Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1928
19 győzése után, 1723—24 táján teljesen felszerelve végre szerencsésen talpra állította. Most a kiképzés gondterhes, fáradságos évei következtek. Bercsényi — úgy látszik — tisztjeivel egyetemben itt is alapos munkát végezhetett, mert Belle-Isle marsall, aki 1732-ben a Bercsényi ezredet a Richemont melletti táborban1 hivatalosan megszemlélte, a hadügyminiszterhez intézett jelentésében a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott az ezred fegyelméről és a gyakorlati kiképzésben felmutatott nagyszerű előhala- dásáról.2 3 Természetes dolog, hogy ezrede kipróbálására s a maga szépen induló carriére- jének további kiépítésére Bercsényinek alkalmat csak egy újabb háború nyújthatott. Ez az alkalom — tudjuk — nem váratott sokáig magára. Hiszen ismeretes, hogy Franciaországban a XVIII. század évtizedeit a folyton megújuló háborúk szakadatlan sora tölti ki, olyan háborúk, amelyekben Bercsényinek ép úgy, mint a kiváló katonák egész légiójának bőséges alkalma nyílt a vitézkedésre, a hírnév, a dicsőség, a királyi kegy s a legmagasabb katonai rangok elnyerésére. Bercsényi új ezrede élén a legszebb reményekkel indul a küzdelembe. Elvégre, ami sikerült a francia király német, angol, s más idegen származású katonáinak, miért ne sikerülhetne az éppen őneki, akivel szemben királyi pártfogói már eddig is annyi kitüntető bizalmat és jóindulatot mutattak ? Az első próba jól sikerült. Bercsényi vitézei a lengyel örökösödési háború harcaiban — különösen a Rajnánál — nagyszerűen megállták a helyüket, — s Bercsényi, mint ezredes, jutalmúl (1734-ben) brigadérosi kinevezést kap királyától. De a tábornoki rang sem váratott már soká magára. (1738). S ugyanakkor, mikor, mint maréchal de camp, Bercsényi a francia tábornoki kar tagja lett, más oldalról újabb kitüntetés is érte. A trónjától megfosztott lengyel király, Leszczinszky Szaniszló, aki a lengyel örökösödési háború befejezése után francia földön, Lunéville-ben új királyi udvart rendezett be magának, 1 /38-ban Bercsényit főlovászmesterévé nevezte ki. Ennek a méltóságnak Bercsényi jobban örült talán még a tábornoki rangnál is, mert tőle szűkös anyagi helyzetének jelentős javulását remélhette. A lengyel örökösödési háborút, — mely Bercsényinek e szép sikereket hozta, — csak rövid ideig tartó béke követte Európában. 1741-ben kitört az osztrák örökösödési háború, — s Bercsényinek Franciaország oldalán újra hadba kellett vonulnia. Ez volt az a háború, melyben a magyar huszárok — megállapíthatjuk — ép oly hősiesen és dicsőségesen küzdöttek Bercsényi vezérlete alatt a francia hadseregben, mint a császári sereg magyar huszárai Mária Terézia lobogói alatti 1741-42- ben, a nehéz csehországi harcokban Bercsényi a Belle-Isle marsall hadseregének egyik legerősebb támasza volt, sőt talán, azt mondhatjuk, a megmentője is, mert csapataival ő fedezte a Prágából egérútat vett francia hadsereg visszavonulását, azt a hadmozdulatot, melyet sokan a század legkiválóbb fegyvertényének tartanak s a Xenophon híres anabázisával hasonlítanak össze. Érthető tehát, hogy a király Bercsényit ezek után újabb kitüntetésekkel halmozza el. 1743-ban kinevezi a Szt.-Lajos-rend commandeurjévé s még ugyanabban az évben megteszi az egész francia huszárság (akkor hat ezred) felügyelőjének is, mely minőségében Bercsényi most már az összes huszárezredek elöljárója, sorsának intézője s azok becsületének hivatott védelmezője lesz. 1 A Moselle mellett. 3 ,,J’ ai trouvé les hussards parfaitement disciplinés. Ils marchent, manoéuvrent et servent ä merveille.“ — La comtesse de Foussemagne i. in. 455. o. 3 Figyelmet érdemelnek azok a szavak, amelyekkel Foussemagne grófnő festi itt a Bercsényi magyar vitézeinek „megfoghatatlan vakmerőségű“, nagyszerű hadi tetteit: „Toujours les premiers a 1’ attaque, les derniers a la retraite, les hussards préparent en outre la marche de 1’ armée, assurent les ravitaillements et les communications, battent les routes, dépistent 1’ ennemi, surprennent et enlévent ses éclaireurs, hachent ses trainards, s’ emparent de ses convois, accomplissent des coups de main d’ une inconcevable témérité“. (I. m. 458. o.)
