Pest Megyei Hirlap, 1958. március (2. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-23 / 70. szám

1958. MÁRCIUS 23. VASÁRNAP rrsT MEGY i&Cirltw TÉRKÉPEINKEN hiába ke­ressük a mindössze négyezer lakosú norvég városkát, Skient. Nem is volna semmi különösebb oka, hogy szerepel­jen rajta, hiszen parasztházait, halászkunyhóit, fatelepeit, ke­reskedéseit Norvégia más vi­dékein is megtalálhatjuk. Százharminc évvel ezelőtt, 1828 március 20-án e város fa­lai között született a világiro­dalom nagy klasszikusa, Ibsen Henrik, a Peer Gynt, a Nóra és más drámák halhatatlan költője. Ez a város szépen kezdődő, de a család tönkreju- tása után nehéz gyermekkorá­nak tanúja. Itt kell megszakí­tania tanulmányait, hogy gyógyszerészinasnak állva ke. resse meg kenyerét, álmait pe­dig a jövő kényére-kedvére bízza. Szívós munkával maga Is küzd azért, hogy jövője út­ját egyengesse. Féltve őrzi kis könyvecskéjét, amelybe a gyógyszerek keverése közben költeményeit jegyezgeti. Taka­rékosan kuporgatja filléreit, amelyek lehetővé teszik, hogy egyetemre mehessen, és orvos lehessen, vagy festővé képezze magát. Verseket ír, mégsem lírai költemények vagy széle­sen ömlő eposzok teszik híres­sé nevét. Versei közül csak néhány érdemel különösebb figyelmet, így a Magyarország­nak című költeménye, amely­ben a levert magyar szabad­ságharcot siratta el vagy az Ébredjetek, Skandinávok! cí­mű ciklusa, amellyel a hódító német veszedelem ellen kíván­ta mozgósítani Skandinávia népeinek közvéleményét. 1850- ben, huszonkét éves korában írja meg első drámaiját, a Cati_ linót, s bár a színház elutasítja, könyvalakban csak 25 példány fogy el belőle, a többit csoma­golópapírnak kénytelen eladni, ezzel a lépéssel végleg elje­gyezte magát a drámával. A drámával, amelynek az egész világirodalomban egyik kiváló képviselőjévé küzdötte fel ma­gát. A PEER GYNT című drámai költeményt 1867-ben külföldön írja meg Ibsen, A drámában a norvég népmeséi elemek kese­rű, gúnyos társadalombírálat­tal vegyülnek. Peer, Ibsen hő­se önbálványozó hős, aki az érvényesülésért minden szere­pet magára vállal, mindig, minden körülményhez azonnal alkalmazkodik, hogy a helyzet urává válhasson. Már a dráma indulása: a lakodalmi vereke­dés, amelyben hősünk letipor­ja a többi legényt, hogy ma­IBSEN gába bolondítsa a menyasz- szonyt, ezt az alaphangot üti meg. Később felvonásról fel­vonásra más és más alakban találkozunk vele, amint áb­rándjait követve járja a nagy­világot és elvtelenül züllik mindenre kész gazfickóvá. Me­se és valóság világába visz út­ja. Manók és tündérek közé kerül, Dovre király barlangjá­ban mindent vállal, ha kell, a tehénre azt mondja, hogy szépséges leány, a barlangra, hogy palota. Csak az a vágy fűti, hogy hazugsággal, bár­mily eszközzel Dovre apó leá­nyát, s vele a manók, tündé­rek országának fele királysá­gát megkaparinthassa. Dovre apó barlangja után -másik me­sealakkal, a nagy Böjgennel találkozik. Böjgen a ravasz megalkuvás, a hazugság, a gyávaság szimbóluma, azt a ta­nácsot adja Peemek: kerülj körbe! Peer ezt a tanácsot is követi. Előbb azonban hazame­nekül, anyját halálos ágyon találja. Peer, hogy anyja ha­lálát megkönnyítse, mesét mond az édesanyának. Peer a nagyvilágba vág. Útja a mohó individualizmus szín­terére, a XIX. század Ameri­kájába viszi. Nagystílű pénz­ember lesz belőle, aki önző céljait tekinti csupán, s nem törődik azzal, hogy egyre gya­rapodó vagyonához mennyi szenny, átok és keserűség ta­pad. Világuralomról ábrándo­zik, társai azonban kifosztják, s