Pest Megyei Hirlap, 1958. május (2. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-01 / 102. szám

1958. MÁJUS 1. CSÜTÖRTÖK ffST MEGYEI kJCirlap GÖRBE TÜKÖR Egyéves lapunk, a Pest me- el — egy találatunk sem lett gyei Hírlap. Ilyen alkalmakkor Másik alkalommal fontos kér. Ciliket, értékeléseket szokás ír- déssel fordult hozzánk egyik ni. S ez így helyes, hiszen egy olvasónk. Levelét azzal fejezte újság történetében, különösen be, hogy feltétlenül válaszol- a XX. század forgatagában, junk, s költségeink megtéríté- egy kerek esztendő nagy idő. sére még bélyeget is mellékelt. Ez az írás azonban nem elvi De a legfontosabbról megfeled- szempontok alapján készül, kezett; sem a nevét, sem a cí* Kis görbe tükör akar lenni. Ó, mét nem közölte. így mi sem tudjuk, mj újságírók, hogy az tudtunk válaszolni! olvasók mit szeretnek olvasni! * Tudjuk, hogy az emberek ki- Akadnak persze ifjú titánok váncsiak, ezért is veszik meg a is a mi világunkban. Ezek né- lapot. De az olvasók fantázia- ha sok gondot okoznak ne­jét az is izgatja, milyen egy künk. Egy 17 éves diák leve- szerkesztőség, hogyan készül lében —> amelyben verseit az újság, kik azok az újság- küldte bírálatra — megvallot- írók, akik hol mumusként, hol ta, hogy első költeményét ép­mentőangyalként jelennek meg pen fél éve írta. De azóta már itt, vagy ott. egy halom született belőlük. Higgyék el, kedves olva- sőt a fél év alatt megírt egy sóink, mi sem vagyunk téved- színdarabot s egy regényt is. hetetlenek, mint állítólag a ró- Vajon mikor tanult? Valószí- mai pápa. Nekünk is vannak nűleg arra jutott a legkeve- gondjaink.de..: sebb ideje, mert nemcsak a A kritikáért senki sem ha- versekre, de a helyesírásra is ragudhat meg, mi sem, mások ejutasító bírálatot kellett ír- sem. Filozofálgatás helyett nunk. Pedig helyesírási hibá- ezért apró történeteket mesé- kát nem követhet el egy érett­lek el. Valamennyi igaz, az el- ségi előtt álló fiatal! telt egy év alatt megtörtént ' ★ dolog. _ • Legérdekesebb történetünk Ezeknek az eseményeknek a azonban a pletykás asszonyok- szereplői az olvasók és az új- kai esett meg. Két kollégánk ságírók és mindezt kritika és Aszódon járt és meghallották, önkritika helyett mondom cl. hogy a falunak van egy hírha- ★ rangja, akinek valamit elmon­Hogy mennyire nem va- dani annyit tesz, mintha kido- gyunk tévedhetetlenek, azt il- boltatnák a mondottakat. Ér- lusztrálja a következő két dekes és örök téma ez író em- példa. berek számára, hát a kollé­Egyik nap a saját lapunkban gáink is megírták „A plety- olvassuk, hogy egy csapat ki- kás“ címmel cikküket. Név ránduló gyerek Visegrádon nem szerepelt a mondatokban, szállt fel a vonatra. Pedig Vi- tapintatosak voltak az újság- segrádon nincs vasútvonal, írók. A cikk mégis ingnek bi- legalábbis nem volt s össze- zonyult, mert két nap múlva vesztünk a cikket leadó ripor- beront a szerkesztőnkhöz egy tertársunkkal, hogy miért aszódi asszony, s tiltakozik az nem az új vasútvonalról írt, írottak ellen! Követeli, hogy hiszen az nagy szenzáció! Sze- helyesbítsük az írottakat, mert gény, csak nehezen értette mégiscsak disznóság, egy órtat- meg, hogy gúnyolódunk vele a lan asszony megrágalmazása! tévedése miatt. Hiába magyaráztuk, hogy ■* mi nevet nem írtunk, ő álhata­Nagyon nehéz helyzetbe két tos maradt a követelésében, alkalommal került szerkesztő- Mégis csak ráismert a falu ségi kollektívánk. Egyik nap nepe^„.