Pest Megyei Hirlap, 1958. július (2. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-06 / 158. szám
195«. JÜLIUS 6. VASÄRNAP +9.91 BIEG kJC írlap Városunk legszebb szobra * IRTA: NÁDASS JÓZSEF Mr. Gamin sokat próbált férfiú volt. Sokféle foglalkozásba, üzletbe kezdett már életében, de valamilyen érthetetlen módon állandóan üldözte a balszerencse. A rengeteg balsiker, a sok csalódás után Jacques Gamin lemondott a további vándorlásról, és visszatért hozzánk, szülővárosába. Ez a mi városkánk, Silenceville, akkortájt kicsiny, de ellenszenves dél- franciaországi metropolis, körülbelül 25 000 lelket számlált. Gamin elhatározta, hogy még egy utolsó kísérletet tesz. Megint új vállalkozásba kezdett. Megérkezése után néhány nappal a Fő utca járókelői csodálkozással, fejcsóválva szemléltek egy új cégtáblát: JACQUES GAMIN MAGÁNNYOMOZÓ MEGVIZSGÁL, MEGFIGYEL, LELEPLEZ! Hősünk három hétig várt az első félre, de hiába. Amikor azután a háziúr intőlevele az elmaradt házbér miatt beérkezett, elhatározta, hogy ■meggyőzi Silenceville lakosságát egy magánnyomozó feltétlen szükségességéről A következő napokban a városka postai forgalma jelentősen megnövekedett. Gamin töméntelen levelet dobott a különböző postaládákba, ezek a levelek nem viseltek aláírást, viszont súlyos, becsületbevágó állításokat tartalmaztak. Néhány férjjel azt tudatták, hogy az imádott ■nej féltucatnyi férfival szokta tördelni a házasságot. Gyanútlan polgári hölgyek viszont arról értesültek, hogy férjuruk többrendbeli szeretőt tart. Főnökökkel közölték, hogy a segéd lop, a pénztáros sikkaszt, a könyvelő hamisít. Egy ügyvéd megtudhatta, hogy bojtárja összejátszik az ellenféllel. Néhány kereskedőt arról világosítottak fel, hogy társuk intrikál, és ki akarja forgatni vagyonából. Egyszóval: ragyogó levelek VBltak. Alig negyvennyolc óra múlva megjelentek az első cím• Részletek a szerzőnek „Emberek árnyékában” című, a könyvnapra megjelent müvének egyik elbeszéléséből. zettek. Zavartan, bosszankodva, hitetlenkedve dobták a levelet hősünk asztalára. — Ilyen piszok névtelen levelet kaptam, nem hiszek neki, de azért... kedves mester ... nézzen utána... Gamin helyeselt, Ször- nyűlködött, megnevezte honoráriumának nagyságát, és nyugtázta az előleget. Az első nap hárman jöttek. A következő nap délelőttjén hatan, délután nyolcán. Gamin két kisasszonyt, három titkárt, később hat segédet szerződtetett. A megbízók egyre csak jöttek. Gamin, felbuzdulva, elővette a helyi cím- és lakjegyzéket, és naponta öt tucat névtelen levelet küldött, a postaigazgatóság a minisztériumtól két kisegítő kézbesítő felvételének engedélyezését kérte. A következő napokban harminc új fél jelentkezett. Garni» új helyiségbe költözött, és tizenkét detektívvel nyomozta a városka magánéletét. Mr. Gamin eredetileg nem gondolt arra, hogy bármilyen tényleges nyomozást folytasson. Jól tudta, hogy gyanúsításainak semmi alapjuk nincsen. De a megbízók jelentést vártak, szükség volt tehát valamelyes adatra. S e kényszerű megfigyelés, e muszájnyo- mozás eredménye lesújtó volt. 