Pest Megyei Hirlap, 1958. március (2. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-16 / 64. szám

1958. MÁRCIUS 16. VASÄRNAP Pf!t »ie er HffCirlap A ceglédi hírlapírás története L 1878-1919 A CEGLÉDI Kossuth Mú­zeum helytörténeti füzetsoro­zata új résztanulmánnyal gaz­dagította a majdan megírásra kerülő ceglédi monográfiát. A füzet Írója: Dr. Szomorú István, a jóképességű, szerény helytörténész, aki napi mun­kája után évekig dolgozott, jegyzetelt az egykori ceglédi újságok, mintegy 100 évfolya­mából, hogy élénkbe adja — mint mélytengeri búvár a za­varos mélyvízben talált kin­cseket: Cegléd város egykori mindennapjainak hű tükrét — a ceglédi hírlapírás történetét a kezdetektől 1919-ig, a Ta­nácsköztársaság bukásáig. A jelzett időszakban 20 új­ság jelent meg Cegléden. Legtöbbjük kérészéletű la­pocska volt, írói, szerkesztői: invenciótlan dilettánsok, mu­száj Herkulesek, botcsinálta újságírók. S ha erős kritiká­val szemléljük is ténykedésü­ket, s értetlenül állunk egy­kori „problémáik” és nevetsé­ges személyi harcaik előtt — a pioníroknak kijáró tisztelet megilleti őket. A sárgult új­ságlapokban a város félévszá­zados „története” is benne rejlik és sok vonatkozásban értékes forrásmunka a hely- történeti kutatók számára. Ez a kis füzet sok felesleges fá­radságtól, kutatástól kíméli meg a helytörténet búvárait, szemléletes összefogottságával. Természetesen ezt rövidesen követnie kell egy helytörté­neti bibliográfiának, melynek első, szerény jeleit a füzet „Fontosabb cikkek és közle­mények” c. fejezetében véljük felfedezni. A tanulmány eredeti gyűj­tés alapján jó szolgálatot tesz a magyar nyomdatörténet szá­mára is — a helyi nyomdák eddig jórészt ismeretlen ada­tai közlésével. A részletesebb elemzésnél kitűnik, hogy a „Czegléd” c. lap volt a legtovább életben a helyi lapok közül, ugyan há­romszor indult neki útjának 1878-tól, de többszöri megtor­panás után 1919-ig a Tanács- köztársaság kikiáltásáig mű­ködött. A másik jelentősebb lap a „Czegléd és Vidéke” volt, mely szintén többszöri indulások után 1883—1919 kö­zött jelent meg. A kérészéletű, néhány szá­mot, vagy egy-két évfolyamot megélt lapocskák sorában a legjelentősebb és egyben kor­szakzáró lap: a Népakarat volt, mely a Tanácsköztársa­ság idején indult útnak és an­nak bukásáig működött, mint a helyi szocialista majd egye­sült szocialista—kommunista párt helyi lapja. Ez a jól szer­kesztett, bátor hangú lap töb­bet tett a dolgozó rétegek problémáinak—igaz és valódi — feltárásában, mint elődei­nek bármelyike — évtizedek alatt. ÖSSZEGEZVE az elmondot­takat: megállapíthatjuk, hogy a szerző hézagpótló, jelentős munkát végzett a ceglédi hír­lapírás mintegy félévszázados történetének megírásával. Ez a mű, a munka természetéből adódóan adatközlő, pozitivista jellegű, s mint ilyent értékel­jük. Reméljük, rövidesen követi majd a II. rész, 1919-től nap­jainkig. Minden elismerésünk ezeké a lelkes helytörténet­kutatóké és a múzeumé, akik a helyi hivatalos szervek mondhatni teljes közönye, részvétlensége, s néha hogy úgy mondjam akadékoskodása ellenére végzik a mának és a holnapnak egyaránt szóló fon­tos helytörténeti munkájukat A füzetet a helyi lapok bib­liográfiája zárja. A címlap: az egykori ceglédi újságok fejlé­ceiből kialakított grafikus montázs: Lehmayer Ferenc kezenyomát ditséri. (—y —ő) TAVASZ 2 eső hűvös tenyerét érzem arcomon: és érzi a rét, A szelídlejtésű