Pest Megyei Hirlap, 1958. április (2. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-12 / 86. szám
Miért nem szállítha tnék a gépállomások 25kilométeres körzeten kívül is? Kérdezi: Horinka János péteri tsz-elnök Válaszol: Sándor Ferenc, a megyei gépállomások igazgatója Horinka János péteri tsz- élnöktől kaptuk az alábbi levelet: „A gépállomások fennállásuk óta arra törekednek, hogy a termelőszövetkezetekben minél tökéletesebben, s időben végezzék el a gépi munkát. Ezzel hozzásegítenek bennünket a nagyobb terméseredmények eléréséhez. Segít ebben a kormányzat is, hiszen napról napra új, korszerű gépekkel látja el a gépállomásokat. A mi termelőszövetkezetünket azonban most mégis csalódás érte. Március 4-én a Mo- nori Gépállomással megbeszéltük, hogy egy dinnyés családot fog szállítani Csányról Péteri községünkbe. A gépállomás a szállítást készséggel megígérte, ám március 5-én a Teherfuvarozó Vállalat ezt a munkát a gépállomás számára nem engedélyezte. Arra hivatkozott, hogy a gépállomás a tsz részére sem szállíthat 25 kilométeres körzeten kívül. Ezek után a szállítást a 11. számú Autóközlekedési Vállalat 7 tonnás kocsija bonyolította le. Oda—vissza az utat Csány és Péteri között 14 és fél óra alatt tette meg, 927 forint fuvarköltség ellenében. Ezt a fuvart a Monori Gépállomás 10 óra alatt lebonyolította volna, körülbelül 300 forintért. Kérdezzük az illetékes szervektől, hogy ezekután minek a gépállomás és a tsz-ek között kötött szállítási szerződés, ha mégis a Teherfuvarozó Vállalattal kell szállíttatnunk háromszoros áron? Kérjük, az illetékes szervek hassanak oda, hogy a gépállomásnak a szerződés alapján joga legyen 25 kilométeres körzeten kívül is szállítania.” Sándor Ferenc elvtárs, a megyei gépállomások igazgatója az alábbiakban válaszol: „A termelőszövetkezetnek igaza van, mert az említett korlátozás nemcsak a szövetkezetiek számára káros, hanem a gépállomások számára is. Különösen a mostani időszakban, amikor a gépállomások szállító járművei a korlátozások miatt jórészt kihasználatlanul állnak. Kossá István elvtárs, közlekedés- és postaügyir miniszter nemrégiben elhangzott beszédében már szóvátette, hogy a körzethatárok a közeljövőben megszűnnek. Szükségesnek tartom még megjegyezni, hogy a megyei igazgatóság már korábban is felvetette a korlátozások hátrányát a felettes szervek felé. Ismétlem tehát, teljes mértékben egyetértünk a panaszos levéllel, s különös megelégedéssel fogadtuk Kossá elvtárs kijelentését, amelynek következtében várható, hogy gépállomásaink szállító járműveikkel hamarosan bármilyen távolságra vállalhatnak munkát.” A buzgó hoidutas A londoni Frank Barrow-t a bíróság tanúként megidézte egy közlekedési baleset tárgyalására. Erre bocsánatkérő levelet írt a bíróságnak, amelyben közölte, hogy legnagyobb sajnálatára nem jelenhet meg. A megokolás: „Rövid idővel ezelőtt önként jelentkeztem holdutasként és erkölcsi kötelességemnek érzem, hogy a lakásomban maradjak mindaddig, amíg a tudósok nem hívnak az induló holdrakétához.” (~f-Lhn, Színház- Erődal őfir ELŐZETES JELENTES Munkásoknak énekeltem.., Öt új repülőgépet kap a MALÉV Április 20-án és 27-én is lesz sétarepülés Budapest felett A Magyar Légiforgalmi Társaság, a MALÉV az elmúlt másfél esztendőben több új nemzetközi járatot létesített, s ma már 10 európai városba közlekednek menetrendszerben >a gépej. Természetesen az a. törekvése* hogy tovább s&'&asftee a légi 'Összeköttetést a baráti és a nyugati államokkal.’ ehhez azonban új gépekre van szüksége. A következő hetekben a MALÉV öt új repülőgépet kap a Német Demokratikus Köztársaságtól, IL 14-es gépeket, amelyekkel egyenként 26 személyt tudnak szálh'tani. Az új gépeket a nemzetközi forgalomban járatják. * Az elmúlt év nyarán igen nagy sikert ért el a MALÉV a Budapest feletti sétarepülésekkel, s az idén április 5-én és 6-án is szép számmal akadt jelentkező a körutazásra. Tokintettel arra, hogy a budapestiek szívesen ismerik mer fővárosunkat ..madártávlat, ból’*. a MALÉV fólytatóla- gosan megrendezi a sétarepüléseket. így április 20-án é* április 27-én is. A gépek dél • előtt és délután is felszállnak. • A Budapest—Varsó között közlekedő légijáraton az utazási díj eddig egyszeri utazásra 769 forint volt. oda- vissza pedig 1384 forint. A MALÉV most mérsékelte az árakat, egyszeri utazás díja 592 forint, oda-vissza pedig 1066 forintba kerül a repülőjegy. Az új díjszabás már életbe is lépett. Húsz esztendővel ezelőtt, 1938. április 12-én hunyta le örökre szemét Saljapin, min. den idők 1 egyik legnagyobb énekese. Emlékezésül önéletrajzából idézünk most eg.v részletet. 1904-ben történt. Amikor vendégszereplésre Harkovba é) keztem, felkeresett egy munkásküldöttség azzal a kétessel. hogy énekeljek a Munkások Házában, amelyet saját erejükből építettek fel. Azt feleltem nekik: szívesen, annál is inkább, mert már nagyon régen szerettem volna énelkelni az egyszerű embereknek, a népnek, amelyből származom. Este az Operában kellett fellépnem, másnap reggel pedig már indult a vonatom Kijevbe. Ügy határoztunk tehát, hogy — mert éppen ünnep volt — előbb a Munkások Házában tartom meg a hangversenyt. A hang- versenyterem -nem volt elég nagy és vágy tízezer érdeklődő jelentkezett. Túlnyomó többségük természetesen nem juthatott be a terembe. Erre az utcán rekedt munkások kiabálni Jiezdtek: — Ha mi sem, hát ti sem!... És a következő percben elvágták a villanyvezetéket. A teremben tartózkodó munkások azonban pillanatok alatt megoldották a nehéz helyzetet. Valahonnan gyertyákat kerítettek. Különös volt a kép. Mintha nem is hangverseny lett volna, hanem valamilyen istentisztelet egy sötét barlangban. Amikor kiléptem a színpadra, két oldalt ünnepélyes léptekkel egy-egy munkás haladt mellettem, égő gyertyákkal a kezében. Ök világítottak nékem, mások pedig zongorakísérömnek. A publikumot nem láttam. Előttem valósággal egyiptomi sötétség volt, amelyben — éreztem — hatalmas, rendkívül ahítatos tömeg ül. Mondha tóm, hogy eddig még soha sem találkoztam figyelmesebb közönséggel, mint ezek a munkások voltak. Kezdetben, a hangverseny előtt, -pokoli zaj töltötte meg a sötét termet. Nevetgélés, kiáltozás, az ember azt hitte volna, nincs erő, amely meg. fékezheti ezt a hangonként. De a munkásoknak megvan a maguk különleges fegyelme, amelyet megirigyelhet a hangver senyek rutinos közönsége. Nem kellett más, csak hogy az énekes megjelenjék a színpadon — a világító gyertyákat tartó kísérők között — és egy-úiét pillanat múlva az egész terem a szó szoros értelmében megnémult, mintha elszállt volna az emberekből az élet. Csodálatos volt. Ott álltam a fekete és néma sötétség előtt, és egyik románcot a másik után énekeltem. Beszéltem a zeneszerzőkről, megmagyaráztam, mit akart az egyik meg a másik kifejezni a muzsikával. És minden énekszámom után felzúgott u kiáltás: — Hogy volt! Még egyszet. Fjodor Ivanícs. o*» A börszínezés új módszere A svéd dr. Carlgosta Sjöst- rom professzor kilenc évi kutatás után olyan hormones preparátumot fedezett fel, amelynek segítségével az ember bőre átmenetileg bármilyen színre színezhető. Az