Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1931

22

elő az utat Metastasio melodrámája számára, mely műfaj, mint látjuk, egyenes leszármazottja Guarini „Pastor fido"-jának.

Hazánkban az olasz barokk ízlésű pásztordráma letompított nyomait Zrínyi Miklósnak, a „Szigeti veszedelem“ ötöknevű szerzőjének ifjúkori költészetében véljük feltalálni. A Zrinyi-idillek bebizonyítottan Marino hatása alatt születtek,27 általuk azonban nem egy simán társalgó, elkényeztetett gavallér, hanem egy puritán lelkű harcos szól hozzánk, aki bár kissé kezdetlegesen ugyan, de mégis leegyszerűsítette a marinizmus természetellenes, modoros stílusát. Klasszikus személyek leple alatt énekel saját szerelmeiről, s a keretért, a hasonlatokért, „concetto“-kért gyakran felkeresi Marinot, azonban nem fecséreli annyira a szavakat, nyelvezete nem oly könnyed, technikája nem olyan biztos, mint Marinoé, de érzelmeinek tüze, gondolatainak mélysége túlszárnyalja a hírhedt olasz rímfaragót. Zrínyi nem szavakkal díszíti agyon ideáljait, hanem megkapó gondolataival igyekszik egy maradandó hatást elérni éppúgy, mint a barokk építőművészet, mely tágas „fa£ade“-jai- val keresi a renaissance hatalmas hatásait.

Metastasio nagyon szerencsés csillag alatt született. Fortuna istenasszony valósággal elhalmozta kegyeivel. Ünnepelt és vallásos rajongással bámult költője volt a XVII. század első felének.

Átmeneti kor volt ez.

Egy a bomlás szélén álló, gáláns társadalom kora és egy megalakulás előtt álló, forradalmi ideálokkal telített új társadalomé, mely már nem talált szórakozást Matastasio dallamos nyelvében, s egy-két évtizeddel halála után nevét is elfelejtette. Melodrámái a tökéletesség fokát érték le. Annyi kedves báj, annyi derii, élénkség és szín sugárzik belőlük, hogy minden túlzás nélkül összehasonlíthatjuk a rokokó játszi stílusával. Az a gyakran alkalmazott aranyozás, az a törékeny, könnyed ornamentika, ami XV. Lajos korában uralkodó eleme volt minden művészetnek, az olasz szépirodalomban Metastasio üveghegedűjén csendült meg és midőn e csodás hegedű lágy dallamát a kecses Romania rózsás ajkai visszhangozták a „Didone abbandonata“ előadásán, megittasult a gyönyörűségtől egész Nápoly, egész Itália, megszédült a világ, nyolcadik csodájának nevezte egész Európa.

Költészet, mely még soha nem hallott hangon muzsikált a szerelemről, a soha senki által nem ismert, de mindenki által óhajtott pásztorélet ártatlanságáról.

Metastasio ennek a társadalomnak volt édes gyermeke, s a rokokó kagylócsónakján ringatta magát egész életében.

Művészete olyan fokot ért el, melyet fejleszteni már nem is lehetett, s így a nagy mester halála után maga a műfaj is visszaesett. Egyre jobban és jobban nyomul előtérbe a zene, s tökéletesedésével már-már emberi érzelmeket, szenvedélyeket is kifejez, s így megszületik az opera, mely már nem számítható tisztán a szépirodalmi műfajok közé.

A magyar irodalomban Metastasio rokoko ízlését épp úgy feltalálhatjuk, mint az olasz pásztorköltészet renaissance, vagy barokk irányát.

Van Oláh Gábornak egy értekezése „Csokonai és a rokoko“28 címen, melyben Csokonait Watteau-hoz, a nagy francia festőművészhez hasonlítja. És valóban, ha megállunk a Louvre egyik termében Watteau leghíresebb képe, a „L'embarquement pour Cythére" előtt, s nézegetve azt, felidézzük emlékünkben Csokonai V. Mihályt eredetinek hirdetett „Csókok“ című pásztorjátékát, kétségtelen felismerhetjük az azonos ízlést.

27 Kastner: Le passé et L'avenir des études italiennes en Hongrie. (Revue finno- ougrienne 1925.)

Sántái: Zrínyi és Marino 1915.

28 Budapesti Szemle 1917. 171. kötet.