dombokon dajkálja az év kenyerét csendben a jó bácskai föld; s virgonc szelek csavarják nyakuk köré a leheletét. — Délután már zöldebb a zöld, és víztől fényes levelét pattanva feszíti a fa, Kecskék legelnek az árkok szélein és ázott borona hegyes fogán pendül a fény! — Már kitavaszodott! — A vén hars a ház előtt újra hajt, És ismét ki kell füstölni folyosónk eresze alól a zsibongó vadméh-rajt! Bohner Györgyi A RIPORT MESTERI Móricz Zsigmond négykötetes riportgyűjteménye j TELJES MÖRICZ-kép kialakulásához már na- gyon-nagyon hiányozlak az író sokféle lapban elszórt riport­jai, azok a villanásnyi, friss benyomásokon épült írások, melyek az író legfrissebb ér­zéseit, véleményét közvetítet­ték, s éppen ezért művészi­leg sokszor kidolgozatlanok, de mondanivalójukban mindig a legközelebb vezetnek az író leikéhez, gondolkodásmódjá­hoz. A Móricz-sorozat most ezek­nek a hiányzó írásoknak négy­kötetes gyűjteményével gazda­godott, melyek magukban fog­lalják az író minden eddig fel­Kulturális világhír adó MEGYERI SÁRINAK, a Pá­rizsban élő magyar írónőnek megjelent az első franciául írt regénye „Tündér a házban“ címmel. A könyv egy a háború után kikerült magyar cseléd­leányról szól. Megyeri Sári régebben Sacy von Blondel néven filmszínésznő volt Ma' gyarországon. ZÜRICH VÁROSA és drá­mai színháza érdekes pályá­zatot írt ki egész estet betöltő németnyelvű darabra. A díj­nyertes művet névtelenül mu­tatják be és csak egy héttel a premier után hozzák nyilvá­nosságra a szerző nevét. A jel­Mindig veled igés pályázaton svájci és Svájcban letelepedett külföldi írók vehetnek részt. Az első díj összege négyezer svájci frank. JACK LINDSAY angol re­gényíró és kritikus legutóbb új oldaláról mutatkozott be. „Három elégia“ címmel vers­kötetet adott ki és „Az orosz költészet 1917—1955-ig" című könyvében műfordításait gyűj­tötte össze. A Daily Worker kritikusa igen elismerően írt az új költőről és megállapítot­ta, hogy Lindsay politikai ön­tudata szárnyat ad képzelőere­jének. „VANNAK MANAPSÁG FÉLREISMERT KÖLTÖK!” Ezzel a jelmondattal az Oszt­rák Írószövetség nemrég nagy­szabású vitaestet rendezett. Írókon kivül kiadók, színház- igazgatók és kritikusok is részt vettek az ülésen. A fel­szólalók érdekes fejtegetések után arra a közös megállapí­tásra jutottak, hogy vannak elfelejtett és mellőzött szer­zők, de félreismert költőkről napjainkban nem lehet be­szélni. Rudolf Holzer tanár nagy érdeklődést keltett hoz­zászólásában éles támadást in­tézett a negatív kritika ellen. Ennek művelői, mondta, való­sággal lesállásból lövöldöznek az írókra. A SZOVJET TÁJMÚZEU­MOK igazgatósága legutóbb érdekes ritkaságot kapott aján­dékba. Puskin műveinek mini­atűr kiadását, amely nem na­gyobb, mint egy gyufaskatu­lya negyedrésze. A 24x18 mm nagyságú kötetet fémszál tart­ja össze és fedőlapját a világ­hírű költő arcképe diszíti. A Szent Pétervárott 1833-ban készült kis könyv jó állapot­ban van. HEINRICH ZILLE hírneves német rajzolóművész, a régi berlini élet realista ábrázolója születésének századik évfordu­lója alkalmából a Német Mű­vészeti Akadémia ünnepi ülést tartott. Nagyszabású kiállítá­son bemutatták a mester több mint háromszáz rajzát. Zille születési helyén a művész portréját megörökítő emlék­táblát lepleztek le. A dombor­mű Arthur Wittig szobrász alkotása. Csütörtökön filmszínházaink bemutatták a Mindig veled című új német filmet sugár áttört a tó felett