Pest Megyei Hirlap, 1958. április (2. évfolyam, 77-101. szám)

1958-04-27 / 99. szám

1958. Április 27. vasárnap

#*£5?

MEGYE t

k/Cfrlan

Sem nem mai, sem nem kacagtató

Gondolatok a Petőfi Színpad új műsoráról

Alig egy hét telt el az.

óta, hogy felhívtuk a Pest megyei Petőfi Színpad vezetőinek figyelmét arra: gondosabban ügyeljenek a helyes műsorpolitika kialakítására és ne tévessze meg őket az egyes színdarabokra a szerzők által feltűnő helyen ráaggatott jelző: mai témájú mű. Akkor a Feleség kis hibával című vígjáték bemutatásának ürügyén erről már részletesen szóltunk. Sajnos, mind ez ideig hatástalanul, mert a most bemutatott Férjek papucsban című bohózat szinrehozatalával kapcsolatban sem mondhatjuk még el, hogy rátaláltak a helyes útra. Sőt, még inkább utat tévesztettek. (Mentségükre szolgáljon, hogy próbáit együtt kezdték a Feleség kis hibával próbáival.)

Vereczkey Zoltán Férjek papucsban című bohózata látszólag szintén mai életünk egyik konfliktusára keresi a feleletet, s az első felvonás elején még hihetjük is: sikerül megtalálnia. Kedves jelenettel kezdődik a bohózat. A férj hazaérkezik a munkából, ám felesége helyett csak egy üzenetet talál: értekezleten vagyok — írja az asszony — légy szíves, tedd rendbe a lakást, főzd meg a vacsorát. Mai életünk konfliktusa ez? Igen, találkoztunk már vele nem egyszer a magunk életében. Jó bohózati bonyodalmakra adhat lehetőséget? Erre is csak igennel válaszolhatunk. Az író tehát szerencsés kézzel, s nyomban hozzátehetjük azt Is, hogy jól indítja a darabot. Az ifjú férj, akár a morcos medve, dörmögve veszi tudomásul a számára kirótt feladatokat. Gyúródeszkát tesz az asztalra, majd a szakácskönyvből próbálja megfejteni a jó tűróscsusza titkát. A közönség szívből derül ügyetlenségén, szögletes mozdulatain, s őszinte érdeklődéssel várja, milyen kacagtató bonyodalmak bontakoznak ki majd ez érdekes indításból. Még azon sem ütközik meg senki, hogy a férj a számára szokatlan munka közben olykor-olykor a rumosüvegből kortyolgat erőt és önbizalmat.

Az első meglepetés akkor éri a nézőt, amikor váratlanul betoppan a színre egy, a férj számára eddig teljesen ismeretlen férfi, Duna Lajos. A férjet — már rózsás hangulatban — nem érdekli, ki ez a Duna Lajos, miért jött, mit akar, csak kínálja rummal, s nyomban letegezi. Csak később derül ki, hogy Duna újságelőfizetéseket gyűjt, s ilyen céllal érkezett. De mire ezt

megtudja a néző, a két újsütetű cimbora már részegen dülöngél a konyhában és lázadást terveznek asszonyaik ellen. Itt vétette el az író először a lépést. Az újságügynök szerepeltetésével. Ha helyette — mondjuk — a férj egy, hasonló problémával küszködő barátját lépteti színpadra, s a két régi cimbora agyában születik meg a férjlázadás terve, a darab mondanivalója továbbra is igaz és hihető maradna. így azonban az egyszerű paraszti közönség — a legnagyobb részt előttük játszik a Petőfi Színpad társulata — már ekkor idegenkedve fogadja a darabot, amit még csak tetéz az a tény, hogy rövid időn belül majd másfél liter rum tűnik el a két szövetséges torkán. Ez enyhén szólva túlzás, mert nem a pajzán jókedv megteremtését — amely a bohózat egyik fontos alapeleme —, hanem visszataszító, részeges dülöngélést idéz elő. S mintha az író is az üveg mellett folytatta volna tovább bohózatának megkom- ponálását, mert egyszerre félredobta az elindított helyes alapkonfliktust, s két marokkal nyúlt vissza a régi, ezerszer elcsépelt szabvány bohózatelemekhez, s nekiszilajod- va szórta a színpadra a porlepte, elavult bohózatfigurákat. A játék további részében ugyanis a következő szereplők kapnak helyet: az in flagran- tit vadászó féltékeny férj, aki mellesleg egy régi, levitézlett tőkés, ma segédmunkás, a szemüveges, ügyefogyott mes- terdetektív, a pizsamába* öltözött, csákóval, karddal felfegyverzett huszárezredes, a sodrófával hadakozó házisárkány és a szép, de kikapós feleség.

