Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1927
Szükségességen azt a fennállási módozatot, vagy strukturális érvényt értjük, mely valamely tárgyra önállítást kényszerít. I la ez a kényszer a tárgyból magából indul ki, abszolútnak, ha a tárgyaknak egymáshoz való viszonyából származik, relacionálisnak nevezzük. A relacionális szükségesség újra lehet feltétlen és feltételes. Feltétlen szükségességen egy tárgyrendszer tagjainak olyan összefüggését értjük, melynél minden egyes tag egy közös alapból láncolatösszefüggéssel vezethető le s amelynél az összes tagok oly zárt egészet alkotnak, amely sem hiányt, sem felesleges tagot nem enged meg. Ha a relációszükségesség nem képez ilyen kontinuális egészet, esetlegesnek nevezzük. A feltétlen szükségesség analitikus, ha a zárt viszonyegész egyetlen princípiumból épül föl, amelyben mint magban a tárgyrendszer valamennyi tagja potenciáliter már benne van. Ha ellenben a tárgyrendszer nem egy principium folyománya, hanem oly alapra támaszkodik, amely több principium egységes törvényszerűségéből állt elő, a szükségesség szintétikus. Már most az a kérdés, milyen szükségszerűséggel találkozunk az egyes tárgy- rendszerek világában ? Van-e abszolút szükségszerűség s ha igen, a tárgyak mely világában jut érvényre? Hogy az empirikus tárgyak világában abszolút törvényszerűség nem fordulhat elő, könnyű belátni. Ha ugyanis az empirikus tárgyakat egy transcendens világ jelenségeinek, fenomenonjainak tekintjük, létezésük ezen transcendens világhoz van kötve s így létrejövésük egyáltalán nem szükséges, hanem csak esetleges. Ha ellenben az empirikus világot az ideálizmus szellemében reális létezőnek vesszük, léte a trans- cendentális törvényszerűséghez, tehát szintén feltételhez van kötve s így feltétlen szükségszerűségről ebben az értelemben sem lehet szó az empirikus világban. Találunk-e abszolút szükségességet a transcendens világban? A transcendens világ fennállása végeredményben okozati összefüggésen alapszik. Ha ebben a káuzális világrendszerben feltétlen szükségességet keresünk, csak a végső okban találhatjuk azt meg, ez pedig az Isten. Azonban az Isten létét csak abszolút létezőnek, de nem egyúttal abszolút szükségesnek ismerjük meg. Az Isten önmagától való, minden létezőnek oka s így abszolút létező, de fogalmából abszolút szükségességre következtetni ontologizmus volna. A világ végső okának létezése tehát nem abszolút, hanem feltétlen szükséges- ségíí. Feltétlenül kell lennie Istennek, mert létezik egy világ, amely csak úgy állhatott elő, hogy valaki megteremtette. Meg kell azonban jegyeznünk azt, hogy Isten feltétlen szükségessége csak egy transcendens világ elismeréséből folyik. Az a filozófiai irány, amely a világban nem lát egyebet, mint ideáknak, kategóriáknak és fogalmaknak logikus szövevényét, az Istennek személyes létét vagy tagadja, vagy esetlegesnek mondja. Fel kell-e vennünk az ideális világban abszolút szükségességet ? Itt csak azokat az ideális tárgyakat tehetjük e kérdés szempontjából vizsgálat tárgyává, amelyeknek önálló struktúrtörvényszerűségük van. Ilyen önálló törvény- szerűséget a filozófusok általános felfogása szerint elsősorban a számok, mértani alakok s az értékek mutatnak fel. A képzetek és fogalmak ellenben pszichológiai oldalukról a lélek, ideamomentumaikkal pedig azon tárgyak törvényszerűségébe kapcsolódnak bele, amelyeknek képét, illetőleg jelét alkotják. Szükségképpeni-e a számok fennállása? A számoknak különösen Pythagoras tulajdonított óriási jelentőséget, amennyiben egyenesen világalkotó princípiumoknak tekintette őket. Azonban az ideálizmus világfelfogásában is fontos szerepet töltenek be a számok. Az új-kántiánusok az egész természetet mennyiségi viszonyfogalmakba oldják fel. Az ideálistáknak a legnagyobb része nem ért ugyan egyet a számoknak ez óriási felértékelésével, nem látja bennök a világ egyetlen érdekét és lényét, de azt a harmóniát, amely az érzékek irrácionáli- tásába rendet visz bele, tisztán a mennyiségi viszonyoknak tulajdonítja'
