Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1933
14 A zászlóalj sorakozása után a fascisták zenekara a Hymnust internálja. Meglepően jól játszotta azt, melyet Capriban élő egyik honfitársunk tanított be rövid idő alatt. A díszmenet a balillák, avantguardisták és a maternita lányok sorfala között a helyi előkelőségek előtt történt. Itt is csodálatot keltett fegyelmezettségünk, és az irántunk való lelkesedést tetőfokra emelte. Díszmenet után a fascisták székházában a polgármester és az elnök szívből fakadó lelkes üdvözlő beszéde után frissítőkkel vendégelik meg a camerati ungheresi-ket. Alig tudunk a szűk utcákon haladni, zenénk ütemes muzsikája magával ragadja nemcsak a lelkesedő olaszokat, hanem követnek bennünket a franciák, a hidegvérűnek mondott angolok is lépést tartanak velünk s egyik utcasarkon a mandulaszemű, sárgaarcú Nippon fiai is mosolyogva tapsolnak. így érkezünk el a Quisisana nevű, Capri szigetének legelőkelőbb vendéglőjébe, ahol pazarul terített három nagy termet foglalunk el. Ez a pompa és pazar vendéglátás már feszélyez bennünket, és amikor ezt a pazarlást szóvátesszük a polgármesternek és elnöknek, még ők mentegetődznek, hogy legkedvesebb vendégeik, a magyar testvérek előtt restellik, hogy szeretetüket csak így tudják kifejezésre juttatni. Biztosra veszem, hogy még ilyen vendéglátást nem egyhamar fog megérni növendék. A fascista elnök köszöntője után, amelyben Nagy-Magyarországot éltette, az étterem szerződtetett francia zenekara a Hymnust és a Giovinezzát játszotta el. Még ily meghatottság nem fogott el bennünket sehol utunk alatt, s olasz testvéreink szeme is megtellett a Hymnus dallamára könnyel. Ebéd végeztével délután 4 óráig szabad kimenőben részesülünk. Többünket elvezettek Capri déli partjára a 250—300 m. magas sziklafalakra, ahonnan pompás kilátásunk nyílott a kis kikötőre és a halvány kékszínü végtelen tengerre. De magában Ana Capriban és a kikötőben is nagy a forgalom. Minden „colareria“ bazár tele vásárló növendékekkel, mindenki valami emléktárggyal akar kedveskedni szüleinek és hozzátartozóinak, csak az a baj, hogy sok a vásárolni való és kevés a pénz. Négy órakor behajózunk és zenekarunk Giovinezzája mellett egetverő huj-huj-hajrázással, kendőlobogtatástól kísérve távolodunk el ettől a csodás szigettől és felejthetetlen kedvességű közönségétől. Alkonyodik. A lebukó nap vörös korongja bíborszínüre festi a tenger tükrét. Kígyóinak a Vezúv kráteréhez vezető fogaskerekű pálya lámpái. Előttünk a csodaszép Nápoly sok ezernyi villanykörtéjének fénye tükröződik vissza a tengerben, amidőn a kikötőbe érünk. Innen a fascisták székháza elé vonulunk tisztelgésre. Az épület belsejébe csak a parancsnokok és szakaszonként két-két növendék mehet helyszűke miatt. Itt is, mint eddig mindenütt, lelkes fogadtatás és ünneplés. A tisztelgés díszmenettel ért véget. Az utcákon mindenütt oly nagy a közönség tömege, hogy minden forgalom megbénul, s a nagy tömegektől állandó éljenzés és tapsorkántól kísérve este 8 órára érünk szállásunkra. Este 9 órakor máris visszamentünk a királyi palota előtti felejthetetlen „Piedigrotta“ ünnepre. Ezen az alreálista növendékek nem vehettek részt. Ez az ünnep a népdal, ünnepe. Minden esztendőben egy és ugyanazon a napon mindenfajta foglalkozási ág karneválszerüen, a foglalkozását jelképezve, felvonul egy bizottság elé és az esztendőben született dalát elénekli. Természetes, a szöveget sokszorosítva százezernyi példányban szórják szét a hihetetlen tömegű közönség között. A legjobban tetszett dal elfogadása után a dalt hivatalosan népdalnak ismerik el. Amint a nappali világosságú fényárban és a magnézium bombák lob- banásában csigalassúsággal vonulnak föl a halászok, matrózok, kocsmárosok,