Az egész második felvonás lényegében nem más, mint egy őrült kergetőzés. Nyolc ember ordít, sodrófa vív harcot a csillogó huszárkarddal, s az ablakon ki, a konyhaajtón be, rohan, üldözi egymást az egész kompánia. Egy teljes felvonáson keresztül! Az embernek a feje is beleszédül, s a nézők ajkán már nem csendül fel az egészséges vidámságot hirdető kacagás. Az elsötétült nézőtér hallgat és dermedten figyeli mindazt, ami a színpadon lezajlik.

Mesterkélt, mondvacsinált már az egész játék, ami ott folyik a színpadon. Sem nem mai, sem nem kacagtató. Inkább hasonlít valami korcs torzszülöttre, mint egy kellemes, könnyed szórakozást jelentő bohózatra. így érthető aztán, ha a harmadik felvonás sem tud már hitelesen visszakanyarodni a helyes indítás mondanivalójához, s az elhangzó szavak üres szólamokká válnak csupán. A bohózat célját tévesztette, méltatlanná vált arra, hogy ilyen formában színpadot kapjon. Nem szórakoztat és nem tanít, legfeljebb kényszeredett nevetést vált ki az emberekből. Elsősorban a második felvonás sürgős átdolgozására, javítására van szükség ahhoz, hogy továbbra is műsorán tartsa a Petőfi Színpad.

A Férjek papucsban című bohózat jelenlegi formájában holt játék csupán, így a szereplők sem tudnak életet lehelni belé. Játékuk nem lép túl a bohózatok szabványalakításán. Egyikük sem nyújt kiemelkedő teljesítményt. Más szerepkör lenne szükséges ahhoz, hogy tudásukat lemérjük, s véleményt alkothassunk róla. Reméljük, hogy a Petőfi Színpad vezetősége hamarosan komoly lehetőséget biztosít számukra ennek bizonyítására.

Prukner Pál

CHRISTINE

CARER

Öreg Ferenci

KULTURÁLIS HÍREK

DOSZTOJEVSZKIJ „Kényes ügy” című vidám írását Georges Artnenkoff dramati- zálásában bemutatta a párizsi Vieux Colombier Színház. Az előadásnak nagy sikere volt.

ERICH KÄSTNER, a Münchenben élő népszerű író önéletrajzán dolgozik. A gyermekkorát idéző első kötet címe: „Amikor még rövid nadrágban jártam”.

ETHEL LILIAN VOYNICH angol írónő „Bögöly” című regénye nagy sikert aratott a Szovjetunióban és a népi demokráciákban, ahol több kiadást ért. Az Amerikában élő 90 éves írónő 1897-ben megjelent regényét, amelyet nyugaton már teljesen elfelejtettek, most New Yorkban is újból kiadták. Az amerikai kritikusok elragadtatott hangon írnak a könyvről és „felfedezéséért,, megdicsérik a kiadót.

A DÉL-AFRIKAI Pinetown egyik régiségboltjában egy vevő néhány shillingért vásárolt egy rajzot. A szakértők később megállapították, hogy a rajz Rembrandt sajátkezű önarcképe.

ZDENEK VANCURA csehszlovák akadémikus könyvet írt „Bemard Shaw művészete” címmel. Művében a nagy író világnézete alapján elemzi drámaírói munkásságát.

KÖLNBEN egy kiállításon szovjet, csehszlovák, lengyel és jugoszláv filmplakátokat mutattak be.

a készülő új Sagan-film női főszereplője

Mint aki mögött hosszú-hosszú út van, és léiig elkopott ebben az útban,

s mint, aki már az éveket se jegyzi, úgy ül a pitvarban öreg Ferenci.

Egész nap itt ül, ócska szalmaszéken, egy kampós végű. vén bottal kezében,

tavasszal, ősszel, s akkor is, ha nyár van, bokáig érő, hófehér gatyában.

Járókelők az utcán, hogyha jönnek, s az ismerősök, hogyha ráköszönnek,

ő nem is nagyon nézi, hogy ki ment el, csak rábólint bozontos szittya-fejjel. Valamikor, megmondja akárki, de más is volt Ferenci Pista bácsi,

mikor még büszke mellel, ifjú daccal versenyre kelt sok siheder-kamasszal, csillant a villa, szállt a búzakéve, de hej, ennek már negyven, öfven éve.

