Pest Megyei Hirlap, 1958. május (2. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-30 / 126. szám
1958. MÁJUS 30. PÉNTEK fí*T MEGYEI kJClrlap Üdülve alkotnak és alkotva üdülnek Visegrádon az írók j-rlSEGRAD ILYENKOR — y ezeken a szép, akácillatú, napsugarai májusi hétközna- pakon — álmodik. Mohos kövei talán beszélgetnek is az öreg Dunával o>z elviharzott századokról és a titkokról, amelyek fölött olyan vastag rétegeket halmozott föl az wo. Mátyás romjaiban is fenséges palotája alatt csak ritkán suhan el egy-egy autó. vagv dübörög az autóbusz kürtjenek éles kappanhangjával sziven- szúrva az ünnepi hangulatot. A diákcsoportok viszont áhíta- tos csendben hallgatják tanáraik izgalmas magyarázatát az ősi romok tövében. A leghalkabb a csend az Alkotó Ház vasrácsos kertkapuja előtt, amely mögött romantikus környezetben bújik el az Irodalmi Alap pompás intézménye. Gyönyörű elgondolás hívta életre ezt az intézményt a háború után, hogy valamit jóvá tegyen a háború előtti rendszerek és korszakok mulasztásaiból: meghitt hajlékot kínáljon a költőnek, az írónak, akinek lelkében összesűrűsödött a mondanivaló és már formába kívánkozik. Itt, ebben a csöndben, ebben a csodálatos környezetben megtisztulhat a gondolat és szárnyakat kaphat a szó. Az Alkotó Háznak hat lakója van. Több nem is lehetne, mert benne csak hat meghitt hajlékot rendeztek be és a több talán már sok is lenne. A födél közös, de alatta úgy élhet és dolgozhat mindenki, mintha egyedüli lakója lenne az egész háznak. Az egyik lakó a hetven éves Kassák Lajos, a1 magyar írók nesztora maholnap, amit az hisz el legkevésbé, aki szemtől szembe látja. Olyan, mint húsz évvel ezelőtt volt. Tele tervvel, gondolattal, fiatalsággal. És termékeny optimizmussal. — Űj verseskönyvön, dolgosom — mondja —, idekinn sok új verset írtam hozzá. Azt hiszem. százhatvan oldalas kötet lesz és az év vége felé vagy a jövő év első negyedében jelenik meg. Megmutatja annak a tizenöt íves új Kassák-kötetnek a borítólapját. amely két héten belül jelenik meg a könyvesboltok kirakatában, „Költemények, rajzók” címmel. Ebben a, címben a „rajzok” szó nem átvitt értelemben értendő, nem irodalmi műfajt jelent, hanem valódi rajzokat, a sokoldalú művész alkotásait. — A művész mondanivalója éppen úgy megnyilatkozhat képben, rajzban, mint versben, prózában vagy akár zenében is — magyarázza. — Néhány gondolatom rajzba kívánkozott. Nem is tudnék éles határvonalat húzni a vers és a rajz között. N' Harmadik hete él és dolgozik itt. Maga elé tűzött programját végrehajtotta, és érzik a hangján, látszik a mosolyán, hogy a három heti elvonulás eredményével elégedett. Adás József a szomszédja. Ó is harmadik hete lakója az Alkotó Háznak. — Eredetileg azért jöttem ki, hogy egy film forgatálcöny- vén dolgozzam. De inkább egy vidám kisregény írását kezdtem meg. Nem sokra jutottam vele. Inkább verseket írtam. Ezt valahogy jobban szeretem. Különben fin is azt vallom, amit Heltai Jenő mondott: „Mint minden lusta ember, rengeteget dolgoztam életemben .. ” Az Alkotó Háznak fellegvára is van. akárcsak az ősi Visegrádnak. Ebben a tökéletesen elkülönített toronyszerű házacskában, amelyhez meredek kőlépcsők vezetnek föl, Herényi Grácia, a kitűnő költő és műfordító remetéskedik — kemény munkával. A végső simításokat végzi a világhírű lengyel írónő. Domb- rovszka: Éjjelek és nappalok című monumentális, 1600 oldalas regényének magyar fordításán. Két évig dolgozott rajta, hamarosan megjelenik és minden bizonnyal nagy szenzációja lesz irodalmi életünknek. Közben egy színdarabot is