Pest Megyei Hirlap, 1958. április (2. évfolyam, 77-101. szám)

1958-04-22 / 94. szám

r*«t ilf Bf­kICirliW 1958. ÁPRILIS 22. KEDD Brentano: Tárgyalni akarunk Mikojannal Mint a DPA jelenti, Bren­tano nyugatnémet külügymi­niszter Londonból Nyugat- Németországba visszatérve a repülőgépen interjút adott a DPA hírügynökség tudósítójá­nak. A külügyminiszter han­goztatta, hogy a nyugatnémet kancellárral együtt politikai kérdésekről is tárgyalni akar Milkojan szovjet miniszterel- nökhelyettessel. Abból a tény­ből, hogy a szovjet kormány », második emberét“ küldi Bonnba a német—szovjet egyezmény aláírására, felis­merhető, hogy a Szovjetunió milyen nagy jelentőséget tulaj­donít a nyugatnémet—szovjet kapcsolatoknak. Tekintve, hogy a magasrangú szovjet vendég két napot időzik Bonn­ban, bőven lesz idő átfogó esz­mecserére. Bidault az első miniszter elnök jelölt Amint előre várható volt, René Coty elnök vasárnap este Georges Bidault-nak, az MRP jobbszárnya vezérének adott megbízást kormányala­kításra. A köztársaság elnöke ezzel a parlamenti szokások­nak akart eleget tenni, alkal­mat adva a kormányt meg­buktató ellenzék egyik vezető­jének, hogy maga próbálkoz­zék. Mert ha a Gaillard-kor- mány bukását előidéző szava­zásban a baloldali-kommu­nista, haladó, radikális és UDSR-képviselők voltak is többségben, a mérleget a jobb­oldal szavazatai billentették a kormány ellen. A Soustelle— Móricé—Duchet—Bidault né­gyesfogat állásfoglalása adta meg a kegyelemdöfést Gail­lard kormányának. Az első hírek szerint Bidault gyorsan összeállítja kormány­listáját és sietve a nemzet­gyűlés elé akar állni. A Pári­sién Libére szerint a Bidault- kormány már szerdán vagy csütörtökön kérni fogja be­iktatását a nemzetgyűléstől. Párizsban a belpolitikai megfigyelők és a sajtó túlnyo­mó része kevés reményt jósol Bidault-nak. Ellene szól ugyanis, hogy a szocialisták általában ellenségesek egy MRP-politlkus által vezetett kormány gondolatával szem­ben, és magatartásuk csak még ellenségesebb lehet, ami­kor a kereszténydemokraták jobbszárnyának emberét lát­nák a bemutatkozó kormány élén. Bidault-nak még saját pártját is meg kell győznie, hogy elnyerje annak teljes támogatását. A radikálisok egy része Bidault harcos kato­likus volta miatt nem rokon­szenvez a miniszterelnökje­lölttel. Nehéz lenne Bidault­nak összeegyeztetnie a szélső- jobboldal és a gyarmatosító körök egészen Tunisz részleges visszahódításáig menő elgon­dolásait a szocialistáknak min­den új háborús kalandot el­lenző magatartásával is. Az Humanité is aláhúzza, hogy nevét nem lehet elvá­lasztani Dien-Bien-Phu nevé­től. Az indokínai háború ki terjesztésének embere volt. A Francia Kommunista Párt lapja hangsúlyozza, hogy Bidault indította el "Francia- országban az atlanti politikát, az amerikai imperialistáknak való alávetettség politikáját. Ez a politika vezetett a revans- vágyó Németország újrafel- fegyverzéséhez. Ha ma a hit­lerista Speidel tábornok a francia hadsereg egy részének élén áll, az nem véletlen, ab­ban Bidault-nak is része van. Emlékünnepség Lenin születésének évfordulója alkalmából (Folytatás az első oldalról) nelmi próbát, a fasizmus felett aratott győzelmé­vel. Gigászi harc volt ez, mely hallatlan emberi és anyagi áldozatokkal járt, mely végül is térdre kényszerítette a fa­siszta támadókat. A fasizmus felett aratott győzelem nyomában új forr radalmi változásoki követ­keztek Létrejöttek a népi demok­ratikus országok, majd Ki­na is kiszakadt az impe­rializmus láncolatából. A szocializmus világrendszer­ré lett, a tegnap még elnyo­mott, kisemmizett munkás- osztály nemzetközi tényezővé, a szocialista társadalmi rend­szer kipróbált