Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1930
14 anyagi eszközök hozzáértés, lelkesedés, a tudomány önzetlen művelésének szeretete nélkül önmagukban elégtelenek. Példájuk világít és buzdít bennünket a tudományok hasonló önzetlen művelésére, fanatikus szeretetére. Annak a munkának, melyet ők folytattak, gazdag gyümölcse termett, ennek a gazdag és édes gyümölcsnek nevelőintézetünk lett az élvezője. 1913-ban Zsiván S. parancsnok, mint ezredes nyugdíjazhatott, új parancsnok jött, s aztán kitört a világháború. Utána végigélte az intézet a forradalmat és a rettenetes bolsevismust. Amit az előző évizedek építettek és különösen intézeti hagyományban, szellemben egymásnak átadtak, azt a forradalom és bolsevismus lerombolni törekedett. Nem részletezhetjük ez évek történetét, jóllehet a történelem lapjaira kívánkozik feljegyzésük, csak mint igen jellemző adatot említjük meg, hogy a bolsevista biztosok az intézet fentemlített lelkésztanárának, mint papnak nem akarták fizetését folyósítani. Csak az akkori parancsnoknak ügyes ötlete tette lehetővé, hogy mint gazdasági tanácsadó és a baromfiudvar felügyelő-intézője az intézetnél maradhatott, ahol az istentiszteleti teendőket is ellátta. A növendékek nagy része gyönyörű példáját adta keresztény és jellemes érzületének: az istentiszteleten kevés kivétellel valláskülönbség nélkül megjelentek. Nem ezek a viharos idők, hanem az azt követő trianoni békeparancs, mely Nyugat-Magyarországot Ausztriának ítélte oda, ingatta meg a szépmultú intézet alapjait. 1919 szeptember 8-án sürgönyi parancs rendelte el, hogy a főreáliskola Nagykanizsára költözködjék. Október közepe is elmúlt, mire mindennel elkészültek s az utolsó szállítmány is vagonokba és Kanizsára került. Hatalmas palotából négy nagyobb s több kisebb épületbe, gyönyörű, ősi park közepéből a városon kívül kő- és deszkakerítéssel bekerített mező közepébe! Kopár, fátlan nagy gyakorló tér terült el a négyemeletes pavilion előtt. Az intézet mellett elvonuló országút porét a déli szél idehordta. Itt voltak elszállásolva nemcsak a növendékek, hanem a tanárikar nagyrésze is. A kaszárnya mögött volt a háború alatti fogolytelep. Ennek maradványbarakjai egyikében lakott maga Kappa Ödön ezredes, iskolaparancsnok is és tanárainak s altisztjeinek másik része. Az intézet keleti kerítésén túl kezdődött a kanizsai közlegelő. A mező közepébe helyezett telepet éjjelenként állandó növendéki őrjárattal kellett őrizni, a barakktáborhelyet pedig a helyőrségtől kivezényelt őrség oltalmazta attól, hogy anyagát széjjel ne hordják. 1921 február 15-től kezdve ez az intézet is megfosztatott kato‘ nai jellegétől, 1922 aug. 1-vel pedig egyesíttetett Pécsett a volt hajmáskéri iskolával. * A kismartoni és hajmáskéri intézetek egészítéséből létrejött pécsi m. kir. reáliskolai nevelőintézet állandó otthonhoz, gazdag felszereléshez jutva s szilárd szervezetet nyerve, végre elérkezett fejlődésének ahhoz a szakaszához, melyet bátran a harmonikus alkotó munka korának nevezhetnénk. Zaklatott, hányt-vetett élet után megízlelhette a béke áldásos korát, kifejthette belső erőit, zavartalan és bő gyümölcsöt Ígérő munka indulhatott meg kebelében. Ez az alkotó munka kétirányú volt: tökéletesíteni, szépíteni, lakályossá tenni a tönkretett és tatarozásra alaposan rászoruló otthont, gondoskodni az anyagi jólét feltételeiről. A másik irányú tevékenység az erkölcsiekre, szellemiekre vonatkozott, s minden rendelkezésre álló eszközzel arról kívánt gondoskodni, hogy lelkes, vállvetett munkával a növendékekből a nemzeti érzés és az őszinte, meg- győződéses vallásosság gránitalapján álló, kellő tudású, jellemes egyéneket neveljen, akik egykor a rájuk váró nagy feladatot egészen meg tudják valósítani. Példaképül az intézet a szigetvári hőst választotta, kinek nevét mindjárt az első évben felírta homlokzatára. Mindkét feladat sikeres megoldása el nem lankadó,