A sok-sok év után ma sánta, béna, a réginek csak roncsa, omladéka, egyedül él, de nincs is kedve élni, mióta meghalt szegény örzse néni.

Azóta itt ül mindig, minden este a nap utolsó lobbanását lesve, mert tudja, hogy az ő kis mécsvilága, az is ellobban egyszer... nemsokára ...

Bokros János

ABONYI LAJOS

halálának hatvanadik évfordulója alkalmából

Abonyi Lajos az alföldi tájak szerelmese. Kisbirtokos, magyar nemes, aki a szabadságharc utáni írók haladó csoportjához tartozott. A szabadságiharc alatt mozgó nemzetőr s amikor leteszi a kardot, egy másik nem kevésbé éles szerszám, a toll után nyúl. S neve egybeforr Petőfi korának ro- manticizmusba hajló realisztikus irodalmával. A polgári életben közigazgatási pályán kell menetelnie, osztálya tradíciójaként, de életét és eszmevilágát hamarosan az alföldi nép életének az ábrázolása köti le s meseszövését nem a fantázia színes játékainak hullámzása vezeti, hanem megfigyelései, tapasztalatai, emberi élményei, mert csak azt írja meg, amit lát és tud.

Abonyi Lajos, családi nevén Márton Ferenc, 1833. január 9- én született, a Nógrád megyei Kisterenyén. Iskoláit Nagykőrösön, Kecskeméten végezte, Budapesten jogot hallgatott. Legkedvesebb ifjúkori élménye Kecskeméthez fűzi, mert ott ismerkedett meg Jókaival és Petőfivel. 1861-ben Pest vármegye aljegyzőjévé választja.

Abonyi Lajos irodalmi munkásságát külföldi tárgyú írásokkal kezdte s az irodalmi életbe Nagy Ignác vezette be. Első alkotása a Nílus forrásai című fordítása 1850-ben jelent meg a Hölgyfutárban. Ám csakhamar rátér nagy tematikájára, az Alföld népe életének bellesztrikus ábrázolására. Különösen a tájak szépsége s népének mozgalmas élete ragadja meg. A vidéki társadalmi élet is foglalkoztatja. Már nem keresi az idegen témákat. Az élet reális meglátása hívja életre alakjait, de amelyet mégis romantikus ködbe von az író idealizálása s ebben az attitűdjében Gárdonyira emlékeztet.

Abonyi ismerte és szerette a népet. Köztük töltötte egész életét, Nagy-Abonyban gazdálkodott. Egész sora van azoknak a történeteknek, amelyeket az egykori magyar néphit és legenda formál róla. S ha a legendákat le is fejtjük emberi és írói alakjáról, még mindig egy népét szerető író és egy tiszta egyéniségű ember alakja bontakozik ki előttünk. Kortársai feljegyezték róla, naphosszat együtt volt embereivel a gazdasági munkáknál, de nem a munka menete volt a fontos számára, hanem a sok szép dal, történet, amit tőlük hallott. Iigy szerezhette ihle- tettségét A mi nótáink, A fonó krónikája című munkáihoz. A dal volt Abonyi legkedvesebb időtöltése és 1933-ban — százéves születési centenáriuma alkalmával az egykorú magyar sajtó így ír erről: „... Emberei jól ismerték a tekintetes úrnak ezt a gyöngéjét és nem egyszer a munka rovására is igyekeztek kedvét tölteni, ö meg gyönyörűséggel hallgatta a nótaszót, majd halkan utánuk fütyörészte a dallamot. Ha jó nótások akadtak közöttük, magához hívta őket vacsorára s daloltatott velük a konyhában. Felesége a szomszédos szobában hamar

eltanulta a szövegeket és dallamokat, gondosan leírták, amit eltanultak, s aratásukból sok szép dal gazdagítja a Kisfaludy Társaság népköltési gyűjteményét is.“

Nem volt hiú ember és nem volt hiú író. Erre a tulajdonságára világít Kiss József lapja A Hét 1898-ban, Abonyi halálakor: „... Még a saját felesége is — írja az egykori krónikás — sokáig nem tudta, hogy Ferenc úrnak kívüle egy másik szerelme is van, a Múzsa, akinek magányos téli estéken, mikor a szél végigsöpör a széles rónaságokon, szorgalmatosán udvarolgatott a tekintetes úr. Nem, pedig hányszor olvasott tőrőlmetszett, népies novellákat a gombai ősi kúria tornácán Szűcs Klára, a Cserhát százszorszép Klárikája“.

Abonyi Lajos első regénye az Éjszak csillaga, amelyet számos további regény és elbeszélés kötete követ. Talán legismertebbek mégis: Magduska öröksége, Az egyetem pallósa, Regék a pásztortűz mellett, A mi nótáink, Kenyér és becsület, Az utolsó kurucvilág, Itt a szép Alföldön stb. Irt egy tudományos igényű munkát is: Abony monográfiáját. Néhány ifjúsági művet is, de sokfelé ágazó írói tevékenysége között, mégis színműírói munkássága tette a legismertebbé nevét. A betyár kendője című színművét a Nemzeti Színház mutatta be 1873, szeptember

22-én. Az egykorú sajtó megjegyzi, hogy ez volt az első népszínmű a Nemzeti Színház műsorán, amelyet a dekoratív kiállításban is igyekeztek a § valóságnak megfelelően meg- § közelíteni. A betyár kendője 1 állandó darabja volt a Nemzeti | Színház műsorának, később a 1 Népszínház is bemutatta és | sokáig a vidéki színpadokon 1 és műkedvelői előadásokon | játszották. Még tcbb színmű- ! vet is írt Abonyi Lajos s eze- I két váltakozva a Nemzeti Szir- 1 ház és a Népszínház mutatta | be. (Anna asszony leánya,

| Ambrus bácsi, Magduska I öröksége, Leányasszony. Utolsó í színre kerülő színpadi műve,

I amellyel a legnagyobb sikerét I aratta: Férfi sorsa az asszony.)

[ Áttekintve Abonyi Lajos l munkásságát, legértékesebb [ művének Az özvegy tehénkéje j című kisregényét kell tarta- I nunk, ebben a drámai pergésű lés mégis finom miniatűr mun- j kájában Abonyi legfőbb írói ; kvalitásait kitűnő szerkezettel | benne találjuk. Abonyi tagja j volt kora irodalmi köreinek, a : Petőfi és Kisfaludy Társaság- ; nak s műveit húsz kötetben i Endrődi Sándor rendezte sajtó * \ alá. (1905—1907)

Abony hálája 1905 április i 30-án szobrot emelt emlékeze- i tének. mint 5 egykor hajlékot I a magyar színművészetnek.

Abonyi Lajos ez az ember- \ ségesen érző. népét szerető író megérdemelné, hogy mélyebben merüljünk el munkáinak elemzésében, egész életművének mai meglátású kiértékelésében.

Vásárhelyi Júlia

heik! A következő vonaton majd azt mondják: elszálltak a legyek. Vagy: kiugráltok a bolhák a párnát kocsiból. Emiatt tartsam vissza a vonatot? Ne nevettesse ki magát.

És az állomásfőnök újra jelt adott a mozdonyvezetőnek.

A vonat megindult.

Panfilics. fehéren, mint a vászon, ott állt a: teherkocsiján. Széttárta karjait. Körülnézett és remegett hosszússágában.

A vonat pedig továbbrobogott.

Néhány méhecskének sikerült menet közben felugrania a vonatra, de a többség ott. maradt a réten és a kis erdőben.

A vonat eltűnt a szem elől.

A főnök visszatért az állomásra. Hozzálátott munkájához.

Valamit írt a kimutatásba. És citromos teát ivott.

Egyszer csak hallja, hogy az állomáson valami zaj van. Kinyitja az ablakokat, hogy megnézze, mi történt. És látja, hogy a várakozó utasak között zavar, látás-futás, sürgés-forgás támad.

A főnök megkérdi:

— Mi történt?

Felelik neki:

— A méhek összecsíptek három utast. És most a többiékre rontanák. Annyi van belőlük, hogy elsötétült az ég.

S a főnök látja, hogy egész méhfelho gomolyog az állomás körül.

Természetes, hogy a méhek keresik a teherkocsijukat. Hanem az elment. És most rárontanak az emberekre, meg mindenre, ami csak útjukba kerül.

A főnök éppen el akar lépni az ablaktól, hogy kimenjen az állomásra, amikor berepül az ablakon egy sereg feldühödött méh. Felkapta hát a törülközőjét és csapkodni kezd vele, hogy kikergesse a méheket a szobából.

De ő is pórul járt.