'Kiderült, hogy hősünk fantáziája enyhe álmodozás, rózsaszín felhöcske a valósághoz viszonyítva. Gamin belesápadt a valóságba. Mindaz, amit ő, aljas kalandor, ujjából szopva, Silenceville derék polgárairól kitalált, a tények kontár, halvány másolata volt. Gamin zokogott. A válóperek száma a tízszeresére emelkedett. Városunk rendőrségét elhalmozták feljelentésekkel sikkasztás, lopás, csalás, kerítés, váltó- hamisítás, gyújtogatás és egyéb bűncselekmények miatt. A féltékeny házastársak véres merényletei naponta ismétlődtek, a bűnözés gigantikus méreteket öltött. A rendőrség, az ügyészség, a bíróságok pótszemélyzetet, több hivatalnokot kértek. Párizsban a minisztériumban érthetetlennek találták a helyzetet. Nemcsak a főváros, de az egész ország figyelme városunk felé fordult. A közbiztonság romlása, a közerkölcsök durvulása, a bűnesetek hatalmas száma felkavarták a közvéleményt. Silencevillet ellepték a párizsi, sőt külföldi lapok riporterei. Néhány rádió helyszíni közvetítést adott a legszenzációsabb törvény- széki tárgyalásokról. Párizsban ellenzéki képviselők interpellációkat mondtak el. A politikai ellenfelek a belügyminiszter fejét követelték. Kénytelen volt tehát anké- tot, az igazságügyminiszter úr vizsgálatot elrendelni. Kiküldtek egy-egy bizottságot, majd megszerveztek három albizottságot, ezek szakértők bevonásával hat újabb szervet létesítettek. Több hónapi tanácskozás és külön napidíj felvétele után sikerült megegyezni a napirendben, a szükséges vizsgálat tárgyában, mérvében és terjedelmében. Végül is kiderítették, hogy mindennek Silenceville rendőrfőnöke az oka. Micsoda rendőrfőnök az, akinek hivatali működése alatt a merényletek elszaporodnak, a válási, sikkasztási botrányok száma többszörösen felülmúlja az országos átlagot? Az ilyen rendőrfőnököt ki kell dobni. De ki az, aki vaseréllyel kitisztítja ezt az Augias istállóját? Aki visszaállítja Silenceville jó hírnevét? Ki más, mint a híres magánnyomozó, Mr. Gamin? Gamint kinevezték. Hősünk azonnal beszüntette a névtelen leveleket. A már megtörtént feljelentések aktáit elsüllyesztette, a nyomozásokat abbahagyta, a feljelentőket lebeszélte. Egy év múlva Gamin Silenceville polgármestere lett, és halála után egy évre a hálás város szobrot emelt neki. Mindenki, aki városunkba érkezik, megcsodálja a gyönyörű, fehér márványszobrot, körülvéve angyalokkal és galambokkal, Silenceville főterén. Talapzatára valódi aranyozásé betűkkel írták fel: „VÁROSUNK ERKÖLCSÉNEK ERÉNYES ÉS ERÉLYES MEGMENTŐJE” Mai japán költők MÁJUSI EMLEK INOYE TOSHIYO Aat hittem, majd elfeledlek, Mire vége lesz az ősznek .:. De visszahoz minden május, Amikor a rizsmezőkön Tarka lepkéik kergetőznek, A paraszt ISHIKAVA TAKUBOKU Alig eszem rizst, de engem Majdnem megesznek a gondok, Lemondtam a szakérői* is És ha eztán még rosszabb lesz, Mondd, mi az, miről lemondok? • Rizspálinka. SORSTÁRSAK VATANABE DZSUNDZSO Ti a börtönben szenvedtek, De higgyétek el énnekem. Hogy rab vagyok idekint is, Épp olyan rab, akárcsak ti És lánccsörgés az énekem. Tömörkény-írás ai 1893-ban megjeleni siegedi Baross-Tmleklapban Baross Gábor emlékezete H atvanöt esztendeje halt meg Baross Gábor, nagyon fiatalon, telve alkotó vággyal, életkedvének és munkásságának teljében s ma, születésének 110. évfordulóján, igen érdekes és jellemző sorokat találunk róla a magyar sajtóban Tömörkény István tollából is, s ez az írás, a szegedi nép legendákat szövő mesélőkedvéről, megérdemelné, hogy a még ezután kiadandó Tömörkény-kötetekbe kerüljön. Baross Gábor mindössze negyvennégy éves volt, amikor meghalt. A szabadságharc évében született. Rendkívül tehetséges, sokoldalú ifjú. Vármegyéje — Trencsén — aljegyzőjévé választja, s legelső bátor megnyilatkozása egy szabadelvű lap megindítása, amelynek hasábjain hitet tesz a haladó, demokratikus eszmék mellett. A Házba is szabadelvű programmal kerül, ahol 1876. február 16-án mutatkozik be. 1886. december 29-én kinevezik miniszternek. Baross GáEVA CRISTIAN .& yag alakítja a Fekete arany című román film női főszerepét. A filmet a közeljövőben mutatják be filmszínházaink bor alkotó miniszter, gazdaságpolitikus, az ő nevéhez fűződik a vasutak államosítása, az Osztrák Magyar Államvasutak vonalainak megváltása, a személyszállítási díj mérséklése, de legnépszerűbb vasúti reformja: a zónarendszer bevezetése, általában a vasút olcsóbbítása, amellyel az addig kiváltságos rétegek utazási lehetőségeit, a magyarság közkincsévé tette: Legnagyobb életműve — mint tudjuk — az aldunai Vaskapu szabályozásának az elindításai Itt a „Legnagyobb magyar”- ra: Széchenyi Istvánra kell emlékeznünk, ő már 1830-ban átlátta ennek jelentőségét. E nagy művét már nem fejezhette be Baross Gábor, de még megalkotta a fiúméi kikötőt és a magyar tengerhajózást, szabályozta a felső Dunát és megalkotta az első modern úttörvényt: Baross Gábor az első magyar kereskedelemügyi miniszter, mert kinevezésekor választották el a kereskedelmi tárcát, a földművelésügyitől — aki értékeli a kereskedelem fontosságát. Iparpolitikája is nagyvonalú. Messzemenően támogatja a kisipart, gondoskodik a szakmai tudás fejlesztéséről, ő indítja el az iparoktatás új korszakát. Az első szociálpolitikai kezdeményezések is az ő nevéhez fűződnek: az első munkásbiztosítási törvény, a vasárnapi ipari munkaszünetről szóló törvény. Ö alkotta meg a postatakarékpénztári intézményt és ő az első magyar miniszter, aki felismeri az idegenforgalom várospolitikai jelentőségét, Abban a világban, amelyben Baross Gábor élt, történelmi szerep jutott tehetségének, alkotó kedvének. A szegedi kereskedők és iparosok 1893; január 8-án, nagy estélyt rendeztek a felállítandó Baross- szobor javára. Ebből az alkalomból a rendező bizottság „Baross-Emléklap”-ot adott ki, amelyben írók, költők és a közélet jeles egyéniségei emléksorokat írtak Baross munkásságáról. , „A magyar nép nótája — írja Tömörkény István —, nemcsak a szerelmes kútra menő lányok dala: ha nagy búsongása van, az öregje is dalba önti. Van egy méla, bánatos dana, ahhoz csinálják a verset. Legelőször, mikor ez a nóta feltámadt, Kossuth volt benne az alak: Az étzaka jaj de rosszat almottam, Kossuth Lajost fekete gyászba láttam. Nem jól van a feje ajja a népnek. Gyere haza. igazidd mög szögénnek. Azután a másik alak, aki a boszniai hadjárat alkalmával kezdett szerepelni a danában, a király: Az étzaka jaj de rosszat almottam, Ferenc Jóskát tiszta fehérbe láttam. Láttam, kardot kötött az ódalára. Ki legén, késziijjön a csatára. M ikor pedig végig zengette az országot a hír, hogy Baross elment közülünk, visz- szajöhetetlen tiszaparti halászkocsmákban újra búgni kezdett a síró dana: Az étzaka jaj de rosszat álmottam. Baross Gábort halottágyába láttam. Nem jól van a feje ajja a népnek, Támaggyál föl, igazidd mög szügénnek. Baross népszerűségét aligha jellemzi szebben valami, mint ez a nóta.” A szobor, amelyet 1908-ban lepleztek le, az egykorú tudósító szavaival: „a polgári munka hősének és áldozatának emelt a munkának élő polgárság hálája” az egész nemzet kegyeletének a kifejezője. De a tiszaparti szívekben kivirágzott legenda, a