Pest Megyei Hirlap, 1958. április (2. évfolyam, 77-101. szám)

1958-04-20 / 93. szám

1958. Április 20. vasärnap

PEST HEGYEI

kJCMuo

Fehér lapok a bizonyítványomban

O

lyan sokat „lógtál”, hogy nem osztályoztak? — kérdezte tőlem nevetve a feleségem.

— Hogyan? Nem értem — emeltem fel a fejem, mert éppen olvastam.

— Itt a bizonyítványod és a polgári iskola második osztályának félévénél nincs semmi — magyarázta.

Kivettem kezéből az értesítőt. Valóban: két fehér lap üresen tátong, egyszerűen áthúzták. Csak dátumot írtak a lap aljára: 1945. március.

S ekkor hirtelen felmerültek bennem a 13 évvel ezelőtti események körvonalai. Újra gyerekként álltam az iskola kapujában.

★

A

Knézits utcai polgári iskolába jártam. 1944 őszén, a nyári szünet után újra ott zsibongtunk, tolongtunk az iskola kapujában. Egy-két nap volt tanítás, azután hazaküldtek bennünket: tanuljunk otthon. Az iskolába német katonákat szállásoltak. Tornatermünket átalakították istállónak. Megdöbbenve nézegettük a feltört, bemocskolt linoleumpadlót, az egykor ragyogóan tiszta falakat. A felszerelést, a könyveket kirakták a szabad ég alá, az udvarra, s ráadásul még minket is befogtak a hurcolkodásba. A csukaszürke ruhás katonák egykedvűen nézegették, hogyan kínlódunk mi, vézna, sápadt „ kölykök” a súlyos padok alatt.

Kisdiákok voltunk, proletárgyerekek, az utca, a grund szerelmesei. Még ezek a szomorú, döbbenetes események sem avattak bennünket felnőtté. Nekünk nem tűnt fel, hogy egyre szótlanabbak, ko- morabbak a felnőttek. Mi csak gyermekmódra örültünk az iskolanélkülivé vált szabadságnak, örültünk, hogy délelőtt is játszhatunk a grun- don, rollerral nyargalhatunk végig a Lónyay utcán.

De vége szakadt ennek a parányi boldogságnak ig. A grundra német légvédelmi ütegek telepedtek. Utcánk sima aszfaltját feltörték a náci páncélosok hernyótalpai.

Aztán közeledett a tél. Emlékszem, ekkor kezdődtek azok a napok, amelyek egy gyermek számára legszörnyűbbek — féltünk, igen, féltünk a játéktól is! A felnőttek szörnyű történeteket meséltek a nyilasok, a németek garázdálkodásairól. , A szomszéd házból egy fiút agyonlőttek, mert guruló labdája után bement a grundra. Egy másik ház pincéjébe nyilas suhancok —csupán szórakozásból — gránátot dobtak, s az ott játszó gyermekek egyike megsérült.

Még most, 13 év múltán is megdöbbenek, gyerekes félelem kerít hatalmába, ha ezek a napok előtörnek az emlékké szürkült múltból. Anyám egyre kisebb kenyeret, egyre kevesebb babot adott tányérunkba ebédre. Nem mertem még kérni, pedig éhes voltam. Tudtam: hiába kérnék. Senkinek sincs itt a házban, csak a vicinek. ö nyilas, nála minden akad. S ahogy erősödött felettünk a morajlás, úgy zsugorodott mind kisebbre a kenyér, míg az egyik napon anyám csak féltányér — vízben főtt babot tett elém. De kárpótlásul megsimogatta a hajam. Majdnem elsírtam magam, mert éreztem: holnapra már csak a simogatás jut, ételt nem adhat, semmink sincs már!

De másnap, 1945. január 18- án „klebát” ettünk. Egy szovjet őrnagy hozta nekünk, gyerekeknek. És 20-án úton voltunk szülőfalum felé. Aztán anyám elvitt az ottani alkalmi polgári iskolába. Uj társak, új tanárok közé. Én voltam a faluban az első pesti „csodabogár”. Sokszor kérdezgettek, mi volt, hogyan volt ott fent, de én csak kurtán felelgettem — fájt az emlékezés. Álmaimban visszavisszatértek a vijjogó, üvöltő éjszakák emlékei, elém bukkant a ridegen mosolygó arc: „A könyv gyújtósnak kell”. S milyen nehéz volt újra megbarátkozni a könyvekkel, füzetekkel, de azért mind több egyest, kettest szereztem (no, persze akkor még ezek voltak a jó jegyek). Március közepén volt az osztályozó konferencia, s akkor ért a nagy bánat. Társaim eredményeiket nézegették, ki büszkén, de behúzott nyakkal lépett az utcára. Nekem utoljára adták ki az értesítőt.

— Nem osztályozhatunk —> mondta a tanár — későn jöttél.

R

iadtan tekintettem az áthúzott, fehér oldalakra. Ez.. .- ez lenne az én bizonyítványom? Ezért tanultam, igyekeztem hát? Ezt vigyem haza? Mit mondjak anyámnak? Könnyeim rácsöppentek a hidegen ásító fehér lapra. Emlékszem, anyám megölelt, s azt mondta: „Nem baj édes fiam”. De nem tudtam megnyugodni. Bántott a dolog, félve néztem pajtásaim szemébe.

Most már tudom: mosolyog- nivalók e gyerekes keserűségek, tudom: nem én voltam a bűnös a fehér lapokért. Nem, nem én, hanem a nácik, akik kiűztek bennünket az iskolából, akik elégették a könyveinket. Csak akkor nyugodtam meg kissé, amikor néhány hónap múlva, egy májusi napon megszólaltak a falu összes harangjai és zeng- tek-zúgtak megszakítás nélkül egy órán át. Mi, gyerekek kiróhatunk az iskolából. Mindenkinek ragyogott az arca, hiszen ránk köszöntött a béke. A németek letették a fegyvert! Emlékszem ezekre a percekre: egy fának dőltem és sírtam — mélyről jövő, felszabadult zokogással. A gyermekszív köszöntheti így a szenvedések, a gyötrelmek végét, az újra játékkal, vidáman tanulással megtelt életet.

így történt. Ez hát a meséje a két fehér oldalnak.

*

A kályhában halkan pattog a tűz, s mi ketten az asztal mellett ültünk, emlékeinkben kutattunk, amikor öcsém megzavart bennünket. Könyvvel a kezében rontott be és kérte, hallgassuk meg, tudja-e a leckét, mert most tudnia kell, hiszen közeleg a vizsga. Iskolás, monoton hangon elhadarta az igeragozás, a hatványozás szabályait — s mi arra gondoltunk; nem, soha, soha nem engedhetjük, hogy az öcskös fehér bizonyítványt hozzon haza.

Filyó Mihály

Bokros János:

HA NÉHA, NÉHA...

Ha néha, néha látlak, ha néha, néha nézlek, eszembe jutnak ódák, borongós költemények:

kemény szívnek is fájók, hideg szívnek is égők, nagy, forró érzelemmel rém mytelen remélők ...

Ha néha, néha nézlek, ha néha, néha látlak, ezer kérdés feszíti a torkom és a számat.

Miért nem hullsz karomba odaadón és némán csókokra gyúlt ajakkal hogy lángot hintenél rám?

Miért nem tudsz lobogni, miért nem tudsz akarni, tavaszban, fergetegben velem remélni, halni?

Miért reszketsz, ha nézlek, miért kerülsz, ha látlak? ó, vége, vége van már a régi, szép varázsnak

Ha néha, néha látlak, ha néha, néha nézlek, eszembe jutnak ódák, borongó költemények.,.

Tudom, hogy nem szeretsz már,

s tudom, hogy soha többé, de bennem megmaradtál, és maradsz mindörökké.