„ * egy levelet hozott a posta, ,< Nörft föiytäföiii tovább az amelynek írója a következő írást, mért köt most is az új- heti lottó nyerőszámai után ságírók legnagyobb átka, a érdeklődött. Mégpedig komo- helyszűke. Talán tíz év múlva lyan. Mit tegyünk? Nem akar- hírt adhatunk arról, hogy gu- tuk megingatni az olvasók be- miből, vagy nyúlékony anyag­lénk vetett hitét, hát válaszol- hói készülnek majd a lapok s tunk. Azzal kezdtük levelűn., mindenki annyit írhat majd, két, hogy mi úgy gondoljuk... amennyit akar. talán... mégis.:. lehet... és Csak legyen aki elolvassa, leírtunk öt számot. S képzeljék Filyó Mihály TAVASZI LEVÉL .....................................................................mi...........Iliim..........................imnmmmm.........iimmmiimmtmmtmi| I MAJAKOVSZKIJ: április vagyok. Szürke, unal­mas, hideg. Ne nevess ki. Így érzem. S hidd el, nemcsak ma. Holnap is. Amikor majd eljön a nyár. Forrón tűz a nap és ezernyi színes délibá­bot rajzol az égre. Haragos vihar tépi a fákat, s a szél üvöltve száguld. De akkor már velem leszel, a nap újra ránk mosolyog. Te sem félsz majd és én sem, hiszen együtt leszünk. Te meg én. Akkor majd elmegyünk a rétre, o hegyekbe. Virágot szedünk. Tudok ám koszorút fonni. A te kedvedért megtanultam. Szeretném, ha a mezők leg­szebb virágai ékesítenék ha­jad. Szeretlek! Nem tudok mást írni, ezt a szót ismételném örökké. Érzem, a többi szó mind ezért az egyért szüle­tett. E szó előtt csak a sza­badság s a haza van. Tombol bennem az érzés, a vágy és lassú a toll, a kéz, hogy kövesse őket. Miért nem vagy itt? Van hely mellettem. Ezen az egy széken is elfér­nénk ketten, s akkor nem kellene írnom — beszélnem sem. A hallgatásunk elmon­dana mindent. Szerelmünket, vágyunkat, tavaszi üdvözle­tünket, terveinket. Ugye te is gondolsz néha a jövőnkre? Nem lesz zord, rideg, ha néha küzdenünk is kell. Hatalmas erőt érzek ma­gamban, hegyeket tudnék megmozgatni érted. Csak szólj. Megteszem. És akkor már hárman le­szünk. (?) Ha ketten kértek, még több erő kell hogy fe­szítse izmaim. Munka van. Az élet tárt karokkal vár bennünket, s ha együtt lépjük át küszöbét, még szebb lesz. Vársz rám? Én visszavár­lak. Ahogy 'telnek a napok, egyre izgatottabb leszek. Le­szólsz majd a vonatról, s ott állsz előttem. Megismersz majd? Üdvözölsz? Igen? Az lesz a tavasz igazi virulása. Virágba szökken akkor min­den kis bokor, faóriás, amer­re mi együtt elmegyünk. Várlak. Gyuri TI IDD ÉL, NEHEZEN vet- £1 tem kezembe a tollat, hiszen így itt kell ülnöm a szobámban, pedig kint ragyog a nap, május van. Az első május életemben, amikor ve­lem vagy. Mert itt vagy mel­lettem. Nem foghatom meg a kezed, nem simogathatom lágy hajad, de érzem, ahogy asztalom fölé hajolsz, s mo­solyogsz szorgalmamon, azon, hogyan keresem a legszebb szavakat a te üdvözlésedre. Tudod, tegnap elfogott a vágy. Úgy szerettem volna megfogni a kezed, hallani a hangod, látni kék szemed. Mint egy kerge jártam körbe- körbe a gépteremben. Keres­telek. Tudtam, te messze vagy, s hiábavaló minden igyekeze­tem, mégis benéztem minden sarokba, minden kis zugba. Kell hogy megtaláljalak. Kell hogy rámnézz, mert elvisel­hetetlen a nélküled való lét. Elhiszed-e, hogy megtalálta­lak? A géped zümmögése volt hangod selyme, a vibráló fe­szültségmérő szemed csilla­ga. Olyan boldog voltam. Nem bírtam önmagámmal, meg kellett örökítenem téged. A fal csempéire borult finom porba véstem a neved. Oh, nem egyszer — százszor, ezer­szer. Létrával másztam a mennyezetig és letörölhetetle- nül írtam fel: — Évi. Most mindenki olvashatja neved, aki csak átmegy a ter­men. De' nem szégyellem ma­gam. Miért is szégyenkeznék? Szeretlek! S ennél a szónál száz mondat, ezer vers nem mondhat