fordít. — Nagyszerűen tudok itt dolgozni — mondja —, most vagyok tizedszer lakója az Alkotó Háznak. A ház másik három lakóját, András Lászlót, Grandpierre Emilt és Tímár Györgyöt a kerti asztalnál találtuk, ebéd közben. András László nemrég tért haza Spanyolországból. Idekinn útinaplóján dolgozik, amely a Kossuth Kiadónál jelenik meg, fordítja Lorca spanyol 'költő munkáit és ráérő idejében verseket ír, G randpierre emil filmet ír, amelynek címe: Az aquincumi Vénusz lesz. Nem kell megijedni, nem ókori téma. hanem modem, mai mese. Egy régészeti lelet körüli bonyodalom vidám története. — Én is őslakó vagyok Visegrádon. Évente kétszer-há- romszor is töltök itt néhány hetet — mondja. Tímár László csak ennyit árul el: — Verseket írok és fordítok. Az alkotva üdülő és üdülve alkotó írók megsúgták azt is, hogy az alkotás itt elég költséges passzió. Egyikük az ország legdrágább nyaralásának minősítette. A napi ellátásért — amelynek minősége ellen semmiféle kifogás nem emelhető — 45—60 forintot kell személyenként fizetniük az Írói Alapnak, amely különben megkapja mindenféle írói tiszteletdíj négy százalékát is törvényes járandóságképpen. Igaz viszont, hogy az a töméntelen szépség, amely elborítja ezt a tájékot, az akácillat és Mátyás király ötszáz éves palotájának romjaiból bőségesen áramló történelmi hangulat — megfizethetetlen. Magyar László A „ brigád“ és vezetője Amikor először találkoztam vele — ha jól emlékszem képviselői fogadónapon történt —, mindjárt felfigyeltem rá. Ma már nem is tudom, mi ragadott meg inkább: a hófehér hajjal keretezett arc fiatalsága vagy az a felelősségérzet, segítőszándék, amivel községe ügyes-bajos dolgait sorolta el képviselőjének? Azóta többször is összehozott bennünket a véletlen. Vagy talán nem is a véletlen, hanem az a sokoldalú társadalmi munka, amiből fiatalokat megszégyenítő lelkesedéssel veszi ki a részét. Sokáig csak annyit tudtam róla. hogy községi nőtanács titkár. No meg, ami ezzel jár: hogy fáradhatatlan, ha segítségről, családlátogatásokról, műsoros estek rendezéséről, szociális panaszok orvoslásáról van szó. Aztán megtudtam azt is, hogy „mellékesen” tanácselnökhelyettes Dunavar- sányban. Ekkor már nemcsak a személye érdekelt, hanem az is: hogy jut mindenre ideje? Elhatároztam, hogy felkeresem, s tőle kérek választ kérdésemre. A tanácsházán azonban csak az íróasztalát találtam. — Argalás nénit keresi? — kérdezte a v. b.-titkár. Igenlő válaszomra folytatta: — A faluban van valahol. Ha szerencséje van, talán hamarosan visszajön... — Gyakran szokott elmenni? Hatvan kilométeres távolságon belül nem járat első osztályú kocsikat a MÁV A MÁV vezérigazgatósága közli, hogy az elmúlt években nem tudott beszerezni első osztályú kocsikat. Ennek következtében évek óta visszatérő panasz, hogy nemcsak a rövi- debb, de nagyobb távolságban Vágy közlekedő vonatoknál sem tudja a jogos igényeket kielégíteni Figyelembe véve azt, hogy az elsőosztályú kocsik beszerzése területén a következő években sem várható lényeges javulás, ezért 1958 június 1-től kezdve — 50—60 kilométer távolságokon belül — a már eddigieken kívül további olyan vonatokat közlekedtet, amelyek kizárólag másodosztályú kocsikból állanak. A kizárólag másodosztályú kocsikkal közlekedő vonatokat a menetrendiben a vonatszám alatt feltüntetett 2 (kettes) szám jelzi. Amennyiben az ugyanazon vonalon közlekedő vonatok egyikében sem lesz elsőosztályú kocsi, úgy ezt a menetrendi mezőben, a vonal megnevezése alatt: „Valamennyi vonat második osztályú kocsikkal közlekedik“ figyelmeztető szöveg tünteti fel. Az