JCífiM (ilju tdf axloI HAVAS ERVIN:

SZEM

Kis emberkém, épp .megszülettél, Aranybolubok, üvegszálak i nyiladoztak rózsaszín fényben

hajszálakat, meg szempillákat. Harmatszín-sejtek, piros szirmok fogództak eggyé, széppé benned — tenni a törvényt, ősidőkét: születni, lenni, élni kellett.

Épp megszülettél. Gyönge csontok gyöngyházai sarjadoznak. fogak ágyában pehely-tollak. puha vánkosok párpásodnak; de szemedben már óceánok s nefelejcsek kékje ébredt —

| éj palástján első csillag,

rácsok között szabad lélek.

Csak ezt megóvja az emlékezés, első röptét riadt szemednek, az első szót, a kimondatlant, mit a szemek elrebegtek.

Fényjeleit örömöknek, értés-szikrákat, hála-lángot,

1 pillantás-rügyet, mi nyílva

megméri majd a nagyvilágot.

Csak ezt ne fedjék kövült évek! Ibolya-lánykák pillantását,, kökény-szemecskék mosolygását, az értelem virágnyílását.

Első jelét, hogy ember indul fátyol-ruhában, gyöngeségben —

| embernek kijáró yyőzedelmek

szelíd kékjével a szemében.

Bodri most már a fűzfabokrok közt hasalt, fülelt, hallgatózott, merre lármáznak a gyerekek. így csalogatta őket, s mikor hallotta, a gye- tekék másfelől keresik, ket- tőt-hármat ugatott, incselkedett. mikor pedig a közelébe értek, a nadrágot letette a partra, még egyszer jelezte hollétét, hirtelen a vízbe ugrott. Először annak a szélén úszkált, csaholt, morgott, nyöszörgőit, lehet éppen a gyerekeket nevette ki:

— Lám, nem tudtok megfogni'

Mire azok a vízbe mentek, 6 már a túlsó parton valósággal kikacagta őket, mert a kutya is tud nevetni, ha örül. Onnan nézte őket vigyorgó pofáival, diadalmasan

— Fogd meg — kiabáltak a gyerekek egymást biztatva, de a kutya már a gát tetején volt, ott várt rájvik egy ideig, aztán ismét futásnak indult, s csak távolabb, a kertek alatt állt meg. mintegy érezve, hogy meztelenül nem szaladnak tovább utána. Jól lerázta magáról a vizet, nyelvét kiöltötte s egy ideig büszkén nézte a gát tetején álló, harci kiáltásokat hallató gyerekeket, aztán hátat fordított nekik és elindult hazafelé, abbahagyva a kellemes játékot

Bent a városban megint csak játszadozó gyermekekre bukkant. nagyban rugdostak egy ökölnyi rongylabdát. Mikor meglátták, elkezdtek kiabálni•

— Itt a Bodri! A center! — és tovább rugdosták a labdát egymás bokáját.

A kutya türelmesen nézte egy ideig ezt is, merre gurul a labda:, de egy pillanat és már ö is részvevője lett a játéknak, ott futkosott a gyerekek lába közt; a maga módján ugyanúgy lármázott, mint a gyerekek. Ha csomóba esték, 6 a tetejükre ugrott, cibálta, rán- cigálta le egymásról őket, vagy meg-megakasztott egy gyereket, belekapaszkodott a nadrágjába. így tartva vissza a futásban. Ha szerét tehette, felkapta a labdát s amelyik gyereket jobban ismerte, vagy jobban szerette, az előtt ügyesen kiejtette a szájából. Nyöszörögve ránézett, ami nyilván azt jelentette:

— No. rúgjad márl

A játék végén, mindig a győztes csapat élére állt büszkén, felemelt fővel, úgy gondolván, neki is része van benne. Amikor ismét játékba kezdtek, egy ideig ott futkosott közöttük, majd hirtelen felkapta szájával a labdát és szaladt, futott az egyik kapu felé. sandán tekingetett fel, kinek a lába elé tegye, hogy berúghassa a kapuba.