többet neked. Csak Te érsz fel vele. Szőke hajad csillogása tompítja mázsányi arany fényét, szemed ragyo­gásával nem ér fel a maha­radzsák összes ékszere. Bőröd hamva olyan, mint az érin­tetlenül, érett gyümölcsé. Egy teljesség, egy világ vagy, s egy egész világban mindig több a kincs, mint a legha­talmasabb úr pénzeskamrájá- ban. Én ezt a világot akarom magamnak. Ö NZŐ VAGYOK? Talán. Hiszen cserébe önmagam adom. Bár most úgy érzem melletted, a május mellett, én MÁJUS 1 Ragyogj! Egek napszeme, tiéd az erő! Pokolba a felhővel, mely kényesen lebeg! Vidám gyűlésre, csillagok, most bújjatok elő! Oszoljatok, mint burzsujok, ti kövér jellegek! Gyere ki, ember! Gyere ki, munkás! Bújj elő! A pince-sötétből fel, gyülekezz! Gyanakszol? Nézz hát, van itt, amit láss! Indulj! Gyere! Fuss ide! • Jól igyekezz! Ész manométere! Mérd ma a számot. Számold, hány lobbanó szív tüzel itt. Keleti szélvész vihara támad? Kavarja a munkások porszemeit? Gyere, te kormos, kátránytól ragadó! Ne állj egyedül! Eljött a te órád! Ma itt 150 millió menetel — 300 millió láb. Dalolj! Menetelj! Zengő riadót fújj! Határok omolnak! A régi ellen, rajta! Egymilliárd és ötszázmillió ujj! Pipacsszínü zászlód emeld a magasba! Lázas ének, lázadj! Láncodat lerázzadI Nézzétek — mifelénk — lüktet és dagad. és 12 milliárd szívdobbanás árad értetek. — értitek? — egyetlen perc alatt. Jöjjetek! Gyűljetek! Földkerekség népe! A Szovjet nyúH kezet, ingyen, nincs is ára. Serkenj egységes május elsejére és másodikára és századikára. gyázzon, mert a sima frizurás lesi őket... Aztán érfe jött az őrmes­ter. A kihallgatás gyorsan ment, az álmos tiszt keveset kérdezett, meg se motozták. Ott volt már a tiszt előtt a jelentés Andrásról, a házmes­tertől, meg a lakásadónőjétől. Megmondták, hogy máskor vi­gyázzon, ne keveredjen korpa közé, mert megeszik a disz­nók, aztán elengedték. Egye­nesen a kapu felé kísérték. Ott még várnia kellett, ötösé­vel engedték ki őket és meg kellett várnia a következő­ket. Ö volt a harmadik .-.. A Vcapu alatt hideg volt, fá­zott, álmos is, éhes is-.-.. Nem volt kedve, hogy beszélgessen a többiekkel, akikkel együtt vártak. Meg át akarta gon­dolni a kopasz üzenetét is. Szerette volna pontosan, be­csülettel teljesíteni... Teltek a percek, megjött a negyedik... Hajlott hátú, sovány öregem­ber, sokat köhögött... Mor­góit, zsémbelődött, míg a szolgálatos rendőr rá nem förmedt. Akkor elhallgatott. Léptek és András új barát­ja, a kopasz jött... Nyílt a kapu, egy-kettőre az utcán voltak... Már hajna­lodon. Sietős léptekkel men­tek, András alig tudott lé­pést tartani társával. Hall­gattak. Aztán a kopasz egy­szerre csak ránézett Andrásra oldalvást, jókedvűen. „Nem ismertek meg, nem tudták az igazi nevem. Na, szaki, meg­spórolt egy utat...” András egy kis csalódottságot érzett, aztán elszégyellte magát a gondolatért... „Szegény Lají” — mondta elkomolyodva a szürkeszemű és össze szorította a fogát... András is a nyurga fiúra gondolt és szomorú lett. Mentek a hajnali utcán. András didergett szakadt ka­bátjában. Már nem fog alud­ni semmit, hajnalban menni kell a gyárba. -.. egész nap fáradt lesz.. 5 Egyszerre értelmetlennek érezte az egész életet, a haj­nali homályban imbolygó fé­nyeket, az egész közömbös, szürke várost... Vágyódva gondolt a falujára, a vasárnap délutánokra, az ismerősökre... „Visszamegyek” buggyant ki a száján. Inkább magának mondta ezt. „Nem jó itt... Csak gürcölés örökké, az em­ber mindig fáradt, azért a pár fillérért,” A kopasz bólintott, mint aki már ismeri ezeket a dolgokat. „Egyedül vagy? Hová