ő magára hagyatva átkozó- dik a parton, s imádkozik, hogy süllyedjen el társai ha­jója. Vadregényes kalandok érik ezután: próféta lesz az araboknál, de póruljár Anitrá- val. A szfinksznél a német tu­domány képviselőjével vitatko­zik. Kairóban az őrültek házá­nak igazgatója lesz, majd az elmebetegék önmaga császár­jává koronázzák. A polgári vi­lágnézet minden részlete szere­pet kap, hogy az egész dráma a polgárság világának megsem­misítő szatírájává terebélye­sedjék. A TÁRSADALOM LEG­ÉGETŐBB KÉRDÉSEI ihletik Ibsen későbbi drámáit. Színda­rabjai koncentrált drámák, eseményük rövid idő alatt pe­reg le előttünk, s aránylag ke­vés a szereplőjük. Kényes kérdéseket érint bennük, a pol­gári társadalom hazug, ember­telen életviszonyairól rántja le a leplet. Nem véletlen, hogy az Ibsen-bemutatókhoz világszer­te botrányok fűződtek: felbő­szült kuitika, tiltakozó parla­mentek. A Nóra a nőkérdést veti fel. „A modern társadalom nem az emberek, csakis a fér­fiak társadalma“ — írja Ibsen jegyzetében. Az emberi méltó­ság a nők méltósága is, s ezt semmiért sem szabad feláldoz­ni — hirdeti darabja. Bemard Shaw szerint a dráma záróje- lenete, amelyben Nóra el akarja hagyni férje házát, a modem dráma első lépése. Azé a drámáé, amelyben szerelmi összeütközések helyett a világ- szemlélet konfliktusa áll a kö­zéppontban. A Kísértetek azt hirdeti, hogy az egyén bűnei­ért és bukásáért a társadalom felelős. A Vadkacsa Ibsen el­vét illusztrálja. Eszerint: „...mi tizenharmaddkak mindannyian terhére vagyunk a többi ti­zenkettőnek, a tucatemberek­nek.“ A polgár; társadalom el- szürkítő, mindent hazugságra, önámításra építő világát mu­tatja be benne. Ibsen egész életében, egész irodalmi működésében a tár­sadalmi haladást szolgálta. Drámáinak világa a polgári társadalom világa. Munkások nem jutnák szerephez művei­ben. Mégis Ibsen a mi írónk, a mi kulturális kincsünk. „Imi és ítélkezni egyet jelent!“ — mondotta. Kevesen mondtak költőien igazabb és szigorúbb ítéletet a polgári társadalomról őnála. Kerékgyártó Imre Ahol a magyar orvosi múlt emlékeit őrzik A budapesti Török utca 12. szám alatt, két vaskos bérház közé szorítva vonzó külsejű kétemeletes kis palota áll, fa­ragott tölgyfakapuján alig ész­revehető tábla, rajta a szöveg­gel: Országos Orvostörténeti Könyvtár. Egyik szép példája annak, hogy a népi demokrá­cia milyen komolyan veszi a kultúrpolitikát, milyen súlyos áldozatokat vállal a tudomá­nyos élet fejlesztéséért. A ne­vezetes könyvtár nemrégen még az irgalmasok szemben levő kórházának néhány helyi­ségében szorongott, elfoglalva ott jó darabot a betegek szá­mára szánt férőhelyből. Két évvel ezelőtt költözött át ebbe az épületbe, amelyet tekinté­lyes költséggel hoztak kívül, belül rendbe, hogy méltó he­lyet biztosítsanak az európai viszonylatban is számottevő kultúrintézmény számára. Az átalakítás, a köl­tözködés, a berendezkedés munkája már teljesen befeje­ződött, a rendkívül értékes anyag — mintegy százhatvan­ezer könyvtári egység, benne 127 ezer kötet könyv — zsú­folásig megtölti a kis palota minden helyiségét. Valóságos kincsesiháza a ma­gyar orvostörténetnek. Olyan darabok is akadnak kincsei kö­zött, amelyek egyetlen pél­dányban vannak a világon. — Gyűjteményünk — mond­Bolond április Krencsey Mariann és Mensáros László a rövidesen bemuta­tásra kerülő új magyar filmben ja Palla Ákos igazgató — nem orvosi szakkönyvtár, az érdek­lődők azt az orvosegyeteme­ken megtalálják, mi kizárólag az orvostörténeti vonatkozású munkákat gyűjtjük a legré­gibb