eljárás rendkívül egyszerű és gyors: a preparátumot fúvókészülékkel a bőrre fecskendezik. s a pigmentálódás néhány perc múlva tetszés szerint megváltozik. A Pannónia filmstúdióban már folynak az Egy halálraítélt megszökött című francia film feliratozási munkálatai. Ez a film az 1957-es cannes-i filmfesztiválon a „legjobb rendezés” díját nyerte el. A feleség A kadnak még meglepetések. Az ember beül ä moziba és kiderül, hogy semmitmondó, szürke cím érdekes, művészi filmet rejt. Igaz, hogy erről a jellegtelenségről Jer- molinszkij, „A feleség” forgatókönyvírója mit sem tehet. Alkotását ugyanis nálunk keresztelték át megkapó tömörséggel egy névelővé meg egy főnévvé. Nyilván az eredetit, a „Soha vissza nem térő tavasz”- 1 túlságosan költőinek vagy, ami valószínűbb, kimondhatatlanul hosszúnak találták. Dehát ez, még, ha elöljáróban is esett róla szó, csak mellékes kérdés. A lényeg inkább az, hogy a szovjet filmművészet ezzel az alkotással is ismét az élre tört. A feleség amellett, hogy az első perctől fogva az utolsóig szórakoztató, ugyanakkor , tartalmas és értékes is. Közönségfilm, amely vonzó hőseivel, változatos cselekményével, pergő fordulataival, érzelemre és értelemre egyaránt hat. Problémaköre: a házasság, a családi élet, az emberi együttélés örök kérdései. A napjainkban játszódó forgatókönyv ezt két pólusról világítja meg — mintegy ellenpontozva. A szülők: — Anja apja meg anyja — nem tudtak egymás mellett megmaradni. A férfi annak idején fellobbanó érzéseire hallgatva, egy könnyű kis kaland hálójába került. Olyan asszonyt választott magának új élettársul, aki nem méltó hozzá. A fiatalok ellenben inkább egymásra találtak. A kissé szele- burdi, csupaszív Anja szerény, csendes férfit választott magának: Zsenját, a tehetséges geológust. Az ő viszontagságos, de minden - megpróbáltatást kiálló tiszta szerelmük fonja át a két szálon bonyolódó. hol a szülök, hol a gyermekek sorgát bemutató cselekményt. H a mélyebb elemzésbe bocsátkozunk, rájövünk arra, hogy a szülők lassú, ismételt egymáshoz közeledése után következik a kétségekkel teli fordulópont: vajon visszaállftható-e egy tizenhat éve -feldúlt házasság? S ez a probléma k ilün dráma. Hogy mégis ide.'tartozhat, az. csupán az élőbb említett ellenpontozással indokolható.' Ennek következtében némi-' leg zsúfolttá válik a cselekmény, s nem marad hely egykét lényeges körülmény tisztázására. Nem sejtjük, mivel foglalkozik Jelena Andrejev- na, az édesanya, és amit Zsen- járól tudunk, azt is inkább elbeszélés alapján ismertük meg. Bár találó, de vázlatos a második feleség — a könnyed nőcske: Kláva portréja. IAlekszandr Sztolper, az i,Egy igaz ember” és sok más j emlékezetes film alkotója, ez- ! úttal is biztoskezű rendezőnek | bizonyult. Tempóérzéke átse- 1 gítette a kettős vonalvezetés 1 buktatóin, s a szíve pépig se- | gítségére volt abban, hogy 1 megalkossa a nemes pátosz- ! nak, meg az emberi egyszerű- ! ségnek varázsos stílusát. Van- ! nak emlékezetes finom megol- ! dásai, például a papírcsónak | szimbólum, vagy a határőr- ! tiszt kézcsókja. | A színészek közül a „Negy- I venegyedik”-ben megismert | Izolda Izvickaja (Anja) ismét 1 rendkívül bájos jelenség. Ala- ! kítása meggyőző, átélt. Hason- ! lóképpen szimpatikus Mihaj- ! lov fiatal geológusa. Sokol- ! dalú képességeiről tesz tanú- 1 ságot Irina Szkobceva, a | könnyűvérű második feleség 1 szerepében. Sikerült figura a | két bárónő, a komoly Masa | (Haritonova) és az örökké fe- I csegő Nina (Dorosina). Fér- I fias, markáns portrét rajzol | Versinyin