Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1927
20 Óriási viták központját képezi a modern filozófiában az értékek kérdése. Ezeket a vitákat azonban itt csak lételméleti szempontból érintjük. Ideák-e az értékek : az igaz, szép és jó s esetleg a jog s a szentség, vagy pedig a létezők közé kell őket sorolnunk ? Szubjektív értelmezésben az értékek kiesnek az ideális tárgyak világából. Azok, akik a jelentőséget a lélek kellemes állapotaiban, a gyönyörben és boldogságban keresik, az értékeknek csak pszichikai létet tulajdonítanak. Az értékek metafizikai felfogása, amely individuális, illetve perszonális viszony- latba hozza őket, reális létet követel a számukra. A felfogások harmadik főtípusa azonban az értékeket az ideális tárgyak körébe osztja s azokat az eszméket mondja értékeknek, amelyek a létezők különféle jelenségeinek előfeltételei. Akármilyen felfogást is vallanak azonban az axiológusok, egyféle értéket mindenki csak ideálisnak ismerhet el, az igazságot. Milyen már most a fennállási formájuk azoknak a tárgyaknak, amelyeket fentebb mint az ideális tárgyak különböző csoportjait felsoroltunk ? Ezeknek a tárgyaknak a fennállási formája az érvényesség, mondja a filozófusoknak az egyik csoportja. Hogy mi az érvény, azt a filozófusoknak az egyik része nem is próbálja közelebbről megmagyarázni. Ahogy a lét fogalma rejtélyes előttünk, úgy az érvénynél is csak érezni tudiuk, hogy valami határozott létformára gondolunk akkor, amikor egy fogalmat jelölünk meg, vagy igazságot mondunk ki. Ily végső, tovább nem elemezhető adottságnak veszi az érvényt két legkiválóbb kutatója, Lotze és Husserl. Fogalmilag közelebb igyekszik jutni az érvény rejtélyéhez Brúnó Bauch. Ő az egész világot egy végtelen racionális viszonyhálózatként fogja fel, amelynek szövevényében általánosság szempontjából a viszonyformák a következőképpen sorakoznak egymásmögé : igazság, idea, kategória, fogalom, individuum. Minden viszony, amely ezen racionális hálórendszernek megfelel, érvényes, ellenkező esetben érvénytelen. Az érvényesség tehát Bauch szerint rendszerbe való foglaltságot jelent. A filozófusoknak egy harmadik csoportja az érvényt nem fogja föl oly általános jelentésben, hogy az az ideális tárgyak összes csoportjainak fennállási formáját fejezné ki, hanem csak az igazságot kifejező Ítélet számára foglalja le, míg a többi csoportok fennállását másként értelmezi. E szerint érvénye csak az igazságnak van. Volkclt, Goldner és mások végül az érvényt nem tartják fennállási formának, hanem az igazság szubjektív és objektív viszonyításának. Szubjektív viszonyítást fejez ki az érvény, amikor egy igazságról azt mondjuk, hogy abszolút érvénye van, mindenkinek el kell azt ismernie. Objektiv vonatkozásban használja az érvényt Kant, amikor a kategóriákról azt mondja, hogy érvényük csak a tapasztalatra terjed ki, nem pedig a „Ding an sich“-re is. Hogy állanak fenn tehát az ideális tárgyak, ha az érvény nem fejez ki fennállási formát, hanem az ideális tárgyaknak csak egy bizonyos csoportját jelöli ? Ha nem érvényről, hanem érvényekről kell beszélnünk'? A filozófusoknak az a csoportja, amely csak valóságos létet ismer el mint fennállási formát, azt tanítja, hogy az ideális tárgyak csak akkor léteznek, ha azokat tudatunkban reálizáljuk, egyébként nem egyebek, mint a létező tárgyak tulajdonságai vagy viszonyai, vagy, ha a tárgyakban nincs reálitásuk, egyáltalán nem léteznek, egyszerűen semmik. Ezzel szemben az ideálisták legnagyobb része, de más felfogások is, azt hirdetik, hogy az ideák lét nélkül is fennállanak, akkor is vannak, ha egyáltalán nem gondolja őket senki, vagy egyáltalán nem létezik tárgy, amely objektive reálizálná őket. Ideális lét igenis van, mert a lét egyszerűen viszonybanlevés, törvényszerűség. Már pedig ezeknek a logikai viszonyoknak tőlünk s a tárgj'aktól független törvényszerűségük
