Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1932
50 7. Mikulás-jelenet. írta és a főszerepet játszotta: Tormássy Tibor VIII. B) oszt. növ. 8. Tango a „Monte Carlo bombázása“ c. hangos filmből. — Játszotta a növen- déki zenekar. 9. Zoro és Huru, a potyautasok. Filmburleszk 8 felvonásban. December 6-án ünnepélyes istentiszteleteket tartottunk Kormányzó urunk magas névünnepe alkalmából. Január 8-án a félárbocra eresztett országzászló kicsinyített mását avattuk fel ünnepélyes keretek között. Az intézet igazgatója szólott növendékeinkhez, emlékezetükbe vésve trianoni gyászunkból folyó feladatainkat és kötelességeinket. Március 2-án József főhercegnek, a m. kir. honvédség első főparancsnokának, centennáriumát ünnepeltük. A nap jelentőségét Garay Lajos tanár ismertette, kiemelvén a nagy nádor fiának érdemeit. Március 15-t, az alkotmányos szabadság kezdetének nagy napját, hagyományos fénnyel ünnepeltük istentiszteletekkel és az alábbi műsorral: 1. Chopin: Tavasz ébredése. — Játszotta a növendéki zenekar. 2. Ünnepi beszéd. — Elmondta : Némethy Jenő VIII. AJ oszt. növendék. 3. Magyar Golgota. Ifjúsági színmű egy felvonásban. Egykorú versek felhasználásával írta és rendezte : vitéz Zitás Bertalan tanár. Személyek: I. diák..................................................Bojárszky Attila III. évf. növ. II. diák ....................................................Suhaj Imre IV. évf. növ. Nevelő ....................................................Balthazár Imre VIII. B) oszt. növ. Anonymus..............................................v. Zitás Bertalan tanár ............................Tormássy Tibor VIII. B) oszt. növ. .............................Toperczer Kálmán VII. B) oszt. növ. ............................Bartha Péter VIII. A) oszt. növ. ............................Ilosvay Ferenc VII. B) oszt. növ. ............................Gombos Elemér VII. B) oszt. növ. ............................Csorba Ákos V. évf. növ. ............................Bucsek Győző III. évf. növ. ............................Vitányi Attila IV. évf növ. ............................Deák Béla II. évf. növ. ............................Molnár Adorján I. évf. növ. ............................Kőszeghy Barna III. évf. növ. ............................Balthazár Imre VIII. B) oszt. növ. A Prológust elmondta ..........................Bartha Péter VIII. AJ oszt. növ. Patrona Hungáriáé.................................Werner Károlyné űrhölgy A darab zenekíséretét eredeti magyar motívumokból összeállította Vermes Béla tanár, zongorán kísért Ribény Kamilló VII. B) oszt. növ., az énekrészeket az intézeti énekkar énekelte. 4. Eckhardt Ferenc: Zrínyi-induló. — Játszotta a növendéki zenekar. Május hó utolsó vasárnapját a magyar hősök emlékének szenteltük. Az intézeti hősi emlékmű előtt lezajlott ünnepély lefolyását az Értesítő legelején közöljük. Június 4-én a trianoni gyásznap évfordulójáról emlékeztünk az alábbi műsor keretében : Ágosta Mohi Mohács Nagymajtény Világos Trianon Sopron vidéke Felvidék Bácska Bánát Fiume Erdély