vezetőjévé lett, amely már nemcsak hirdeti az elnyomottak, a dolgozók igaz­ságát, hanem feltartóztatha­tatlanul meg is valósítja, azt. Az ünnepi szónok a továb­biakban arról szólott, hogy a XX. kongresszus Lenin útmu­tatásait követve, . továbbfej­lesztette a marxizmus—leni- nizmus tanításait. A munkás- osztály világméretű megerő­södéséből levonta a következ­tetést. ^ A Szovjetunió Lenin szellemében harcol a békéért, a szocialista és kapitalista rendszerb»en élő népek békés egymás mellett élése elvének megvalósításáért. — Előttünk, magyar forra­dalmárok előtt is Lenin győ­zelmes eszméi világították meg az utat — mondotta a szónok — a magyar munkásosztály viszonylag korán megis­merte, megértette és ma­gáévá tette a lenini taní­tások igazát. Azok a magyar munkások és parasztok, akik az első világ­háború idején, mint hadifog­lyok megismerkedtek e tanítá­sokkal, azok itthon is tántorít­hatatlan hívei és követői ma­radtak a lenini gondolatnak és hazatérve szakadatlan harcot folytattak a marxizmus—leni- nlzmus eszméinek megvalósí­tásáért, a munkásosztály hatal­máért. S valóban, a magyar munkásosztályt megragadta a lenini gondolat. Lenin magyar követői és tanítványai immár 40 esz­tendeje áldozatos harcot folytatnak a proletárhata­lom kivívásáért, megtartá­sáért. a szocializmus győ­zelméért. — A felszabadulás után azért tudtuk kivívni a munkásosz­tály hatalmát, mert a lenini eszmék lelkesítették és vezet­ték pártunkat, munkásosztá­lyunkat. A 13 esztendő minden eredménye, a szocializmust építő munkásosztály, a dol­gozó nép erejét bizonyítja. A lenini tanítások alkalmazásá­val hajtottuk végre a nagy- birtokosok és tőkések kisajátí­tását, megteremtve ezzel a munkás-paraszt szövetség erő­sítésének gazdasági alapját — hangsúlyozta Biszku Béla elv­társ. A szónok ezután arról be­szélt, hogy számunkra megerő­sítést nyertek az elmúlt esz­tendőkben Leninnek, a mun­kásosztály pártjáról, a párt egységéről, eszmei tisztaságáról szóló tanításai. Az utóbbi évek­ben volt alkalmunk találkozni és keservesen tapasztalni a magyar revizionisták romboló elméletének következményeit, a munkásosztály forradalmi pártjáról és a párt szerepéről. A Nagy—Losonczy-féle csoport e lenini tanításokat elavultnak tüntette fel, azt «hirdették, hogy egypártrendszerben el­kerülhetetlenek a hibák, mert nincsenejc a pártnak bírálói Újra életre kell tehát kelteni a volt polgári pártokat, hogy le­gyen a munkásosztály pártjá­nak bírálója, ami állítólag megóv a hibák elkövetésétől A burzsoázia ezen siralmas ki­szolgálói azzal az igénnyel lép­tek fel, hogy tovább fejlesszék a marxizmus—leninizmus taní­tásait. Hová vezettek a gyakor­latban ezek a nézeték? A pro­letárdiktatúra felbomlásához ellenforradalmi puccskísérlet­hez Saját tapasztalataink meg­erősítették, s erőteljesen igazolták a lenini típusú párt nagyszerűségét, és egyedüli képességét arra, hogy a munkásosztály harcát győzelemre vezesse és a szo­cializmus építésének feladatait megóvja. Biszku Béla elvtárs hangsú­lyozta, hogy pártunk történe­tének tanulságai igazolják azt a lenini tanítást, hogy a mun­kásosztály harca nem lehet si­keres, míg nem győzedelmes­kedik az opportunizmus és a revizionizmus, a „baloldaliság“, a szektás, dogmatikus elhajlás felett. Biszku Béla elvtárs végül hangsúlyozta, hogy a magyar munkásosztály-és dolgozó nép olyan nagy igényt támaszt pár­tunkkal szemben, hogy csorbí­tatlanul valósítsa meg az élet­ben a leninizmus tanításait és sikeresen vezesse hazánkban a szocializmus építését. Pártunk az ellenforradalmi lázadás meghiúsítása után most az építésre összponto­sítja saját és az egész dol­gozó nép erejét. Sikeresen