Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1923

INTÉZETÜNK TÖRTÉNETE

AZ 1923/24. ISKOLAI ÉVBEN.

Az iskolai év megnyílása és lefolyása.

Intézetünk főépületét a V. K. M. augusztus hó elejétől szeptember 10-ig a „Baross szövetség“ pécsi fiókja által rendezett „árumintavásár“ s ezzel kapcsolatos „kertészeti kiállítás“ céljaira engedte át. Ez okból az iskolai évet a javító és felvételi vizsgálatok megtartása után szeptember 15-én nyitottuk meg ünnepélyes „Veni Sancte“-val.

Zavartalan és sikeres munkára kértük az Úristen áldását. Kérésünk meghallgatásra talált. Külső eseményekben nem is gazdag ez az év. Jele, hogy a belső csendes munka annál zavartalanabbá folyhatott.

Sima tó tükréhez hasonlatos a lefolyt esztendő. Mélységes, örök, szentelt források táplálták vizeit: a vallásosság és a hazafiasság. Benne tükröződött a magyar égbolt. Felhős sötét darabja a jelen. De áttör rajta a múlt dicsősége és reménylő fájdalma. Onnan, a magyar égboltról ragyognak felénk felhőkön is át a magyar csillagok. Melegítenek és világítanak: a magyar ideálok csillagai. Tavaly Petőfi és Arany, ez évben küzdelmes embersorsunk hallhatatlan költője, Madách Imre csillaga kulminált fölöttünk. Október 6 , március 15. sem múlt el hatástalanul. Hiszeú e napokon meg kellett érezni, hogy egy szívvel, egy lélekkel ünnepelnek mindenütt, ahol magyarok laknak. Mikor a család ünnepel, elhallgat a köznapi érdekek feletti torzsalkodás. Nekünk pedig ma különösen jó tudni, hogy egyek vagyunk, testvérek vagyunk, egy családot alkotunk bárhol is élő minden magyarok.

„Alma mater“ otthon minden iskola. Falait állandóan simogatja az emlékezés. Akik kikerültek belőle, nem tudják feledni. Vissza, visszajárnak hozzá felfrissülni, megifjodni. Szeptember 23-án és október 7-én ilyen érzéssel látta viszont fiait, akik 20, illetőleg 10 évvel ezelőtt léptek ki innen az életbe. Mennyi öröm, mennyi gyász, ami közbeesett! Egész világtörténelem! Az alma matert is megtépték az idők. Uj köntöst is kapott azóta. De ami megmaradt uj köntösében is, az a régi szeretet; s ami visszavarázsolta falai közé a multat: az a gyermeki emlékezés aranyos derűje.

Különben az iskola külsejéből ebben az évben tűntek el a szomorú idők utolsó nyomai. Ismeretes, hogy a megszállás ideje teljesen tönkretette az iskolát. Szeméthegyek közepén állott a gyönyörű főépület lezüllesztve, kifosztva. Csak a megrongált csupasz falak maradtak belőle. Három év szakadatlan munkája és soha nem lankadó szeretete kellett hozzá, hogy újra régi díszében emelkedjék ki a romokból. Erre az évre is maradt szépíteni, simítani, tatarozni való elég. Új osztály- termek, növendéki üdülő, tánc- és zeneterem, látogató szoba létesítése, tanári, felügyelői lakások rendbehozása, tanári étkező s olvasóterem helyreállítása, megszámlálhatatlanul sok hiányzó ablak pótlása, a park és a kert útjainak feltöltóse, a gazdasági udvar rendezése stb. stb. mind-mind a tervszerű s következetes munka gyümölcse.

Ennek a csendes, de szakadatlan és kitartó három éves munkának volt igazi koronája az intézeti kápolna felszentelése november hó 18-án. Gróf Zichy Gyula megyés püspök Úr Onagyméltósága végezte a lélekemelő szertartást. Oltárunkon