Pest Megyei Hirlap, 1958. március (2. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-22 / 69. szám
1958. MÁRCIUS 22. SZOMBAT rr», i utati KfCirlap 3 smtifnilfiirmminmmmimmmimiiniimmnfmnfimsnc f CÍMZETT: {A SÜTŐIPARI VÁLLALAT! J | Sok a panasz a kenyér-1 ! re a községben. Igaz, van, i | hogy két-három napig Is 1 |/tnom a kenyér, de azutáni | megint ehetetlen. A héten 1 | is kétszer előfordult, hogy | | nyers, szalonnás volt. Ha | | egyszer sikerül jó kényé-1 I rét sütni, miért nem sike-1 | rül máskor is? Mi nemi | értjük. Talán a Sütőipari f | Vállalat választ tud adni. | | Mielőbb. De az se baj, hal | »álasz nélkül kifogástalan I | lesz a kenyér. Mindennapid FALURÓL FALURA | | | UQY NAP OCSAN A mikor — négy-öt évvei ezelőtt — a község lakosainak száma még nem érte el a hétezret, Ócsán az orvosi szolgálatot négy orvos látta el. Ma, amikor megkétszereződött a lakosság, mindössze két orvos működik a községben. Baj az is, hogy nincs központi rendelőintézet, az orvosok a lakásukon látják el a rendelés munkáját. A község meg akart ADNI ES KAPNI A z ember jobban szeret adni, mint kapni — jó lenne, ha ezt mondhatnánk. De hát ennek éppen a fordítottja az igaz. Valahogy így lehetnek az ócsaiak is, akik szívesen veszik, ha a község ezt is, azt is épít. örülnek az új piactérnek, a ravatalozónak meg a többi dolognak, ami az elmúlt esztendőben épült. A hiba már ott van, hogy adni már nehezebben adnak. Ugyanis 80 ezer forint körül van a községfejlesztési hátralék. Pedig mi mindent lehetne építeni abból a 80 ezer forintból... TALALOS KERDESEK ’ í. Mikor lesz a földművesszövetkezetnek rendes irodája? 2. Mikor nyílik végre egy üzlet az ezer lelket számláló Dózsa- telepen, hogy ne kelljen a községbe begyalogolniok minden apróságért? ★ 3. Miért nem szállítja ki a FŰSZERT az alsópakonyi és felső- babád! üzletekbe az árut? Pedig az út is jó! s 5 Ha ebben, I hát abban is... \ = 5 I Örömmel hallja az ember, | I hogy a községbeliek tetemes | I mennyiségű társadalmi munká- § 1 val _ salakhordással, sóder-1 1 terítéssel — segítik a község § | szebbé tételét. Helyes dolog ez, \- dicséret illeti mindazokat, akik i = csak részt vesznek benne. Csak | | egy dolgot nem tudunk meg-1 | érteni: ilyen szívesen végeznek \ I társadalmi munkát a község- | I beliek, a porták előtt levő ár- | | kokat mégsem tartják rendben. | | Sok benne a giz-gaz, szemét, i I Ha már a közös munkában j i példát mutattak, nem lehetne | § ebben is? Hiszen nem sok 1 | munka. Félóra alatt meglenne = I a porta előtti szakasz. Igaz? | GAZDAG KÖZSÉG azdag község ez — mondva hatja akárki, aki beletekint a boltok bevételi könyvébe. Mert a januári bevétel 1051 000 forint volt. Több mint kilenc vegyesbolt van a községben, s több szaküzlet. A választék általában megfelelő, sajnos kevés a zománcedény — pedig sok kellene —, gyarmatárut egyáltalán nem kapnak, viszont bőséges a tejtermék mennyisége. Műtrágya tíz vagonnal több van, mint tavaly. Rézgálic és rafia is van elegendő, magféleség is, azonban a kerti magvak még mindig nem érkeztek meg. Pedig már vetni kellene. S ha már a boltoknál tartunk, dicsérjük meg a három legjobb boltvezetőt: Barsi Györgyöt, Dobos Istvánt és Berecz Istvánt. Udvariasak, lelkiismeretesen kezelik a szövetkezeti vagyont, rendet tartanak üzletükben. Szívesen vásárolnak náluk a községbeliek. vásárolni központi rendelő céljaira egy alkalmas házat de nem kapta meg ehhez a felsőbb fórum hozzájárulását így a házvétel elmaradt. Az ivóvíz ellátás viszont sokat javult az utóbbi időben. Ez idő szerint tizenegy bővizű kút látja el ivóvízzel a község