Pest Megyei Hirlap, 1957. augusztus (1. évfolyam, 79-104. szám)
1957-08-25 / 99. szám
2 "%Círlap 1957. AUGUSZTUS 25. VASÁRNAP A Tribune des illations cikke az ötösbizottsági jelentés elkészítésének kulisszatitkairól A Tribune des Nations e heti számában „Az ötösbizottság Magyarországról szóló jelentése zavarba hozza Ham- marskjöldöt” címmel közli az ENSZ-ben működő tudósítójának cikkét. A tudósító a következőket írja: „Nos, hát az ENSZ-közgyű- lés külön ülésszakán megvitatásra kerül az ún. ötöebizott- ság Magyarországról szóló hírhedt jelentése. Cabot-Lodge amerikai megbízott mindent latbavetett ennek érdekében, de ez nem jelenti azt, hogy amerikai részről teljes a megelégedés afelett, ahogyan a vita megindul. Különösen nem lesznek elégedettek amerikai részről azzal, hogy — noha erről a közgyűlés emelvényén bizonyára nem lesz ezó — egyes részletek kiszivárogtak a jelentés gyártásától és a küldöttségek körében erről beszélni kezdenek. Ebben a vonatkozásban inegmutatkozík William Do- novannak, az amerikai külön- szolgálat egykori vezetőjének, tt Párizsban és Bangkokban egyaránt ismert tábornoknak és nagykövetnek a szerepe. Donovan maga sem titkolta, hogy nagy gondja volt a jelentésre, megkockáztatva ézzel, hogy olyan jelleget ad Él jelentésnek, mint aminőt minden eddigi hasonló jelentés mutatott, amelyben ő közreműködött. Most azonban Donovan még azt is értésünkre adja hogy május elején Cabot-Lodge magára vállalta, hogy a jelentés ügyében tanácskozik Mind- szenty bíborossal, aki köztudomásúlag hónapok óta a budapesti amerikai követség épületében tartózkodik. A magyar bíboros és az amerikai külügyminisztérium bizonyos szervei a jelentésben „bizonyos módosításokat” eszközöltek. Cabot-Lodge baráti körben ezt maga is elismerte. Az egész ügyben azonban a legkevésbé Dag Hammarskjöld, az ENSZ főtitkára érzi jól magát, annál kevésbé. mert megbízatása ebben az évben megújításra vár. Hammarskjöld úgy gondolja, hogy nincs komolyabb veszélyben, mert Eisenhower és Dulles legutóbb megismételte, hogy egyedüli jelöltje továbbra is ő marad. Mégis Hammarskjöld a vádlottak padján érzi magát. Nem kételkedik ugyanis abban, hogy célzásokat tesznek majd arra. hogy nem volt hajlandó Budapestre utazni és lesz olyan feltevés is. hogy ezt a döntést Cabot- Lodge sugalmazta, aki nem kívánta, hogv az ötösbizottság jelentésével szemben ott álljon Hammarskjöld jelentése, mert ennek számot kellett volna vetnie azzal a tájékoztatással, amelyet maga a Kádárkormány adott volna Ham- marskjöldnek.’’ Az amerikai methodista ifjúság kéri, hogy Kínát ismerjék el az ENSZ-ben Az AP jelentése szerint az amerikai methodista ifjúság országos értekezlete határozati javaslatot fogadott el, amelyben kéri, hogy az Egyesült Államok ismerje el a Kínai Népköztársaság ENSZ-jo- gait. Az országos értekezlet, amely másfélmilliónyi metho- _äipta fiatalt képviselt, pénteken fejezte be munkáját a öénveri egyetemen. Az értekezlet további határozati javaslatot fogadott el, amelyekben kéri a Kínába és a világ más részeibe való utazás engedélyezését, a nemzetközi leszerelést, a nukleáris és termonukleáris fegyverek kísérletének befejezését, valamint. azt, hogy vizsgálják meg az Egyesült Államokban a szé- szes italok eladását les íélnász- nálását Körülbelül egymillió éves állattemetőt találtak Szlovákiában Szlovákiában, a filakovi kerületben fekvő Hajnácska helység közelében körülbelül egymillió éves hatalmas állat- „temetőt“ találtak — jelenti az AFP. Az országos geológiai intézet szakértői kéthónapos kutatás után napvilágra hozták nagyszámú elefánt, orrszarvú, tapir és ősrégi háziállat maradványait. A csontvázak jó állapotából a szakértők arra