Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1932
17 földet a pogány térfoglalása elől s távolabbi célja, hogy az ellenséget kiverje arról a földről, melyhez a hódító jogán kívül semmi más joga nem lehetett. Amíg a pogány itt van, addig nincs béke, szünet nélkül folyik a harc: élet, vagyon, jólét, gazdagság esékeny, bizonytalan javai az embernek, ha nem védi az orzók, dúlok, a más vagyonára örökké éhesek elől az elszánt bátorság. A magyar honvédelmi intézmény úgy, ahogy az a XVI. századtól kezdve előttünk áll, a megváltozott viszonyokhoz egészen hozzásímult, átalakult szervezet. Az intézmények nem is egyebek, mint az élettől felvetett szükségletek kielégítésének eszközei: formák, melyeket az élet zúgó, hömpölygő árama épít ki magának. A török ellen állandóan védekezni kellett. Ez az állandó szükség fejlesztette ki a végvárak rendszerét, az állandó zsoldos katonaságot, mely az egész török korszakra nézve olyan jellemzővé válik. E végvárak hadinépe a XVI. században túlnyomólag magyarokból toborzódik : azokból, akiket a magyar rög termelt ki magából, melyre most idegen tette rá a kezét; olyanokból, kiknek mélyen a húsába, vérébe vágott, ha az ellenség végigrabolta földjeit, falvait, s zsákmányul Kelet rabszolgavásáraira vitte gyermekeit, ifjait, leányait, asszonyait. Ha a törököt fanatizálta hite, mely az izlám terjesztését minden hívének első kötelességévé tette s a gyaurok elleni harc vitézeit a vértanuk glóriájával s a testi örömök másvilági jutalmának reményével kecsegtette; ha fanatizálta az, hogy legmagasabb polcra az emelkedett föl, aki a harcban kitüntette magát; ha fanatizálta a zsákmány s a zsákmány révén magasabb életszínvonal elérésének lehetősége, — a végvári magyar vitézi élet páratlanul hősi, önfeláldozó, harcias, bátor, katonás szellemét nem ilyen fanatizmus váltotta, alakította ki, hanem a családi fészek, feleség és gyermekek, a vagyon, a jólét, a szabadság biztosításának szüksége és akarása a maga, a magyar testvérek, az összesség, vagyis annak a felsőbbrendű eszmének számára, amit úgy hívtak: édes magyar haza. XVI. századbeli nevelőiskola. Ezek a végvárak voltak hadiiskolái, kifejlesztői, ápolói a magyar katonai virtusnak, bátorságnak, hősiességnek s jogosan tételezhetjük fel, hogy hősünk is itt szívta magába azt a lelkületet, mely őt olyan páratlan önfeláldozás végrehajtására képesítette. A nemesember gyermekéből, ha nem ment el papnak, vagy kancellistának, rendesen katona lett. Itt lehetett magát kitüntetni, felemelkedni, hírt és nevet szerezni. Az eljárás az volt, hogy a nemes ifjú beállt valamely jeles kapitányhoz, ha egészen fiatal, 9 — 10 éves volt, apródnak, ha későbben, 17—18 éves korban szánta rá magát a vitézi életre, hadapródnak. E kifejezéseket azonban nem ismeri a XVI. század magyar katonai terminológiája. Az apród neve „gyermek“ volt, a hadapródé „inas“. Takáts Sándor „A magyar gyalogság történetéiben (61.1.) írja: „A régi magyar katonai nevelés és képzés három fokozatból állott. Az elsőbe a gyermekek tartoztak, a másodikba az inasok (vagyis újoncok) és a lovászok, a harmadikba pedig a legények. A gyermekek már 9—10 éves korukban szolgálatban állottak. Gaal Adám győri német generális pl. 9 éves korában adta a fiát Zrínyi Miklós mellé. (A kis fiú az 1566. évi szigetvári ostrom után török fogságba került.) A gyermekek mindig mint valamely tisztnek, vagy főlegénynek fegyverhordozói kezdték meg pályájukat. Mivel a gyermekek majdnem kivétel nélkül nemes családok fiai voltak, olyan alantos szolgálatokat, mint a közlegények sohasem teljesítettek .. . Gyalogos tisztek ezen gyermekek tartására havi két-három forintot kaptak. Mivel a régi magyar szokás szerint a gyalogos tisztek a csatákban mindig előljártak, s mivel minden tanácskozáson résztvettek, a fegyverhordozó gyermekek a vajdák oldalán kitűnő 2