lakosságát, öt mélyfúrású van közte, amelynek vize teljesen kifogástalan. A kevésbé mély kutak vize, mint a környék legtöbb falujáiban, itt sem mindig kifogástalan. Ezért még egy mélyfúrású kút építését tervezik, szó van egy úgynevezett törpe vízmű létesítéséről is. | HÁTHA MEG A TÖBBI IS I | A községi tanács állandó í I bizottságai közül a szociá-l | lis és a pénzügyi állandó 1 | bizottság érdemel dicsére- | | tét eredményes munkája- | 1 ért. Sokat segítenek a ta-1 i nácsnak, s a lakosságnak \ l is a problémák megoldd- \ | sában. Különösen Berecz | | Imréné, Balázs József ésl | Bán Lajos végez jó mun-§ | kát. Az ember örül, amikor | 1 ezt hallja, de az is eszébe \ I jut: hátha még a többi ál-1 | landó bizottság is dolgoz-% = TICL • • • tiiiHHUitHiHHiiimiMtiMuimmiittiHHinimmmiHintitiiMr Ha ez így megy tovább... 1949-BEN a községnek 5000 lakosa volt. Ma 10 500 lakosa van. A lélekszám tehát megkétszereződött. Persze nem helyileg, hanem nagyon sokan költöztek a községibe, legtöbbjük Budapesten dolgozik, de csak itt talált lakást. A lakáshelyzet ma azonban már annyira nehéz, hogy szinte lehetetlen lakást találni a legszükségesebb esetben js. S ha a növekedés továbbra is folytatódik — márpedig folytatódik — ml lesz akkor? Sok fejtörést okoz ez a helyzet a község vezetőinek, s nem ártana. ha egyszer a járási tanács is napirendre venné a Pest környéki községek ilyen problémáit. Hiszen előbb vagy utóbb úgyis a körmükre ég a dolog. S akkor jobb előbb. BEJÁROK A község tízezer lakosából a bejárók száma 3500. Hatalmas szám! Nem kényelmes dolog mindennap vonatozni. S az utazás is igen kényelmetlen. Legtöbbször már ülőhely sem akad, a helyi vonat sem sokat segít. Naponta vannak veszekedések, összetűzések az állomáson. Nem tehet erről a MÁV sem, nem tehetnek a bejárók sem. A maga szemszögéből mindegyiknek igaza van. Ugyanakkor igen sokan járnak ki Budapestről dolgozni a községbe. Persze az esetleges cserék még nem oldanak meg minden dolgot. De az lehetne az első lépés. A MÁV-nak pedig fontolóra kellene vennie: hogyan könnyíthetne egy esetleges újabb helyi vonattal a lehetetlen állapoton? » A/ Arok utca egyik takaros házában lakik Fucskó István, Ócsa legöregebb embere. Nevezetes polgára a falunak. Régi forradalmár. Fontos szerepe volt negyven évvel ezelőtt, amikor az első világháborúnak véget vetett az őszirózsás forradalom, majd néhány hónap múlva a magyar proletariátus kikiáltotta a Tanácsköztársaságot. Fucskó István, aki abban az időben sem volt már mai gyerek, ötven éves A 91 éves forradalmár is elmúlt, szivvel- lélekkel odaállt a forradalom vörös lobogója alá és szolgálta a haladás ügyét fegyverrel, munkával. A győzedelmeskedő fehér terror természetesen rajta is bosszút állt. Elfogták, rettenetesen megkinozták, kiverték egyik szemét, majd bebörtönözték és hosszú évekig raboskodott. Életerejét azonban ez a vadállati kínzás sem törte meg. Amint mondják, ma, ki- lencvenegyedik esztendejében is fiatalosan tevékeny ember. Mindig dolgozik és a legnehezebb munkát is vállalja: fát vág, kapál, kaszál, sőt ő mászik föl az udvarán álló magas diófára is, hogy leszedje róla a termést. Megtalálni nagyon nehéz, mert mindig munkában van. Nem szorul senkire, keresetéből ma is eltartja saját magát Egyik unokájával él együtt, aki a keresésére indul, de nem találja meg, mert valamelyik távolabbi gazdánál vállalt munkát, ő mondja el helyette, hogy az öreg háromszor nősült, három asz- szonytól összesen négy gyereke született, jelenleg hat unokája és négy dédunokája van. Az egyik szomszédasz- szony súgja meg, hogy az öreg Fucskó István