Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1933
15 földmivelők, cipészek, stb., stb. teherautói, látjuk ám, hogy az egyik autón, egy igen szép hangú és bájos megjelenésű énekesnő hatalmas árvalány- haj-csokrot szorít magához, s úgy énekel. Hogy mint jutott az árvalányhajhoz, annak csak a növendék-leleményesség a megmondhatója. De éjfél után, amikor a felvonulás véget ért, hazafelé mentünk, láttam, hogy egy kalapon sem maradt árvalányhaj még hírmondónak sem. Kétségbe nem estünk, mert valahányszor árvalányhajban szükséget szenvedtünk, mindenkor a soproni csoport látott el bennünket újra. Hogy ők hány láda árvalányhajjal indultak útnak, felderítetlen maradt. 8-án reggel ismét igen korán volt az ébresztő. 7 órakor Folba főesperes úr miséjén vettünk részt szállásunk mesés szépségű templomában, ahol az iskolaparancsnokkal több olasz tiszt is megjelent. Közülünk igaz áhítattal énekelte mindenki a Boldogasszony Anyánk-at. Reggeli után a csoport a hadikikötőbe vonult a tengeralattjárók megtekintésére. Engem egy kis csoporttal autóbuszon a Posilipion levő hősök pantheonjának megkoszorúzásához rendeltek ki. Itt nyugszanak a nápolyi hozzátartozók által hazahozott hőseik porai. Megható, hogy mily kultusszal ápolják az olaszok hőseik emlékét. A kis ünnepség végeztével Mária magyar királyné, II. Anjou Károly nápolyi király felesége alapította templomot látogattuk meg, melyet az olasz kormány a magyar nemzet iránt érzett rokonszenvéből most először renováltat egymillió líra költséggel. Mária királyné oltár alatti sírhelyére szép szegfűcsokrot helyeztünk, s utána a szakasszal szintén a hadikikötőbe vitettünk ki a tengeralattjárók megtekintésére. Ezek kívülről bálna kinézésű, de belsejükben annál pompásabb, barátságos és otthonos elrendezésű hajók annyira megnyerték a fiúk tetszését, hogy valamennyien odanyilatkoztak: „Miért is nem lehetünk haditengerészek, mert valamennyien tengeralattjárón való szolgálatra jelentkeznénk.“ A megtekintés utáni és ebéd közötti időt szabad kimenő gyanánt élvezték a fiúk, de közülük szép számmal velem együtt megnézték a világhírű aquariumot. Ebéd az iskolában. Az étkezdében az olasz iskolaparancsnok búcsúzott tőlünk igen szép és megható beszéd kíséretében, majd Marsik vezértanácsnok köszönte meg a színes vendéglátást. Beszédét az olasz szöveggel elmondott Magyar Hiszekegy-gyei fejezte be. Hogy szem nem maradt szárazon, az elképzelhető. Valamennyien összeölelkeztünk, ezzel is megpecsételve barátságunkat. Ebéd után azonnal az állomásra mentünk, az egész tisztikar, a városi hatóságok és fascisták kíséretében, ünnepeltetve az egész nápolyi közönségtől. Vonatunk már indulóban, de az olaszok még mindig arra kérnek, hogy maradjunk még ott legalább egy hétig. A magyar Hymnus és a Giovinezza hangjai mellett fut ki vonatunk és sírva kiáltjuk oda: „Arrivederla“. Este érkezünk Rómába; nagy tömegek, mint kedves ismerősök várnak a pályaudvaron s ezektől kísérve vonulunk szállásunkra. Másnap, szeptember hó 9-én, 5 órakor kelünk, hogy,7 órára kiérhessünk a Campo Dux-ra, ahol 50.000 avantguardista táborozik. Őket szemléli meg a Duce s ugyanakkor mi is tisztelgünk előtte. Valamennyiünknek hátát forróra süti az erősen tűző nap a nagy várakozásban, mikor 21 ágyulövés jelzi Olaszország nagy fiának megérkezését. Végiglovagol csoportunk arcvonala előtt, majd a csoport közepe elé állva kíséretével, Marsik vezértanácsnok átnyújtja ajándékunkat, a remekbe készült díszfokost. A Duce látható örömmel fogadja a szép ajándékot, majd üdvözöl bennünket igaz testvéri szeretettel és lelkünkre
