Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1936
áti zatot kell figyelembe vennünk és az egyikből a másikba való átmenetet a lehetőséghez képest érzékeltetnünk. A katonai képző- és nevelőintézetek küszöbét minden évben átlépi bizonyos számú ifjú. ök a szülők biztató elbeszélései nyomán álomképet rajzolnak maguknak arról az iskoláról, ahová kerülnek. Óriási jelentősége van annak, hogy a megálmodott környezet és a való világ, amibe belekerültek, ne olyan fokban különbözzenek egymástól, hogy az első benyomás a keserves csalódás legyen. Számot kell vetnünk azzal, hogy minden gyermek más és más környezetből kerül ki és mindegyik egy-egy család világnézetét hozza magával leikébe ágyazva. A szülői házból hozott környezeti hatások nagyon hosszú életűek. Nagyon fontos hát az, hogy ország végein rügyező, fejlődő tisztisarj hol bírja gyökerét? A különböző környezetből kikerült apró emberek lelke azután a katonai nevelés hatása alatt hamar összecsiszolódik. A súrlódási felületek lekopnak és pár hónap alatt tisztán áll előttünk lelki képük és egész egyéniségük. Szellemi szempontból meg ösztönszerű életet élnek. Ösztöneik hatalmasak és sok tekintetben bámulatraméltók. Csodálatos biztonsággal tudja például megérezni a gyermek tanárának és nevelőjének erkölcsi értékét. A legfinomabb műszer érzékenységével reagál az igazságosságra és az igazságtalanság kitörölhetetlen foltot hagy lelkületén. Velük kapcsolatos legerősebben Platon örökérvényű mondása, mely szerint: „Istenfélő embernek már a közelléte is erőt ad a jóhoz.“ Ösztönszerű a gyermeknél az önzés is. Társadalmi érzékük még nem lehet fejlett. Áldozatot még nem igen tudnak hozni! Saját egyéniségük különös gondot nem okoz nekik és az önbírálat sincs bennük kifejlődve. Valóságérzékük kevés. Sok köztük az álmodozó, aki görcsösen ragaszkodik képzelt világához. Azért olyan boldogok, ha mesemondás közben hajthatják álomra fejüket. Kapcsolódjék ez a mese jövendő hivatásukhoz. Elevenítse meg előttük a nemzeti hősök és áldozatraképes férfiak csodálatos világát. A mi gyermekeink önérzete fejlődőben van. A siker munkára ösztökéli őket és nagyon vágyódnak az elismerés után. A sívár, élménytelen élet dacot vált ki belőlük és áhítozzák a szabadságot. Amikor hozzájutnak, ki is ütközik belőlük az őstermészet, verekszenek, vitatkoznak és igazukat karral, vagy szóval szenvedélyesen védik. A serdülés előtt egy-két évvel azután a képzelt világ és a valóság elhatárolódnak lelkében. Ismereteit kezdi megemészteni és ebben már a valóságérzék vezeti. Még játszik, de háta mögött már ott lappang az élet a maga komolyságával. Valósággal neki- gyürkőzik az életnek és minél közelebb érkezik hozzá, annál nyugtalanabb lesz a lelke. Testében is különböző változások indulnak meg, melyekre magyarázatot szeretne találni. Ködben tapogatózik és kétségbeesett igyekezettel akarja eloszlatni a lelke előtt lévő homályt. A feszültség nőttön-nő benne. Nem elég, hogy a világ megismerése gondot okoz neki, de saját egyénisége is egyre több kérdést vet felszínre. Ez a két oldalról jövő nyomás a végén összeütközik lelkében, ott mindent felkavar és végre kitör a forradalom: megjön az élet legnehezebb és legsorsdöntöbb időszaka: a serdülés. Az ember kétszer születik. Első születésével az emberi faj gyarapszik, mondhatnánk így számszerűleg. A másodiknál elemi sejtjévé válik a gondolkodó lények közösségének, a társadalomnak. Amint az apró emberke világbalépése a természet törvényei szerint nem mehet símán, úgy a társadalomba, az erkölcsi világba való beilleszkedés sem történhet akadályok nélkül. Mindkét folyamaton át kell segíteni az emberpalántát, mert úgy egyik, mint másik esetben önmagával tehetetlen. Abból a szép álomból, amit gyermekkornak nevezünk, bizony elég különös az ébredés. A kis gyermeknek ezernyi miért kérdése a külvilágra vonatkozik. Ő a körülötte lévő személyek és tárgyak lényegére kiváncsi. A serdülőt ezzel szemben a benne végbemenő hatalmas változások saját egyéniségének alapos ismerésére ösztönzik. Amikor számtalan helytelen út, fürkészés és kiváncsiskodás, barátokkal folytatott eszmecsere után jól-rosszul ráeszmél leghatalmasabb ösztönére, lelke viszont fejletlen