altábornagyról | Dmitrijev. | A szinkron jó, különösen | Kállai Ilona. (Kláva) és Gyúr- | kovits Zsuzsa (Nina) hangja | rendkívül élethű. Abel Péter M INDEN ELVESZETT, min. den hiábavaló — gondolja, de azért megpróbálta újból és újból. Kényelmetlenül, feszengve ül a széken, valami támaszt keres maga mellett és beszél. Néha lázas sietséggel félszavaikat halmoz, hirtelen elcsuklik a hangja és valami hisztérikus sikoltással folytatja, máskor akadozva vet ki egy-egy szót bizonytalanul, tétovázva. Méltányosságról, intrikáról, emberiességről, szere- tetről, megértésről, jogos kérésről, kitolásról beszél. Helyenként elvéti a jelzőket, ilyenkor hosszú szünetet tart, percekre visszakutat az emlékezetében, hol mondott valamit, amiből „baja lehet“, aztán sűrű bocsánatkérések között folytatja. Az öregasszony, aki névleg főszereplője lenne a történetnek, szóhoz sem jut. — En vagyok a fia, nekem kötelességem, hogy elmondjam, az anyám nem is lenne képes rá — és ránéz az öreg-, asszonyra, szinte belekényszeríti a helyeslést. Csak néha egy-egy mondat erejéig meri támogatni a fiát. — ... lehetetlenné tették az életemet... nem adták meg a lehetőséget, hogy gazdálkodjak .. i de az adót. azt fizettették. ...a beadást mindig teljesítettem ... híve voltam a népi demokráciának ... igyekeztem megérteni... nem tettem semmit ellene. Ránéz a fiára, annak mélyre húzott szemöldöke alól rosszallást vél látni, ijedten elhallgat. A fiú valóban rosszallóan néz az öregre. Buta vén- asszony, még elrontja a dolgot, pedig nem babra megy a játék. A KEZEK NEM HAZUDNAK Most dől el, kié lesz a nagy, büszke ház itt a főúton. — Nincs ezeknek szívük. Nem néznek se istent, se embert, csak a maguk igazát fújják — és az öregasszony fejkendője előrecsúszik a fején, ahogy a haragsugallta nagy lendülettel bök a tanácsház felé. — Ki akarnak dobni. Azzal vádolnak, hogy mi erőszakkal költöztettük ki a terményforgalmit — így a fiú. — Hogy én kidobtam őket, pedig nem igaz, persze nem tudom, mi volt abban a papírban, amit a Zsiga bácsi adott, amit, a „Nemzeti Bizottság“-tói hoztam. En kérem, nem tehetek semmiről, én nem akartam, hogy károsodjanak, csak azt mondom, hogy az anyámnak is jár egy lakás, nem alhat az ég alatt. Járnék utána, hiszen jogos a kérésünk, de nincs időm. Gazdálkodó ember vagyok, a munka után hell néznem, még most sincs munkásom — és a nagyobb bizonyosság kedvéért tanácstalanul széjjeltárta a karját. Hirtelen ijedten engedi le. szinte kisiskolás rémülettel dugja a háta mögé. Finom, párnás, lágy, ápolt kéz, nem parasztember keze. Otthonosabban mozoghat benne a toll, mint a kapanyél. nUCSUZUNK. Az ember -ö szemében nagy bocsánatkérés, és egy egészen picike megvetés önmaga iránt, mert ő tudja, hogy most kezet kellene adni, de 5 erre nem méltó, vagy inkább hadd maradjon a nadrágzsebben az áruló A tanács irányába is csak a fejével int. Végül is az öregasszonyé az utolsó szó. — Védje meg a mi ügyünket azoknál az istenteleneknél! — ökölbe szorul a keze. körülnéz óvatosan és elsomfordál a tanácsháza környékéről. Varga Pál tanácselnök idegesen rántja félre a fejét Se- regélyné neve hallatára. — Már megint az az asszony. Már megint kifundálta, csakhogy időt nyerjen. Fél éve csak az ö ügyével foglalkozok. Kicsoda ő, hogy így körülötte forog a világ? Régen.,. Régen kegyes fejbólintással fogadta az alázatos köszönéseket az úton, ahol most félrehúzódva siet a házak tövében. Az övé volt az a pompás nagy ház a főúton, meg nyolcvan hold föld a kiskunlacházi határban. A nagy házba csak télen költöztek be. akkor is inkább parádézni. A tanyán laktak leginkább, ügyelni kellett a földre és az emberekre. 