következtetnek, hogy ezek az állatok vulkánkitörés elől egy azóta eltűnt tó közelébe menekültek és hirtelen megfulladtak. J I I Karmányzatunk politikája nyomán a Pest megyei Tanács VB, a KIOSZ Pest megyei Titkársága javaslata alapján az idén első ízben, alkotmányunk ünnepe alkalmából megyénk élenjáró kisiparosait az „Ipar Kiváló Mestere” oklevéllel tünteti ki. A kitüntetéseket 1957. augusztus 27-én ünnepélyes keretek között adja át 53 kis- j iparosnak Szijjárió Lajos elvtárs VB-elnökhelyettes a megyei tanács dísztermében (Budapest, V., Városház u. 7.). Az anyagellátás hírei Az építőipari anyagok közül 50 százalékkal emelkedik ebben a negyedévben a húzott- üveg és a cementellátás. — o — A timárszakm-a kisiparossága részére ez ideig csak pőre- hasítás anyagot tudott a KIOSZ biztosítani. A negyedévben kikészítésre jól alkalmas kutya-, macska-, vaddisznó-, borzbőrökhöz juthat a szakma kisiparossága. Minden cipész kisiparos részére ismét lesz jó minőségű bőrhulladék. [ Nem nagy mennyiségben, de \ ismét lesz kiutalásra nyersgumi is. — 0 — Az enyvellátás megjavítása érdekében a KIOSZ anyagosztálya nagyobb mennyiségű, jó minőségű hidegenyvet készíttet, amely néhány napon belül forgalomba kerül. Ezenkívül sikerült csontenyvből pótkeretet is biztosítani. Megjelent az új forgalmiadó rendelet A pénzügyminiszter 27/1957. (VIII. 3.) PM számú rendelete a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány 1914-es határozata alapján módosította a magánkisiparosok, háziiparosok és magánkiskereskedők forgalmi adójának kulcsait. A rendelet 1. §-ában meghatározott forgalmiadó kulcsokat 1957. július 1-től teljesített áruszállítások tekintetében kell alkalmazni, tekintet nélkül a jogügylet megkötésének napjára és feltételére. Az egyes áruk forgalmiadó kulcsát a „Magyar Kisiparos” újság 1957. augusztus 15-i száma ismertette. Pest megyei vásárnaptár Augusztus 25. Vasárnap: Albertirsa, Vác. Augusztus 27. Kedd: Nagykáta, Szokolya. Augusztus 29. Csütörtök: Vámosmikola. pp Őszibarack-termesztési ankét Törökbálinton A Hazafias Népfront budai járási elnökségének kezdemé- \ nyezésére jól sikerült őszibarack-termesztési ankétot rendeztek Törökbálinton. Az ankéton 67 meghívott vendég vett részt, I köztük egyéni parasztok, állami gazdasági dolgozók, és a járás j különböző szerveinek szakértői. A vitaindító, előadást Főző j József, a Törökbálinti Állami Gazdaság főkertésze tartotta. Az j érdekes előadást többórás vita követte, amelynek csak az asz- j talon párolgó, ízletes ebéd vetett véget. A jó hangulatban elfogyasztott ebéd után a vendégek megtekintették az állami gazdaság őszibarackosát, ahol a gazdaság szakemberei gyakorlati bemutatót tartottak. Az ankét részvevői megalakították a Hazafias Népfront járási gyümölcstermesztési szakbizottságát. A 8 tagú bizottság I vezetője Demény János, diósdi tanácselnök lett, * Idő járásjelentés Várható időjárás vasárnap ea- tig: Felhőátvonulások, több helyen, elsősorban Nyugaton yá- poreső, zivatar. Mérsékelt^ délnyugati. majd megélénkülő nyugati-északnyugati szél. Az éjszakai lehűlés mérséklődik. A nappali felmelegedés nyugaton már gyengül, keleten még fokozódik. Legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap reggel nyugaton 20—23, keleten 24—27 fok között — TAVALY TATAROZ- TÁK kívülről a Vérségi Általános Iskolát. Most a belső tatarozás munkálatai folynak. — A SVÉD RADDA BARNEN (Gyermekmentő Akció) adományát kedves és bensőséges házi ünnepség keretében adták át a Pest megyei Csecsemőotthonnak Pécelen. Az átadási ünnepségen jelen voltak a Radda Barnen munkatársain kívül a svéd követség részéről Margaret Rynell, az ügyvivő felesége, az Egészségügyi Minisztérium, a megyei tanács