időktől kezdve a század- fordulóig, 1900-ig. Az orvostörténef eléggé mostohasorsú tudo­mányszak volt a múltban is, de sajnos, ma is eléggé mos­tohán kezeli a gyakorló orvos- tudomány, pedig éppen a hala­dás szempontjából nem kö­zömbös, hogy fejlődésének milyen volt az útja, melyek voltak a fontosabb állomásai. Az orvostörténet ismerete már nagyon sokszor hathatós segít­séget nyújtott azoknak a ku­tatóknak, akik búvárkodásaik­kal, kísérleteikkel megoldást kerestek és megoldást találtak nem egy komoly egészségügyi problémára. A polcokon tekintélyes he­lyet foglal el például az orvos- botanikai irodalom. A kutatók már régen tisztában vannak azzal, hogy évszázados vagy talán évezredes tapasztalatok alapján az emberiség számos olyan növényt, gyógyfüvet is­mert. amely hathatós gyógy­szere volt különböző súlyos betegségeknek. A modern or­vostudomány több esetben megállapította, hogy ezek a népi gyógyszerek valóban gyó­gyító hatóanyagokat tartalmaz­nak és ezeket ismét felhasznál­ja a gyógyítás Eok területén. Az orvostörténeti könyvtár gazdag anyagában igen sok olyan dokumentum van, amely azt bizonyítja, hogy a magyar kutatók milyen bátran szembeszálltak már századokkal ezelőtt is a régi, maradi felfogással, amelynek sokszor az egyház adott komoly és komor nyoma- tékot. A legszebb példa erre Laskai Oszvald ferencrendi vi­kárius 1490-ből származó nyomtatott prédikációs köny­ve — a legrégibb magyar ős- nyomtatványok közül való, — amelyben két prédikáció is foglalkozik a legborzalmasabb betegséggel, a leprával. A hi­vatalos egyházi felfogás ezt a szörnyű betegséget az Isten büntetésének minősítette, amely ellen nincs védekezés, és amelynek jeleit a legna­gyobb megadással kell visel­nie a betegnek, hiszen azok a túl világi üdvösség zálogai. Laskai Oszvald prédikációiban merészen szembefordult ezzel : a sötét felfogással és az egész ; világon talán elsőnek hirdette, hogy a lepra ragályos beteg­ség, tehát a leprásokkal az egészséges emberek ne érint­kezzenek, hanem különítsék szigorúan el őket, tüneteiben tehát nem lehet az isteni ke­gyelem stigmáit látni. őrzi a könyvtár a Schedel —Hartmann Világkrónikájá­nak egy rendkívül ritka példá­nyát, amelynek Illusztrációit Wohlgemuth, Dürer Albert első tanítómestere metszette fába. A finom illusztrációk között van Buda első ismert látképe. Megvan a könyvtár­ban az első magyar orvosi értekezés, dr. Spielenberg szepességi ma­gyar orvos munkája, amely a egyszerűen kibeszéli tőletek az időt. Aztán feláll és nincs tovább. Megtörténhetik, hogy nem tudtak elmondani semmit. Most aztán itt vagyunk. És a kormányzó beszél, beszél, beszél. Mi csak ülünk és hall­gatunk, mint a süket kutya. Elmondja, hogy legalább mi, parasztok értsük meg őt, hogy mennyi bajjal kell neki megküzdeni. Hiszen olyan politikusokat kapott ő. mint a Fridrich (tehát a Fridrich), és hasonlók, akik nem értik mea őt, tehát nem értik meg a magyar népet, ö minden­képpen azon lett volna már az első országgyűléskor, hogy kihúzza a magyar népet ebből a lehetetlen gazdasági helyzetből, álmatlan éjszaká­kon sokat töprengett, hogy mit is kellene tenni.