1945-ben felére apadt a Seregély-föld, — Sebaj, jut is, marad is — gondolta az asszony — úgy is nehéz munkásokat kapni. És amikor még nagyobb szeme lett a munkáskéznek, még önként is leadott egy naay darab földet. Ez a szükséges rossz aztán az évek múlásával hőstetté magasztosult, és a két ember úgy emlegette, hogy „no lám, megértettük az idők szavát“. Később államosították a házat és az asszonynak költöznie kellett. Mehetett volna ugyan a fiához a tanyára, az agglegény, nem lett volna asszonyper a dologból, de nem ment. Ott maradt dz udvarban, az egyik melléképületben húzódott meg és várt, elébb türelmesen, majd átkozódva öt éven át. Nézte a Terményforgalmi Vállalat munkáját hajdani házában. Az ellenforradalom alatt úgy látták, hogy most kell orvosol- tatni a régi sérelmet. Sikerült. A „Nemzeti Bizottság” az öregasszonynak adta a lakást. Mikor nagyjából rendeződtek a dolgok a tanácson, Sere- gélyné megkapta az első felszólítást, hogy költözzön ki, mert önkényes lakásfoglaló. Az első felszólítást követte még jó néhány, és mindnek az lett a vége, hogy Seregélyné a fiával megjárta a községi, járási és megyei tanácsot, pártfogókat keresett. Ha egy helyen nem sikerült, ment tovább. a TANÁCSELNÖK, akinek Ás torkát már az első szavaknál összeszorította a düh, most kitör: — Értse meg, nem jár az asszonynak semmi. A ház a terményforgalmi nevén van. Persze, hogy államosítottuk, négy szoba egy embernek nem jár. Kitesszük. Mindennap várom a kilakoltatási parancsot. Sírnak, ez természetes. Pedig a kutya se bántotta őket. Velük nem történt semmi igazságtalanság, őket nem kell rehabilitálni ... Akartunk adni más laltást, de ő nem fogadta el. Neki nem kell. Azt mondja, hogy nem költözik akármilyen viskóba. Hát akkor menjen ki a fiához a tanyára. Elfordul, a postát rendezi. Aztán mégis visszanéz valami magyarázattal. — Ezek csak tények. Lehet, hogy nem olyan szívhez szóló dolgok, mint amit ók elmondtak. De igazak. És mért kell mindig ezzel tölteni az időt? Tartogatom neki a lakást, pedig hány sokgyerekes családnak semmilyent se tudok adni. Es azok jobban megérdemelnék. Most mindketten elmondtuk a történetet, döntse el, hogy kinek van igaza. — Kész a posta, vihetik! Kissé rideg, darabos ember. Újra elmerül munkájában. Nem is túlságosan udvarias. Levelet bontogat. A csendet a papír zizegése zavarja meg, utána halk sóhaj. A tanácselnök levelet tart a keze között. Mint súlyos szerszámot, markolja a papírvágókést. A vékony papírlap valósággal eltűnik ujjai között, markolja, de nem érzi. kicsúszik a kezéből. Ahogy utána kap meggyűrődik, szánalmasan összezsugorodik hatalmas markában a papír. Acélkapocsként tartja a köszöntésre nyújtott kezet, ujjairól még nem koptak le a nehéz munkában meg- kérgesedett bőr vaspárnái, mert a kezek nehezen felejtenek. A kezek nehezen felejtenek... ez, a munkáskéz. És a másik is, amelyik olyan finom vonalban. játékos könnyedén úszott a levegőben, mint egykor kinn a földön a cselédek orra előtt. BÓTA VILMA IA világ legöregebb fája Az Egye Alt Államok nem,- \ zeti földrajzi szövetségének ; közlése szerint a világ legöre- \ gebb fája (legalábbis a mi ; bolygónkon) egy óriási fenyő, \amely egyébként szánalmasan ! leromlott állapotban Kalifor- \ niában, az inyoi nemzeti er- j döben található. Ez a fa je- j lenleg 4600 éves, ami annyit \ jelent, hogy akkor volt viráa- \ jában, amikor Izraelben bölcs i Salamon uralkodott, í_ “‘hírlap 1958. Április 12. szombat