való vagy?” kérdezte egyszerre te­gezve. András bólintott. Meg­mondta a faluja nevét. Olyan távoli volt minden, olyan fá­zósan, idegenül kongott a sok­szor koptatott név, hogy szin­te utána csodálkozott. „Miért jöttél fel?” kérdezte a kopasz és mindjárt meg is felelt rá. „Kevés a földetek, nem tud­tok rajta megélni”. András bólintott és a hajnali szélben az anyja sopánkodását vélte hallani. „Na látod, szaki — karolt bele a kopasz — hiába men­nél haza, pénzt kell keresni, kevés a kenyér”... Hallgat­tak ... „Voltál már a szdk- egyletben?” kérdezte és az­tán mesélni kezdett. -.. Világosodott, a saroknál, ahol az este a tüntetés zajlott, pillanatra megálltak. A röp­cédulákat már összesöpörték a házmesterek és utcaseprők, minden kihalt volt, békés és nyugodt. András keményen kezet szorított a kopasszal... „Hát akkor jójtszakát. Akkor — holnap este ... feljövök’. „Jóreggelt, szaki és ma es­te" — mondta nevetve, sarkon fordult és elsietett. András még utána nézett, aztán kihúzta magát és elin­dult a ház felé. csend volt... Méregették egy­mást a rendőr, meg az embe­rek . i; Aztán egy cingár, si­ma frizurájú ember törte meg a csendet. Előre óvatoskodott és kissé meghajlott testtel, ke­zét dörzsölve, olajos, sima han­gon fuvolázva, a kövér rend­őrhöz fordult. „Kedves, jó, aranyos biztos úr! Ha meg­engedné, hogy egy falat ke­nyeret ehessek, itt van a zse­bemben ...Ha méltóztatna?...” — Egyen csak, ^ van mit ■— mondta fennsőbbségesen Benedék. Többen falatozáshoz kezdtek, mohón, idegesen ... Sakan éppen vacsorát vásárol­tak és hazafelé menet keve­redtek a tüntetők közé... A többi, akinek nem volt enni­valója, éhesen figyelte az evő­iket. Volt, aki megosztotta a magáét. A sima frizurás távol ült le a többitől és felvágottat evett mohó, nagy nyelésekkel és a világért sem nézett volna fel egy pillanatra sem. Nem akarta észrevenni az éhes pillantásokat.,. Benedek, a kövér rendőr most feltápászkodott... „Na. emberek, ha hozatni akarnak valamit, itt van egy kávémérés a közelben, ott még kapni en­nivalót. Szedjék össze a pénzt, majd átküldők egy újoncot"... A sima frizurás már ugrott is, kezdte összeszedni a pénzt, felírta, kinek mi ‘kell és a jobb ruhájúalcat suttogó hangon, Benedekre pislogva, még bor­ravalóra is próbálta rábeszél­ni. András ingadozott. Éhes volt nagyon... „Vacsorázni úgyis kell... töprengett.. ■. Az ilyen kávémérés nagyon drága”, vonakodott benne egy hang. Falusi ember volt, nála foga van a fillérnek is. A cingár nem várt sokat, gyor­san tovább lépett tőle és András most már szégyellt utána menni. Gyűlölte ezt a sima íxizurást, alázatoskodc IRENA KACIKOVA KULTURÁLIS VILÁGHÍRADÓ l alakítja Lida szerepét a rövi- [ desen nálunk is bemutatásra I kerülő Több, mint gyanú című j csehszlovák filmben közönség ezenkívül Lenin és a marximus—leninizmus többi klasszikusának műveit is meg­vásárolhatta. A legnagyobb sikere a Marcin Cachin-hang- lemeznek volt. A mikrobaráz­dás felvételen a munkásmoz­galom veterán harcosa elmond­ja a Szovjetunióban tett 1920. évi látogatásának élményeit. CARLOS HERMOSILLA Al­varez, a realista chilei festő­művészet harcos képviselője a német—chilei kulturális kap­csolatok kiméliiítése érdeké­ben 15 grafikát ajándékozott az NDK-vjak. A NÉMET MŰVÉSZETI AKADÉMIA plénuma egyik legutóbbi ülésén Arnold Zweignek a humanista német irodalom fejlesztése körül szer­zett érdemeiért és az Akadé­mia tekintélyének emelése ér­dekében kifejtett munkájáért a tiszteletbeli elnök címét adományozta. ÖT FIATAL ROMÁN írónak ítélték oda az oktatás- és mű­velődésügyi minisztérium