Két méh megcsípte a nyakát, a harmadik a fülét, s a negyedik homlokon döfte.

A főnök magára csavarja a törülközőt, lefekszik a díványra és keservesen nyög.

Csakhamar beszalad a főnök helyettese és azt mondja:

— Az ügyeletes távirászt is megcsípték a méhek. Arcába szúrtak és most a távirász megtagadja a munkát.

—r Jaj, mit csináljunk?

Berohan még egy tisztviselő és így szól az állomásfőnőkhöz:

— Feleségét, Klavdia Iva- novnát, a jegypénztárosnőt ebben a pillanatban szúrták orron. Egészen tönkrement a külseje.

Az állomásfőnök még nagyobbat nyög és így rendelkezik:

— Azonnal vissza kell hozatni a teherkocsit azzal az őrült méhésszel!

Felugrik a díványról és elkezd telefonálni. A következő állomásról válaszolnak.

— Rendben van. A kocsit rögtön lecsatoljuk. De nincs mozdonyunk, amely elvontathatná magkuhoz.

Az állomásfőnök ordít:

— Küldünk mozdonyt. Sürgősen kapcsolja le a teherkocsit. Már a feleségemet is összemarták a méhek. Állomásom, Polja, kiürült. Az utasak mind elbújtak a szertárba. Csak a méhek röpködnek a levegőben. Én sem lépek ki semmi szín alatt á szobából, még ha katasztrófa történik is.

Csakhamar megérkezett a

teherkocsi.

Mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor meglátták a kocsit, s rajta Panfili- cset.

Panfilics megparancsolta, hogy tolassák a kocsit ugyanarra helyre, ahol állt. És mihelyt a méhek észrevették, abban a pillanatban berepültek a kasba.

Olyan sok volt a méh és oly sürgősen el akarták foglalni helyüket, hogy tolongás támadt köztük. Akkora zaj és olyan zümmögés hallatszott, hogy a kutya vonítani kezdett s a galambok az ég felé röppentek.

Panfilics, a kocsin állva, így szónokolt a méheknek:

— Nyugodtan, gyerekek, ne siessetek! Van idő. Mindenki foglalja el a jegye szerint megillető helyét!

Tíz perc múlva minden elcsendesedett.

Panfilics, miután meggyőződött róla, hogy minden rendben van. leszállt a kocsijáról.

Az állomáson tartózkodó emberek megtapsolták. Panfilics mint valami művész hajlongott és közben így beszélt:

— Tűrjétek le kabátotok gallérját! Tegyétek szabaddá arcotokat! Ne remegjetek többé sorsotok miatt — több csípés nem lesz.

Miután Panfilics mindezt elmondta, bement az állomás- főnökhöz.

Az, fejét a törülközőbe csavarva. továbbra is a díványon feküdt. Nyögött és sóhajtozott. De még nagyobbat sóhajtott, amikor Panfilics belépett a szobába.

Panfilics igy szólt:

— Nagyon sajnálom, tisztelt barátom, hogy a méheim ösz- szecsípték. De ebben egyedül ön a hibás. Nem szabad anynyira közömbösnek lennie, akár kis dolgokról van szó, akár nagyokról. A méhek ezt nem tűrik. Se szó, se beszéd, megcsípik ezért az embert.

A főnök még nagyobbat nyögött és Panfilics folytatta:

— A méhek abszolúte nem tűrik el a bürokratizmust és a közömbösséget sorsukkal szemben. Maga úgy bánt velük, ahogy valószínűleg az emberekkel is bánik és íme, megfizettek érte.

Panfilics kinézett az ablakon i és hozzátette:

— A nap leáldozott. Utitár- \ saim elfoglalták helyüket. \ Alászolgája! Utazunk.

Az állomásfőnöik elgyengül- \ ten biccentett fejével és azt \ mondta, utazzanak csak miha- j maróbb. Halkan suttogta: l

— Vajon minden méh össze- \ gyűlt-e? Nézze meg, nehogy \ egy is itt maradjon.

Panfilics így felelt:

— Ha két-három méh itt \ marad, az csak a maga ja- \ vára szolgál. Zümmögésük l emlékeztetni fogja a legutób- [ bi eseményre.

S e szavakkal távozott a he- \ lyiségből.

Másnap este a mi derék \ Panfilicsünk eleven portéka- \ jával megérkezett a kolhozba. \

A kolhoztagok muzsikával l fogadták.

Gyöngyi László fordítása jj