Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1930
15 fáradliatalan tevékenységet követelt első sorban a vezetőtől, az igazgatótól, másodsorban a tanári és nevelői kartól. A volt hadapródiskola hatalmas épülete akkor, amikor intézetünk abba beköltözködött, a 5 éves balkáni uralom nyomait minden részében magán viselte. Nem volt helyisége, mely újabb festést, alapos tatarozást nem igényelt volna, ellenben voltak olyan részei, melyeknek rendbehozatala csak évekig tartó hosszú és fáradságos munkával volt elérhető. Leszegényedett, megcsonkított hazánk nem volt abban a helyzetben, hogy az intézet épületeinek rendbehozatalára egyszerre hatalmas összeget tudott volna fordítani. Az intézet rendbehozatalának munkáját fokozatosan az évi átalányból s esetleges megtakarításokból kellett elvégeztetni. Az igazgatónak nemes ambíciótól hevített legforróbb vágya volt az iskola régi fényét helyreállítani, hogy az külsejében is kielégíthesse a fejlettebb ízlés követelményeit, és hogy mihamar méltó keretbe helyeztesse azt a gazdag felszerelést, melyet a kismartoni iskolával kapott. Meg akarta továbbá Pécs városának mutatni, hogy az intézetben egy jelentős és nagy jövőre hivatott közintézményt nyert. Legnehezebb volt az első év munkája. Több mint ezer fuvar szemetet, trágyát kellett az intézet területéről és épületeiből elszállítani, ajtókat, ablakokat, padlózatot kellett rendbe hozatni, helyiségeket beosztani, kifestetni, berendezni, az intézeti parkot, kertet megújítani, csatornákat, vízvezetéket működésképes állapotba hozni.. A lankadatlan, percre sem szűnő nagy munkának eredménye hamarosan mutatkozni kezdett. A három évi gazdátlanság alatt a szerbektől tönkretett intézet régi külső fénye kezdett visszatérni s mikor 1923 április 26-án a kormányzó úr ő főméltósága az intézetet megszemlélte, tapasztalatairól legmagasabb dícséretét és örömét fejezte ki az intézet igazgatója előtt. Az igazgatót a legmagasabb helyről nyert elismerő és buzdító szavak lankadatlan munkára sarkalták, s május 10-én elérkezettnek látta az időt, hogy az intézetet Baranya vármegye, Pécs városa vezető egyéniségeinek s a rokon tanintézetek igazgatóinak és tanárikarának bemutassa. A meghívott vendégeket a növendékek rövid műsoros ünnepélyen köszöntötték, majd kijelölt vezetők és az igazgató szakszerű magyarázata mellett bejártak minden helyiséget. A helyreállított intézet meglepte az előkelőségeket, a gyűjtemények nagy feltűnést keltettek, a rokonintézetek szaktanárai a legnagyobb elismerés hangján nyilatkoztak az oktatás eredményességét előmozdító felszerelésről és berendezésről. A vendégek azzal az érzéssel és meggyőződéssel távoztak el, hogy Pécs városa és Baranya vármegye nevelőintézetünkben kiváló intézménnyel lett gazdagabb, a rokonintézetek pedig, hogy a középiskolai oktatás terén jeles versenytársuk akadt intézetünkben. Az intézeti igazgató ezzel a látogatással vette tulajdonképen fel a szorosabb kapcsolatot a helybeli polgári hatóságokkal s intézetekkel, s mindvégig legnagyobb súlyt helyezett arra, hogy ez a kapcsolat élénk maradjon. Minden alkalmat megragadott továbbra is az érintkezés ápolására és kimélyítésére. Nevezetesebb alkalmakkal, mint a kormányzó úr születés- vagy névnapja, évvégi tornaünnepélyek, meghívta a hatóságokat, s azok szívesen küldték el képviselőiket, vagy éppen a hatóságok fejei jelentek meg. A reáliskolai nevelőintézet az igazgató nyájas modora, közvetlensége révén belekapcsolódott Pécs életébe, abban új színt, új típust képviseltek a csinos, magyaros egyenruhájú Zrinyi-növendékek s népszerűekké lettek igazgatójukkal, tanáraikkal egyetemben. Az első év munkássága azonban minden téren csak alapvető jellegű volt, az újjáépítés, a fejlesztés lankadatlan buzgalommal folyt tovább. A következő évre elkészült a kápolna, melyet 1923 november 18-án gróf Zichy Gyula, pécsi megyéspüspök úr sezntelt fel s ő tartotta a megújított kápolna oltárán az első szentmisét. E kápolna felszerelése, oltára és padjai házilag készíttettek, mert az inté