és Pécel község képviselői — ÜJ, KORSZERŰ SZTK rendelőintézetet kap Nagykőrös lakossága az államtól. A 667 000 forintos költséggel épült rendelőintézetet szeptember 2-án adják át rendeltetésének. — MONORON 198 000 forintos költséggel járási tisztiorvosi lakás épül. Az építkezést szeptember első hetében fejezik be. — űj Óvoda létesítését HATÁROZTAK EL Vácbottyánban. Ez évben a községfejlesztési alapból 6000 forintot fordítanak e célra. A lakosság társadalmi munkában vállalta az építési anyagok fuvarozását. — AUGUSZTUS 27— SZEPTEMBER 2-lG a PÜisvörősvári Földművesszövetkezet nemzetiségi kultúrcso- portja Baranya megyében vendégszerepei, — A MEGYEI TANÁCS KÖNYVTÁRA 26-án Ráckevén, 29-én Pátyon járási könyvtáros értekezletet tart. — parkosítják a NAGYKÖRÖSI VASŰT UTCÁT. A lakosság társadalmi munkában vállalta, hogy a városba vezető főútvonal méltó köntösben fogadja a szeptemberi Arany János napokra érkező vendégeket. — TERVEN FELÜL 20 000 FORINTOT KAPTAK a ke- repesiek a járástól, hogy a Szabadság út egyik oldalán járdát építhessenek még ez évben. — ÖRKÉNY KÖZSÉGBEN pár héttel ezelőtt másodszor virágzott az akác, a napokban pedig a labdarózsa és az orgona hozott ez évben immár másodszor virágot. — SÁRADI JANOS, a fóti Béke Tsz kovácsmestere a legutóbbi lottó jutalomtárgy- sorsoláson modern zeneszekrényt nyert. — NAGY ATTILA, Nagy Zoltán budakeszi cukrász fia a legutóbbi lottó jutalom- sorsoláson hétlámpás világvevő rádiót nyert. — MAI REGENYFOLY- TATÄSUNK anyagtorlódás miatt kimaradt. lmomra i und mumm A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság nem végleges tájékoztatója szerint a 25. fogadási héten 1 705 869 szelvény vett részt a játékban. így osztályonkint 639 700 forintot osztanak szét a nyerteseknek. A négyes osztályra ennek kétszerese. 1279 400 forint jut, mivel öttalálatos szelvény ezúttal sem akadt. Négy találatot 23 fogadó ért el, s így nyereményük egyenkint 55 626 forint. A háromtaláiatos szelvények száma 1413, a nyeremény egyenkint 452 forint. A 37 148 kéttalá- latos szelvényre egyenkint 17 forintot fizetnek. A közölt adatokban az ellenőrzés során még lehetnek változások. REKORDFELHOZATAL A NAGYVÁSÁRTELEPEN A Nagyvásártelepre szombaton reggel 210 vagon és 130 tehergépkocsi áru érkezett, többek között 21 vagon burgonya, 14 vagon paradicsom, 18 vagon zöldpaprika, 98 vagon gyümölcs és diny- nye és 50 vagon vegyes darabárui A rekordfelhozatal eredményeképpen a földmüvesszövetke- zeti és a KÖZÉRT árudák leszállították a kelkáposzta, a főzőtök. a zöldpaprika és a diny- nye árát. A kelkáposztát kilón- kint 2.20-2.60, a főzőtököt kilón- kint 60—70 fillérért, a zöldpaprikát 90 fillérért és egy forintért, a sárgabélű görögdinnyét 1 forintért, a pirosbélűt 1.40 forintért, az ananász-dinnyét 1.40. a tur- kesztánit és a togőt 1.10 forintért árusították kilőnkint. A kerületi csarnokokba és a piacokra szombaton reggel több mint 1400 őstermelő hozott fel árut. A magánkiskereskedőknél az uborka 8 százalékkal, a káposztaféle pedig 5 százalékkal drágább volt, mint az állami boltokban. Ami ingyen van... — ;:. és tudja, szomszéd- asszony, akkor azt hittem, megbolondulok, olyan ideges lettem, hogy adtam annak a szegény gyereknek egy olyan nyaklevest, hogy a tenyerem is belefájdult, vagyishogy nem a tenyerem, hatnem a kezem feje. merthogy éppen visszkézre állt, és akkor még idegesebb lettem, mert hátha ez a nyakleves is legyengíti azt a szegény gyereket, és ugye maga is olvasta az újságban, hogy vigyázni kell, nehogy a gyerek legyengüljön, mert akkor mégirtkább megkapja a bajt, és hogy ne lássa a gyerek, milyen ideges vagyok, hát leküldtem fát vágni ü fáskamrába, de azután eszembe jutott, hogy