állomások a kizárólag második osztályú kocsikkal kötekedő vonatokat az onnan induló és oda érkező vonatok „Közlekedési jegyzék“-ében feltűnően megjelölik, továbbá külön hirdetménnyel megfelelően tájékoztatják az utazóközönséget. — Inkább úgy kérdezze, hogy gyakran szokott-e itt lenni?! Nem olyan asszony ő, aki sokáig tud üldögélni egyhelyben. Mindig jön-megy, intézkedik, kivizsgál, ellenőriz. Idebenn csak addig látjuk, amíg félfogadás, vagy értekez let van. — Családja van? — Hogyne, nyugdíjas a férje. — S a háztartását ki vezeti? — Ki vezetné? Természetesen ő! Hajnalban kel, mos, főz, takarít, s mire munkába jön, már ragyog nála minden. Meg aztán — a férje is segít neki. Végszóra toppan be Argalás néni. Fürgén, mosolygósán, mint mindig. Amikor megmondom, hogy a nőtanács munkájáról szeretnék írni, áttessékel az óvodába. Itt, a parányi asztalkák körül beszélgettem vele és a „brigáddal”. A brigádon a nőtanács leglelkesebb, legaktívabb tagjait kell érteni: Raksányinét — a vezető óvónőt —, Lendvaynét és az óvoda alkalmazottjait. Míg én azon gondolkoztam, hogy is kezdjem, ők már sorolták, hogyan osztották fel maguk között a tennivalókat. Először is iskolai-, jogi-, szociális-, anya- és gyermekvédelmi bizottságot alakítottak. Mindegyik bizottságnak megvan a maga feladata. Az iskolai bizottság például összekötő kapocs a nőtanács és a szülői munkaközösség között. Segít az iskolai ankétok, műsoros előadások megrendezésében. A szociális bizottság feladata az idős, elhagyott emberek felkutatása, s szükség esetén szociális otthonba juttatása, a sokgyermekes családok meglátogatása, javaslat- tétel szociális segélyek kiutalására. A jogi bizottság foglalkozik az iskolából kimaradó tanköteles gyermekekkel. Az anya- és gyermekvédelmi bizottság pedig a' Vöröskereszt munkájához ad értékes segítséget az egészségügyi felvilágosításban, elsősegélynyújtásban. No és természetesen itt van a „brigád” — teljes nevén kultúrbrigád —, amely nemrégiben bábelőadással mutatkozott be a gyermekeknek, A brigád egyébként olyan szerepet tölt be a nőtanácsban, mint a vezérkar: tervezi szervez, végrehajt. Beszélgetés közben egyszer- csak Raksányiné behoz egy halom piros, csupafodor szok- nyácskát, hozzávaló fehér blúzokkal. Mutatja, hogy ebben táncoltak az óvodás kislányok május elsején. Hogy honnan van a 12 ruhácska? A nő- tanács vette az óvodának! Időnként ugyanis teadélutána- kat rendeznek, 4 forintos belépődíjjal. Egy-egy alkalommal 250—300 darab jegy is elkel. Olyanok is megveszik, akik előre tudják, hogy úgysem mehetnek el: hadd legyen minél több pénze a nőtanácsnak. Legyen is, mert csak a gyermeknapon 600 apróságot vendégeltek meg a községi kultúrotthonban! Aztán meg, mindig kell a pénz. Most is dísztáviratot akarnak küldeni Benkő néninek, 90. születésnapjára. Benkő nénit a nőtanács helyezte el a domonyi szociális otthonban, biztosan jólesik majd neki a megemlékezés ... — Ki szervezi mindezt? — kérdeztem a beszélgetés végén.-Argalás néni! _hang_ zott kórusban — illetve „brigádban” — a válasz. Folyton kigondol valamit, mindenre kiterjed a figyelme. Ha valamit nem tud megoldani mint nőtanács titkár, akkor megoldja, mint tanácselnökhelyettes! — Egy szavukat se hidd el! — figyelmeztetett mosolyogva Argalás néni. — Az az igazság, amit én mondok. Csak egyszer kell megpendítenem! hogy ezt vagy azt kéne csinálni, és mire észreveszem, az asszonyok már meg is szervezték. Mert olyanok ezek —• néz körül szeretettel a „brigádon” —, mint az örökmozgók! Egyik percben itt, a másikban ott. Az imént még ä bábcsoport próbáján