- Nézzétek, c nagyhatal­mak széjjelzúzták országun­kat, kicsi ország maradtunk, kicsi nép, el is fáradt már ez a nép, kellene egy vér-felfris­sítés. Itt vannak a rokonaink, az észtek. Az észt anyakan­cák tudnának itt sokat segí­teni. Én azt hiszem, hogy az észt anyakancák a legjobb női anyag a világon, és középosz­tályunk fiainak oda kellene nősülniök. Ennek a gondolat­nak próbáltam híveket tobo­rozni az írók közt, meg a sajtó emberei közt; semmi visszhang. Aztán a kereske­delmi hálózatunk kiépítése is nagyon fontos. Sajnos, ne­künk nincsen tengerünk, van­nak olyan folyóink, amelyek átszelik az egész országot, a Tiszára kisebb hajókat, a Du­nára nagyobb hajókat, s lent, az Adrián lenne egy nagy komphajó, amelybe az apró kis hajók minden átrakodás nélkül egyszerűen csak bele­futnak, aztán a komphajó megindul terhével a messze tengerekre, Dél-Amerikába, vagy a Földközi-tenger folyó­torkolatainál megáll, a kis­hajók kifutnak a folyókra, s az árut elviszik oda, ahová más nemzet kereskedelme nem képes ... Egy képviselőmmel ilyen irányban interpelláltat- tam a Parlamentben, és ahelyt, hogy kaptak volna az alkalmon, egyszerűen ki­nevették ... — beszél, beszél, beszél. S én bennem csak két fo­galom vibrálódik folyton, a komphajó és az észt anyakan­ca. Az arcomon a röhögés torz vigyorgássá torzul, olyan erőmbe kerül, hogy fékez­zem magam, hogy megizza­dok. A kormányzó rámkapja a fejét, nagyot lélegzik, s mind a kilenc paraszt csak erre várt, hiszen megannyi ott ül már a szék veremén, s most Nagy T. Ferenc elörehajlik. — Engedje meg őfőméltósá- ga. hogy mondjak egy-két szót. — Mondjad, fiam. — Elismerem, hogy őfőmél- tósága ötlete, terve igen hasz­nos lett volna a magyar nép­re, de hiszen, ami 'leesik, nem múlik. Ellenben a titkos vá­lasztójog egészen másmilyen politikusokat adott volna a Parlamentnek. — S most már ez beszél, beszél. Kissé fakó hangja volt, de logikája éles. határozott. Csakhogy nem a kormányzó beszél már, ha­nem egy másik paraszt, igy a többiek minden lelkiismeret­furdalás nélkül egyszerűen el­veszik tőle a szót. Megtörtént a csoda: a kor­mányzó többé nem jutott szó­hoz, jó sok idő múlva hirta- len felállt. — Ne haragudjatok fiúk, de sok a dolog. Nagyon örü­lök, hogy végre kibeszélhettük magunkat. Akármilyen bajo­tok van. problémátok van, az ajtóm mindig nyitva áll előt­tetek. Te vagy Szabó Pál? — kérdezi Nagy T. Ferenctől s egyik karjával megöleli. — Nem, nem, én Nagy Fa. renc vagyok, Szabó Pál itt van mellettem ... ■— Igen? — fordul oda hoz­zám — sók szépet hallottam rólad... — De engem már nem ölel meg. Elég a paraszt­ból egy ölelés. Búcsúzik, ellenben Kálmán Ferenc, Hajdúböszörményből nem olyan könnyen nyugszik bele a búcsúzkodásba. — Engedje meg őfőméltósá- ga. hogy én még mondjak egy pár szót! — Mondjad, fiam, mond­jad! — Csak aztat altatom még mondani, hegyhát... ha tit­kos választójog nem lesz, ak­kor nem ér itten semmi sem­mit. — Jól van, fiam, jól van. Köszönöm, hogy ilyen biza­lommal vagytok irántam... — Sebtében fog kezet még egy­szer, s már megyen is. Stolcz előkerül valahonnan, s ki­nyitja előttünk az ajtót. Az alabárdosok most se mások, mint szobrok, a csönd most is a középkor csöndje, csak a palota előtt nagyon is eleven, izgékony az újságírók tömege. — Komám, ez az ember ré­szeg vöt! — harsogja Hegye­zi Károly jó bihari nyíltság­gal és ízzel. — Lassabban beszélj, ne marháskodj! — mondom s az újságírókra sandítok. — Részeg vált, ha mondom•' Hallottad azt a marhaságot, hogy ... a komphajó, meg ótáv az észt anyakanca.. — Mit mondott? Hogy fo­gadta a küldöttséget őfőmél- tósága? — tolonganak a csa­pat elején az újságírók. — Kérdezzétek Hegyesi Ká­rolyt! — hárítja el a tolako­dást Kálmán Ferenc, s fejé­vel hátra int. Az újságírók kezében elhervad a papír, s lekökkad a ceruza. S én baktatok ® csoport hátulján magam, a Szent | György téren egyszerre átse- | per a nagy történelmi