Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1927
23 De még ilyen magas értékelés mellett sem rejtenek magukban a számok semmiféle olyan tulajdonságot, amelyből abszolút szükségszerűségük folyna. Ha a számok a világ lényét alkotják, szükségességük kérdése a világ szükségességével esik egybe. Ez pedig, mint már fentebb láttuk, nem abszolút szükségességíí. Ha a szám a világ harmóniáját biztosítja, szükségessége szintén csak relácionális, mert csak a világ fennállása teszi őket szükségesekké. Talán a geometria térformái képeznek oly öncélt, amelyből abszolút szükségességükre kellene következtetnünk? Miként a számokra, úgy a térformákra nézve is elsősorban az ideálisták képviselnek oly felfogást, amellyel szemben az abszolút szükségesség kérdését felvethetjük. Az ideálisták legnagyobb része a térformák ideális törvényszerűségében látja azt a vázat, azt a gerincet, amelyre az empirikus érzetelemek térbeli sajátságai ráilleszkednek. De még ily értelmezéssel sem emelkednek a geometriai térformák abszolút sziik- ségességű jelentőségre, mert épúgy, mint a számok, a világ egészével szemben csak hasznossági fontosságot jelentenek. Legtöbb kilátásuk abszolút szükségességre még az értékeknek van. Az érték fogalma csak a modern filozófiában emelkedett jelentőségre, mint az igaznak, jónak és szépnek hármas egysége, amelyekhez azonban egyes filozófusok még a hasznot vagy a szentséget, vagy a jogot számítják. Az érték fogalma ugyan már a régi filozófiában is ismeretes volt, de tárgyelméleti fontosságot csak Kant óta nyert, amennyiben a régi filozófia ontológiai szempontból nem tett különbséget érték és értékes között. Mióta Kant a világ mechanizmusában önálló törvényszerüségű célok regulativ irányítását látta, az érték problémává emelkedett s a filozófiának legvitásabb kérdésévé vált. Azonban a filozófusoknak egyik része az értékben ma sem lát önálló, ideális törvényszerűséget. Az eudaimonizmus különféle felfogásai, amelyek a gyönyörben vagy a boldogságban látják az értéket, a régi metafizikából a modern értékelméletbe is átplántálódtak. Nincsenek eszmék, amelyek öncélt jelentenek, hanem csak oly tárgyak léteznek, amelyek valamilyen tulajdonságuk miatt az emberre nézve értékesekké válnak. A modern filozófusoknak legnagyobb része azonban axiológiai ideálista. Ezek szerint a filozófusok szerint az értékek eszmék, ideák, ámeneknek lényegéhez nem a lét, hanem az érvény és jelentőség tartozik, amelynél fogva gondolkodásunk, érzésünk és akaratunk számára normákká, parancsokká lesznek. Az értékek tehát már szükségességet jelentenek a számunkra oly értelemben, hogy gondolatainkban mint igazságot, érzéseinkben mint szépséget, akaratunkban, tetteinkben mint a jóságot megvalósítsuk őket. Itt célunkhoz képest nem terjeszkedünk ki az ideális értékelés különféle formáira, az értékek logikai vagy teleológiai, ábsztrákt vagy konkrét felfogásaira. Ránk nézve itt csak az értékek jelentőségének a megállapítása fontos, amelynél fogva velük szemben az abszolút szükségesség kérdését fel kell vetnünk. Rejtenek-e magukban az értékek azon jelentőségnél fogva, mellyel ránk nézve normákat, parancsokat jelentenek, abszolút szükségességet ? Rár vannak filozófusok, akik az értékekre vonatkozólag az abszolút szükségesség hívei s a lét utolsó gyökerét az értékekben keresik, ez a felfogás azonban éppen nem mondható általánosnak. Az abszolút szükségesség az értékek szempontjából is óriási nehézségbe ütközik. Ez a nehézség pedig abban áll, hogy oly világot is el tudnánk képzelni, amelyben ezeknek az értékeknek az ellenkezői nyernek érvényt s mi emberek sem tudnánk másként gondolkodni, érezni, és akarni, mint ahogy az értékek azt parancsolják. Miután már láttak azt, hogy az abszolút szükségszerűséggel a tárgyak egyik világában sem találkozunk, vizsgáljuk meg már most azt, hogy állunk e tárgyak egyes csoportjaiban a relácionális szükségességgel?