az is kifárasztja. azonban visszahívni már nem akartam, mert ugye egy szülő ne váltogassa a szavát, mintha nem lenne észnél, hanem legyen 'kon- zekvencs, de higgye el, közben veszítettem, úgy féltem, hogy annak a szegény gyereknek mégis baja lesz, és szinte láttam, ahogyan most magát, ahogyan fekszik szegényke abban a vastüdőben, és csak a szeme látszik ki belőle, és engem néz, szemrehányóan, kétségbeesetten, mert hogy én nem szereztem meg neki azt a szérumot, vagy mi a fenét, tudja, amit Amerikában vagy Angliában potom húsz dollárért vágnak minden utcasarkon az ember fejéhez, de itt semmi pénzért se lehet kapni, és akkor arra gondoltam, hogy eszi fene azt a nyomorult pénzt, igaz. hogy kevés van belőle, de mennyire kevés, egy rongyom nincs, amit felhúzhatnék, de mégis lespórolom azt az 1000 forintot, ha mindjárt a hasznúkon is, de lespórolom, és megveszem attól a pestitől azt a szérumot, hogy az én fiamat ugyan ne kelljen féltenem a bénulástól, az én gyerekem ne nyögjön egész • életében egy vasszekrényben, az én fiam nyugodtan apríthassa a fát, ne rázzon a hideg, mi lesz, hátha legyengül szegényke, az én fiam mehessen a strandra és ne kelljen nekem is itthon pe- nészednem azért, mert ő nem mehet, mert fenét se ér az ilyen nyár, amikor még strandolni se mehet az ember, hát gondoltam, kiadom azt az ezrest, ha már a kormány nem gondoskodik oltóanyagról, persze, gondoskodnék. ha a sztahanovistákat kéne beoltani, de hogy a gyerekekről van szó, hát fütyül rá a kormány, pedig máshol annyi az oltóanyag, amennyi csak kell, de hát ilyen aztán nimolé nálunk, meg is van a véleményem az egészről, mert lássa, szomszédasszony, nem vagyok én a sok beszéd embere, nem szerelem a fecsegést. ne szólnának egy szót sem, hogy igy a legfőbb érték, úgy a legfőbb érték, hanem hoznák azt a szérumot, nem mondom, hogy ingyen, de nem is ezerért, hanem valami olcsóbb árért, amennyi odekinn, a kapitalistáknál, aztán beoltanának mindenkit, hanem ezt aztán várhatjuk, szomszédasszony, előbb lesz az én fiamból nagyapa, ha csak meg nem betegszik szegényke, mint ide eljut a kultúra meg a technika meg a tudomány, mert itt csak szájalni tudnak, hogy legfőbb érték az ember, meg plakátokkal csúfítják a házfalakat, hogy így a népi demokrácia, meg úgy a népi demokrácia, de ha az ember megnézi, mi van a sók mese mögött hát. én mondom, nem sokat lát, mert nézze, most is éppen ragasztanak egy plakátot, menjünk csak oda, mi van rajta, talán, hogy termeljünk cukorrépát. mintha nem tudná anélkül is a paraszt, hogy mit termeljen, igaz, szomszédasszony, tudjuk azt jól, nem erre vagyunk ‘kíváncsiak, hanem arra, hogy mi lesz azzal az oltással, mi lesz a mi szegény, szerencsétlen. védtelen gyerekeinkkel, ezekkel az" árvákkal hogy vastüdőben Ikell-e leélniök az életüket vagy sem, itt van ez a plakát is, na hála isten, csakhogy egyszer nem a cukorrépáról van szó, hanem éppen valamilyen oltásról, na és éppen a gyer- mekparalízis elleniről, ugye a gyermekparalízis az any- nyi, mint gyermekbénulás, annyiszor olvasom, de a sok idegen név között az isten se ismerheti ki magát, és ezen a plakáton se, mert látja. itt az van, hogy az oltás ingyenes, hát mondja, hogy a fenébe lehetne ez az oltás ingyenes, ha egyszer Amerikában húsz dollárba kerül, mert ha ott annyi, akkor nálunk még drágábbnak kell lennie, hiszen mi is úgy vesszük, és amit én veszek drága pénzért, azt nem vagyok bolond odaadni ingyért hanem keresek is valamicskét rajta, ebből lesz a harisnyapénz, nem igaz, ■maga is csak így csinál, szomszédasszony, tudom én, az állam se csinál másképp, és most itt van. azt írják, ingyenes, hát ne bolonduljon meg az ember mert én úgy érzem, mindjárt