Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1931

Az olasz pásztorköltészet és hatásai irodalmunkban.

Irta: vitéz Csutliy Gyula főtanár.

Előszó.

Hüvelyében a kard, elült a véres csaták zaja. A nemzetek szövetsége szárazföldi és tengeri lefegyverzésről, örök békéről beszél. Papiroson nagy a rend és a nyugalom, s általános a megelégedés. A nagy háború békeszerződései, melyek ellenségeinek szemében örökérvényűek, olyan állapotokat teremtettek, mint 1559-ben Itáliában a Chateau-Cambrésis-i béke. Ezek is új határokat rögzítenek, tartományokat elvesznek és ajándékoznak, régi hatalmakat várossá zsugorítanak, s újakat teremtve elzárják az utat minden ellenkező törekvéstől. Az uralkodók uralkodnak, az uralt népek pedig tétlenségre kárhoztatva, egy könnyelmű, gondtalan, fásultságában epikuieista társadalommá alakulnak.

Túlfinomult élet, túlfinomult társadalom ez, mely a játékokban, szórakozásokban, színházakban éli ki magát. A költők és írók nem törődnek az erkölcsi vagy értelmi tartalommal, mindenütt és mindenben csak a mulattatás fontos, a díszes keret, a dekoráció. A festők művészete is külszín, pepecselés. Nem gondol senki arra, hogy vulkán felett táncol, mely ha kitör, elöntheti az egész világot.

És ma? Széttépett ősi országok és tartományok helyén lehetetlen nevű és összeállítású új államok állnak. A győzők még uralkodnak, de a legyőzöttekkel együtt súlyos gondoktól görnyedő, tespedésre kárhoztatott társadalommá alakultak. Túldurvult élet, túldurvult társadalom ez, mely eszeveszett szórakozásokban és gaztettekben éli ki magát. A festő négyszegletes fejeket és ferde házakat fest, az írók se nagyon törődhetnek a finom ízlésű, díszes kerettel, mert munkájuk anyagiakban csak akkor gyümölcsöző, ha keret nélkül, minél szabadabban mutatják be az erkölcseitől megfosztott életet. Nem gondol senki arra, hogy egy jólététől, ideáljaitól, nyugalmától, hazájától megfosztott embertömeg között tombol, mely, ha megunja mostoha sorsát, kitör és lángba boríthatja újból az egész világot.

S im a vulkán a XVIII. század végén, a nagy francia forradalomban, csakugyan kitört. Vájjon mikép és mikor fog kirobbanni a XX. század vulkánja, melyben az „örökérvényű“ békeszerződések épp úgy eltűnnek, mint a történelem eddigi összes szerződései, magukkal rántva a megsemmisülésbe torzszülötteiket.

Rövid tanulmányom, ilyen háborús időszakokat követő, tárgyban és anyagban kimerült, nyugalomra vágyó, problémátlan időknek egyik költői irányzatát törekszik bemutatni, hogy pár percre elvonja a figyelmet az ideges világ ezer bajától, hogy pár percre kiragadjon bennünket ebből a szédületes hajszából, amit ma „modern élet“-nek neveznek és megmutassa egy letűnt század könnyű, gáláns társadalmának, játékos, nyugalmat adó s e szempontból talán ártatlan kedvtelését. A rokokó szalonok simán libegő krinolinos dámája, fehér parókás, csattos cipellőjű gavallérjával együtt lenéz minden élethivatást, minden komoly foglalkozást.

r