látom őket, öt perc múlva meg már a júniusi Anna-bálról pusmognak ... Na tessék! Most aztán kinek higgyen az ember? .:. Nyíri Éva Gondoljunk nyugdíjas pedagógusainkra! A TAVALYI, számomra na- emeleti folyosón, a tanári szogyon szép és boldog pedagó- ba előtt egy hetedikes tanít- gusnapon döbbentem rá, hogy ványom, Patonyi László édes- az én érdemekkel gazdagon anyja állított meg és megkö- nyugalomba vonult vagy be- szönve fáradozásaimat, gratu- tegség által nyugdíjba kény- Iáit a pedagógusnaphoz. Mint a villám cikázott át agyamon a rádöbbenés: de hiszen ő is pedagógus, mégpedig mártír, mert egyik tanítványa látogatása közben szerzett tüdőbaja miatt nyugdíjazták, ö, a hős pedagógus, köszönt engem, a szerített pedagógus kollégáimnak voltaképpen nincs pedagógusnapjuk. A tavalyi verőfényes napon hatalmas virágcsokorral vonultam fel az iskolaudvarról, ahol az ünnepély lefolyt. Az első BARÁTI KÖRBEN és a szerkesztőségben gyakran kerül szó arról, hogy az újságíró mennyire ismeri hazája tájait, sépségeit és megkapó varázsát, hiszen olyan sűrűn megfordul mindenütt. Mégis, majd minden útja alkalmával felfedez valami újat, érdekeset, ami addig elkerülte a figyelmét. így járt e sorok írója is az elmúlt napokban. Felfedezte újra Nógrádverőcét, ezt a kicsiny, de szép fekvésű duna- parti községet, amelyről nyugodt szívvel elmondhatja, hogy a Dunakanyar egyik el- bájolóan szép gyöngyszeme. Erdők és hegyek, kristályosán tisztavizű patakok és se- lyempázsitú virágos rétek, s aztán a kanyargó vén folyó mindig megújuló, ámulatba- ejtően szép képe. Akár a völgyből nézi az ember, akár a hegyek csúcsairól. Ez Nóg- rádverőce, a kirándulók és az üdülők földi paradicsoma. Kőkorszakbeli településre utaló értékes leletek, őrtorony romjai a Római Birodalom idejéből, az ősi Pu^ztatemplom maradványai a tatardúlás esztendejéből, Mátyás fája, amely alatt egykor egy vadászat alkalmával az igazságos király is megpihent — ez is Nógrád- verőce, maga a megelevenedett, beszélő történelem. Felfedeztem Nógrádverőcét! Az Irma-forrás üdítő vize, a magyarkúti vén turistaház, Királyrét ezernyi színe, gazdagsága, s az a csodálatos panoráma, amely a Káló-hegyi vörös szikláktól látható — mind-mind egy kicsiny darab abból, amit egészében úgy hívnak itt az emberek: Nög- rádverőce, KELETKEZÉSE még a kőkorszakba nyúlik vissza. Ve- renecca néven apró település volt. Nevét az itt átfolyó kicsiny pataktól kapta. Neve azonban az idők folyamán gyakran változott: Vetisza, Verencze, Veurece, Verutz volt aszerint, hogy a népvándorlások idején mely népek telepedtek le itt hosszabb- rövidebb időre, őseink bejövetelekor morvaszlávok lakták, s Anonymus krónikája szerint Árpád hadai: Zuarda és Kadosa vezérletével, más adatok szerint pedig Huba vezérlete alatt a Verőtze mellett levő nagypatak völgyén nyomultak előre, s foglalták el Nógrád várát. 1078 tavaszán Géza ugyancsak itt találkozott László testvérének segélyt hozó seregével. 1280-ban már a váci püspök birtoka volt. 1332-ben a Vatikáni Tl- zedjegyzékben mint mezőváros szerepelt, színmagyar lakossággal. Fénykorát 1444— 1460 között élte ' Jagelló Ulászló, Hunyadi János és Mátyás uralkodása első éveinek idején, amikor Ippidus- nak nevezték. Mindezt nem tudta e sorok írója, s talán nem tudná még ma sem, mily hírneves hely található alig néhány „kődobásnyira" az ország fővárosától, ha a véletlen nem viszi el e kicsinyke faluba. S nem tudná azt sem, hogy a mai falu határában állt valamikor egy római őrtorony, védőfalakkal, kúttal, ételveremmel és kisebb számú római katonasággal. Az