teljesítettük az 1957. évi tervet, rövidesen elfoga­dásra kerül az ország három­éves terve. A párt és a forra­dalmi munkás-paraszt kor­mány arra törekszik, hogy fel­számolja az ellenforradalom rombolásainak következmé­nyeit, a gazdaságpolitikában jelentkező hibákat, a nemzeti jövedelem növelésével megszi­lárdítsa és emelje népünk élet- színvonalát és megteremtsük gazdasági életünk gyorsabb fejlődésének előfeltételeit. — Mint ahogy négy évtized­del ezelőtt, az októberi forra­dalom idején hiábavaló volt minden törekvés és kísérlet a munkásosztály születő államá­nak megfojtására, úgy ez most és a jövőben még kilátástala­nabb. A történelem azt mutatja, hogy századunkban a ka­pitalizmus rossz csillaga hanyatlóban, s a szocializ­mus fénylő csillaga emel­kedőben van. Lenin eszméi ma már száz- és százmilliók eszét és szívét tartják hatalmukban, s a lenini eszméktől vezérelve ma már egymilliárd ember építi a szo­cialista társadalmi rendet, száz- és százmilliók harcolnak szerte a világon a kapitalista, földesúri és gyarmati elnyomás és kizsákmányolás ellen; har­colnak felszabadulásukért, a népek közötti barátságért és a békéért. A lenini eszmék fel­tartóztathatatlanul meghódít­ják az emberiséget, a szocializ­mus ügye győzelmesen halad előre, s nem kétséges, hogy elöbb-utóbb győzedelmeskedni fog az egész világon — fejezte be ünnepi beszédét Biszku Bé­la elvtárs. Az ünnepi beszéd elhangzása után színvonalas kultúrműsor következett. Öntevékeny színjátszás Veresegyházon A veresegyházi KISZ-szervezet tagjai betanulták és nagy sikerrel adták elő Szigeti József: „A vén bakancsos és fta. a huszár” című darabját. Az előadás megismételt sikere után a lelkes együttes a szomszéd községekben is bemutatót tart. Örömmel üdvözöljük ezt a szárnypróbálgatást, a jó szán­dékú kezdeményezést, mert ez a nagymúltú veresegyházi ön­tevékeny - -ínjátszás felkeltését jelenti Csipkerózsika-álmából. őszinte szóval: láttunk már jobb előadást, szerencséseb­ben megválasztott színdarabot Veresegyházon. Mégis a legtel­jesebb elismerésünk a kezdeményezőké: itt elsősor­ban Kozák Miklós fiatal nevelőé (aki rendez és ját­szik) és a többi szereplőé. Azért is, mert szórakozást nyújtanak a tömegeknek, azért is. mert felelevenítik a szín­játszó hagyományokat, de nem utalsósorban azért is. mert ez­zel is hozzájárulnak az egyébként is örvendetesen megindult kiszes élet kibontakozásához Veresegyházon. F. M. mai nap 1958. április 22, Csilla napja. A Nap kél 4.43 órakor, nyugszik 18.43 órakor. A Hold kél 6.40 órakor, nyugszik 22,01 órakor. Várható időjárás kedd es­tig: kisebb fethőátvonulások, néhány helyen futóeső. Mér­sékelt nyugati, északnyugati szél. A hőmérséklet átmene­tileg kissé csökken. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet kedden 18 —21 fok között. — „VARÁZSLÖISKOLA” címen Suda bűvész előadáso­kat tart Cegléden, Nagykő­rösön, Szentendrén, Nagyká- tán, Vácott, Gödöllőn és Mo- noron. A művész az előadá­sok hasznát a fóti Gyermek- város javára ajánlotta fel. — FEKETE RIBIZKE dug­ványt szaporítanak Csepelen és ez év októberében körül­belül 20—25 ezer gyökeres vesszőt bocsát a csepeli földművesszövetkezet kerté­szeti szakcsoportja a terme­lők rendelkezésére. — ISKOLÁT ÉPÍTENEK Káván. A munkák már meg­kezdődtek, s az építkezésben a megyei KISZ-szervezet is részt vesz. — VÉGET ÉRT a Magyar Honvédelmi Sportszövetség országos konferenciája. — JÁRÁSI találkozót ren­dez a budai járás KISZ- bizotísága május 11-én a pilisi hegyekben. A túrán mintegy 500 fiatal részvéte­lére számítanak. — AZ IFJÚSÁG HELYZE­TÉT, a KISZ-szervezetek munkáját tárgyalja meg áp­rilis 28-án a megyei párt­végrehajtóbizottság. — ÚRIBAN kultúrház épül társadalmi munkával. Az építkezést a napokban kezdik meg. " — GYÖMRÖN is dolgozik már a KISZ-szervezet segí­tőbrigádja. A fiatalok idős és beteg embereknek segíte­nek a ház körüli munkák elvégzésében. — A FÉRJEK PAPUCS­BAN című vígjátékot adja elő az Országos Kamara- színház Pest megyei Petőfi színpada április 22-én este Szigetszentmártonban. — A TAKARÉKOSSÁGI MOZGALOM eredményeiről és feladatairól tárgyalnak május 3-án a SZOT.