idei irodalmi díjait, amelyeket mai témájú írások jutalmazására létesítettek. A díjnyertesek: Titus Popovici, Veronica Po- rumabcu, A1 Mirodan, Teodor Mazilu és Radu Tudorán, A PÁRIZSI VÉLODROME d’Hiverben az idén rendezték meg harmadszor a marxista könyv napját. Mintegy száz író, filozófus és kritikus árusí­totta kétszázötven könyvét. A fickót... A rendőrre bámult és eszébe jutott a Kovács gye­rek a falujából, aki csendőr lett és akiről azt beszélték, hogy egy verekedésnél saját bátyját szúrta le... ö is csendőr, vagy valami nyugdí­jas szeretett volna lenni, mi­kor a katonaságtól leszerelt. Most szégyellte magát ezért... A kövér rendőr átvette a pénzt, kiment, becsapta ma­ga után az ajtót. Csend lett. A cingár viccelni próbált, de nem válaszolt neki senki sem... A legtöbben behunyt szemmel üldögéltek, fejüket a falhoz hajtották. Az ismerősök sut­togó hangon beszélgettek... András járt egy pár lépést, aztán a leszakadt kabátvállát nézegette búsan, próbálta helyre húzogatni. Persze tű, cérna kellett volna. A szür­ke szemű kopasz odaállt elé­je és nézte a műveltet. A fri­zurás is odaódalgott. „Operá­ció, operáció?” vigyorgott rá­juk mézédesen. A kopasz rá­nézett és a simahajú megriad­va, gyorsan elkotródott. „Disz­nó!” szűrte fogai között a kopasz. Egymásra néztek Andrással és mindketten el­mosolyodtak. Szövetségesek voltak. Nyílt az ajtó, Benedek cso­magot hozott, a cingár oda­rohant, felügyelő utazta, az­tán ügyesen szétosztotta az ennivalót. Rásandított a rend­őrre. elismerésre várón, mel­lette maradt, társalogni pró­bált. A kopasz ig hozatott kosz­tat, természetes mozdulattal ült le András mellé, közéjük tette a papírt, elfelezte a ke­nyeret, szalámit. András nem is kérette magát soká .. Az őrmester jött be. Kezdő­dött a kihallgatás, egymás után vitte az irodába az em- '■ bereket. András közelebb hú- i zódott a kopaszhoz,.. Nem­sokára elválnak, soha többé nem látja majd, pedig jó cim­bora lenne ... András nap­számos volt, barátja senki, vasárnaponként a házmester­rel beszélgetett. Kisétált a li­getbe és a szomszéd sörösko­csissal vitázott a lovakról. Elmélázott és gondolataiból a kopasz rezzentetie ki..-. „Megtenne nekem egy baráti dolgot?" — kérdezte halkan... András bólintott és figyelme­sen nézett rá. A kopasz gyor­san beszélt, mint aki fél, hogy most már érte jönnek és nincs ideje elmondani, amit akar, „Magát, szaki.,. biztos kiengedik, engem meg le­het, hogy itt tartanak”. And­rás száján kikívánkozott a kérdés: „Miért tartanák itt?” Nem tudta elképzelni, mit csinálhatott ez a rendesképű ember. A kopasz türelmetlen mozdulatot tett. „Erre, szaki, most nincs idő...” Látta András megbántódott arcát, engesztelőén szorította meg a karját. „Majd elmesélem egy-i szer, most nincs erre érke­zésünk, ismernek ezek már jól — intett az állóval megvetően a rendőr felé — és kész. Poli­tika” — tette még hozzá és András nem kérdezősködött többet. A kopasz suttogva el­magyarázta, merre lakik, ho­vá menjen és mit mondjon a feleségének. Andrásnak moz­gott a szája, ahogy utána is­mételte. „hajinak ügyvéd kell, értesítse a fiúkat”. András ér­tetlenül bámult rá. „Akit az őrmester megütött — tette hozzá magyarázólag a kopasz — szaktársam”. András egy­szerre tűzbe jött, lelkesen szorította meg a kopasz ke­zét. „Elintézek mindent szaki” — mondta és büszke volt, hogy ő is „szasktárs”, ő is csinálhat valamit. Suttogóra fogta a hangját, ha a rendőr rájuk nézett, alvást színlelt, ha az őrmester bejött és foga között súgta a kopasznak, vi-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents