A Pécsi Magyar Királyi Középiskolai Tanárképzőintézeti Gróf Széchenyi István Gyakorló Gimnázium 1940-41. Tanévi Évkönyve
Kelet és Dél visszatért
4 s a visszamaradó tanártársak szemében. Legtöbbjük a háborús összeomlás idején kezdte meg működését intézetünknél, s résztvett az intézet új vezetőjének szervező munkájában. Mindegyikükben megvolt a pedagógusok legfőbb erénye: szerették a szaktudományukat, és szerették az ifjúságot. Ez a döntő tényező határozta meg tanári és emberi magatartásukat. Mindenekelőtt nevelőnek érezték magukat, akik a bolthajtásos joglíceum spártaian zord épületében époly lelkesedéssel vezették az ifjúságot, mintha a higiénia minden kellékével felszerelt modern iskola-palotában oktattak volna; hiszen minden gondjuk az ifjúság volt, a magyar jövő legfőbb hordozója, s ezzel hűek maradtak a régi reáliskola legszebb hagyományaihoz. Mi, akik továbbra is ittmaradtunk, fájó szívvel veszünk tőlük búcsút. Tanításukat és emléküket őrizzük és ápoljuk. Ugyancsak búcsút mondunk vitéz dr. Mészáros Ede kollégánknak is, aki a debreceni gróf Tisza István egyetemen a klasszika filológia tanszékét nyerte el, s ezzel elérte a legfőbb kitüntetést, amelyet középiskolai tanár szaktudománya lelkes művelésével elérhet. A búcsú szomorú intermezzóján túl megnyugvással és büszkeséggel tölt el bennünket az a tudat, hogy országépítő, új kultúrpolitikánk éppen kiválóságuk és rátermettségük miatt szólította el őket körünkből. Kívánjuk, hogy új munkahelyükön további siker jutalmazza működésüket. * * * A Sors mindenki számára tartogat meglepetéseket. Kiragad bennünket környezetünkből, és új környezetbe visz. Történelmünk utolsó évtizedeiben sok magyar sorsfordulatot éltünk át. Trianon nyomán a kegyetlen megszállás, a menekülő családok, a kenyerüktől megfosztott apák és éhes magyar gyermekek, az élet és a vagyon mérhetetlen pusztulása volt a mi sorsfordulatunk. De a kő visszahull! Új sorsfordulatok csillannak elő. A könny és ima meghallgatásra talált: megindult a nagy visszatérés. Vissza Északra, Erdélybe, Bácskába! A kormány parancsoló szava őrhelyekre állítja népét. Az új magyar honfoglalásban az első parancs a „szolgálati érdek“ szava. Az új berendezkedésben ezért veszünk mi is búcsút Pécs városától. Megszűnt gimnáziumunk tanárképzőintézeti feladata, és így megszűnt itt az e feladat ellátására rendelt tanárok szerepe is. A szolgálati érdek a szegedi tanárképzőintézeti gyakorlógimnáziumhoz szólít át bennünket. Búcsúznunk kell, elmegyünk ... Isten veletek, öreg kopott falak, melyek mindig a nehéz magyar sorsra emlékeztettetek bennünket. E falak közt ötszáz diákarc várt bennünket, várta szavunkat, hallgatta tanításunkat, érezte szigorunkat és szeretetünket. Immár elmegyünk, újat nem adhatunk Nektek! De amit adtunk, őrizzétek meg! Legyetek jók, müveitek és erősek! Ezt kívánja tőletek a haza, mert olyan lesz hazánk jövendő sorsa, amilyen az ifjúsága. Minket a kötelesség visz el Tőletek. Itt hagyjuk a házat, az öreg szülőket, a kedves sírhantokat, és elmegyünk. Itt hagyjuk a patinás várost, a virágos, erdős hegyoldalt, a sötét völgyek gyöngypatakját. Érezzük, ide nőtt a szívünk, de mennünk kell! Búcsúzunk szüléitektől is. A szülő és a tanár együtt dolgozik értetek, és biztosak lehettek abban, hogy ők mindig a javatokat akarják. Most a szülők és a távozó tanárok közt is megszakad a kapcsolat. Mégis megnyugtatjuk aggódó szívüket, mert tudjuk, hogy akik itt maradnak, és azok az új tanárok, akik a helyünkbe lépnek, épúgy velük együtt fognak fáradozni értetek, mint ahogy mi tettük. Szülő, diák és tanár! Tartsatok össze a jövőben is. Tegyétek szebbé egymás életét, vegyétek le a gond súlyát egymás vállairól! Ha jószí- vüek és erősek lesztek, tántoríthatatlanok az erényben, áldozatosak a hazaszeretetben, meglátjátok, szép lesz az élet számotokra, boldog lesz szüléitek élte alkonya. Isten áldjon meg Benneteket!
