Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1926

iS Majd köszönetét mondott mindazoknak, akiknek részük volt a szobor létrehozá­sában s engedélyt kért a Kormányzó képviselőjétől a szobor leleplezésére. Míg leomlott a szobrot takaró lepel, azalatt a kiváló dalárda ajkáról felhangzott a Magyar Hiszekegy, mely után Mihajlovits Botond intézeti növ. szavalta el az Állom a vártát c. költeményt. A magasztos ünnepély jelentőségét Bujdos Balázs intézeti tanár méltatta a követ­kező beszédben: A lengyelek egyszer követeket küldtek a pápához s ereklyéket kértek tőle tem­plomaik számára. A pápa azt felelte kérésükre: Miért jöttetek hozzám, ássátok fel a lengyel földet bárhol s ereklyékre találtok benne. Ez illik, százszor jobban illik a magyar földre is; ássuk fel bárhol és ereklyékre találunk benne, hiszen egy ezredév óta annyiszor újultak meg sebei, annyi hőst, annyi vértanút ölelt magához. Vér itatta minden rögét, vérrózsák hímezték minden mezejét. Több mint ezer esztendőnek véres történetéről beszél nekünk : régi dicsőségről, új diadalokról, vérbe fojtott szabadságról s vérben fogant reménységről s arról, hogy a népek Istene különös célt tűzött elénk, szent hivatást, mert ennyi vértanúja, ennyi áldozata csak nagyszerű eszmének, csak nagyrahivatott nemzetnek lehet. A magyar nemzet hivatása valóban nagyszerű. A tör­ténelem titokzatosan működő ereje itt helyezett el bennünket Európa közepén s a Gondviselés kifürkészhetetlen akarata Európa szívévé tett bennünket. Dobogó, lüktető, eleven szívvé, melynek hivatása, kötelessége, hogy vért adjon, vért árasszon a szervezetbe, ebbe az óceánoktól körülvett szervezetbe, melybe minket beleillesztett s 'melyet úgy hívunk: Európa. Ebbe a vérszegény világrészbe ezer évvel ezelőtt mi hoztuk azt a szent folyamot, azt a csodatevő, piros vért, melynek zápora felfrissítette ellankadt idegeit s azóta 10 évszázadon keresztül a mi vérünk táplálta történelmének motorjait. Tanú rá Mohi puszta, ahol a holttestünk ezrei tartóztatták fel a Nyugatra zúduló tatár-veszedelmet, tanú Mohács, melynek gyásztere a mi hősi vérünktől pirosult; tanú az elfogulatlan história, mely látott bennünket Eger ostro­mánál vérezni, Drégely vívásánál s Szigetvár zsarátnokainál vértanúhalált halni, látott a napóleoni harcokban s látott a világháború borzalmaiban. S mialatt Nyugat a mi vérünk árán kivívott béke karjaiban pihent és fejlődött, a magyar vér ömlése azalatt sem szünetelt; védeni kellett szabadságunkat, alkotmányunkat azok ellen, akik a mi vérünkkel a mi vállainkon emelkedtek történelmi magaslatra. S mi véreztünk. Tren- csén és lsaszeg, Esztergom és Nagyszeben a mi vérünk gazdag áradatától lett iszamós. Nagymajtény letörött zászlója, Arad bitófáinak ránkboruló árnyéka a magyar vér elapadásáról sír fájó elégiát. A népek országútján vérfolyamok, vérzuhatagok mutatják, hogy híven, becsü­lettel teljesítettük fátumos kötelességünket. De a szívnek nemcsak kötelessége van, hanem joga is! Joga van ahhoz, hogy büszke legyen! De hát lehet büszkének, önér­zetesnek lenni a csonkaság, a szolgaság honában; lehet-e önérzethez szokott, dacos homlokunkat a magasba vágni ott, ahol a földönkúszó alázat és gyámoltalan lemondás ránk kényszerített kötelesség, járhatunk-e felemelt fővel mi útszéli koldusok, akik alamizsnaként könyörögjük vissza elrabolt hazánkat '.' Igen is, fel a fejjel, magasba a hom­lokkal ! Jogot ad hozzá a múlt, ezer esztendőnek karddal és ekével, tollal és kereszttel vég­zett munkája a Kárpátok tövében, Európa életében, jogot ad hozzá a hősöknek, vértanuk­nak szakadatlan láncolata, akiket mi adtunk a történelemnek s akik vérben, viharban, pok­lokon keresztül, férfiak voltak, férfiak a halálig, sőt azon túl is, egészen a halhatatlanságig! A halhatatlanság gondolatánál megdöbbenő csodálattal áll az ember. Ez a megdöbbenés, ez a csodálat tölti el lelkünket most, mikor itt állunk Gr. Zrínyi Miklósnak, a magyarság és kereszténység egyik legnagyobb hősének szobránál, melyet a művész alkotóereje azért öntött formába, amelyet a mi eszményekért sóvárgó lelkünk azért hivott életre, hogy a múlt öntudatával hasson s a tör­ténelmi és politikai távlatok szuggesztiv erejével világítson be kétségbeesett lelkünk örvényébe. Nekünk, akik a csonka-ország és a csonka-emberek korában élünk, i

Next

/
Thumbnails
Contents