Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1931
4 Muzsikáló óra, kecses menüett, pásztorköltészet! — A szerelmen kívül nincs más szenvedély. Nem kell semmi, semmi, csupán nyugalom, csend és béke. E három után sóhajt ma is a föld minden embere, feléje törnek a különféle filozófiai és politikai irányok, mert ebben látják megvalósítva a földi boldogságot. Bevezetés. Az olasz pásztorköltészet részletes története, mely lépésről-lépésre ismertetné e műfajt eredetétől kezdve, fejlődésén és átalakulásán keresztül fénykoráig s onnan végleges felszívódásáig, mely rendszeresen tárgyalná lírai, epikai és drá mai hármas megnyilatkozását, végül részleteiben megvilágítaná hatásait a többi irodalmakban, több kötetre terjedne a nélkül, hogy a kérdést teljesen ki tudná meríteni. Alig néhány évtizede csupán, hogy ezen, nemcsak irodalomtörténeti, de társadalomtudományi szempontból is igen érdekes kérdés fejtegetését megkezdte egy- időben több nemzet, de főképp olasz tudósok és kutatók lelkes gárdája. Hihetetlen tömege maradt azonban még a könyvtárak, levéltárak pókhálós állványain az idevonatkozó, kiadatlan, régen elfelejtett anyagnak, mely sok váratlan, érdekes újsággal lepheti meg az érdeklődőket, s így csak ezeknek feldolgozása után lehetne soksok fáradsággal és még több türelemmel egy minden részletre kiterjedő munkát írni. De nem is célja ez ennek a tanulmánynak, mely csupán a nevezetesebb művek tanulmányozása és az eddig megjelent főbb kritikai munkák összeségének nyomán akarja az olasz pásztorköltészet szintetikus képét adni és ismertetni hatásait a magyar irodalomban. Éppen ezért nem is jegyeztem külön a szövegben az egyes forrásokból merített adatokat, hanem az értekezés végén adom meg a felhasznált művek pontos jegyzékét. A pásztorlíra. A pásztorköltészet a legérdekesebb, de egyben a legmesterkéltebb műfajok egyike. Alapvonása a természet szépségeinek dicsérete, a szívnek és a léleknek velünk született vonzódása egy tiszta, egyszerű, gondtalan élet után. A pásztorok boldog, egyszerű, békés élete valahogy jobban hízelgett az emberi szívnek, mint a fejedelmi udvarok minden fénye és nagyszerűsége, ami talán boldogtalanságot, fájdalmat takart. Azok a gondolatok adják meg lényegét, melyeknél az ember a legszívesebben és legtovább időzik, azok az érzelmek, melyek legjobban termékenyítik meg a képzeletet. Valami egészen csodálatos, ösztönszerű előszeretettel törekszik minden ép testű-lelkű ember a szabad természet felé, s így a költő színes képzelete a pásztort avatta irigyelt személlyé, mert az mindig a szabadban él, — a pásztorkodást pedig irigyelt foglalkozássá. Fontenelle még tovább megy; szerinte a restség, a tunyaságra való hajlam is éppen olyan természetes ösztön, mint a szabadság után való vágyódás és ezzel magyarázza azt a nagy előszeretetet éppen a „pásztor élet“, s nem például a mezei földmunkás1 vagy az erdei favágó élete után, akik pedig szintén a szabad ég alatt töltik egész életüket. 1 1 Theokritos idilljei között mégis van egy, melyben „aratók“ szerepelnek. Az egyik kérdezi a másiktól: Miért nem vágsz egyenes rendet, mért dolgozol ma resten? Mert szerelmes vagyok — feleli a másik.
