Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1932
29 mellett is egyenes, nyílt modorát, megbízhatóságát s meleg barátság fejlődött ki köztük. Zrínyi a legnagyobb szeretet és tisztelet hangján érintkezik vele, bizalmas dolgaiban tanácsát kéri, a honvédelmet, az országot illető kérdésekben véleményt cserél vele, sérelmeit elpanaszolja, örömét vele először közli, tengeri hallal, finom gyümölccsel, más egyébbel kedveskedik neki s ha ő részesül a figyelmesség valami jelében, udvariasan mond érte magas barátjának köszönetét. Nádasdyt királyának kegye s az országgyűlés bizalma 1554-ben az ország legmagasabb közjogi méltóságába, a nádori székbe emeli. A bizalmas érintkezést ez cseppet sem befolyásolja. Az országgyűléseken, melyeket Fer- dinánd sűrűn tart, Zrínyi is megjelenik. Nem szerette a sok huzavonát, szófecsérlést, nyíltan előadta nézeteit s leghevesebb szószólója volt mindenkor a török elleni harc erélyes folytatásának, mert szemei előtt Magyarország felszabadításának nagy gondolata lebegett, síkra szállt a rendi jogokért, szabadságért. Nagy vagyona, fényes jövedelmei lehetővé tették részére, hogy amikor arról volt szó, hogy közjogi méltóságához, vitézi hírnevéhez méltó módon jelenjék meg valahol, nem maradt főrangú társai között pompakifejtésben hátra. Ferdinánd még a maga életében, az 1563-iki országgyűlésen királlyá választatta legidősebb fiát, Miksát. Az országgyűlés egyike volt a legfényesebbeknek, melyek Ferdinánd uralkodása alatt tartattak. Zrínyi fiaival, leányaival, magánbandériumával, 168 fényes, vértbe, sisakba, díszes fegyverbe öltözött vitézzel jelent meg az ország- gyűlésen. Az országgyűlés be akarta tölteni Nádasdy halálával 1562-ben megüresedett nádori széket. Zrínyi volt ennek a legkomolyabb jelöltje, de az uralkodó a nádorválasztásba nem egyezett bele. A tanácskozások mulatságokkal váltakoztak, de az ünnepségek fénypontja a koronázás volt, melyen Zrínyi György, hősünk legidősebb fia Dalmácia zászlóját vitte. Zrínyit Ferdinánd az országgyűlés alatt a rendek kívánságára dunántúli főkapitánnyá nevezte ki, 250 főre hópénzt rendelt számára. Minthogy Zrínyi 1561. óta szigetvári kapitány is volt, Ferdinánd a fő kapitányi kinevezéshez adott utasításában Zrínyi választására bízza, hogy ellenséges támadás esetére maga intézi e a vár védelmét, avagy helyettesére bízza azt. Újból a harcmezőn. De térjünk vissza a hadi események folyamára, hiszen hősünk közéleti férfiú, politikus csak mellékesen volt: igazában, szíve szerint katona volt ő s a harcmező volt az a terület, melyen otthon érezte magát, hol egyénisége megtalálta azt a tevékenységi kört, melyben legszívesebben forgolódott. A Buda elfoglalását követő, csatazajtól hangos esztendők leperegtek. A háborús mozgalom megszűntével a politikusok újból felvették az ország egyesítése gondolatának 1542 után elejtett fonalát. Mint a mi nemzedékünk, nem tudott ez a nemzedék sem belenyugodni a széttagoltság állapotába s Frater György, a nagy erdélyi államférfi sok ellenkezés legyőzése után, akkor, mikor az 1547-ben 5 évre kötött béke letelőben volt, kiharcolta azt, hogy Erdély és a keleti részek egyesüljenek a királyi Magyarországgal. A nagy pálosrendi barát vértanúja lett a saját művének, a kontár, erőtlen kivitelnek s az egyesítési kísérlet következtében újból ránkzúdult Ázsia és a Balkán barbár hatalma, hogy megmozdulásunkat vérbefojtsa és szolgaságába még mélyebben beleigázzon bennünket. 1552-től 1556-ig tart a véres, könnyes, kegyetlen viaskodás, amely azonban egészen más lefolyást, egészen más képet mutat, mint a Buda elfoglalását követő harcok. Az akkori határozatlanság, bátortalanság, dermedt tehetetlenség helyett most szívós, ellenállás kifejtésének vagyunk tanúi. A magyarság okult a múlt eseményein, rádöbbent a maga életfeladatának tudatára, arra, hogy vad, fanatikus elszántsággal kell küzdenie minden talpalatnyi földért, melyet az ozmánság el akar hódítani tőle. Ez a gondolat
