Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1928
17 1 másodezredes, 1 őrnagy, 1 kvái'télymester pénztáros, 4 zászlóvivő, 2 adjutáns, 1 lelkész, 1 maítre-maréchal (állatorvos-féle), 1 nyerges, 1 fegyverkovács. Az escadronok compagniekra, ezek ismét escouade-okra (raj) voltak felosztva, de ezek létszáma, egymáshoz való viszonya, szóval az escadronok belső szervezete idők folyamán annyi változáson ment keresztül, hogy itt a számszerű adatok közlésének semmi értelme nem volna. Sokkal érdekesebbek ennél a huszárok fizetési, ellátási viszonyai. Ebből a szempontból, — amint erre itt-ott már eddig is utaltunk előadásunkban, — sem a tisztek, sem a legénység helyzete nem volt a legrózsásabb. A részletekre itt sem óhajtok kiterjeszkedni, csak egypár adatot fogok bemutatni, amelyek elegendő támpontot fognak nyújtani a tiszti kar és a legénység szerény anyagi helyzetének meg- itélésére. Az ezredes napi illetménye p. o. 9 livre,1 6 sou,2 3 4 8 denier2 volt, a kapitányé 6 livre, az őrmesteré 26 sou, 8 denier, a kápláré 9 sou, s végül a huszár napi zsoldja télen 7, nyáron 6 sou-t tett ki. Ebből a legénységi zsoldból azonban a vasalás és a fegyverek karbantartásának költségeire visszatartottak nyáron 6, télen 5 sou-t úgyhogy a huszár zsoldjából — a levonások után — maradt is valami, nem is. Ha ezt a szerény dotációt tekintetbe vesszük, bizonyára nem is fogunk többé nagyon csodálkozni azon, hogy háborúban a huszárok a sarcolást, a requirálást itt-ott túlzásba vitték s arról ezredeik hírhedtekké váltak. Túlzás és elfogultság nélkül megállapíthatjuk, hogy ezeknek az erőszakos eszközöknek a felhasználására a legtöbb esetben rá is voltak utalva, ha nehéz szolgálatuk költségeit, veszteségeik pótlását valahonnan elő akarták teremteni. De akkor, mikor elismerjük, hogy az itt elkövetett túlkapásokért jogosan érte vád a szóban forgó ezredek egynémelyikét, meg kell állapítanunk, hogy a huszárok ellen alaptalan vádaskodások is voltak forgalomban. Könnyen elképzelhető és megérthető, hogy ezeknek megcáfolása Bercsényinek — aki mindig szívvel-lélekkel azonosítani tudta magát katonáival — olykor sok gondot és bosszúságot okozott. 1746- ban a hadügyminiszterhez intézett egyik jelentésében Bercsényi maga állítja össze a huszárok ellen emelt és nemcsak a közvéleményben élő, de hivatalosan is többször elhangzott vádakat s azokkal szemben vitézeit ugyanabban a jelentésben a legerélyesebb módon védelmébe veszi A vádak listája azonban kortörténeti szempontból nagyon érdekes, nem azért, mintha azoknak — Bercsényi szavaival szemben — mi is mindenben hitelt adni hajlandók lennénk, hanem azért, mert hitelüknek a kellő niveaura való leszállítása után belőlük némileg fogalmat alkothatunk magunknak azokról a tényleges bajokról és nehézségekről, amelyekkel Bercsényinek és társainak meg kellett küzdeniük, hogy újoncaikból minden körülmények között használható, megbízható csapatokat alkothassanak. „Hamis az az állítás, — írja Bercsényi említett felterjesztésében, — mintha az ezredekben elharapódzott volna az a visszaélés, hogy az ellenséggel beszédbe bocsátkoznak és ezt annyira viszik, hogy az utolsó háború alatt* ölelkeztek és együtt ittak és a barátságot megújították az ütközetnek szánt percekben, sőt megegyeztek az équipage-ok kifosztására, „partis bleus“ (azaz a szabályszerű katonai szolgálatból kiváló és önállóan működő kis különítmények) alakítására, mely rendetlenségekből szökések és levélváltások erednek, mi által az ellenség mindarról értesül, ami a tá1 A livre, a mai francia franc őse, kb. a békebeli franc értékével bírhatott. Vásárló erejét magának Bercsényinek egyik hivatalos felterjesztéséből állapíthatjuk meg hozzávetőlegesen, amelyben Bercsényi 200 livret kér a hadügyminisztertől egy- egy megölt, vagy elveszett ló árának megtérítése fejében. — Forster, i. m. 120 o. 2 A sou a livre 1/20 része. 3 A sou-ban volt 12 denier, (dénár). 4 Itt bizonyára a sziléziai háborúkról van szó. (1740 — 45). 2
