Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1932
19 A piros élet mellett ott leselkedett a fehér halál, azért volt a testi ügyességnek, a bátorságnak, hősiességnek valahogy keményebb íze, jelentősége, mint bármely más korban. Maga a hadvezetés nem volt olyan bonyolult, mint napjainkban: a szám mellett a személyes bátorságnak, ügyességnek, vitézségnek volt döntő hatása a győzelemre. A déli végek. A vitézi életnek itt vázolt képe teljes virágzásába akkor jutott, amikor a török Buda bevétele után végleg betelepedett országunk szívébe. Addig a déli végek voltak az igazi magyar vitézség ápolói a Duna, Száva és ennek mellékfolyói völgyeiben. Ma ezek a területek nemzetiségileg is idegenné váltak a magyarságtól, akkor idáig ért nemcsak a magyar hegemónia, hanem ezzel együtt a magyar szellem és a magyar nyelv uralma is. A nemzetiségi viszonyokat csak a két évszázados török uralom befolyásolta olyan károsan reánk nézve. A magyar vitézi életnek e déli végek voltak a tanító-iskolái: itt alakultak ki szokásai, Íratlan törvényei, bátor, hősies, haláltmegvető szelleme. Amikor a török feljebb nyomult s betelepedett végleg az ország szívébe, a végvári élet színtere nagyobb lett, hőseinek száma megsokasodott, a harcok szüntelenné váltak, de ez annak a csodálatosan szép hőskölteménynek, amit magyar-török harcoknak nevezünk, már folytatólagos része: az eleje, az első felvonás, az expozíció ott megy végbe a déli végeken. Hősünkről feljegyezték, hogy sokat köszönhet anyai nagybátyjának, Korbáviai Jánosnak és Keglevics Péternek. Mindkettő kiváló katona, híres törökverő hős volt s a délvidék oltalmában nagy érdemeket szereztek. Keglevics Péter mint jajcai bán alapította meg vitézi hírnevét, később horvát-szlavon bán lett. Korbáviai János a nagybirtokú főúr már birtokai védelmére nagyobb haderőt volt kénytelen tartani, ő is hosszabb időn át viselte a báni méltóságot. Minketten kitűnő ismerői voltak a török harcmodornak s mert kötelességük volt a határ védelme, biztosítása, a határszéli várak felügyelete, ellenőrzése, egész tevékenységük a harcban merült ki. De a Zrínyi család nemcsak ezekkel volt ismeretségben. Bizonyára jóbarátság kötötte őket más előkelő s a délvidéken nagy szerepet játszó családokhoz: a Batthyányakhoz, Tahyakhoz, Alapiakhoz s másokhoz. Ezekkel atyafiságos viszonyba is kerültek részben még atyjuk, részben hősünk életében. (Zrínyi Ilonának férje Tahy Ferenc, Zrínyi Margit férje Alapi János volt. A Bathyányakkal hősünk tartott jóbarátságot, hozzájuk adta nevelésre gyermekeit, egyik leányát Dóricát, Bathyány Boldizsár vette nőül.) Mindegyik család kitűnő egyéneket tud felmutatni s bizonyára bármelyik szíves-örömest fogadta volna be vitézei közé hősünket és bátyját Jánost. Hogy ezek melyikénél sajátították el a Zrínyi fiúk a hadimesterség csinját-binját, hogy milyen hadivállalatokban vettek részt a már említetteken kívül, nehéz eldönteni, de hogy kitűnő iskolát jártak végig, azt minden tettük bizonyítja. Takáts Sándor állítja, hogy a gráci levéltár Militaria gyűjteményében több mustra-lajstrom maradt fenn, melyekből megállapítható, hogy Zrínyi János és öccse, mint fiatal kapitányok magyar huszárokkal zsoldért is szolgáltak. Maguk állították össze csapatukat, maguk nevelték és maguk tanították azt be. Abban az időben nemcsak az állam, hanem magánosok is tartottak váraik, udvarházaik védelmére haderőt, idősb Zrínyi Miklós sem lehetett kivétel s legalább annyira katonának kellett lennie, amennyire azt várainak védelme megkívánta. Azonban, bár ő inkább gazda, vagyonszerző volt, mint katona, világos volt előtte, hogy az, amit ő csinál, csak egészen ideiglenes elodázása a bajoknak, a gyökeres megoldást a kardnak kell elvégezni, ezért fiait katonai nevelésben részesítette. 2*