gomoly- Oó ködön, hat szerezsánnal gyengült az ellenség. A szemközti domboldalon megmozdultak a szőlők. El­csattant az első puskalövés. Kürtjeldk rikoltottak, aztán a lovasberényi úton feltűnt egy kocogó, szigorú rendet tartó, szikrázó sisakos ellenséges lovasosztag. Meglódult. A lo­vak patája nyomán szerte- szállt a harmatnyomta por. Előőrsök futottak fel a dom­bokra. Megdördültek az ellen­séges ágyúk. Gömöri, Herczeg és a többiek már ott álltak a domb aljában, az önkéntesek között. Előttük Ivánka őrnagy, a zászlóalj pa­rancsnoka. Hangosan, kemé­nyen beszélt, de szavaiból bi­zakodás áradt. — Erzitek-e, hogy bízva te­kint rátok a nemzet? Készen álltok-e minden fáradalomra *s bajra a haza üdvéért? Szavait dörgő kiáltás nyom­ta el. — Éljen a haza! Megindult a sereg. A had jobbszámyát alkották Ivánka önkéntesei. Az egyik félszázad vezére Gömöri, a másiké Her­czeg Balázs volt. Gömöri a leg­szélső pontot foglalta el öt em­berével. A horvátok előrenyo­multak. Kezdődött a harc. Az önkéntesek rendületlenül ver­ték vissza a rohamokat, de a. túlerővel szemben a jobb- szárny mindinkább vissza­húzódott. A lassú visszahúzódást lát­ván Ivánlta őrnagy, odavágta­tott eléjük, fel a dombra, as ellenség füzébe. Körülötte folyton zizegtek, surrogtak a golyók, de az őrnagyot ez cseppet sem zavarta. — Mi van fiúk? Tán jobb lenne retirálni Martonvásárra? Hé. zászlótartó! Ide a sorok elé! Hadd lengjen a háromszín Lobogói A csapat visszanyerte szabá­lyos alakját! A füstlepte völgyből dobpergés hallatszott. Sortüzek pattantak. Az őr­nagy szeme elé emelt tenyér­rel vizsgálódott lefelé, aztán kényelmesen leballagott, pedig a legjobban lövő szerezsánók is reá céloztak. Hány golyó ke­rülgette. hány puska csöve ke­reste, hány kéz rántotta meg a ravaszt, csakhogy megszűnjön dobogni a szív! De a bátrak nem halnak meg! A bátrakat szereti az élet! A csapat nagy változáson ment át. Az őrnagy példamu­tatása az ijedtet is felbátorí­totta. Ivánka körülnézett és el­mosolyodott. Ismerős, villogó, harcrakész szemekkel ékes ar­cokat látott maga körül. A ka­tonák nyomába zúdultak. Ágyútűz roppant mögöttük. A csapat azonban már nem torpant meg. Fegyvereiket előreszegezve állást foglaltak a dombtetőn. Vágtathattak már félelmetes tömegben a Hardegg-lovasok. jöhetett bár­milyen félelmetes tömegben a Jellasich-gyalogság, a hős ön­kénteseket nem lehetett vissza­tartani. Ivánka őrnagy embe­rei inkább életüket adták, dé egyikük sem hátrált egy tapod­tat sem. A tarajos sisakú ellenséges lovasságot szuronyerdő, foly­tonos pusltatűz és a Miklós- huszárok fergeteges ellentáma­dása torpantotta meg. A domb­tetőn váratlanul felbukkant az óriás termetű Guyon. — Lőszer elfogyta! Éljen a haza! Előre! Egyik kezében zászlót, a má­sikban széles pallóst szoronga­tott. öles ugrásokkal törtetett lefelé, mögötte szuronytszegez- ve a két tolnai zászlóalj. Az el- j lenség nem várta meg a roha-: mot. Futott, ki merre látott.: Le a dombokról, a tó felé. Az első támadást tehát visz- l szaverték. De jött a második, a \ harmadik. Leírhatatlan össze- [ visszaság uralkodott a tó part- l ján. A Hardegg-lovasök már \ elporzottak az ágyúkkal együtt. \ Mindenféle fajta rác katona, \ határőr és szerezsán tolongott. j vergődött, kavargóit a sűrűi porban. Itt-ott tisztek igyekez-\ tek rendet teremteni, de siker- j telénül. Pátka felé a fehér-] kabátos magyarok elvágták az] utat. Több, mint tízezer