A Pécsi Magyar Királyi Középiskolai Tanárképzőintézeti Gróf Széchenyi István Gyakorló Reáliskola 1933-34. Tanévi Értesítője

A munkáltató tanítás módszeréről

10

bármely kicsi, de nemes célra használható energiát elfojt. Ma nem elég helyes és bőséges ismereteket nyújtani, szépre, jóra és nemesre való hajlamot kifejleszteni, hanem testi, szellemi és erkölcsi értékekkel élni tudó ifjúságot kell nevelni.

Azt hiszem ennyi is elég a frázisból, hogy a munkáltató tanítás módszerének alapelvét megértsük. Nekünk, gyakorlati tanároknak, tehát nemcsak a módszer kedvéért, hanem hivatásbeli kötelességből keresnünk kell azokat az apró gyakorlati eljárásokat, fogásokat, amelyekkel óráról-órára valósággal belehangoljuk a tanulókat, hogy korukhoz és egyéniségükhöz mért képességeikkel élni tudjanak. Azaz, eleven, cselekvő, csillogószemű életet kell teremtenünk az iskolában.

Amilyen könnyű ezt elmondani, és amilyen szép ezt elképzelni, olyan nehéz megvalósítani. A sok nehézség közül csak két alapvető gondolatot szeretnék kidomborítani. Először is oajjon bírja-e egyáltalán az if jú és gyermek, hogy naponta reggel 8 órától 1-ig óránkinti 10 perces szünetekkel ilyen intenzív aktivitást fejtsen ki? — Gondoljunk csak saját magunkra. Képzeljük el. hogy nekünk egész tanévben napi 5 órát kellene tanítani, még pedig állandó felügyelet mellett. Pl. a főigazgató ott van a minősítési táblával a kezében. Ugyebár kemény feladat? Itt tehát sok mindenről lehetne beszélni. Vigasztalásnl csak azt tudom felhozni, hogy a gyerek — köztudomás szerint — nem kicsinyített ember, tehát nem kell és lehet a saját mértékeinkkel mérni. Azonkívül tudjuk, hogy a gyermek, amikor a maga kedvére élhet, tehát korához mért kedvtelés szerint játszhatik, sportolhat, olvashat stb.. akkor fáradhatatlan. Tehát óriási aktivitás van a gyerekben. És mi ép ezt akarjuk felhasználni. Ehhez azonban szükséges, hogy a tanulók korszerinti testi és szellemi képességeinél, érdeklődési körével tisztában legyünk. Itt nagyon segít bennünket a nevelői rátermettség, ösztön, intuíció, de nem elég. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy a gyermektanulmányi kérdésekkel foglalkozni szinte perdöntő abban, hogy megtaláljuk a helyes módszert. Ha talán nem is döntöttük el a felvetett kérdést, és mégis 5 órán keresztül tanítanunk kell. akkor legalább a tanulót ismerve, megértve és nehéz feladatát értékelve ítéljük meg minden életnyilvánulását.

Másodszor, ha azt akarjuk elérni, hogy a tanuló aktive vegyen részt óráinkon, akkor olyan atmoszférát kell ott teremtenünk, hogy a tanulóknak ne legyenek gátlásai. Tudjuk, hogy az iskolai drukk, a notesz egyik-másik tanulót kiforgatja természetes valójából. Sokszor tapasztaljuk, hogy a sportpályán, utcán, otthon, sőt tánciskolában legelevenebb gyermek, vagy ifjú az órán félszeg, szegletes, tehetetlen. Pedig aktívnek lenni, energiánkkal élni. sőt fejleszteni, egyéniségünket adni csak akkor lehet, ha otthonosan érezzük magunkat. A tanuló csak akkor lesz otthonos és természetes előttünk és velünk szemben, ha bizalommal van hozzánk. Ezt a bizalmat meg kell nyernünk. Ezt ki kell érdemelnünk. A tanulónak éreznie kell, hogy az ő élete minket érdekel. Ha a tanuló iskolán kívül nem mer hozzánk jönni az ő életének apró, de nagyon fontos problémáival, kérdéseivel, akkor hogyan várhatjuk, hogy az órán össze fogja hordani az élettapasztalatait? Tagy mer-e akkor olyan kérdéseket feltenni az óra alatt, amelyekből esetleges tudatlansága tűnik ki? Pedig legtöbbször csak akkor oszlik el a tanuló egy-egy nehézsége, vagy akkor lesz a tárgyalt kérdés a tanuló