és a megyei KISZ-bizottság kép­viselői. — A NEMZETKÖZI SZABVÁNYÜGYI SZERVE­ZET mezőgazdasági termé­kekkel foglalkozó bizottsága első ülését április 22-től 26- ig Budapesten tartja. Az ülésre tizenkét országból 57 küldött érkezett hazánkba. Régi, kiselejtezett papírból sokkal könnyebb és olcsóbb papírt gyártani, mint fá­ból. LENIN TANÍTÁSA lan népszerűsége, szavainak és tetteinek acélos egysége? Lenint, miként nagy elődeit is, mélységes humanizmus jellemzi. Minden tettét, ki­mondott és leírt szavát ez hat­ja át, ezért nem téveszti soha össze a célt az eszközzel. Ami­7 fV7í) április 22-én szü­•*- ^ ” letett Vlagyimir lljics Lenin, a nemzetkö­zi proletariátus nagy ta­nítója, Marx és Engels müvének folytatója és to­vábbfejlesztője, az emberi­ség történelmének új irányt szabó Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom szervezője és vezére. Nyolcvannyolc éves volna ma, ha a kegyetlen ha­lál harmincnégy esztendővel ezelőtt, alkotó, élete teljében el nem ragadja tőlünk. Lenin halhatatlan. Amit ő alkotott évezredekre szól, mert láng­elméjű műveiben a megelőző évezredek tapasztalata sűrű­södik. Azokat az igazságokat, amelyeket Marx és Engels zsenije az emberiség üdvére tudományos rendszerbe fog­lalt, ö váltotta valóra s tette rájuk a koronát akkor, ami­kor az általa alapított és ve­zetett párt évtizedes titánt harcainak eredményeként megszületett a világ első szo­cialista állama. Nem volt senki, aki nála jobban ismerte volna az egy­szerű embereket, nem volt senki, aki úgy ismerte volna: mi fáj a munkásnak és a pa­rasztnak, nem volt senki, aki épp ezért jobban hitt volna bennük, mint ő. Lenin párat­lan ötvözete az emberi és az államférfiül nagyságnak. Csú­cson állt, ahonnan az egész vi­lágot belátta és úgy kevere­dett el a tömegek sűrűjében, \ hogy a múnkás, az egyszerű \ katona vagy a földhözragadt í szántóvető szakasztott társá- \ nak tudta és vallotta. Hogy is : képzelhető el másként példát­kor forradalmi harcokba ve­zette a munkásosztályt és a szegényparasztságot, nemcsak azt látta, hogy mi{ kell ten­niük a győzelem kivívására, hanem féltő gonddal vigyázta: soha felesleges áldozatot ne szenvedjen forradalmi hadse­rege. A harc stratégiájának és taktikájának ez a kimagasló művésze félelmet nem isme­rőn vetette magát a harcok füzébe, így vált cselekvő vezé­révé és nem csupán utolérhe­tetlen teoretikusává a pro­letárforradalomnak. Lenin az egész emberiségé. Humanizmusa mérhetet­lenül több, mint a megelőző századok gondolkodóié, azért is, mert mindent számba vevő figyelmének központjában nemcsak saját népe, hanem a világ valamennyi dolgozójá­nak a töke igája alól való fel­szabadítása állt. Amikor az Oroszországi Szociáldemokra­ta Párt alapjait, kovácsolta és készítette fel az elnyomotta­kat a forradalomra, egy pilla­natig sem feledkezett el a nemzetközi munkásmozga­lom belső ellenségeivel, a re­vizionistákkal s más opportu­nistákkal szembeni ideológiai harcról. Lenin nagysága ép­pen abban van, hogy a marxizmust, mint tudományt egyesíteni tudta a munkás- mozgalommal, általa így vált igazán fegyverré a nagy elő­dök örökérvényű tanítása. És Lenin humanizmusa azért igazabb és mélyebb min­denki másénál, mert