katonai menekült a nádason át Fehér-] vár felé. A rác Sereg sötét tömege nyo-] mában ott rohamoztak a hon-l védek, nemzetőrök, önkénte-1 sék. Többé semmi sem állít-1 háttá meg őkett S nyomukbanf ott száguldtaik a huszároké Gömöri és Herczeg fél száza- f dával már túljutott a dombo- \ kon. Mire a nap lebukni készült] a pákozdi dombok mögött,\ széltében-hosszában szabad j volt a táj. Szabad Pákozd ésj Velence, Sukoro és Nyék, A\ dombok fölött diadalmasan\ lengett a magyar lobogó. S a! templomok harangja boldog} kongatással hirdette ország- \ nak-világnak a fiatal honvéd­sereg első nagy győzelmét. Prukner Pál lelhető riportját, tárcáját, azo­kat az írásait, melyek — ha csak magunkban is — de a riportot jelentik. Emberek, sorsők. az élet ezernyi tragédiája és komiku­ma váltakozik a lapokon, s alig van az országnak olyan helye, ahonnét legalább egy írást ne adott volna emlékül az író. Témája nagyon válto­zatos. Minden, ami a szeme elé kerül, egyben írásra is készteti, nincs olyan, mi ne lenne téma, nincs olyan do­log, amit ne lenne érdemes megírni. S ez az első tanulsá­ga Móricz Zsigmond riportjai­nak: az író járja az országot, de ne akárhogyan járja, ha­nem nyitott, mindent látó szemmel. De tanulságul szol­gál arra is a négy kötet, hogy a riporteri tevékenység nem alantas munka az író számá­ra, hanem elengedhetetlen valami, ami nélkül szinte él­ni sem lehet. S hogy ez meny­nyire így van, azt bizonyítja az is, hogy Móricz később nem egy esetben felhasználta ri­portjait regényeihez, elbe­széléseihez, a NÉGYKÖTETES gyűjte­ni meny 1910-től 1942-ig, az író haláláig öleli fel a riporto­kat. Igaz, akad a kötetben több elbeszélés is, melyeknek nem itt lenne a helyűk, de a köte­tek szerkesztői azzal indokol­ják itt való közlésüket, hogy az Elbeszélések megjelenése idején ezek rnég nem kerül­tek elő, s így kívánják meg­óvni azékat az elfeledéstől. A kötet ezeken kívül azonban vérbeli riportokat tartalmaz, olyanokat, melyek ma is a frisseség erejével hatnák, szin­te filmszerűen az ember elé varázsolják a tájakat, embe­reket. Móricz a riport nagymestere volt, szinte egyedülálló alakja a magyar riportírásnak. Mes­tere volt, mert nemcsak a té­nyek ferde közlését mellőz­te, hanem minden sallangot, minden olyat, ami pedig any- nyira divatos volt azokban az időkben. Móricz mindig a lé­nyegre tört riport jaibaji, de úgy, hogy közben bőven kom­mentálta az eseményeket, el­mondta a maga véleményét., s irodalmivá tette a riportot, szinte novellává, amely mara­dandó értékű. Riportjaiban nemegyszer igen éles hangot üt meg — példa erre az 1923-ban, a par­lament üléséről írt riportja — évről évre tágul látóköre, éle­sedik bírálata. Kimondja az igazságot, legyen az a falu kétségbeejtő kultúrálatlansága vagy az urak tobzódó kaszi- nósdija is, A riportok segítségével hűen követhetjük az író fejlődésé­nek útját, nemcsak a: sikere­ket, hanem a buktatókat is. Hiszen voltak Móricz Zsig- mondnak tévedései is! Lelkese­dett ö az első világháborúért — igaz, hogy nem sokáig — elkapta őt a nacionalista de­magógia is egy időre, de ki­kerülve annak hálójából, ma­ga látta a legtisztábban, hogy a nép számára milyen veszélyt jelent a nacionalista ideológia elfogadása. A kötetek anyagainál nem lehet szigorú műfaji határt megvonni. Sokszor keveredik a novella és a riport, illetve a ki ULJANOV-CSALÁD riport és a publicisztika. De mindez nem hátrányára, ha­nem előnyére