megbolondulok. ha valamit nem értek, és hát annyiszor nem értek miamit, mondja is a férjem, a Feri, hogy de nehéz fejem van, de én csak megintem olyankor a sodrófával, és akkor ismét helyreáll a békesség, míg a feje be nem gyógyul, de ettől még mindig nem értem hogyan lehet ez az oltás vagy vakcina, vagy mifene ingyért, teljességgel ingyért, érthetetlen teljességgel, mert ha pénzbe kerülne, legalább száz forintba, akkor még mondanám, hogy beoltatom az én gyerekemet, de igy, ingyen, viszi a nyavalya oltani, hiszen ebben turpisság van, az hétszentség, hogy utána legombolják a szegényemberről a pénzt, az bizonyos, mert annyiba kerül az olitás, hogy nem merik kiírni a plakátra, aztán végrehajtják, akkor inkább meg megveszem ezerért a pestitől, és az is lehet, igaz-e szomszédasszony, hogy ez nem a valódi vacak vagy vakcina, akkor meg ingyen se ér kutyagumit, akkor meg mér vigyem el összeszurkálni ezt a szegény gyereket, úgyis olyan csibész, hogy alig bírok vele, lesz elég baja, ha a vastüdőben szorong szegénykém, hát még előre is biikdöstessem, és ki tudja, kit böknek azzal a tűvel, aztán ráviszi az a tű a betegséget, na. akkor meg éppen megköszönném. mert ha. nem viszem oltatni, semmi baja, ha meg viszem, egyből megbénul a keze-lába, tüde- je.mája, hit igazán nem érdemes, az ember nem rec- kérozhatja az egyetlen szem gyereke életét, csak azért, hogy az államnak elfogyjon az a portékája, amivel valahol becsapták, mert hogy jó orvosszer nem lehet, az bizonyos mert akkor ugyan el nem adták volna nekünk, az amerikaiaknak is van annyi eszük, a jó orvosszert ott tartják, a rosszat eladják, így aztán ott vagyunk, ahol a módi hitsorsos, ha nem oltalom, baj. ha oltatom, baj, csakhogy akkor még össze is szurkálják, hát én bizony nem oltatom, de nem ám, semmi pénzért, nekem írhat ez a plakát, amit akar, köszönöm az ilyen ingyenes ajándékot, nem kérek belőle, kutya baja az én gyerekemnek, de ne is legyen beteg mindenféle kulimász- tól, amit bele akarnak spric- cálni, annyit mondok én csak szomszédasszony, hogy ha valaki idejön az én házamba, és erőszakoskodik, hogy így oltassam be a fiam, úgy oltassam be, hát ha jön valaki agitálni, én úgy vágom ki, mint férjem, a Feri a huszonegyet, ná hiszen, kap is egy-egy kiadós csárdást, ha kártyázik de azért csak megteszi, hát majd én megmutatom azoknak az oltás-embereknek, hogy az , én fiamat nem teszik beteggé, én nem fogok az idegességtől megbolondulni, hogy szegényke mikor betegszik meg, én nem fogom nézni a telkemet, ahogy a vastüdőben senyved, inkább fizetek ezer forintot, csakhogy bélóén hagyják és kiállítsa az orvos oltás nélkül is a céda- iát, mert nekem a nyugalmam. a gyerekem élete mindennél többet ér, így van ez szomszédasszony, maga tudja legjobban, hiszen láthatja, hogyan vigyázok én erre a gyerekre, és ahogy az ezer forintot nem sajnáltam volna az oltóanyagra, arra se sajnálom, hogy odaadjam, csakhogy ne kelljen oltatnom jaj szomszédasz- szony, de nehéz is az életi csak gond és baj van vele, de ne siessen, hová siet, azt se mondja, hogy fapapucs, csak' itthagy faképnél, pedig jóformán még ki se panaszkodtam magam... —ami Kitüntetik a legkiválóbb kisiparosokat Szeretettel üdvözöljük... • megyénk kisiparosait, akiket új, vasárnaponként megjelenő rovatunkkal tájékoztatni kívánunk a kisiparosokat érdek- I Iqí kérdésekről. Segíteni kívánunk mindennapi 'életük ne- . hézségeinek megoldásában. Cé- ! lünk, hogy ismertessük a rájuk j vonatkozó fontosabb rendele- 1 i teket, ezenkívül közöljük a kisiparosokat érdeklő híreket j stb. Az eredményesebb munka érdekében kérjük, hogy hozzánk küldött írásaikkal, leveleikkel minél sűrűbben keres- I sék fel szerkesztőségünket.