztével zeneszó és jó borocska mellet minder részvevő kedvére kintáncolhatja magát. - sz. e. — ráckevei vonalán a közleke­dés jobb megszervezésével a ráckevei dolgozók napi uta­zási idejét mintegy háromne­gyed órával csökkentették. Ugyancsak a ráckevei vona­lon a vikendezők és a horgá­szok kívánságára szombaton­ként sűrítették a közlekedő vonatok számát. Tegnap 36 fokkal tetőzött a hőhullám Kisebb enyhülés, esetleg zivatarfront várható Európa nagy területeit uraló szubtrópusi meleg légtömegek kelet felé húzódtak s a helyé­be jóval hűvösebb óceáni le­vegő áramlik. A Nyugat- és Észak-Euró- pa-szerte kiterjedt, nagy zivatarokat hozó új lég­áramlás szombatra elérte Magyarország és Ausztria határvonalát. Sőt szombaton hajnalban már Szombathelyről több órás zi­vatart jelentettek. A zivatar­front vasárnap reggelre el­árasztja az egész Dunántúlt s a fővárost is eléri. Nyomában tapasztalható lesz a nagy me­leg mérséklődése. A Meteorológiai Intézethez érkező jelentések szerint pénteken Firenzében és Sevillában 40, a Balkán­félsziget számos vidékén pedig 37 fok meleget mér­tek árnyékban. Hazánkban 35 fokig emelke­dett a hőmérséklet. Ugyanak­kor például Londonban 18, Párizsban és Brüsszelben 25 fokra csökkent a nappali hő- mérsékleti maximum. A hő­hullám azonban csak szomba­ton tetőzött Magyarországon. Szegeden, Békéscsabán és az Alföld több pontján 36 fokig emelkedett a hőmérő higanya, s Pécsett is elérte a 35 fokot. A központi előrejelző osztá­lyon adott tájékoztató szerint a nyugatról érkező hűvö­sebb légtömegek a Dunán­túlon 2—3 fokkal, az ország keleti felén pedig körülbe­lül egy fokkal mérséklik a meleget. Valószínűnek látszik továbbá az is, hogy vasárnap az ország több vidékén lesznek záporok, zivatarok. Hatalmas robbanás Rio ds Janeiróban Mintegy 1000 személy hollétéről nem tudnak Szombatra virradó éjszaka kigyulladt a Rio de Janeiro külvárosában levő központi katonai lőszer- és fegyver rak­tár. A robbanások állandóan követik egymást. A legelső jelentések szerint a robbanás kezdete óta mint­egy 1000 személy hollétéről nem tudnak. A robbanás központjától számított mintegy öt kilométe­res körzetben több száz épü­let rombadőlését jelentették. Valamennyi rádióállomás is­mételten felszólítja a véradó­kat. siessenek a kórházakba, továbbá kéri a gépkocsitulaj­donosokat. sürgősen jelentkez­zenek a sebesültek elszállításá­ra. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A biai Dózsa Tsz-ben Naqy ünnep lesz Szénimártonkátán E lső tekintet­re feltűnik a látogatónak az ün­nepi készülődés, amint széjjelnéz a szentmártonká- tai Dózsa Termelő- szövetkezet hatal­mas portáján. Né­hány férfi az ud­vart egyengeti, sepregeti, az asz- szonyok meszel­nek, takarítanak. Hadd legyen rend­ben minden, mert nem mindennapi esemény virrad rájuk e hónap 9-ének reggelén. Ekkor ünnepük v~yanis a szövet­kezet meoalaku- lásának 10. év­fordulóját. Egy évtized csu­pán néhány perc a történelem idő­tengerében, ha­nem a s.entmár- tonkátai szegény­parasztság életé- h-’" méois nnay változásokat ho­zott. Báró Wild- burgh. meg Kato­na földbirtokosok egykori kizsákmá.

Next

/
Thumbnails
Contents