szívesen megnősülne negyedszer is, ha kedvére való asszonyra találna. HÍREK AZ ADÓTERVET a község eddig 95 százalékra teljesítette. Közeleg a negyedév vége, remélhetőleg nem lesz baj, meglesz a 100 százalék. AZ ÖCS AI ÉS A NAGYKA- TAI gimnázium diákjainak labdarúgócsapata most mérte össze erejét. Izgalmas küzdelem után az ócsaiak 5:0 (3:0) eredménnyel megnyerték a mérkőzést. Legközelebbi ellenfelük a nagykőrösi gimnázium csapata lesz, amellyel ma Mo- noron mérkőznek meg. ISKOLÁK ISKOLAI AZOK, amelyekre Ócsa joggal büszke lehet. Elsősorban gimnáziumára, amely az ország legfiatalabb gimnáziumai közé tartozik, de már eddigi eredményeivel is az első vonalba került. Nemrégen dolgozták fel a félévi eredHÁROM ALOM M a még álom, csak beszélni sem szívesen beszélnek róla, nehogy elkiabálják. De mi mégis megírjuk, az elkövetkezendő esztendőkben mi is az, amit na- gyon-nagyon szeretnének megvalósítani a község vezetői, természetesen a község lakosságának és a felsőbb szerveknek a támogatásával. Hát először is: Fürdőt létesíteni. Nem akármilyet, hanem olyat, amelyik a község szükségletét teljesen kielégíti. Másodszor: Kultúrházat, szépet, újat a mostani, eléggé öre- gecske, viharvert helyett. Tágasabb mozit. Harmadszor: Jusson el a betonút Ocsáig, s akkor arra is lehetőség nyílik, hogy közvetlen autóbusz összeköttetés legyen a község és a főváros között. Ma még álom. Reméljük, egykét esztendő múlva az ócsaiakat örvendeztető valóság lesz. menyek statisztikai adatait és megállapították, hogy az átlagos tanulmányi eredmény 3,62, az osztályok közötti verseny győztese a IV/a. 3,84%-os átlaggal, a leggyöngébb az I/a. 3,15%-os eredménnyel. A növendékek között 23 végezte a félévet kitűnő és jeles eredménnyel és csupán 25 kapott elégtelen osztályzatot. A gimnáziumnak két súlyos problémája van. Az első és a legsúlyosabb a tanári lakások kérdése. A pedagógusok túlnyomó részének nincs Ócsán lakása. Budapesten laknak, onnan járnak ki naponta, hogy elvégezhessék munkájukat. A másik probléma az iskola elhelyezése, amely erősen magán viseli az ideiglenes jelleget. A központi épületen kívül még négy különálló épületben vannak helyiségei, ami nem járul hozzá a tanítás eredményessé- I gének fokozásához. A községnek négy általános 1 iskolája van, amelyeknek | munkájával az oktatásügyi ha- I lóságok elégedettek. A KÖZSÉGBEN ÖT szakcsoport működik. Négy fiatal, még egy esztendő® sincs, de máris szép eredményeket értek el. Ugyanakkor a szölőgyölte- reztető szakcsoport feloszlóban van. , A KIOSZ HELYI SZERVEZETE népes taggyűlést tartott a héten. A vezetőség részlete, sen ismertette az új ipartörvényt, amelynek rendelkezéseit nagy megnyugvással fogadták a kisiparosok. A felszólalók hangot adtak a kisiparosok további kívánságainak, amelyek között alsó helyen az anyagellátás rendezése Áll. Szeretnék, ha a munkájukhoz szükséges anyagot a járás területén kap. nák meg, mert jelenleg igen messze fekvő helyeken juthatnak csak hozzá. MA ESTE HAT ÓRAKOR tanácsülés lesz, ahol többek között az ez évi községfejlesztési hozzájárulást tárgyalják meg. AZ ÓCSAI ANYAKÖNYV adatai szerint ebben az évben 14 volt a születések száma, 9 pár kötött házasságot és 9 halálesetet jelentettek be. Ócsa legöregebb polgára Fucskó István 91 éves, a legfiatalabb pedig Fiatal Margit, aki március 6-án született. A legújabb házaspár Muharos István és Pór Julianna, akik március 8-én fogadtak örök hűséget egymásnak. Ä MÉSZÖV figyelmébe! A községben szinte lehetetlen húshoz jutni. Olyan kis mennyiséget kapnak, hogy alig pár családnak jut bús. Kevés a cukor is — ez igazán érthetetlen — sőt: alig lehet cukorkát és csokoládét kapni. Közeleg a húsvét, s az 5. sz. bolt például — összesen! — öt csokinyulat kapott, s nem is kan többet! Ne*n lehetne nagyobb gonddal intézni ax áruelosztást? Hiszen az utóbbi kettőből bőségesen van! Kevés a töltelékáru is, a kolbász nagyobb kincs a községben, mint az arany. Helyes lenne az is, ha a megyei földművesszövetkezeti vezetők leülnének megtárgyalni a helyiekkel a TÜZÉP-telep áthelyezésének kérdését. Sokat lehetne így megtakarítani. A ráfordított hitel igen hamar megtérülne. Biztató tervek HA AZ EMBER azt kérdezi Ócsán. hogy mit is akarnak ebben az évben építeni, szépíteni, igencsak gyorsan kell jegyeznie, nehogy kifelejtsen valamit. Lássuk csak: a Piac térnél, a református templomnál. a Vasút utcában járdát építenek, ne kelljen, a porban, sárban bukdácsolni. A bekötő utat hatszáz méteren javítják, makadám út lesz, de nemcsak a neve szerint, hanem a valóságban is. Az Üllői utcán a hidat szeretnék szélesíteni, de az kérdés, rá kerül-e a sor, lesz-e pénz? Az iskolák 24 ezer forintot kaptak belső berendezésük fejlesztésére, míg a könyvtár ötezer forintot kapott, mert a meglevő könyvi állomány kevés, nagyon kevés. Mindezt a községfejlesztési hozzájárulásból. A magán- építkezések száma is jelentősen megnövekedett, az elmúlt hónapokban több mint hatvan ház falazása készült el, ha sikerül anyagot kerítem, akkor rövidesen tető alá is karülnek. Jó úton az Új Barázda _ok baj volt a szövetkezetekkel Ócsán. Az elmúlt esztendő- O ben azután az Uj Barázda megmutatta, hogyan lehet példásan gazdálkodni. A tavalyi év eredménye ugyan még csak 34,60 forint volt munkaegységenként, de megnőtt a bizalom a szövetkezet iránt. Különösen Lénárt Miklós bácsit dicsérik, aki a szövetkezet elnökeként nagy szakértelemmel vezeti a munkát. A többi — a másik III. és a két I. típusú szövetkezet — reméljük követi az Uj Barázda példáját. Ezer rádió, nyolc televíziós készülék, ötszáz napilap, ezer folyóirat, de csak 1500 kötetes könyvtár Az egyik Iskola | A Faluszínház előadásai Iránt = ” mindig óriási az érdeklődés, I a legyeket valósággal percek alatt I szétkapkodják. Hasonló a helyzet I a íalu egyetlen mozijában is, 1 amely egyáltalában nem korszerű |és fölöttébb szűk helyiségben mű- ! ködik. A mozi nézőtere mindössze 1 170—180 néző befogadására alkal- | más. Ezen a téren, ha Igaz, belát- ! ható Időn belül javul a helyzet. | Egy második mozi megnyitását I tervezik, mégpedig korszerű, szé- I lesvásznú moziét, amelynek cél- jjjaira megfelelő épületet emelnének körülbelül egymillió forint költséggel. A község népének kultúrigényes- ségét bizonyítja az Is, hogy aránylag sok újság jár Ocsára, közel ötszáz napilap és több mint ezer különböző hetilap, valamint folyóirat. A rádióelőfizetők száma Is rohamosan emelkedik, a közelmúltban lépte túl az ezret és a legutóbbi negyedév alatt nem kevesebb, mint huszonöt százalékkal növekedett. Már nyolc televíziós készüléket szereltek föl a faluban, csaknem valamennyit magánosok: gyári munkások, kisiparosok, értelmiségiek. Amilyen örvendetesek ezek az ” adatok, annyira szomorú az ócsal könyvtár helyzete. Ebben a nagy kultúréhes községben az egyetlen közkönyvtár egész könyv- állománya nem haladja meg az ezerötszáz kötetet, így úgyszólván csak minden tizedik ócsal polgárra jut egy-egy könyv. A községi v. b. eléggé szivén viseli a könyvtárügyet, az Idén is ötezer forintot szánt a fejlesztésére, de azért az édeskevés. Nem ritkaság a televízió iiiiititmitiiiiiiiiHmmiiiimtiiiiiiiiiiiiiiiiiimtiiiiiiinmmi összeállította: Magyar László Mészáros Ottó EGÉSZSÉGÜGY