múlt. | Hunyadi László. Bakács, Dó-1 zsa. Werbőczy mintha mind, § megannyi itt suhanna kérész- f tül a téren, bármilyen nagy I tragédiák voltak a nyomuk-1 ban, de történelem volt s has jó, ha rossz, de egy nemzet | vérkeringése volt. de most... | a mostani... az észt anyakan- | ca. meg a komphajó ... Félelmesen érzem, hogy a I Szent György tér felett lyu- = kas az ég és senki, semmi | nincs a nemzet felett, csak ez § az ember, a kormányzó. Aki 1 nem volt részeg, dehogy volt § részeg, de „nem adhat mást. | mint ami lényege”. Ez, s eny- 1 nyi. Akinek egyetlen konők, | s elszánt törekvése, hogy meg- 1 tisztítsa az országot a kommu- | nistáktól. De helyükbe nem 1 tud adni semmit, senkit. Megborzongok, fázom. S egy lyukra begombolom a | kabátom. * baseli egyetemen készült a XVI. század végén, valamint Pápai Paris Ferenc 1690-ben kiadott Pax Corporis-a, az első magyar orvosi szakkönyv. A magyarországi orvostörté­nelmi kutatás első úttörője, Stockinger Jakab és Schoepf Ágoston volt, az első magyar gyermekkórház és az első or­topédiai intézet megalapítója, aki a szabadságharc idején a Merei nevet vette fel. Az or­vostörténelem új tudomány- szak volt, ők ketten adták elő az egyetemen, de utánuk meg­szűnt a tanszék és azóta Bem állították vissza Pedig a mo­dern orvosképzés szempontjá­ból nagy szükség lenne rá, hiszen az Országos Orvostör­téneti Könyvtárnak is az a hivatása, hogy megőrizze a múlt haladó hagyományait, feltárja az orvosi pályára ké­szülő új generációk előtt a szakma múltját, küzdelmeit és értékes eredményeit. A könyvtár gyűjti és őrzi a régi nagy magyar orvosok emlékeit, Semmelweis kéziratai, orvosi ezközei, vizsgáló széke, mosdója gazdagítja már a gyűjteményt, amelynek egyik világhírű része a négyezer da­rabból álló éremgyűjtemény. Ez rangban a harmadik az egész világon. A legrégibb da­rabja kétezerkétszáz éves gö­rög orvosi emlékérem. Az egészségügyi kormányzat felismerte az orvostörténet tu­dományos jelentőségét, ezért vásárolta meg legutóbb Sem­melweis Apród utca 1. szám alatt, félig romokban álló szü­lőházát, amelyben a világhírű magyar tudós nevét viselő or­vostörténeti múzeumot rende­zik majd be. Az ostrom óta ro­mokban heverő épületet res­taurálják, a minisztérium már el is rendelte ezt a munkát és Simonovits István, az egész­ségügyi miniszter első helyet­tese éppen a napokban alakí­totta meg a múzeumi bizott­ságot, amely megszervezi, az orvostörténeti anyag országos gyűjtését. Jogos a feltevés, hogy nagyon sok értékes anyag rejtőzik még vidéki padláso­kon, régi orvosi családok bir­tokában. A bizottság kérni fogja ezeknek a régiségeknek a felajánlását. Az új múzeum a könyvtár egyik osztályaként kezdi majd meg a működését vtalószinűleg három év múlva, mert a reno­válás, az átépítés és a beren­dezés körülbelül addig tart. A könyvtár forgalma elég élénk, havonta 350—400 olva­sója van, főleg orvosok, taná­rok, levéltárosok és könyvtá­rosok. A könyvtár gyönyörű tanácskozó termében kéthe­tenként orvostörténeti előadá­sok vannak, eddig már száz­nál több ilyen előadás volt. A fontosabbakat ki is adják. A könyvtár a kiadványokkal igen sok külföldi intézménnyel lépett csereviszonyba, amely így is értékes anyaghoz juttat­ja. Hamarosan sor kerül a már régebben tervezett orvostörté­neti monográfiák sorozatának kiadására is. Magyar László Filmszínházaink rövidesen bemutatják a Csatorna című nagysikerű lengyel filmalkotást, amelyből most egy jele­netet mutatunk be CSATORNA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents