Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1927
2-1 A relácionális szükségesség, mint fentebb láttuk, a tárgyuk összefüggéséből, egymáshoz való viszonyából áll elő. Relációnáliter szükséges valamely tárgy akkor, ha nélküle az összefüggő tárgyak nem állhatnak fenn. A relácionális szükségességnek a tudományokban óriási fontossága van. Azt lehetne mondani, hogy nélküle nem is lehetne tudomány, mert világ sem lehetne. Éppen ezért, mert a fennállás ezen módozatának olyan óriási fontossága van a tudományokban, egy kissé behatóbban kell vele foglalkoznunk. A relácionális törvényszerűség igazi hazája az ideális tárgyak világa s legteljesebben a matematikában van megvalósítva. A számok rendszerét az analitikus szükségszerűség hatja át. Az algebra egész épülete egy principium alapján nyugszik s összes igazságai egy általános elv láncolatába kapcsolódnak bele. Melyik az az általános elv, amely különböző gondolati operációkkal az algebra egész rendszerét kifejleszti önmagából ? A szám. A szám fogalma jelent oly logikai potenciálitást, amely magában mintegy magban az algebra összes számfajait, számrendszereit, számsorait és funkcióit ki nem fejlesztve tartalmazza. Nincs a matematikának egyetlen igazsága sem, amely nem a szám fogalmából folyna, nincs egyetlen számfaja, amely nem a szám általános lényére támaszkodnék. A szám ezen lényegére vonatkozólag, amely kibontakozásában az egész algebrát jelenti, az egyes matematikusok és filozófusok között eltérők a vélemények. Egyesek a tárgyak, illetőleg a képzetek vagy képzetaktusok mennyiségi momentumainak fogalmi ábsztrákciójában látják azt a princípiumot, amelyből a matematika összes igazságai levezethetők. E szerint a felfogás szerint nem a szám maga, hanem fogalma képezi azt az ideálitást, amely összefüggő törvényszerűséget biztosít a matematikai operációknak. Ez a törvényszerűség azonban nem önálló, hanem a tárgyak mennyiségi határozmányaiban gyökeredző és így faji jellegű. A modern matematikusok legnagyobb része azonban a számot mint egyedi ideálitást fogja föl s így azt a törvényszerűséget, amely belőle folyik, teljesen függetleníti a reálitások irányító determinációjától s vagy tiszta viszonyfogalmat lát benne, vagy a fogalom ideális momentumába kapcsolja bele oly módon, hogy a fogalom körét gondolati ábsztrákcióval önálló tárgykategóriává avatja. * De nemcsak az algebra, hanem a geometria is egy ideális principium, vagy ideális princípiumok struktűrtörvényszerűségére támaszkodik. Analitikus törvényszerűséget mutat fel a geometria akkor, ha, mint Descartes, a geometriát a szám alapjára fektetjük, szintétikusat, ha a formák helyzeti viszonylehetőségeit a számnak a számsorban elfoglalt helyi értékével egyesítjük. Habár a relácionális szükségesség elsősorban a matematika ideális világában uralkodik, a létezők világa sem nélkülöz teljesen oly összekötő törvényszerűséget, amely az egyes tárgyrendszerek tagjait összefüggő láncolategységgé avatja. Az ideális szükségszerűséggel szemben a reális világban megnyilatkozó szükségszerűséget reális szükségszerűségnek nevezhetjük. A reális szükségszerűség azonban sohasem lehet analitikus, azaz egy princípiumra támaszkodó, hanem mindig csak szintétikus és sohasem hatja át egy tárgy- rendszer összes tagjait, hanem csak azokat, amelyek a lényeg folyományai. Ezen szintétikus jellegű reális szükségszerűség a természettudo mányok törvényszerűsége. Bár a természet összes jelenségeit sohasem fogjuk egy ideális törvény- szerűség változhatatlan sémájába belekényszeríthetni, mindazonáltal a bennük uralkodó törvényszerűség szintén lehetővé tesz egy bizonyos fokú exaktságot. Azonban a princípiumokban, amelyeknek szintéziséből az elméleti természet- tudományok felépülnek, nem értenek teljesen egyet a filozófusok és természettudósok. A mechanisztikus, energetikus, elektronikus stb. természetmagyarázó hipotézisek
