Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1933

18

kolostorában megtekintjük a távol keleti múzeumot. Itt láttunk azt hiszem valamennyien először életünkben valódi múmiát.

Visszatérve a városba takarodóig szabad kimenő volt.

Szeptember 15-ike olaszországi kirándulásunk utolsó napja. Fájó szívvel veszünk búcsút Firenzétől, sajnáljuk itthagyni az annyira megszeretett olasz testvéreket. De az ürömbe öröm is vegyül, megyünk haza a mi édes szép Hazánkba.

Pistoiá-ban villanyos mozdonyt kapunk szerelvényünk elejére és végére, és remek tempóval kapaszkodunk fel a vadregényes Appeninek merész és meredek szerpentinjein.

Bolognában rövid ideig állunk s már is száguldunk a síkság szélén, meredeken égbenyuló hegyóriások felé. Veronában rövid fogadás után tovább indulunk és csakhamar bekanyarodunk az Adige gyönyörű völgyébe, és nemsokára Déltirol szépségeiben gyönyörködünk. Oly csodás ez a vidék, hogy nem is tudjuk, a vonat melyik oldalán nézzünk ki. Minden kanyarulat, minden lépés más és más panorámát nyújt. Keressük a világégés nyomait; azt nem találunk, de érezzük, hogy lelkünk találkozik annak a nagyon sok hősi halált halt magyar katona leikével, kik életüket áldozták e vidék védelmében.

Trientben nagy, ünnepélyes fogadás. A fascista vezetőség is jelen van avantguardista és balilla csapataival. A vasúti étterem nyári helyiségében fogyasztjuk el jó étvággyal a még jobb ebédet, majd utána a vár árkában lévő fascista mártírok sírjainak megkoszorúzására vonulunk. Itt is feltűnő volt az egész olaszországi utunkon tapasztalt hősök tisztelete. Amidőn vezetőségünk a koszorúkat a sírokra helyezte és csoportunk imával adózott a mártírok emlékének, egy olasz Térdre! vezényszavára az a nagyszámú közönség, amely ide minket elkísért, katonás fegyelemmel hajtotta végre a parancsot. Senki sem sajnálta ruháját. Az elegáns hölgyek selyemharisnyákban éppúgy térdeltek, akár csak a kis balillák és avantguardisták.

E rövid, de megható ünnepség után nagy zeneszóval mentünk vissza az állomásra, a közönség állandóan gyarapodó tömegétől kísérve. Az állomás előtti téren díszmenetünkkel itt is feltűnést keltettünk, de azután olyan tapsorkánban is volt részünk, akárcsak a Duce előtti díszmeneten. A vonat indulásakor több ezer ember tolongott az állomás perronján és hatalmas evviva Ungheria kiáltásokkal búcsúzott. A fascisták zenekara éppúgy, mint érkezésünkkor, a Hymnust és Giovinezzát játszotta.

Tovább gyönyörködünk a leírhatatlanul szép vidékben, de egyúttal bámulattal nézzük a hatalmas átalakulást, melyet az olaszok itt teremtettek. Hatalmasabbnál hatalmasabb villanytelepek, erőmüvek, gyárak, építkezések hirdetik a fascizmus céltudatos munkáját.

Bolzanoban igen sz.ép és lelkes rövid fogadtatás volt.

Itt búcsúzik tőlünk a minden egyes növendék által is igen megszeretett és nagyrabecsült v. Szabó László, a római követség tagja, ki az egész olasz- országi úton fáradságot nem ismerve, bajtársi, baráti és atyai szeretettel is mindnyájunk segítségére volt a kalauzolásban és az irányításban. Annyira a szívünkbe zártuk kedves egyéniségét, hogy most a búcsúzásnál fájó szívvel, de iránta érzett megkülönböztetett szeretettel dörögtük a sokszoros huj-huj- hajrát, amíg csak a vonat egy kanyarodónál el nem hagyta az állomást.

Fortezza-n is a helyi hatóságok üdvözölték csoportunkat, de rövid időzés után tovább haladunk Dobbiacco^ba, a határállomásra. Ide már késő este érkezünk meg. Nagy parádé, az alpinik zenekara a Hymnus méltóság- teljes akkordjaival várja a vonat megállását. Nagyszámú lelkes közönség élén