Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1936

16 de ettől a szándékától eltért, s a képviselőházban június 14-én bejelentette, hogy a 2 és félmillió forintnyi hitelt a honvédelmi kincstár fogja felvenni, s az építkezést köz­pontilag intézteti, mert így jelentékeny megtakarítást lehet elérni. Magát az építést sze­rette volna vidéki vállalkozóknak adni. Fel is kérte június 18-án a városok polgár- mestereit megbízható vállalkozók megnevezésére. A pécsi polgármester Schlauch Imre építészt és vállalkozót ajánlotta. De aztán ettől is elállt, mert a munka sürgőssége és nagysága miatt félt, hogy a vidéki vállalkozó nem lesz képes a feladatnak megfelelni. Így a versenytárgyaláson nagy pesti építők vettek részt, s miután a Neuschloss Marcel és Ödön cég igen jelentős engedményt kínált az esetre, ha mind a három építkezést megkapja, ez a cég nyerte el a megbízást. Alpár Ignác a tervező. A tervezés feladatát a milleniumi történelmi csoport genialis megalkotója, Alpár Ignác kapta, akit, mint láttuk, a miniszter már a helyek kiszemelésénél, mint szakértőt alkalmazott, s akit a miniszternek ilyen minőségben a vallás- és közoktatásügyi minisz­ter ajánlott. Valószínű, neki abban is része volt, hogy a miniszter az építkezések kivi­telezését megbízható, nagy cégekre ruházta. A miniszter Alpár alkotó művészete előtt meghajolva, sem előírásokat nem adott részére, sem arra nem kötelezte, hogy hosszadalmas ellenőrzésnek és hivatalos jóvá­hagyásoknak legyen alávetve. Alpár minden bürokratikus megkötöttségtől mentesen dolgozhatott a terveken, amelyeket augusztus 1-ére ígért és el is készített, úgyhogy a költségpályázatot hamarosan ki lehetett írni. A megoldandó feladat s a megoldás célszerűsége és művésziessége. A tervnél rövid időre meg kell állapodnunk. A feladat az volt, hogy az intézetben 400 hadapródnak kell helyet, és pedig háló és nappali, illetve előadótermeket biztosí­tani, ezenkívül megfelelő helyiségeket* az intézeti parancsnokság, zászlóalj- és század­parancsnokságok, a gazdasági hivatal részére, továbbá kápolnát, dísztermet, értekezőt, fizikai, kémiai előadókat, könyvtárt, kaszinóhelyiségeket, tiszti, altiszti szobákat, torna­termet stb. 140 helyiségről volt szó a főépületben, azonkívül szerepeltek a tiszti lakó­épület, legénységi pavilion, raktárház, kórház, uszoda, gazdasági épületek, tereprendezés. Ezeket kellett megtervezni és az egésznek, főleg pedig a főépületnek célszerű beosztást és alkalmas, impozáns külsőt adni. Most, amikor magunk előtt látjuk az intézetet, s változatlan állapotban immár negyvenedik éve használjuk rendeltetésének szinte ideálisan alkalmas elrendezésben, nem gondolunk arra, hogy ez a pompás, célszerű beosztás egy geniális építészi lángelmé­ben született meg először, s az ő nagyszerű elgondolása öltött ebben a gyakorlatias és külsejében is oly művészi épületben testet. A kiváló belső elrendezés mellett ugyanis külön figyelem illeti meg a pompás művészi külső kiképzést is. Már rámutattunk arra, hogy a minisztert Pécshez minő szálak fűzték, hogy Pécs kezdet óta a honvédelmi miniszter különös kegyét élvezte. Ha a három új intézet képét összehasonlítjuk, újból arra a megállapításra kell jutnunk, hogy Pécs a miniszter jóvoltából a többi város fölé került: a legművészibb külsejű intézetet kapta. A másik 2 intézet is igen szép, harmonikus külsejű épület, de még az avatatlan is egyszerű rápillantásra megállapíthatja, hogy a pécsi hadapródiskola külső kiképzése messze felülmúlja a 2 testvérintézetet. Ügy látszik a tervező a másik két épületnél megszokott sablónt alkalmazott, nem törekedett eredetiségre, újszerűre. Pécs kivétel volt. Itt a külső megalkotásába belemélyedt a művész, remekelni akart. Nem elégedett meg a szokásos tagolással, a bejárati rész némi előrehozásával s az eme­leti részek kihangsúlyozásával. Nemcsak díszes külső ablakkeretekkel tüntette el az úgynevezett kaszárnyastílus egyhangúságát, sokkal többet tett. Az épület középső részét jelentékenyen előrehozta, ugyanígy a homlokzati front 2 szárnyát is. A kapuzatot ba­rokkos keretbe helyezte 2 ízmos oszlop között, s az oszlopokat összekötő párkánvos

Next

/
Thumbnails
Contents