Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1927
7 III. A filozófiai alaptudomány viszonya a többi filozófiai diszciplínákhoz. Miután az előző fejezetekben megállapítottuk a filozófiai alaptudomány fogalmát, tárgyát és feladatát, a jelen fejezetben azt kell vizsgálat tárgyává tennünk, nincs-e már a jelenleg ismeretes filozófiai ágak között olyan, amely tárgyánál fogva a többi filozófiai ágaknak alapul szolgál s így egy új diszciplínának a megalapítására tényleg nincsen szükség. Ezért sorba kell vennünk az egyes filozófiai tudományokat s meg kell állapítanunk azt, nem jelent-e tárgyuk oly általános fogalmat, amely a többi tudományok tárgyát magába foglalja, egyesíti. Az a filozófiai tudomány, amely ebből a szempontból, a legelsősorban jöhet tekintetbe s amelyet már tényleg többen neveztek alaptudománynak, a logika. A logika tárgyára és feladatára vonatkozólag az egyes filozófusok felfogása nagyon különböző. A hagyományos logika, amely Arisztotelészre megy vissza, a logika feladatát abban látja, hogy a gondolkodás számára normákat, szabályokat állítson fel, hogy céljának, az igazság megállapításának, meg tudjon felelni. Az igazságot ez a logika a tárgyaknak ismereteinkkel való megegyezésében látja. A megismerésben tehát a tárgyakról képeket alkotunk magunknak, amely képek a tárgyakkal megegyeznek, vagy azokhoz hasonlítanak. Mivel a tárgyak megismerhetőségére vonatkozólag a felfogások a filozófia fejlődésének a folyamán változtak, a kép egyezése a tárggyal a fejlődés különböző fázisaiban különféle értelmet nyert. Az arisztoteleszi s a középkori logika azt tanítja, hogy a fogalom a tárgyak általános lényegét fejezi ki, illetőleg jelenti, s így Ítéleteinkben, amelyek nem egyebek, mint ezen fajfogalmak adatainak a tudat számára való felbontásai, analízisei, az igazság mindenféle tárgyra vonatkozólag in principia megismerhető. Mióta azonban Descartes az anyagi és a szellemi világot oly élesen elválasztotta egymástól, az újabbkori logikában az igazság értelme, illetőleg érvényének területe nagyon megváltozott. A logika továbbra is a gondolkodás tudománya, de az a tárgy, amivel a gondolkodásnak meg kell egyeznie, hogy az igazságot szülje, már teljesen más, mint a régi logikában. Míg a régi felfogásban a fogalom az abszolút, a tudatunktól független tárgyak lényegét, faji általánosságát fejezte ki, az újkori logika szerint a fogalom érvénye csak az empirikus tárgyakra, az abszolút tárgyak szubjektív transzformációjára terjed ki, míg magukra az abszolút tárgyakra nézve csak vonatkoztató, célzó, intendáló szerepük lehet. A fogalom abszolút jelentésének elhalványulásával a logika feladata is megszűkül, amennyiben tisztán formális jelentőséget nyer s az igazság biztosításának csak a gondolkodásban rejlő feltételeit teszi vizsgálata tárgyává, míg a tárgyi, azaz tartalmi feltételeket egy más filozófiai ágnak, az ismeretelméletnek engedi át. Alaptudományt jelenthet-e a logika ily értelemmel és feladattal? Könnyű belátni, hogy ezen normativ, törvénystatuáló logikának tisztán prope- deutikus, előismereti jelentősége lehet. Csak a gondolkodás formáiban megnyilatkozó s az igazságtól determinált törvényszerűséggel foglalkozik az ily értelmű logika. Ezek a normák előfeltételei minden megismerésnek, de nem jelentenek oly általános fogalmat, amelyre a többi filozófiai tudományág tárgyrendszere felépíthető lenne. A modern filozófiában az ideálizmus világnézetének megfelelően az igazság értelme lényeges változáson ment keresztül s ez a változás a logika tárgyának és feladatának a változását is maga után vonta. Az ideálizmus nem ismer el abszolút, reális, azaz transcendens világot, s így az igazi megismerés fogalma újra visszanyeri teljesen objektiv jelentőségét. A fogalom ezen felfogás szerint ismét a tárgynak magának s nem pedig szubjektív transzformációjának a kifejezője, de nem jelent már