harcos, kérlelhetetlen elviség táplálja. A Lenin teremtette kommu­nista párt is ezért volt és marad minden, a szocializ­musért küzdő proletárpártok fénylő példaképe és ösztönző forrása. A mi pártunk büsz­kén vallja magát marxista— leninista pártnak, mert közel negyvenéves harcában, hősök és mártírok vérével is zász­lajára írta a munkásosztály, a nép felszabadításának esz­méjét. És amikor szellemében híven követtük a lenini taní­tásokat, amikor abban is kö­vettük, hogy a célt nem cse­réltük össze az eszközzel, ami­kor tehát érzékeny füllel rea­gáltunk a nép mindennapos gondjaira, bajaira, nagyon erősek voltunk. Súlyos tanulság számunkra, hogy az 1956 októberét meg­előző években — nagy érde­meink mellett — olyan hibá­kat is elkövettünk, amelyeket ellenségeink — eltúlozva és kiforgatva - ellenforradalmi lá­zadásuk céljaira használhattak ki. A Magyar Szocialista Mun­káspárt — amint ezt másfél év következetes politikája is bizonyítja — lenini módon ta­nult az elkövetett hibákból. Munká jának tengelyébe a párt és a tömegek közötti kapcso­lat megteremtését állította, 1 határozatai, intézkedései he-1 lyességét a gyors konszolidá-i ció igazolta. De pártunk' leni-§ ni szellemben vonta le a kö- \ vetkeztetéseket akkor is, ami-1 kor a proletárdiktatúrának | nemcsak demokratikus olda-1 lát szélesítette, hanem az el-l lenséggel szemben a szüksé-i ges erőszak alkalmazását is 1 megkívánta hatalmi szer-1 veinktől. A proletárdiktatúra \ — így tanítja Lenin — azon-1 ban nemcsak erőszakot jelent, I sőt elsősorban nem erőszakot. | Mindenekelőtt nevelőmun-1 kát, szívós harcot az emberek-1 ben élő hibák, a múlt öröksé- \ geként bennük élő maradi ten- 1 denciák ellen. Ez pedig olyan 1 feladata, amelyet a párt csak § az egész nép támogatásával | oldhat meg végérvényesen ... I E zért kell arra törekedni a \ kommunistáknak, hogy I Leninhez méltóan, ismerjék | meg a közügyeket, ezért kell I eleven kapcsolatban állni a 1 dolgozók százaival, ezért kell | a társadalmi erkölcs tekinte- | tében is példamutatóan élnie | a párt tagjainak, hogy a tett § és a szó, a cél és a szándék | épp oly egységes legyen ná-\ luk, mint Leninnél volt. Leninre emlékezve látjuk | csak teljes világossággal azo- | kát a tennivalókat, amelyek ? még előttünk állanak. Es\ amennyiben élete példájából i és tanításaiból erőt meríthe-% tünk jövendő harcainkhoz, | olyan arányban kell növel- f nünk saját igényességünket, | felelősségühket munkánk § iránt.' András Endre I A Nagyvásártelepre vasárnap és héttőn reggel 28 vagon és 10 tehergépkocsi áru érkezett, ebből 20 vagon burgonya, négy vagon zöldáru és egy vagon tojás. A Duna menti községekből, a rákosfalvi és a Csepel-szigeti konyhakertekből nagy paraj- és sóskaszállitmányok érkeztek. Az állami boltokban a tisztított pa­rajt kilónként 4.20, a sóskát 4.80 forintért árusították. A kertészek és a magánkiskereskedők a pa­rajt 5 _5.20, a sóskát 5.40—5.30 fo­r intért hozták forgalomba. Makó és Szeged környékéről elsőrendű minőségű levesbe való zöldség, Egerből hosszú sárgarépa érke­zett. A zöldséget kilónként 3.40, a sárgarépát 2.80. a gumószellert 9.60 forintért adták. A csemege­boltokban hortobágyi gyenge, ta­vaszi juhtúrót árusítottak kilón­ként 26 forintért. A kertészeti új­donságok közül a ptr'osretket csomónként 2—2.80, a salátát te­jenként 2.20—3. az új karalábét darabonként 3—3.80, a hegyes­paprikát darabonként 3.80—4 fo­rintért adták. FELVESZÜNK AZONNALI BELÉPÉSRE szakképzett kőműveseket és segédmunkásokat Jelentkezés: Villa mose ne rqiaipari Tatarozó és Építő Vállalat, Budapest. VI*. Munkácsy Mihály utca 4. (Földalattival a Bajza utcáig.)

Next

/
Thumbnails
Contents