— Ide tedd le, Bodri! *— biztatták a gyerekek.

De nem, a világért sem tett• volna le akárki előtt, csak amikor már kifáradt a rohanásban, ükkor ejtette ki a szájából a mellette futó kis, zömök, szőke gyerek lába elé. aki sebtiben be is rúgta a kapuba. A győztes csapat vison- gatott. éljenzett, amazok pedig dühükben aöröngyöket kerestek, hogy megdobálják a

kutyát. Az már az egyik utcasarokról leste az utána rohanó gyerekeket, hosszú ugrásokkal távolodott tőlük.

A nap már csők vörös korongjával nézett vissza a földre és a játszadozó gyerekekre, mire Bodri újra hazaért. Körülnézett mindenütt, csend volt, hallgatózott, mint a rossz gyerek, aki fél, hogy egésznapi csavargásáért megszidják. esetleg meg is verik, ült egy ideig, fújta ki magát a hosszú futkosás, szaladgálás után, aztán, mint aki tudja. hogy kötelessége is van, elindult egy kissé sompolyogva. bűntudatosan. A játék emlékei azonban ismét felvidították s vígan ballagott az esti alkonyaiban. Ki-kíkerül- gette a jövő-menő embereket, amint kaszával, kapával a vállukon tértek hazafelé. Nem messze járt onnan, ameddig a gazdáját el szokta kísérni. Ott takaroson leült az árokpartra. szemével a kapura figyelt. felállt, jöszmékelt, unta már a várást. sokallta a gazdája jövését, a hasadé- kon be-bekukucskált az udvarba. Türelmetlenül leskelő- dött ide-oda, szeretett volna bemenni, de nem talált helyet, ahol bebújjon, széjjelnézzen. csak a hangos beszélgetést hallotta. Rossz érzés támadt benne, mert a gazdája nem szokott ilyen későn ■jönni, kaparta a kaput, hangos ugatással jelezte, be szeretne menni. Tovább szaladt, próbálkozott, hol lehetne bebújni, vagy beugrani, de sehogy sem sikerült. Valaki kijött a kapun, becsapta maga j után. Bodri rögtön odarohant, j mintha kérdezné, nyöszörgött, \ vonított, mi van a gazdájá- \ val.

Az asszony, aki kijött, ráis- \ mert. hogy a kutya az öreg j Szekeresé s kedvesen megsí- \ riogatta a fejét ennyit mond- I

va:

— Leesett a gazdád a létrá- \ ról és meghalt, már elmentek l a gazdasszonyodért.

Kis idő múlva, botra tá- \ maszkodva totyogott oda az \ öregasszony és hangosan zoko- \ gott. Bodri csak nézte, amint = annak reszketett keze-lába. j Hangtalanul figyelte az ar- \ cát. s mikor reszkető kezét | rátette a kapu kilincsére, úgy | lökte meg a kutya a kaput, l ha az öregasszony nem tá-1 maszkodik a botra, beesik f rajta. \

Bődri ment, ugatott keser- l vesen, keresett, mintha azt I követelné, merre a gazdája, | de ösztöne egy pillanat múlva l már oda is vezette az istálló | végéhez, ahol az öreg leesett f a padlásról. Ott feküdt mozdu-1 lattanul, homlokán még most | is lassan szivárgott a vér. § Bodri, mintha megdermedt | volna, csak az alsó állkap-1 csa remegett, nézett a2 öreg | halott arcába s mint a gyér-1 mek. aki elveszti szüleit, ki-1 sértetiesen szűkölt, nyöször-1 gött. Lehasalt a halott mellé § és annak mellére tette okos, | kedves fejét. Csák az látta, I aki élesen nézte, figyelte a | homályos holdvilágnál, hogy s a Bodri szeme könnyes.

A JÖVŐ HÓNAPBAN kezdődnek Kosztolányi Édes Anna című regényéből készülő film felvételei. A címszereplő személye már biztos: Törőcsik Mari alakítja.

