Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1923
15 ó mutatta tje az első szent misét. Az ő apostoli leikéből fakadt és hangzott el itt e szent helyen a magasztos tanitás: „Szeresd az Istent mindenek fölött és szeresd igazán áldozatos lélekkel a hazát.“ Egyébként egész év folyamán a szabályszerű szünetek leszámításával, megszakítás nélkül folyt a rendes tanitás. A Vili. évfolyam előadásai május hó 20-án befejeződtek, a többi évfolyam junius hó 9-ig járt előadásra. Az évvégi összefoglalásokat junius hó 10—21. között tartottuk meg; s az évet junius hó 29-én fejeztük be záróünnepéllyel és ünnepélyes Te Deum-mal. Változások a tanári testületben. Más reáliskolai nevelőintézetekhez helyeztették át: Melkenhorni Frühm Hugó, Tima József nevelőtanárok és Sclilotzer József torna- es vivő segédtanár. Intézetünkhöz helyeztettek Szentistvánbaksai tíalcsy Sándor, Regéczy-Nagy Béla, Krizsák Ödön nevelőtanárok, Dr. Mészáros János róm. kath. lelkész és hittanár, Dr. Molnár Károly orvos, Hovány Győző és Kovách Lehel közigazgatási tisztviselők. Őszinte sajnálattal nélkülöztük majdnem az egész iskolai éven át Szentistván- bsksai Baksy Sándor nevelőtanárt, ki november hóban megbetegedett s azóta nem térhetett vissza körünkbe. Tanulmányi és fegyelmi állapot. A növendékek orölcsi és fegyelmi magatartása minden tekintetben kifogástalan volt. Megbecstelenítő nagyobb vétség nem fordult elő. A tanári kar minden erejével és példaadásával is állandóan ébrentartotta és fejlesztette a növendékek hazafias, vallásos érzéseit, nemes tulajdonságait. Ezen fejlesztés azonban nem drill- szerüsógekkel történt, hanem meggyőzéssel, hogy minden növendéknek leikéből fakadjon a fegyelmezettség és feltétlen engedelmesség és elhatározásait ne a kényszer és a félelem, hanem belső meggyőződés hozza létre. A növendékek valláserkölcsi és hazafias érzésének ápolására és fejlesztésére igen nagy gondot fordítottunk s az ifjúság is nagy fogékonyságot tanúsított a tanári testület ily irányú fáradozásaival szemben. A tanítást naponta imával és a Magyar Hiszekegygyei kezdtük meg és fejeztük be. Vasár- és ünnepnapokon minden növendék saját felekezetének templomában Istentiszteleten vett részt és szentbeszédet hallgatott. A róm. kath. növendékek az év folyamán három ízben járultak közösen a gyónás és áldozás szentségéhez s husvét előtt három napos lelkigyakorlatot végeztek. Tanulmányi előmenetel tekintetében igen nagy haladás mutatkozott. Az intézet kiváló felszerelése és célszerű berendezése, gazdag könyvtárai, tanulmányi kirándulások, színház és hangversenyek gyakori látogatása, ifjúsági tudományos előadások, az internátusi tantárgyak oktatása, hazafias és tudományos jellegű ünnepélyek, az önképzőkör stb. mind hozzájárultak ahhoz, hogy a növendékek tanulási kedve ébren tartassák és fokoztassék és tudományos látóköre szélesbedjék. Hivatalos látogatások. Dr. Vass Bertalan székesfehérvári tankerületi királyi főigazgató úr január 22—26-ig végezte intézetünkben hivatalos látogatásait. Minden osztályban több tanórán megjelent, megfigyelte a tanítás menetét, a növendékek fegyelmét, megtekintette az intézet helyiségeit, felszerelését, irodai ügykezelését, átvizsgálta az Írásbeli és grafikai dolgozatokat s ezek után a tanári testülettel értekezletet tartott. Ez alkalommal közölte szakszerű észrevételeit s úgy a felszerelés gazdagsága, mint a tanári testület szakszerű és eredményes működése, valamint a növendékek teljesítménye és magatartása felett elismerését és megelégedését nyilvánította.