ásatásokból kiderült, hogy az épület őrtornya mintegy kéteme- letnyi magas lehetett. Bejáratul az első emeleti ajtó szolgálhatott, felhúzható létrával. Az egykori cserépmaradványokból még az erőd építőit is sikerült megállapítani: a Frigeridus Dux bélyeg volt olvasható rajtuk. Frigeridus pedig tudvalévőén Flavius Va- lentiniánus római császárnak volt hadimérnöke, aki az időszámítás utáni háromszázhatvanas-háromszáznyolcvanas években működött. A RÓMAI KORI romok és maradványok titkához még annyit, hogy a falubeliek közlése szerint a németek 1944 őszén a Dunától mintegy másfél kilométerre, a Csalom- irtás nevű határrészen, a patak mellett tankcsapdákat ástak, s ekkor mintegy háromnégy méter mélyen egy nagy uszály-szerű alkotmány maradványaira bukkantak, amely azóta, sajnos, betemetődött. Quad, vagy római alkotmány volt-e, ki tudja, de érdemes volna kideríteni! S a szájhagyomány szerint párja is található ez érdekes titoknak! S ez a cölöpöktől számított negyven-ötven méternyire fekszik az öreg Duna medrében. De jó is lenne e titkokról a fátylat fellebbenteni! Mindezt nem tudta e sorok írója, s nem tudják minden bizonnyal azok a kirándulók, turisták és üdülők sem, akik ezideig megfordultak itt, vagy akik éppen azért nem jöttek erre a vidékre, mert még senki sem fedte fel előttük, hogy mennyi kincset és gazdagságot, évszázadokra visszanyúló történelmi múltat és csodálatosan szép természeti bájakat rejt ez a vidék. Érdemes felfedezni Nógrádverőcét! Aki egyszer megfordul itt, biztos, hogy visszatér máskor is. Annál is inkább, mert a hosszú ideig elhanyagolt kicsiny falu ma egyre szépül, változik. Vezetői szintén felfedezték a benne rejlő gazdag kincseket, s most szépítik, ] csinosítják, parkosítják, hadd \ teljen a faluban is öröme an-, nak, aki megfordul itt. SZINTE NAPRÓL NAPRA\ változik a kicsi falu képe, \ c&ak maga e varázsos táj ma- j rád vénségében is mindig fia-I tál. Az öreg Duna partján fü-\ zek, nádak hajladoznak, vi- \ dáman pipál a tégla- és a por- \ celángyár égbeszökö kéménye, \ Hajók suhannak halk toccsa-i nással a folyó sima tükrén, s j csak a fel-felcsapó vadkacsákl „forralják” olykor a vizet.\ Fiatal nyárfák ballagnak Váci felé, mozdony füttye riad va-\ lahol, a római Castrum rom- \ jai mellett pedig autók szá-i guldanak. S a vízparton ma is,| akár évszázadokkal ezelőtt,í dühösen rángatják alattomost vízalatti akadályokba bonyo-§ lódott hálóikat a váci hali- | szók. Prukner Pál = fiatal, még érdemekben naigyon szegény kartársát!? Az én karjaim tele vannak virágokkal, ő meg csupasz kezekkel áll előttem. Hát ennyi a katedráról lelépett pedagógus becsülete?! A másodpercig tartó gondolat-villám fényénél azonnal láttam, mi a teendő: kezébe nyomtam az egyik csokrot és így szóltam: — Engedje meg nekem, hogy mint érdemekben sokkal gazdagabb kartársnőmet szintén felkö- szöntsem a pedagógusnap alkalmával. Midőn szerénykedni kezdett, sőt tiltakozott, még egy érvet hoztam fel: — Bár nyugdíjas* de ön továbbra is kiváló pedagógiai munkát végez, mert olyan éiút nevelt és nevel, akt iskolánk legjobb magatartási! és előmenetelű, végig tiszta kitűnő tanulója. Mint jó nevelő szülő is megérdemli e szerény csokrot. Könnyezve vette át a virágot és meleg kézszorítással köszönte meg. A közelgő pedagógusnap alkalmából szeretném felhívni a figyelmet a nyugdíjas pedagógusokra. Minden testület hívja meg a nyugdíjba vonult pedagógusokat a pedagógusnapi ünnepélyre, ajándékozzák meg egy csokorral és szerezzenek nekik egy kedves, szívet melegítő emlékekkel teli boldog ünnepet; Árva György