MOSZKVÁBAN új kínai filmet mutattak be. Címe: Keresik a szerelmet.

YVÉS MONTAND, aki nemrég fejezte be Május elseje című új filmjét, hollywoodi meghívást kapott. Amerikai filmjének címe: Egy apáca története. Felvételei Belga-Kongóban készülnek.

A HÉTEN VÁCOTT forgatták a Csempészek című új magyar film külső felvételeit, amelynek Bara Margit az egyik főszereplője.

JEAN COCTEAU tíz évvel ezelőtt forgatott utoljára filmet. Orfeusz testamentuma címmel most újra filmet rendez, amelynek felvételei a francia Riviérán készülnek.

UJ KÍNAI film készül Ki az elhagyott címmel. Története igen érdekes: egy kétgyermekes férfi egy fiatal lányért megtagadja családját, majd a lány őt hagyja cserben.

SILVANA PANPANINI jelenleg egy mexikói filmben szerepel. A címe: Bolivar szerelme.

A SZOVJETUNIÓ a Csendes Don és a Nővérek című filmmel vesz részt a brüsszeli világkiállításon rendezendő fesztiválon.

EGY UJ amerikai film, a Sa- yonara olyan utat követ, amely eddig tilos volt az amerikai, filmgyártás számára. A film egy sárga és egy fehérbőrű ember szerelméről szól, és happy end-del végződik. Főszereplője Marlon Brando.

MAKK KÁROLY a héten

befejezte Badacsonyban a Ház a sziklák alatt című film felvételeik

NYUGAT-BERLINBEN kiosztották az idei művészeti díjakat. Annemarie Düringer a Naplemente előtt című filmben nyújtott alakításáért nagydíjat kapott.

UEDDIG 29 ország jelentette be részvételét az idei cannes-i filmfesztiválra. Argentina a Rosaura, Ausztria a Sissi, Spanyolország a Bosszú, a Szovjet, unió a Szállnak a darvak, Görögország az Utolsó hazugság, Anglia a Parancsok öldöklésre, India a Paras Pathar, Japán a Havas táj. Lengyelország a Hét nyolcadik napja, Norvégia a Kilenc élet, Románia a Baraganí bogáncsok, Svédor. szag a Dzsungel legendája, Amerika a Karamazov testvérek, Magyarország pedig a Vasvirág című filmmel vesz részt a fesztiválon.

VITTORIO DE SICA alakítja a nálunk is bemutatásra kerülő Apák és fiúk című olasz film főszerepét.

AZ L'HUMANITÉ dicsérően nyilatkozik A dicsőség ösvényei című amerikai filmről. A franciák a belga külügyminisztert a film belgiumi betiltására kérték, miután egyes francia tábornokokat úgy mutat be az első vilgháborúban, mint amilyenek azok valóban voltak. A lap szerint a filmet minden franciának meg kell néznie.

VAGY A SZILFÁK ALATT címmel filmre vitték 0‘Neil színdarabját. Az amerikai film főszerepét Sophia Loren játsz- sza.

METKA GABRIELCIC jugoszláv filmszínésznőt a Tavasz című filmből ismeri már a magyar közönség. Rövidesen új filmje kerül a magyar mozik műsorára.

LOUIS DAQUIN hazánkban is bemutatott Bel Ami című filmjének műsorra tűzését hosszú idő után most, megvágva, engedélyezték Franciaországban.

JUGOSZLÁVIÁBAN rövidesen bemutatják a Mese a 12 találatról című filmet.

AZOK az államok, amelyek évente hatvannál kevesebb játékfilmet gyártanak egy, míg a többiek két játékfilmmel vehetnek részt az idei Karlov’’ Vary-i filmfesztiválon.

ZEMLJANYIKIN alakítja a rövidesen nálunk is bemutatásra kerülő Múló évek című új szovjet film egyik főszerepét.

1