szegedi „síró dana” a magyar lép szeretetének örökzöldje íz ember — Baross Gábor klobucei sírján. Vásárhelyi Júlia dünnyögte. — Egyszer csak tudomásotokra jut, hogy grój vagyok. Persze, ez egy kissé... persze ... kellemetlen, de ... És hátha én vágyók az? — — És hátha én vagyok az? — pattant fel Talmudovsz- kij. — Kicsoda? — Hát a gróf. -. — Gróf Talmudovszkij? — Én nem vagyok Talmudovszkij. Szredizemszkij vagyok ... — Hazudsz! — üvöltötte Skarlato. —■ Szredizemszkij én vagyok! A két gróf megdöbbenve mérte végig egymást. A szoba sarkából elnyújtott sóhajtás hallatszott. Felbukkanat a takaró hullámaiból a harmadik gróf. — Tévedtek. Én vagyok Szredizemszkij..■. Negyedóra telt el. A diákok kicserélték tapasztalataikat tiszavirágéletű grófi pályafutásukról. — S beszélt őfelsége, a dán király ezredéről? — Beszélt! — válaszolták mindjárt ketten. — Még azt is mondta, hogy anyám nemes lélek volt, bár zsidó — emlékezett Pruzsansz- kij. — Micsoda gazember! Az én anyámról meg azt mondta, hogy nemes lélek volt, bár görög. — Kérte, hogy öleld át? — Igen, kérte. — És átölelted? — Én nem. Hát te? — Én átöleltem. — Ezt a hülyét!... / Másnap a diákok az ablak- \ bál nézték, hogy viszik el a \ sáiT/a koporsót a mellékút- \ cán. Nagy intrikustól szabadult \ meg a világ. I dőlt az ágyra, még a málnc színű takaró alatt is reszketett. Alig melegedett fel, mái nyílt is az ajtó s belépett Talmudovszkij olyan sötét arccal mint a smirglipapír. — Figyelj csak Jóska — mondta szigorúan. — Mit csinálnál, ha •valamelyikünkről kiderülne, hogy grófi sarj? Pruzsanszkij halkan felnyögött. „No tessék — gondolta magában — már kezdődik.” — Mégis, mit tennél? — ismételte meg határozottan Talmudovszkij. — Micsoda ostobaság ez? — kérdezte a begyulladt Pruzsanszkij. — Hogy lehetne közülünk valaki gróf? — Mégis, mit tennél? — Én, személy szerint? — Igen, te, személy szerint. — Én... minden kapcsolatot megszakítanék az illetővel. „Végem van. végem” — gondolta Pruzsanszkij. Súlyos, mély csönd következett. Ekkor az előszobában fiatalos léptek kopogtak és belépett Skarlato. Hosszan és megvetően nézett szét a szobában. — Büdös van — mondta há- nyavetin —, akár egy éjjeli menedékhelyen. Érthetetlen, hogy is tudtok itt élni. Egy arisztokratának ez teljességgel lehetetlen. Ez a szó menny kő csapásként hatott a diákokra. — Talmudovszkij felcsattant: — Elég! Mondd, Skarlato, te mit tennél, ha kiderülne, hogy egyikünk titokban gróf? Skarlato begyulladt. Arcán kétoldalt narancslészerű izzadság csurgóit lefelé. — Na de gyerekek, végül is nincs ebben semmi vész = szein, és csapzott külsejükkel rémületbe ejtették az éjszakai bérkocsisokat. Hajnali három órakor Talmudovszkij a járda gránitszegélyén üldögélt és ezt suttogta: — Nincs jogom eltitkolni származásomat az alapszervezet elől. Oda kell mennem és be kell jelentenem. De mit szól majd hozzá Pruzsanszkij meg Skarlato? Még talán eszükbe jut, hogy költözzem ki a szobából. Pruzsanszkij UgyarMkkor a Puskin-szobor körül rótta a köröket besározott fehér nadrágjában és hevesen igyekezett meggyőzni magát: — Végeredményben én nem tehetek róla. Én áldozata vagyok egy szerelmi merényletnek, amit a velejéig rothadt cári rendszer egyik ‘képviselője követett el. Nem akarok gróf lenni! Hiába is mondanám el, Talmudovszkij úgy sem állna szóba velem. Jó volna tudni, mit tenne Engels a helyemben. Végem van... Ugyanakkor Skarlato aktivista, katonás léptekkel haladt az utcákon és időnként gyerekesen fölkiáltott: — Azt mondja a-pám, hogy birtoka van a csernigovi kormányzóságban? Hej, de rosszkor születtem. Ott persze < most szovhoz van. Éj, csak előre, hív a kürtszó, fekete huszárok ... Érdekes volna tudni. képes vagyok-e kiinni egy üveg rumot az ablakpárkányon ülve? Megkellene próbálnom. Ó nem. nem szabad elmondani semmit! Talmudovszkij és Pruzsanszkij irigyek és tönkretehetnek. Jó lenne feleségül venni valami grófnőt! Elsőnek Pruzsanszkij ért haza. Egész testében remegve gróf, kihaló fajtánk utolsó sarja! Az öreg gróf részvevően nézte második egyetlen fiát, köhögött és így oktatgatta: — Szegény, nemes szív, mennyi megpróbáltatás vár még önre. A Komszcmolból természetesen kiteszik a szűrét. És remélem, hogy nem is maradna meg ebben az osztályunkkal szemben ellenséges szervezetben. A főiskoláról ugyancsak kizárják. Minek is magának szovjet főiskola? A Szredizemszkij grófok mindig líceumban szerezték műveltségüket! ölelj át még egyszer, Jasenyka! Pruzsanszkij lehorgasztott fővel, dülöngélve távozott. A falon ismét kihunyt egy lángoló név és már csak egy név villogott a szobában rettentő sírfeliratként: SKARLATO Haldoklóhoz képest csodálatos energiával tevékenykedett a vén gróf. Magához hívatta a pártonkívüli Skarlátot és megvallotta neki, hogy ö, mármint a gróf, nagy kujon. Kitűnt az is. hogy a diák a Szredizemszkij grófok utolsó sarja, s következésképpen szintén gróf. Skarlato az örömtől részegen rohant ki az utcára. Zúgott a füle. Mintha hófehéren villogó szablya járta volna nyomában suhogva a táncot. Az utolsó név is eltűnt a falról. Friss Szellő lengedezett a szobában, mint egy gőzös fedélzetén. A szláv szekrény mögül előlépett a Kaszás. Szredizemszkij felüvöltött. A halál suhintott kaszájával és a gróf, boldog mosollyal szederjes ajkán, kiszenvedett. Ezen az éjszakán egyik diák sem aludt otthon. Bolyongtak az ibolyaszínben játszó utcákon. a város különböző ré-. SKARLATO, PRUZSANSZKIJ. E pillanatban a kisud. varról vidám nótaszó csendült fel. „Tengerre hát, fel vitorlát! Máma itt és holnap ott, Tengerre, tengerre hát.. ”, Pruzsanszkij, a jókedvű kom- szomolista jött haza a vízi karneválról. — Pruzsanszkij elvtárs — hívta a gróf. aki már csak nagynehezen tudta kakas fejét az ablakhoz emelni. — Pru- zsinszkij elvtárs! öt perc múlva a szíven talált Pruzsanszkijjal forgott a bronzszínű fényben csillogó szoba. — Nagy kujon voltam én, fiam. Abban az időben őfelsége, a dán király gárdaezredének tisztjelként részt vettem a vityebszki nagy hadgyakorlaton. Ott találkoztam az ön édesanyjával. Kilenc hónapra pedig PruzsinsZkij szabó szegényes lakásán rúg-kapálni és gőgicsélni kezdett egy kis vörös gombolyag. És ez a kis vörös gömböc ön volt, Pruzsanszkij. — Miből gondolja, hogy ez a kis vörös gombolyag éppen én voltam — kérdezte Pruzsanszkij könnyes szemmel. — Vagyis hogy azt szeretném megkérdezni, miből gondolja, hogy ennek a kis vörös gömböcnek éppen ön volt az apja? — Imádott engem az a szent asszony — felelte öntelten a haldokló. — Nemes lélek volt, bár zsidó. Ö mondta el nekem, hogy ki a gyermek igazi atyja. Az apa — én vagyok. És a gyerék — ön. ön, Jása. az én fiam. ön nem Pruzsanszkij. ön Szredizemszkij. ön gróf! Engem, a nagy ku- jont, akkor úgy hívtak az ezredben: „Az oranienbaumi r Don Juan”, öleljen meg, ifjú