válik az írások­nak, mert Móricz olyan mű­vészi ötvözetet valósított meg, mely mindenkor példaként szolgálhat. Az első kötet a „nagy” ri­porttal kezdődik, az ökörí- tói tűzesettel. Ez az egész országot felrázó tragikus ese­mény Móriczot is tolifogásra készteti, s az addig riportot nem író Móricz olyan remek­kel lép a közönség elé, mely széles visszhangot vált ki. Ezekben az években keveset ír, 1913-ban például mind­össze öt riportja jelenik meg. A háború, a harc friss benyo­másai azok, melyek szinte özö­nét indítják meg a riportok­nak, s az Inter arma sorozat már minden oldaláról bemu­tatja a riportíró Móriczot. A Tanácsköztársaság új lendüle­tet ad az írónak, szinte hit­vallásszerű az 1919. március 27-i „Űj közönség” című ri­portja, ahol a győzelmes pro­letariátust ünnepli. a MÁSODIK KÖTET az ZJ- 1920—1929 között írt ri­portokat öleli fel. Az országjá­rás s a külföldi utak ideje ez, ezernyi új benyomás, élmény készteti az írót a riportírásra. Harcba indul ezekben a ri­portokban a falu kultúrálat- lansága ellen (Hódmezővásár­hely, Mulatságos tragédia), da felkelti figyelmét a város éle­te is, Soltot ír a munkások mindennapi gondjairól, a Tisztelt Ház-sorozatban vi. szont kíméletlenül megmutata ja az urak parlamentesdije­nek hamisságát. A harmadik kötetben, 1930 —1935 között, már az egyke, a magyarság pusztulása ellen harcol, rengeteg riportot ír már ekkor, s míg eddig csak a nyomort ábrázolta, most már igyekszik kivezető utat is keresni. A negyedik kötetben az éle­te végéig elkészült írásokat gyűjtötték össze. Megrendül­tén ábrázolja ezekben az írá­sokban a kapitalizmus betö­rését a magyar faluba, lelke­sen üdvözli mindazt, amiben csak csírája is rejlik a fel- emelkedésnek. a magyar falu megmenekülésének. A négy tekintélyes kötet él­vezetes, s nagyon tanulságos olvasmány. Hűen lemérhető: honnan indultunk el 1945-ben s hová jutottunk. Közel áll- na!k szívünkhöz ezek. az írá­sok, mert az egyszerű, két­kezi emberekről, az egyszerű emberekhez szólnak. S közel állnak hozzánk azért is ezek a riportok, mert nagyon So­ltot közülük szűkebb hazánk­ról, Pest megyéről írt meg az író, s nem árt emlékezni, hogyan éltünk ákikor, s hol tartunk ma. A szórakoztatá­son kívül megtanít erre is Móricz Zsigmond, aki nem­csak egyik legnagyobb_ Írónk volt, hanem a riportírásnak is a legnagyobbjai közé tartozik. Mészáros Ottó A közeljövőben nálunk is bemutatásra kerül Az Uljanov- család című új, szovjet film, amely Lenin ifjú éveinek állít méltó emléket Egymillió éves állati csontvázakat találtak Fülek közelében, Hajnácka mellett, alig néhány kilomé­ternyire a magyar—csehszlo­vák határtól, nagyszabású geológiai kutatás folyik. A prágai központi földtani inté­zet munkatársai megállapítot­ták, hogy körülbelül egymillió évvel ezelőtt nagy természeti katasztrófa játszódott le ezen a vidéken. A már régen ki­aludt tűzhányó lávája nagy mennyiségű értékes leletet rejteget. Az eddig felszínre került megkövesedett csont­vázak, lenyomatok azt bizo­nyítják, hogy egymillió évvel ezelőtt az elefánthoz hasonló ormányos állatok tapirok. orr­szarvúak, kardfogú tigrisele, hiénák és egyéb emlősök él­tek ezen a vidéken. Az egy­kori tó fenekén, amelyet ma sűrű akácerdő borít, teknős­békák, halak, gyikok marad­ványaira bukkantak a kuta­tók. A kiásott lávahamut és a homokot most ládáiéban Prá­gába viszik,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents